Megint a reggeli rutinhoz teszünk hozzá egy lépést, ez pedig a fürdőszobára fog vonatkozni. Egy gyors mozzanat a főszereplő, fantázianeve turbó törlés. :) Hosszadalmasabb leírni, mint elvégezni, hidd el. A következőképpen néz ki:
- Fogok egy rongyot vagy egy darab papír törlőkendőt, és fújok rá egy kevés ablaktisztítót, ecetet (én nedves, mikroszálas törlőkendőt használok, már nagyon sokfélét kapni, nem csak drogériákban – a diszkontáruházak kínálatát is érdemes figyelni!).
- Áttörlöm a fürdőszobatükröt – nem az egészet, hanem csak ahol valami pacsni vagy nyom van.
- Ugyanezzel a papírral/ronggyal áttörlöm a csaptelepet, és körbetörlöm a mosdókagylót is, különös tekintettel a lefolyóra, hogy szép csillogó legyen.
- Ezután átmegyek a vécéhez. Ha rongyot használsz, akkor azt most tedd el, és tépj egy darab vécépapírt/papírtörlőkendőt, és erre tegyél az általad használt tisztítószerből. Ha papírtörlőkendőztél az előbb, még mindig ugyanazt a darabot használd! Áttörlöm a vécéülőkét, egy másik darabbal pedig feltörlöm a vécécsésze mellett a földön az ezt-azt. A papírokat utána beledobom a vécébe.
- Ezután fogom a vécékefét, és néhányszor körözök vele a csésze belsejében. Precízek önthetnek ide is egy kis ecetet, WC-tisztítót, ki mit szeret, de nem muszáj.
A tisztítószeres takarításhoz segítség lehet, hogy ha nincs a házban állat vagy kisgyerek, akkor a vécékefe tárolójába egy kevés tisztítószert, ajándékba kapott büdi folyékony szappant vagy sampont lehet önteni (a szappan az szappan, vagyis mindegy, mi van ott, az tisztít és kész), így mindig van tisztítószer a kefén a reggeli törléshez. Én a nyuszi miatt nem merek vegyszert tartani a földön, úgyhogy én ezt nem alkalmazom, de lehet, hogy neked beválik. :) Még egy tipp egy olvasótól: ő reggelente szájvízzel öblít fogmosás után, és ha végzett, ezt az egyébként is tisztító, alkoholos oldatot a mosdó helyett a vécébe köpi, ezután köröz a vécékefével, és akkor meg is van a tisztítószere.
Szóval akkor még egyszer, röviden:
- Rongy/Papír: tükör, mosdókagyló
- Papír: WC-ülőke, WC-körül
- Kefe: csészében körbe 2-3-szor
Miért jó, hogy ezt csinálom?
A mindennapos kis tisztítás megakadályozza, hogy huzamosabb időt kelljen vécétakarítással töltenünk, és mindig civilizált állapotban lesz a mellékhelyiség. Az egynapos koszok, lerakódások így még biofegyverek nélkül szépen lejönnek pusztán a kefétől, ami azért nem kis szempont. A Zóna-takarítás során havonta egyszer (vagy többször, ha nálad nagyobb a forgalom) el fogunk majd jutni a vécéhez, amikor is rendesen körbetakarítjuk, de ezzel a kis erőfeszítéssel egy csomó munkától megkíméljük magunkat, és sosem lesz olyan mocskos a vécé, hogy ne akarjunk bemenni, csak ha már nagyon muszáj…
Ha első alkalommal ez nem elég, akkor a mai napon a turbó törlés helyett 15 perc alatt szedd rendbe a WC-t és a fürdőszobai mosdót. Súrolóval sikáld le, takarítsd le a tükröt ablaktisztítóval, és a WC-t is éleszd újrá. A WC-takarításról részletesebben itt olvashatsz. Holnaptól jöhet a turbó törlés, hiszen már csak szinten kell tartani a tisztaságot. :)
A mai tennivalók:
Reggel
- Felkelés után öltözz fel és szedd rendbe magad.
- Ágyazz be és tegyél rendet az ágy körül.
- ÚJ! A fürdőszobában végezd el a Turbó Törlést. (VAGY: napközben takarítsd ki a mosdót és a WC-t.)
- 2 percig (nem 2 perc alatt!) rakj rendet egy kritikus területen.
- Nézz rá a naptárra.
- Reggelizz valami finomat; vedd be a vitaminjaidat, ha szedsz ilyesmit.
- A nap folyamán amikor szomjas vagy, mindig igyál vizet (ne cukros üdítőt!).
Este
- Fényesítsd ki a mosogatódat.
- 2 percig (nem 2 perc alatt!) rakj rendet egy kritikus területen.
- Nézd meg a naptáron a másnapi teendődet.
- Készítsd ki a ruhádat másnapra.
- ÚJ! Írd be a kontrollfüzetedbe reggelre a turbó törlést!
[Kérlek, ne másold át a tréning bejegyzéseit más blogokba, fórumokba, honlapokra! Nagyon sok munkám van benne, és nem szeretném, ha máshol is visszaköszönnének az írásaim. Ha tetszik a bejegyzés, és szeretnéd megosztani másokkal, küldd el nekik a 30-napos rutinkiépítés-tréning linkjét! Köszönöm!]
Zsuzska mondta
Szia!
En most talaltam ra erre a kurzusra es nagyon tetszik. 1 honapos kisbabaval vagyok itthon igy nem mindig kerul sorra minden de nagy segitseg hogy ezekkel az apro mozdulazokkal mar kicsit osszeszedettebb a haz – meg en is, es egy-ket percet tudok ugy csenni hogy megcsinaljak dolgokat. Az esti rutin nehezebb az gyakran elfelejtidik, de azert probalkozom.
Kata mondta
Sziasztok!
Új vagyok a programban és nagyon tetszik. Vannak dolgok amikkel már eleve próbálkoztam, mint a ruha kikészítése másnapra vagy a kilövő állomás. Nekem sokat segít, hogy ezeket leírtam és van egy terv, egy lista, amit teljesíteni kell. Vannak feladatok amik szuperül mennek, mint a mosogató rendberakása és az eddigi nagy kedvencem a turbó törlés. 🙂 A lomtalanításra még nem szántam rá magam, de igyekszem mielőbb elkezdeni, mert nagyon szükséges lenne. Köszönöm Via, szuper vagy.
Klári mondta
Sziasztok!
Újra elkezdtem a rutin kiépítést, most tényleg próbálok más szemmel tekinteni minden egyes feladatra. A családunk bővült egy kisbabával és egy kutyával, így szükség van új rutinokra, amik persze folyamatos változásban vannak, de engem jó érzéssel tölt el a tudat, ha tudom, hogy egyik nap bevásárlós nap van, másik nap pedig a takarítás. Arról nem is beszélve, hogy most itthon vagyok egész nap és jó ha van egy kerete a napunknak. Így jobban is tudok/tudunk tervezni.
A turbó törlés lesz az a rutin, amit eddig sosem alkalmaztam de most úgy érzem ez lesz ami meg fogja menteni a fürdőszobát a káosztól és kosztól (ha esetleg nem érek ide minden héten takarítani, de megcsinálom a turbó törlést akkor is jól fog kinézni).
Köszi Via, hogy újraindítottad a rutin kiépítő tréninget. Érdekes visszanézni, hogy az évek alatt hogyan is változtak a rutinjaim és izgalommal várom, hogy még milyenek lesznek a jövőben :)))
Via mondta
A turbó törlés szerintem az egyik legjobb cucc, ha csillog a csaptelep a fürdőszobában, akkor egészen más a „vibe”. Akkor is, ha tényleg SEMMI mást nem csináltam meg. :) Mostanában spriccnis tisztítószert és kefét használok rá, nem rongyot, tök jól működik a króm csaptelepen, nem marad cseppes.
Ildi mondta
Na ez az első, amivel itt a tanyán, a félkész házunkban nem tudok mit kezdeni. Egyenlőre kinti ásott budi van, nincs a fürdőbe bevezetve a víz, tükör sincs, sőt még csempe is alig… 😁 De majd átkonvertálom valahogy. Mondjuk van egy üvegajtajú szekrény, amit a gyerekek összefogdosnak fogmosásnál… 🤔 Meg a gardróbban van tükör. Akkor majd turbótörlöm azt. 🙂
Via mondta
A tűzhely is lehet, vagy bármilyen más mosdó, ami nem a konyhai, és maszatos lesz. :)
freyya mondta
Nekem ezek a készen kapható nedves törlőkendők okoznak némi meghasonlást, ugyanis iszonyat kényelmesek, ugyanakkor szerintem rengeteg felesleges, ráadásul vegyszerrel átitatott hulladékot hozunk így létre. Szóval örök dilemma a kényelmes és a környezetvédő énem között. :)
Réka mondta
Igen, valahogy így vagyok velük én is, de arra gondoltam, hogy amíg kialakítom a rendszert, addig ez is jobb, mint a semmi, és ha már tényleg szokás, és nem kell magamat nap mint nap emlékeztetni, hogy ez is feladat, akkor kitalálhatom a környezetbarát, kevésbé vegyszeres változatát. Egyébként környezetbarát mosogatószert használok, és ecetet meg szódabikarbónát a háztartás többi területén, illetve még a mosópor-öblítő kombót kéne visszacserélnem mosódió/mosószóda-ecet+illóolaj kombóra, de egyszer kényelmességből újra vettem az előbbieket, és még nem vettem rá magamat, hogy visszaálljak. De ami késik, nem múlik. :)
Réka mondta
Most még emlékeztetnem kell magamat a turbó-törlésre, de azt hiszem, lassan szokássá válik. :) Nekem a fertőtlenítő-kendő vált be, a WC-ülőke és kagylóperem minden nap megvan, néha eszembe jut a kis polc és a kuka teteje is, na meg a kád is (mosdókagylóm nincs, mert akkor nem lehetne bemenni a fürdőszobába). Mivel régi és kopott a kádam, azt találtam ki, hogy beszerzek egy WC-kefét direkt erre a célra (és elrejtem, ha vendég jön, nehogy teljesen jó szándékkal a WC-t tisztítsa vele), mert azzal talán ki tudok fejteni akkor a erőt, hogy a kopott, érdes felületen összegyűlt szürkeséget felszámoljam. Mert dörzsiszivaccsal, súrolószeres ronggyal elég reménytelen művelet… De kezdek ráérezni a FlyLady ízére, és hiszem, hogy ezúttal sikerül beleszervezni az életembe. :) Köszönöm, Via! :)
bongyorka mondta
WC turbótörléséhez ajánlom a Domestos vagy Sanytol nedves törlőkendőket. Nem szoktam minden nap ezzel törölgetni, de ha sietni kell vagy vendégeket várok, akkor nagyon praktikus és nekem megnyugtató is, h rendes fertőtlenítővel van áttörölve. Kilincseket és az irodában a tárgyalóasztalt is ezzel szoktam fertőtleníteni.
Via mondta
Én mostanában Dettolozok, jó kis spriccnis flakon, vécépapírral letörlöm, vécépapírt lehúzom a lefolyón, kész! :))
Lanatie mondta
Huh, na akkor egy gyors összegzés:
– A mosogató tisztogatás nálam áttevődött reggelre, hajnalban 5 és 6 között egyszer felébred a fiam enni, utána gyorsan meg tudom csinálni a mosogatót, mielőtt lopnék magamnak még egy kis alvást a rendes felkelés előtt.
– A reggeli rutinból nem marad ki az öltözködés, ágyazás és reggelizés, bár utóbbira nagyon oda kell figyelni, mert nyűgösebb napokon annyira le tud foglalni a baba, hogy egyszer csak azt veszem észre, mindjárt dél és én még a kávémat is alig tudtam meginni, nem hogy reggelizni.
– A víziváshoz mindig van egy palack ásványvíz a közelemben, hurcolom magammal helyiségről helyiségre, így egész hatékonyan megy már.
– A 2 perces történetek nálam ingadoznak, nem a telefonommal szoktam mérni, hanem a mikróval. Ha berakok pl. husit olvasztani, azt 3 percre szoktam tenni, az alatt bőven van időm tevékenykedni, a kávémat 1 perc 10 mp-re teszem, az is meglepően sok dologra elég. De még a cumisüveg 30 mp-es ideje alatt is tudok intézni egy-két dolgot.
– Naptárból kettő is van, arra már korábban sikerült rászokni. Egy a nappaliban a férjem íróasztala felett – aktívan próbálom rávenni, hogy figyelje és használja ő is, ne csak én -, egy zsebnaptár pedig a táskámban. Mindkettőbe mindent beírok, hogy bármikor rá tudjak pillantani.
És akkor a kevésbé sikeres része:
– A kontrollfüzetet egyszerűen nem tudom bepasszírozni sehova, legtöbbször dél környékén van időm nyugodtan leülni és végiggondolni dolgokat, de addigra meg a reggeli dolgokat már el is felejtettem. Az ilyen füzetvezetgetések nálam amúgy is nagy mumusok, eddig a babanapló az egyetlen, amit többnyire naprakészen tudok tartani vér és verejték árán, de tervezésekre, összegzésekre nálam valahogy sokkal hatékonyabb, ha beírom a barátnőkkel közös beszélgetésbe, így ők is tudnak emlékeztetni, rákérdezni, meg én is látom telefonról, amikor nem vagyok nap közben a gépnél.
– A mai feladat teljes egészében kimaradt, egyszerűen nem volt rá szabad kapacitás. Holnap reményeim szerint tudom pótolni.
Via mondta
A kontrollfüzetbe nem kell minden nap leírni ugyanazokat a dolgokat, hanem egyszer felírod bele az ismétlődő teendőket (napi egy sor, mindig az aktuális új feladatot írod fel – pl. „ágyazz be”), utána meg már nem írsz bele többet, csak ránézel. Szóval az nem olyan, hogy minden nap felvezeted, hogy beágyaztál. A beágyazás már ott van, azt nem írod fel többet. Azt írod fel, ami még nincs rajta, és most vezeted be új rutinnak. :) Ezért hívom örök-teendőlistának, ami nyilván nem ténylegesen örök, hiszen három év múlva lehet tök más a rutinod, de ez egy papírlap, amire fel vannak írva dolgok, egyszer, aztán ránézel, és emlékeztet a rutinjaidra, amíg ténylegesen be nem épülnek, és rutinok nem lesznek.
Szóval nem kell távolba révedve „kedves naplóm”-ozni naponta húsz percig. :)) Illetve lehet, de akkor az nem a kontroll-listád!
És egyelőre nem is füzet még szegény, csak egy papírlap. :) Szóval ne gondold ezt túl, bonyolultabb elmagyarázni, mint csinálni! :)
Timcsy mondta
Sziasztok!
Via! Elképesztő vagy…
Két pici gyerek mellett kedvem sem volt mélyebbre menni a takarításban. Maradtam a viszonylagos szinten-tartásban, de most már szépen alakul a környezetünk.:)
A mai Turbó Törlés eléggé felébresztett az álomvilágomból. Azt gondoltam, hogy tiszta a WC-nk és elég csak áttörölni, ahogy írtad.
Tévedtem.
Vízkőoldás is kellett rendesen, de most ragyog.
Ahogyan én is.:)
(Ez hülye hasonlat lett, de érted a lényeget.:D)
Hála neked, többet törődöm magammal is, nem csak a háztartással. Ez tényleg mindenkinek jó. Nekem, a férjemnek, a gyerekeknek.
Kicsit én is személyre szabtam a programot.
(Régebben már csináltam, de a komplikált terhességeim, és utána a gyerekek születése egymás után, mindent borított. De tudtam, hogy csak vissza kell jönnöm ide.:))
A zónázást 4 egyforma részre osztottam, és komplett hetet kap minden, így 4 hetes ciklusokban zónáztam, illetve fogok zónázni.
1. Előtér, folyosó, lépcsők
2. Fürdőszoba, WC
3. Konyha, étkező
4. Hálószoba
Amire rájöttem, hogy szükségem van erre a jó kis csapatra, ami itt van… Az ösztönzésetekre.
Úgy döntöttem, hogy egy ideig kérni fogom a leveleidet Via.
..aztán leiratkozom, és újra vissza.
Hogy legyen, aki ösztönöz, míg végül tényleg annyira belejövök a rutinokba, hogy csukott szemel is tudom csinálni.
Köszönöm szépen, hogy ilyen kedves, nyílt és segítőkész vagy.
Kívánom, hogy legyen boldog életed.
Via mondta
Te vagy a szuper, hiszen magát a munkát te teszed bele, ha nincs az akaraterőd és a kitartásod, én hiába rugdoslak! :) Nagyon jól csinálod. Lazán, türelemmel, humorral, önszeretettel. Így lesz teljesen fenntartható! :)
Cs.Moncsi mondta
Szuper a mai is! <3 Az én fürdőszobai trükköm a samponos tükörtörlés. A heti nagytakarításnál egy száraz rongyra vagy papírtörlőre kevés sampont teszek ezzel dörzsölöm át a tükröt. Mikor elkezdem törölni eleinte vacakul néz ki, mintha sosem lenne szép, de szépen kitisztul ééééés nem párásodik. Ezért én reggel mindig csak áttörlöm, ha foltoska.
A wc napi gyorspucolása eddig estére be volt állítva a telefonomba – csak hogy ki ne hagyjam! -, de ez sokkal jobb! Köszönöm! :)
dawn1985 mondta
Kedves Flylady magyarországi nagykövete, azaz Via! 16 napja csinálom a programot és ez az lépés a legnagyobb kedvencem! Eddig hetente volt nálam kád-kagyló-WC súrolás, fertőtlenítés+amikor indolkolt, és vendégvárás napján mindig. De nagyságrendekkel jobban néz ki, hogy minden nap csillog a csaptelep és a tükör is. Hogy nem jutott eszembe eddig, hogy a tükröt is fel kellene venni a listára? Jobban feldob, mint a mosogató, pedig az is tetszik, eddig ha eszembejut, akkor kb havonta 2x kitisztítom történet volt. Talán azért van, mert a konyhába belépve a tűzhelyt látom rögtön, a panelfürdőben viszont egyből a csapot, tükröt. Turbótörlés… remélem jó sokáig meg tudom tartani ezt a remek szokást.
Via mondta
Szuper vagy, köszi a visszajelzést! :)
Ridita mondta
Nekem nem piszkolódik annyira a tükör, hogy minden nap törölgessem. Belevettem viszont a tablet és az okostelefon áttörlését a programba, hiszen azokat egész nap fogdosom, így hamar összepiszkolódik a képernyőjük.
Ági mondta
Sziasztok!
Szeretném megköszönni a sorsnak (ami azt jelenti, hogy unokatesóm lájkolta az egyik Urban:Eve posztot, én pedig megnéztem mi is az), hogy rátaláltam erre a szuper blogra. Mivel nincs sok teendő sajnos a munkahelyemen (na jó, nem sajnos :D ), így az elmúlt pár napban bőven volt mivel töltenem unalmas óráimat.
És persze Neked is köszönöm Via, hogy elérhetővé tetted számunkra ezt a 30 napos programot. Minden klisé nélkül mondhatom: nálam zseniálisan működik. 25 éves vagyok, és amióta összeköltöztünk a párommal (kb. 9 hónapja), egyszerűen nem tudtam a 110 nm-es házat rendbe tartani normálisan. Hétköznap szinte semmit nem foglalkoztam vele, így hétvégén voltak a nagy kampányszerű takarítások, amitől mindig kimerültem, és elegem volt, hogy a szabad hétvégéimet a takarítás oltárán áldozom fel. De most, hogy a 9. napnál tartok, csak ámulok és bámulok. Valami nagyon átfordult bennem, mert nagyon élvezem. :) Beismerem, volt olyan, hogy nem volt kedvem hazamenni, mert nem éreztem jól magam a rumlis házban. Ha pedig hazaértem munka után, akkor pedig azért nem kezdtem neki semminek, mert úgy voltam vele, hogy az több óra, mire minden tiszta és rendezett lesz. Gyakran már este 8 órakor aludtam, annyira nem volt energiám semmire. Most meg mi van?? Az elmúlt napokban még este 11-kor sem voltam álmos, mert annyi energiám szabadult fel azzal, hogy rend van körülöttem, hogy alig hiszem el. Elképesztő, hogy a környezetünk mennyire hatással van lelki állapotunkra és energiaszintünkre. Szóval aki hezitál, hogy elkezdje-e a programot, annak hajrá!
Via, szuper csaj vagy, csak így tovább! :)
Via mondta
Nagyon köszönöm! :) Ügyes vagy, az unokatesódnak meg pacsi! :)
Zsofia mondta
12. napnál tartok, ez a turbó törlés a világ legjobb találmánya!!! (Sajnos magamtól nem jutott volna eszembe.)
fluoro mondta
Hű, már 9. nap! Eddig mindent képes voltam kivitelezni :-) Én, a lakásügyi analfabéta… Kezdek irtó hálás lenni, de nem merem jobban kifejteni, babonából, nehogy elfogyjon a kitartásom. De van egy olyan érzésem, hogy a 30. napon valami nagyobb köszönős hozzászólásom lesz :-D
Via mondta
Legyen így! :) ♥
Moncsi29 mondta
SZIA VIA!
nem jött meg a 10. levél… :(
segíts..köszi
kokusz mondta
Szia Via!
Nagy környezetvédő vagyok!:))
Kérdésem ,hogy mikroszálas kendő illetve az említett áruházakban kapható eldobható kendők mennyire szennyezik a környezetet?
Mindenesetre a fürdőszoba tükröt áttöröltem ecetes vízzel és újságpapírral.Nagyon szép csillogó lett!:)) A 2 perces rendrakás hatására kezdem észrevenni,hogy nem gyűlik fel annyi kacat.Nagyon jó!:))
A reggelit mindig is nagyon fontosnak tartottam!:))
Viszont még az lenne jó, hogyan vegyük rá a férjünket, hogy rendszeresen végezzen otthon házimunkát.Mert az szép , hogy ezt megcsináljuk, de úgy gondolom ez az igazságos ha nem kertes házban élünk és nincs kerti munka. Várom az ötleteket!:))
köszi
Via mondta
Én mosom a mikroszálasaimat, és évek óta megvannak. Annyira szennyezik, amennyire a mosással szennyezem. :) A mosásukhoz tilos öblítőt használni, és a sima mosószóda is tisztítja őket megfelelő mértékben.
A férjet nem rávenni kell, mert nem egy manipulálni való, önálló döntési joggal nem rendelkező háziállat, hanem egy felnőtt ember. Meg kell kérni a csapatmunkára, hiszen ugye csapat vagytok. :) Elsőre csak mesélj neki arról, hogy ezt csinálod, és fontos neked, és szeretnéd, ha szurkolna. Aztán lehet, hogy magától rákap, és be is segít, nem csak a partvonalról integet (bár már az is segítség ahhoz képest, hogy tevőlegesen nem akadályozza a munkádat). Ha lesz majd kontrollmappád egyértelmű teendőlistákkal, azt is az orra alá tudod dugni, hogy legyen szíves választani néhány feladatot, ami ezentúl az ő hatásköre. :)
kokusz mondta
Köszönöm a választ!:)
Lehet, hogy rossz szót választottam azzal,hogy „rávenni.”Amit már több családi kupaktanács,megbeszélés, teendők listája előzött,megkérés előzött meg.
Van javulás,nem reménytelen, inkább a rendszerességet szeretném!:))Természetesen tisztelem a férjemet,mint embert!:))Köszönöm az ötleteket!
Via mondta
Mindenkinek időbe telik, míg megtanulja, nálad sem egyik napról a másikra lesz változás. :) Jó példa, türelem, kérés, dicséret (ahogy bongyorka is írta). Ennyi. :) Magadat is ugyanígy tudod motiválni egyébként.
bongyorka mondta
Szerintem az a legjobb mód, ha te csinálod minden nap a rutinokat, feladatokat, és akkor ő is látja, hogy mennyire szép rend van, csillognak a „mosogatók” minden szobában, akkor ő is nagyobb energiát fog majd fordítani arra, hogy ne barmolja szét a sok munkát. És nyugodtan kérd meg, hogy ezt vagy azt csinálja meg, a legtöbb pasi szerintem szívesen segít, csak nem feltétlenül tudja, hogy mit kéne csinálni.
Nekem ez bejött. Ja, és ha megcsinálja, akkor sok dicséret, hadd érezze magát pótolhatatlannak, hiszen az is :D
safsaf mondta
Kedves Via!
10. napja csinálom a programot, köszönöm a reggeli e-maileket, segít összeszedettebbnek lenni. :) Hátha másoknak is ad ötletet: a „kontrollmappa” egy nagy cetli a hűtőn, a párom írt is egy üzenetet, hogy mi ez, amikor észrevette, és heccelt a 2 perces pakolással, de tegnap már kifejezetten megköszönte, hogy mekkora rendet tartok pár napja itthon :)
A mikroszálas kendő nekem nem jött be már régebben is próbáltam, nem szárad ki, lehet nem is tartom jó helyen. Vettem egy eldobhatós DM sajátmárka nedves kendő csomagot, és hogy ne érezzem magam úgy mint a Föld elpusztítója, letörlöm este a pultot, a konyhaasztalt, a hűtőajtót (összefogdosódik :)) majd a mosdót, WC-t. Valahogy a törölgetés este esik jobban, mindent szépen végigtündérkedek, kézmosás, kézkrémezés, kész! :)
Via mondta
A hűtős cetli is szuper, a lényeg, hogy nektek működjön! :)
Hogy érted, hogy „nem szárad ki” a mikroszálas kendő?
kiscsillag mondta
Kipróbáltam a mikroszálas törlőkendőt, de egyelőre nem tetszik, rossz a tapintása, túl nagy és a tükröt nem sikerült csillogóra törölni. Maradok a szivacsnál, a tükröt pedig egy olyan törülközővel törlöm szárazra, amit épp a mosásba akarok tenni, mosás előtti utolsó feladataként még egyszer hasznomra válik.
A program hatásos, most kaptam egy smst a páromtól, hogy tetszik neki, amit lát ;) és azt játszottuk, hogy kitalálja, hol történt változás ma reggel;)
Via mondta
Jó játék! :)
Nem minden mikorszálas egyenlő, vannak rosszabb minőségűek. Ha „igazit” használsz, tudni fogod, döbbenetesen szépen lehet vele dolgozni.
kiscsillag mondta
Kettővel többet talált meg, mint amennyi valójában volt ;)
„Igazit” csak rendelni lehet? A dm-ben vettem, szép napsárga volt. Kap még néhány esélyt más felületeken, aztán majd kiderül…
Via mondta
Nem, én az Aldi szettet is imádom, volt benne sárga, kék, meg halványlila, pár éve vettem. :) De van, aki a Vixi-re esküszik!
csillagvirag mondta
Hát ez most pont passzol a tegnap részben kimaradt naptárhasználathoz. Mert olyan programom volt, amit nem lehet előre beírni: egy kis csőtörés a fürdőben, nehogy unatkozzak. Szóval mára maradt ugyis az, amit a turbó-törlés lefed. De azért az este tartottam magam a programhoz, ruhákat kikészítettem, de nem görccsöltem be, hogy ott van néhány tányér és evőeszköz. Estére elegem lett a vízből valahogy. Na de ma, nem marad nyoma :)
Angiemay mondta
Szia Via!
Hihetetlenül klassz a programod, nálam is működiiiiiik!!! :-) Nem kezdő háziasszony lennék, 44 éves 2 gyerekes dolgozó és ismét tanuló anyuka vagyok. Bár a gyerekeim már nagyok, a fiam velem él egy háztartásban. Egy 3 éve húzódó válás kellős közepén vagyok, és a régi rendszerető énem valahogy az utóbbi években eltűnt…Bár régen sem volt kialakított rendszerem, de azért mindig rend és tisztaság volt nálunk (csak milyen áron…stressz, kapkodás, lekiismeret furdalás, ha vmi nem volt tip-top)!!! A férjem egy éve végleg elköltözött itthonról, és azóta még jobban a halogatók táborát erősítem. Ráadásul szeptember óta egyetemre járok,, rengeteg a beadandó dolgozat és minden szombatom rámegy az utazásra és a sulira… Szóval, még egy kifogás a kupira és dzsuvára… :-(
De ez a tarthatatlan állapot hála Neked, kezd szűnni! Ma vagyok a 9. napon, és eddig mindent lelkesen és becsülettel végig csináltam! Az eredmény már most is szuper!!! Tegnap kicsit előre dolgoztam, kitakarítottam a 2 fürdőt, hogy ma reggel a turbo törléssel indíthassak! Alkalmaztam az időzítést, 1 órát adtam magamnak mindenre (emeleti nagy fürdő 40 perc; alsó kis fürdő 20 perc). Hihetetlen, de sikerült!!! Iszonyatosan motivál, ha tudom mennyi idő van a dolgokra! Végezni akartam mindennel és úgy is lett!!! Köszönöm Via az egész programot, kb 2 hete bújom a honlapod!!! Látszik, hogy rengeteg munkád van benne! Minden nap nagyon várom a következő feladatot!!! Köszi, kösziiii!!!
BettiAnya mondta
Kedves Via! Én egy 21 éves igazán lusta nő vagyok. Iszonyodtam mindentől ami a házimunkával kapcsolatos. Ennek oka az is lehet, hogy az én anyukám mást sem csinált csak dolgozott és főzött, mosott, takarított. Nem járt össze a barátaival, nem csinált semmit. Boldogtakannak láttam mindig. Már kiskoromban eldöntöttem, hogy nekem nem csak ebből áll majd az életem. Igaz még csak a 9. Napnál tartok, de örömmel és jó kedvel állok neki takarítani. Szinte miden nap többet csinálok meg, mint amit a lista ír. Abogy Te is írtad: ,,a tisztaság terjed”. A férjem annyira örül, hogy végre megtaláltam a módját hogy rendszeresen tevékenykedjek a lakásban. Minfig azt gondoltam hogy lehetetlen egy lakást úgy rendben tartani, hogy közben jusson idő másra is. Most sikerült rábìrnom magam, és munka, iskola és gyerek mellett is megtudom csinálni. Jó érzéssel tölt el. Köszöm neked, hogy a programoddal, és a rengeteg belölt munkáddal, megváltozhatott az életem. Azok akiknek kisújból megy mindez, kinevettek, hogy ehez nekem segítség kell? Szégy vagy sem, én büszkén jelentem ki, hogy nekem kellett, és többet segített, mint bármi. Kezd kialakulni a saját rendszerem. ;)
Via mondta
Szia Betti!
Fantasztikus vagy! Nagyon sokat számít, hogy ne büntetésként éld meg. Az tényleg nem vezet jóra. :( Takarítással együtt is lehet boldognak lenni, csak meg kell találni az arányt, és súlyozni kell, hogy mi fontos. (Nem a takarítás van az első helyen!) Csak így tovább!
Mena mondta
Szia, Via!
Örömmel jelentem, sikerült lejjebb adnom a maximalizmusomból! :) Így tényleg csak 10-15 perc a reggeli fürdőszoba takarítás. Nem minden nap csinálom, csak minden másnap, de az eredmény így is nagyon látványos! A család még nem vette észre, de én nagyon is. Köszönöm neked :)
Btw, mikroszálas törlőkendőt vettem, de egyelőre nem jött be (csíkos maradt tőle a tükör, ráadásul nagyon lassan száradt), keresem „az igazit”. Vagy ezen se legyek maximalista? (Sajna a netes rendelés nem opció, pedig látom itt, hogy sokan használjátok a flylady-cuccokat.)
Via mondta
A kedvenc mikroszálasaim egyike Aldis, de állítólag a Lidl-ben is jók szoktak lenni. Nem a netes rendelés a titok. :) Ha csíkos marad tőle, akkor az nem jó. :(
Mena mondta
Nem tudom, én mit rontok el, de nekem ez abszolút nem 15 perc! Csak a tükör letisztítása kb fél óra, és akkor még nem foglalkoztam a csapokkal, wc-vel, pláne nem (ha alaposabban csinálnám) káddal meg zuhanyzóval… :(
A többit egyelőre még csinálom rendesen, de megjegyezném, hogy ezeknél se tapasztalom a „hamarabb elkészülök reggel” relevációját, épp ellenkezőleg. Korábban kell kelnem, mert már nem tehetem meg, hogy reggel az ágyból kiriadva csak magamra kapom a ruhát (az esti összekészülődés szerencsére meg szokott lenni, táskát meg nagyon ritkán kell csak pakolnom, mert „mindent magammal hurcoló” típus vagyok), útközben majd csak elmajszolok valamit, és kócosan-kómásan elinduljak, hogy majd a séta a buszhoz felébreszt… ehelyett szedhetem össze magam, krémezés, fésülködés, naptárazás, beágyazás, reggelizés… Ettől függetlenül csinálom és lelkileg tényleg jót tesz, hogy pipálgathatom ki a listán az aktuális teendőt (fel is ébredek közben), meg nem is vagyok talán olyan elhanyagolt, de attól még érzem, hogy hiányzik az alvás :D Az esti menet még csak-csak megy (majd meglátjuk, mi lesz, ha bejön oda is még néhány tétel), bár legkorábban 8-ra szoktam hazaérni és olyankor már nehéz magam rávenni bármire is. Sebaj, egyelőre megy…
Via mondta
Mekkora az a tükör? :) A fél óra rengeteg, én azalatt az egész fürdőszobával (kád, wc, padló, mosdókagyló) végzek. Szerintem majd ha szintentartó takarításra állsz át, neked is kevesebb lesz!
Mena mondta
Öhm, elég nagy, kb két méter széles, egy-egyharminc méter magas (nem teljesen szabályos az alakja, a teteje ívelt). Rosszul csinálom? (Sose mutatta senki.) Nálam az a menete, hogy vizes szivaccsal megnedvesítem, spricnivel lefújom, azt elkenem a szivaccsal, aztán vizes szivaccsal letörölni (ez a leghosszabb), majd wc-papírral szárazra törölni. Aztán ha már megvan, még szárazon a csíkokat elkenni, hogy egyenletes legyen. Ez az, ami után anyukám elégedett a tükör állapotával. Mondjuk az még mindig nem fér a fejembe, hogy ha ez megvan, akkor utána miért vesződjek vele még egyszer, ha egyszer látom, hogy tiszta… :) Sajna, úgy tűnik, nagyon hozzá vagyok szokva a hétvégi pánik-takarításokhoz. Talán egyszer ez is megváltozik :)
Via mondta
Ezt akkor kell, ha olyan mocskos, hogy nem látod a saját tükörképedet. Ha naponta-hetente letörlöd, nem lesz ilyen. Akkor bőven elég, ha egy nedves mikroszálas törlőkendővel áttörlöd ott, ahol épp fröcsek/ujjlenyomat van. A tisztát ne takarítsd! :)
Mena mondta
Akkor most nagyon hülyét kérdezek, tudom, de miféle az a nedves mikroszálas törlőkendő? :$ Itthon az eszközeim kimerülnek a mosogatószivacs, a papír és elrongyolódott volt pólók hármasságában.
Via mondta
A mikroszálas kendő egy speciális anyagból készült törlőkendő, ami már magában nagyon jól tisztít – ráadásul csíkmentesen. Elég benedvesítened a csap alatt egy picit sima vízzel, és már tisztít is. Több márka is gyárt hasonlókat, Lidl-ben, Aldiban is szoktak lenni akciósan, de a Vixi-ről is jókat mondanak. Ha kipróbálod, örökre megszabadulsz a rongyoktól. :)
Katalinkabogar mondta
Tegnap éjfélkor értem haza, ma 6 órakor indultam. Egy laza „gyorstörlés”-re futotta tegnap este, és a 2 perces hotspotolás is ki-kimaradozik.
Mindenesetre, a szoba így is lassan gyógyul, legalábbis, nem romlik. Nehéz türelmesnek lenni magammal, és nem kudarcnak megélni a látványos sikerek hiányát, nem számonkérni magamon, ha nem jut idő mindenre.
Mutattam Édesanyámnak is a programot, de azt hiszem, nem értette meg a lényegét (görcsmentesség, természetesség, fokozatosság). Viszont, tegnap este csináltam magamnak szendvicset, és bepakoltam a hűtőbe (mert reggelizni is kell, és másképp nem lett volna rá idő… :) )
Mikor húztam a csizmát, Anya rögtön ott termett, hogy „fogadjunk, hogy megint nem ettél”… S mosolyogva válaszoltam, hogy „de, tegnap bekészítettem magamnak”.
Azt hiszem, megtört az ellenállás. :)
Via mondta
Muhaha. Minden tiszteletem, tábornagyasszony! :) Le az ellenállással!
Verus84 mondta
Sziasztok! Nálunk a fürdő kritikus állapotban van. Szóval most megyek, és elkezdem. Puszi Nektek, szép napot!
Anna mondta
Sziasztok!A Turbó törlést érdemes kiterjeszteni a WC szűkítőre is, ez ma törlés közben jutott eszembe. Köszönöm ezt a pontot, mert régóta tervezem a napi szintű WC mosást, de eddig nem vettem rá magam. Most már menni fog. Szép napot mindenkinek!
Anna (10 napos követő :-)
Anna mondta
Sziasztok!
Nincs valakinek valami ötlete, mit csinálhatok e helyett, mert ez anyukámnak annyira tetszik, hogy ő akarja csinálni…
Van macskánk, azzal lehetne esetleg valami…
Amúgy nagyon jó a program!
Via mondta
Nem muszáj feltétlenül helyette valami, örülj, hogy kevesebb a feladat. :) De ha akarod, a macskaalom pucolása felkerülhet a listádra.
martazsofi mondta
Kedves Via! Nagyon köszönöm ezt az egészet. Nem gondoltam hogy ilyen tekintetben meg tudok változni úgy, hogy ne” pusztuljak bele”.
Soha nem szerettem rendet rakni, rendszerezni, rendet tartani, egészen odáig, hogy kijelentettem, hogy nekem nem jó a rend, ne nyaggassanak már ezzel, feltalálom magam a káoszban. Persze emögött ott volt egy nővér aki helyettem sokszor még a házi feladatot is megcsinálta, a ruhámat is kikészítette… Aztán felnőttem valahogy és illet már egy kicsit rendesebbnek lenni, feleségként is meg később édesanyaként is, de nem ment igazán jól, mert mindig teherként éltem meg így nagyméretű takarításokba kellett fognom a sok halogatás miatt. És azt nem is írtam, hogy a férjem meg ebben teljesen az ellentétem a rendet szereti, a rendszert és kifejezetten utálja a kupit,úgy hogy 7 év házasság után eljött a z ideje összeszednem magam, sé eszembe jutott hogy pár éve nekifogtam ugyanennek a dolognak, de valami kizökkentett, szerintem 3 napig csinálhattam, annyi megmaradt belőle hogy a mosogatóm azóta sem kell vakarászni, szóval még 3 nap is hosszútávon hatott. Most várom a második babánkat, reggeltől estig hánytam hónapokig és 4 hónap után sincs vége a rosszulléteknek alig élek, a lakásban nem lehetett élni lassan, nem hogy jól érezni magad, és akkor beugrott a program és rászántam magam, és pillanatnyi állapotomban pont erre volt szükségem, nemcsak rend lett a lakásban, hanem az életkedvem is megjött minden rosszullét ellenére, Kicsit hosszan írtam le mindezt, de nagyon örülök, és remélem semmi sem fog kizökkenteni, és mire megszületik a második egészen belejövök, s könnyebb lesz. Addig saját házunkba fogunk költözni, csak egy kis felújított házikó, de megérdemli hogy lazán, nyugisan de ne legyen benne kupi. Amúgy az időzítés lett a kemencekövem, pedig elsőre idegesítő volt, de előkotortam a konyhai időzítőt amit soha nem használtam s most már a 6 éves kislányomnál is alkalmazom,amikor reggel az öltözködésnél elfelejt koncentrálni és 20 percig húzza a nadrágját.
Szóval köszönöm újra, és a család többi tagja is köszöni, mindenki sokkal elégedettebb és ez még csak a kezdet:)
Via mondta
Nagyon-nagyon szívesen, én köszönöm, hogy megírtad!
Ibolya mondta
Sziasztok!
A helyzet az, hogy elég idős vagyok már, de nagyon boldog vagyok, hogy ide találtam. Ez egy program, ami nem csak a takarításról szól, hanem valamiféle rendet teremt az emberben,
Most látom mennyire igaz a mondás, sok kicsi , sokra megy. Eddig is irtóztam ha mindent egyszerre kellett megcsinálni, de most elkezdtem a programot,és tényleg várom a másnap reggelt:)
Köszönet érte:)
ui. ma Rossmannban beszereztem a mikrószálas kendőket, és vettem szódabikarbónát 1 kg, a patikában. Nagyon szeretem, mindenre használom.
Dorotthea mondta
Szia Via, sziasztok lányok!
Ma a Pennyben voltam és körülnéztem mikroszálas kendő ügyben. Hát akkora mákom volt, hogy 3 db 32×35 cm-es került 499(!) ft-ba. volt még 2 dbos is, az is ilyen árban volt, külön ablaküvegre.
(Nem tudtam hová írjak, ide illett a legjobban. Via, tudom, hogy kapsz róla mail-t. :) Remélem a többiek is értesülnek róla valahogyan. :) )
manogyongy mondta
No, megerősítem az előttem hozzászólókat, a program kész élmény! Rég voltam valamitől így feldobva, ráadásul ilyen sokáig!
A mosogató és tűzhely miatt többet nem kell szégyenkeznem, a konyhapultot eddig is letöröltem minden mosogatás után, így a konyha látványos, nagy felületei teljesen rendben vannak! A sütőtől még félek, sajnos nem is emlékszem, mikor estünk neki utoljára, és akkor sem sikerült maradéktalanul kipucolni…
A fürdő és WC is rendben, ma inkább kipucoltam az egészet, így holnaptól jöhet a turbó.
Kicsit zavar, hogy a mosdókagylók és a WC csillog, körülötte viszont még sok minden várja, hogy rendbetegyem, de sokkal jobb a közérzetem így!
Szóval én is csak megköszönni tudom…
Via mondta
Én pedig köszönöm, hogy megírtad! :)
edike1010 mondta
Sziasztok!
Csillog a mosogatóm, a fürdőm és a WC.
Két kis gyerek anyukája vagyok van egy 3 éves lánykám és egy 4 hónapos.
Jelentem egyre jobban szűnik a kupi.
A tisztaságra eddig is ügyeltem, de a rendetlenség mindig magas szinten volt, a játékok játék hátán, a ruhákról nem is beszélve:)
Nagyon jól működik a program, mivel hajnalban kelek a párommal, így míg a csöppségek alszanak a nagyja rutinnal végzek mire felkelnek.
Nagyon köszönöm, hogy ilyen fantasztikus oldalt adtál nekünk Via és FlyLady
Via mondta
Köszönöm, hogy megírtad a sikereidet, nagyon örülök neki! Éljen a rend, le a kupival! :)
Eszterla mondta
Évek óta már este teszem rendbe a fürdőt és a wc-t hasonló módon, a megszokás nagy úr, de igyekezni fogok!
Timi mondta
Be kell vallanom, a fürdőszoba az egyik mumusom, és így arra sem tudtam rávenni magam, hogy a 15 perces takarítással indítsak, pedig ráfért volna a fürdőre… De nem hagytam magam elkedvetleníteni, „jobb mint a semmi” alapon nekiálltam a turbó-törlésnek úgy, mint a két perces hot-spot rendezésnek, remélve, hogy sok kicsi sokra megy. Pár nap múlva a párom megdicsért, hogy nem is vette észre, mikor pucoltam ki a WC-t, de szép lett. :)
Via mondta
Most mondjam, hogy én megmondtam? :)))
misuzu mondta
szia Via!
remek a program, én most kezdtem el nemrég, és nagyon tetszik ahogy ilyen kis lépésekből épülnek fel a napi rutinok, és ahogy magamra ismerek egy-egy leírásnál. :)
meg fogom most próbálni ezt a wc-törlést is, nálunk a wc-ülőke alatt lesz kifejezetten undi, bár én kéthetente mindig kipucolom a wc-t, és nem több az egész 10 percnél, de addigra már mindig nagyon olyan… :)
a körbekefélés nem fog menni, mert a csészébe tapadó illatosító van, de majd kitalálok helyette valamit. :)
kati mondta
elég csak a száraz szerintem :) az ablaktörlővel és utána szárazra törölve nem lesz bajod tőle
Amanda mondta
Gyerekek, én mint tapasztalatlan nemháziasszony, megkérdem, hogy ha mondjuk ablaktisztítós vagy ecetes papírtörlővel áttörlök valamit, akkor azt utána úgy kell hagyni?? Jó, az ecet elpárolog egy idő után (csak irtó büdös), de az ablaktörlőbe nem annyira ülnék bele utána a vécén.:D Szóval akkor utána le kell törölni vizessel (többször – ahogy elképzelem), majd szárazzal is?
luxusrozi mondta
FlyLady-próbálkozásaim során gyakorlatilag első alkalommal sikerült ma erőt venni magamon és megcsinálni a turbó-törlést. Pont jó napra esett az első, mert nem kellett korán dolgozni mennem és „felfedezhettem” hogy tényleg csak pár perc és tényleg őrülten eredményes. Szeretem a mindennapi apró sikerélményeket ebben a programban! És főleg azt, hogy a régi (egyben béna) berögződéseket is újraprogramozza! Például hogy a fürdőtakarítás csak órákig tartó domestos-gőzben való sikálást jelenthet, és még száz példát tudnék írni. Bocs, hogy ennyiszer leírom, de újra és újra lenyűgöz, hogy kis lépésekben (szinte könnyedén) is lehet érdemben haladni. Mindenféle lelki ellenérzés nélkül…
:)))
Via mondta
Nem kell bocsánatot kérned, nekem is megerősítés, hogy ennyire lelkes vagy. :)
Gabi mondta
Hát ez a mai feladat nagyon jó. Nálunk ez egyáltalán nem rutin. Be kell valljam, hogy minden (igazán minden!!) törekvésem ellenére az összes fiam (3) hajlamos az állva pisilésre és a pontatlan célzásra. Ezt szorozzuk meg három wc-vel és adjunk hozzá egy férjet, aki ülve pisil ugyan, de a kefével nem köröz.
Sokat várok magamtól ezen a téren.
Eddig az általános nagytakarítás része volt a wc-ganajozás, de mire a wc-hez értem, addigra a többi elvégzett rengeteg feladat miatt már olyan pipa szoktam lenni, hogy szívből gyűlöltem minden wc-t és minden pontatlanul, állva pisilő pasit.
Talán így apránként jobb lesz az eredmény. Pl. a hotspotozás komoly eredményeket hozott már eddig is.
Kicsi mondta
Sziasztok,
a papírtörlőhöz egy kis comment: én nagy papírtörlő-fun vagyok, sajnos kicsit pazarlóan is bánok vele, de nekem abszolut tisztaság-érzésem van, ha ezt használom, mert használat után eldobhatom. Szóval, az ALDI-ban lehet olyan papírtörlőt kapni, amit nedvesen is lehet használni, és nem szakad el még vizesen sem! (Vagyis nem olyan könnyen) Simán használható nedves ruhaként, én a Hangyák száját is azzal törlöm, a fürdőszobában pedig egyszerűen utolérhetetlen. Én fürdőszobát pl. reggel úgy törlöm át, hogy fogmosáskor, mosakodáskor, ami vízzel összespriccelem a mosdókagylót és környékét az pont elég, hogy áttöröljem a papírral, ami ettől kellően nedves lesz, azzal lejön a tükörről a maszat, aztán mehet a wc körbetörlésére, utána egyből kukába. (Ha a tükör nedves marad, akkor a kéztörlővel még át szoktam törölni, 1. mert úgyis tiszta a tükör (csak nedves), 2. mert a kéztörlőt azt elég gyakran cserélem.
Via mondta
Én is az Aldisat használom. Nálunk a nyuszi néha, amikor fáradt, nem tud beleugrani az alomtálcába, és mellé pisil a házába. Amikor beteg, ez az összes pisinél előfordul, olyankor heti egy tekercs papír elfogy rá – nem fogom a pisit ronggyal törölgetni, többe kerül, hogy állandóan mosnám őket. Az ablakot is ezzel az Aldissal törlöm, meg úgy általánosságban ezt használom mindenhez, nagyon jó. :)
pjbijou mondta
sziasztok,
én a múlt héten kezdtem, szuper a program. Vasárnap reggel, mire én kijöttem a fürdőből a párom beágyazott :-)) jót kuncogtam az orrom alatt.
A reggeli kómaság nálam szerintem olyan genetikailag kódolt dolog, amit egy atomrobbanás sem tudna kiirtani — a tejeskávém előtt teljesen antiszociális vagyok, azt is felesleges tőlem megkérdezni, hogy hogyan aludtam, mert egyszerűen beszélni is képtelen vagyok. A harmadszori óracsörgésre ébredek, de ez bele van kalkulálva a reggeli rutinba (azzal magyarázom, hogy a vérnyomásom kicsit a norma alatt van, nem lehet rögtön kiugrani az ágyból, mert azzal a lendülettel becsúsznék alá). A reggeli mosdótakarítás így lazán átkerül délutánra, amikor hazaérek a munkából. A wckefe használat pedig automatikus mozdulat :-)
Hajrá lányok!
Verus84 mondta
A reggeli kómát akár én is írhattam volna. Szintén a 3. csörgésre vonszolom ki magam kávézni, addig senki se szóljon hozzám.
Lyliane mondta
Nálunk is hasonló a helyzet… A párom szerint elég hetente egyszer elmosogatni, amikor már összegyűlt annyi, hogy érdemes legyen… :D
De talán ha látja az erőfeszítéseimet, és főleg az eredményeket (ergyébként észrevtte:) magától is besegít és nem hátráltat :)
wella mondta
Amikor még csak ketten voltunk a párommal, akkor aki utoljára tusolt az törölte le a csempét, a csapot egy mosdókesztyűvel, ami csak erre volt rendszeresítve.
Amióta a kislányunk is belakja az otthonunkat, azóta, amíg egyikünk pelenkázza felöltözteti a kicsit, addig a másikunk teszi el a vízi játékokat, engedi le a vizet és törli át a kádat és környékét, illetve most már a párom is automatikusan törli a csempét zuhanyzás után :)
Nálunk a víz nagyon kemény, ezért ezt a lépést nem lehet kihagyni! Persze az ecetes takarítás kéthetente szükséges.
kati mondta
bocs az egybeírásokért a kicsivel ide-oda megyünk és nem tudok odafigyelni rendesen :)
Via mondta
A bili is WC, jó ötlet, hogy hozzávetted! :)
kati mondta
éna reggeli törléshez a bilitakarítást is hozzátettem. tartalmát reggel wc-n lehúzom, kis víz egy nagyobb csepp domestos wckefével körözök benne beleöntöm a wc-be és ezzel sikálom körbe a wc-t. azért a bilitartalmat nem egyszer öntöm ki egy nap :) ja és van egy szivacsom, amire egy kis hipót és felmosótöntök, azzal takarítom körbe a gyerek bilijét, mert még rosszul céloz, és gyakran pisis a bili környéke meg a bili is, ezt 2-3 naponta átmosom csap alatt és újabb dózist öntök rá
Ely mondta
Szia Via!
Először is szeretném megköszönni, hogy bemutattad és magyarítottad a FlyLadyt! Nagyon hasznos, átgondoltan felépített program. Nem csak a lakás lett máris tisztább, de önbizalmat is adott és a kedvünk is jobb lett tőle! :)
Azért ide írok, mert a párommal most tartunk a kilencedik napnál. Egyszer már belekezdtünk, de vmi közbejött, viszont pl. a reggeli beágyazás már akkor berögzült. :) Ha valaki nem tudja a programot 100%-osan végigcsinálni, akkor is profitálhat belőle. Nekem még abban segített, hogy rájöjjek: nem lusta vagyok, csak egyszerűen nem volt rá lehetőségem EDDIG, hogy elsajátítsak egy működőképes háztartás- és időmenedzsmentet. Egészen elképesztő, hogy milyen kevés ráfordítással mennyi mindenen tud az ember változtatni. :) Ki gondolta volna például, hogy ma mindenféle lelki ellenérzés nélkül állok neki letörölgetni a wc-t? :)
Nagyon hálás vagyok, hogy felhívtad a FlyLadyre a figyelmemet! ♥ Szerintem nagylelkű dolog, hogy az egészet ingyen átdolgoztad magyarra.
Via mondta
Szia!
Nagyon szívesen! :) Az ilyen visszajelzések mindennél többet érnek. ♥
Via mondta
Fel is oszthatod, egyiket reggel, másikat este. Ha az egyik kevesebbet van használva, akkor azt nem is muszáj minden nap. De egyelőre csak csináld meg az egyiket, aztán ha már mennek a rutinok, vedd fel a másodikat is a listára. :)
Orsi mondta
Via!
Ha két fürdőszobánk van, mindkettőt turbó töröljem? És reggel?
Via mondta
Felcserélheted, ahogy kényelmes. Pl. én előbb öltözöm fel, mint hogy beágyazok, ugyanis be szoktam ágyazni a hálóruhámat is, szóval ha elsőnek ágyaznék be, utána szét kéne túrnom az ágyat, hogy a pizsi bekerüljön a párna alá. :) És legtöbbször reggeli után mosok fogat, arcot, stb. Aztán ha megreggeliztem, indulhat a nap, ránézek a naptárra, satöbbi satöbbi. De nyugodtan kombinálhatod, ahogy akarod, még a reggeli meg az esti rutinokat is mixelheted, a turbótörlést nyugodtan teheted estére, tényleg, ahogy Neked a legmegfelelőbb!
lindimindi mondta
Most merült fel bennem, hogy a napi rutin sorrendje fontos-e vagy felcserélhető?
Erka, ki fogom próbálni a domestos-os törlőkendőt, köszi az ötletet!
Anyatunde, én is egy 9 hetes picúrral vagyok itthon!:)
Via, eddig még nem írtam, de én is csak a többieket tudom megerősíteni, szuper a program, pont egy ilyenre volt szükségem, ahol kell részletességgel megmondják, hogy mit, hogyan csináljak, köszönöm! :)
Anyatunde mondta
muzsi, épp a délután gondolkodtam, hogy a napi rutinba tartozó dolgokat se fogom tudni megcsinálni – mindet, minden nap. lehet, hogy arra kell odafigyelni, hogy ne mindig ugyanaz maradjon ki.
én kicsit előreolvastam és kipróbáltam a 15 perces időintervallumokban történő tevékenységet. tényleg segít koncentrálni.
amúgy nem panaszképpen írtam, csak többen említették, hogy gyerekek mellett nem megy, vagy nem megy teljesen úgy, mint ahogy via leírta, erre reagáltam.
muzsi19 mondta
Anyatünde, hidd el, nem vagy egyedül :) Én nem tudom tartani a napi programot sem, de csomó mindent átvettem, a munka hét szerinti tervezését, nagyobb önfegyelmet, kupitlanítást (nem megy minden nap), a mappát…
Anyatunde mondta
Csajszik (ha még olvassa valaki… :) ), kisgyerekek mellett kicsit testre kell szabni a Flylady-t! De sztem vannak dolgok, ami működnek belőle.
iiigen, a kicsik profi szétpakolók és rendetlenség-generátorok. :)
A másik sajátos dolog, hogy – informatikusnyelven szólva – sok az interrupt. :)
Egy része olyan, hogy várhat a gyerek, míg befejeztél egy 2 perces hot-spot rendezést. De pl. ha egy épp csak szobatiszta kicsi bejelenti, hogy pisi, kaki… hááát akkor kapa kasza (törlőkendő, tollseprű…) elhajít és futás, ha jót akarsz. :D
nagyjud mondta
Anyatunde, ezen akkorát nevettem, mert pont ezt a korszakot éljük, próbáljuk a tökit bilire szoktatni, és hát van az úgy, hogy kávésbögre/reggeli szendvics/akármi szó szerint repül, és teleportálunk azonnal a gyerekhez :DD
Kistöki vicces, mutatja, hogy a bilibe kéne pisilni, majd lerántja a bugyeszt, és elégedetten a konyhaablak alá pisil a kőre :)))) imádom a kis huncut fejét.
tbernadette mondta
A gyerek tényleg elég gáz tud lenni, nekem van 2. A 9 éves fiú igen rendetlen modell, az 5 éves lány az oviban rendes, itthon idomul a kit tökihez :-).
De ez a másik kedvenc programon. Volt egy fixa ideám, hogy hetente egyszer vagyok hajlandó takarítani. Ez nem azt jelenti, hogy a klotyót nem tartom rendben, de egy fürdőben azért van még sok-sok haj, nálunk kutyaszőr, folyamatos klotyó mellé pisilés, mert jópofa közben fenyőfát rajzolni a vízbe, hát istenem, ha néha mellémegy. És a nagy mumus, a zuhanykabin. Tényleg erre van ötletetek? A baromi környezetbarát citrom, jól megmarta az ajtókat.
De most, ha szárazra törlöm a mosdót, a csapot, nem tud vízkövesedni. A WC-t pedig Lildl-s törlőkendővel törlöm le, amivel még a padlóról a hajakat, szőröket is fel tudom nyalni. És végre, ha valaki beesik hozzám, aki a mosdót is használni szeretné, nem kell azzal kezdenem, hogy várj, megnézem, mit hagytak a kölykök.
Mondjuk az nem lesz egyszerű, ha elkészül a másik fürdőszobánk is, + a külön WC, mert az már 3 vizesblokk reggelente, ami több, mint 2 perc.
Carmabelle mondta
Na sziasztok!
Csak meg szeretném köszönni Via, hogy megcsináltad ezt az egészet, én a multhéten kezdtem el, és olyan rend van körülöttem, hogy csak ámulok. :D Szal grat!!
Via mondta
Szívesen, Neked gratu, hogy csinálod! :)
erka mondta
Vadcic, szerintem kisgyerek (kb. 2-3+ éves) mellett is lehet időnként gyertyázni, ők is élvezik- és persze, a gyufát nem kell mellé tenni.. :D Nálunk is csak akkor érdekes az ágyon hancúrozás, ha már beágyaztam- még a paplanhuzatba is belebújnak.. :D De attól még próbálkozni lehet, mi – pár hónap után – már ott tartunk, hogy a három és fél éves nagy maga is beágyaz reggelente (kis segítséggel..), és igen, néha még összehancúrozzák az ágyat, de az esetek 90%-ában már érintetlen marad.. :D
A Swish and swipe- hoz akartam írni még egy ajánlást, mikor is éreztem igazán áldásosnak a dolgot: a káosz és rendezetlenség magában is eléggé kiborító, de azért valahogy el lehet vele navigálni- a bili csak akkor borul ki igazán, ha valami rendkívüli dolog történik.. ha a hétköznapok nem mennek olajozottan, bizony ilyenkor sokkal több kellemetlenségre lehet számítani. Kb. egy hónapja kezdtem el a FlyLady programot, mikor az egész családot legyűrte egy hányós-hasmenős vírus. A nagyobb lányom kezdte, épp a WC-n ült, mikor hirtelen ki is hányt mindent…. (Bocsi, aki nagyon vizuális, inkább lapozzon…) Csak egy pár lap papírtörlő és felmosó kellett, hogy rendet rakjak (belegondoltam, ha az összes újság, WC guriga és fel nem mosott por, szösz is ott lett volna, ami egy nem minden nap karbantartott fürdőben lehet, mit kellett volna takarítanom..), aztán a kicsi is csatlakozott, ő az ágyba hányt, és csak simán (akár csukott szemmel is) nyúlhattam a szekrénybe tiszta ágyneműért, pizsiért, nem a vasalni valók között kellett keresgélnem.. Mire a párommal mi is kidőltünk, anyumnak kellett átjönnie, hogy valaki segítsen, és egyszerűen, olajozottan ment minden, mert a dolgok a helyükön voltak.. :D
vadcic mondta
Így minden világos már.
Via mondta
Ha mindenki amúgy is körbekeféli a saját vécéjét naponta, akkor megtörténik a vécétakarítás. A program nem azt mondja, hogy „ha más megcsinálja, te attól csináld meg megint”. :)
Amerikában biztos másak a szájvizek. Én itthon se tudom, hogy milyenek, nem használok, csak leírtam, amit olvastam a mailben. :)
Egyébként FlyLadynek egy felnőtt fia van.
Alakítsd nyugodtan úgy a dolgokat, ahogy Neked kényelmes, a „fürdőbe gyertyát” példa volt, nem kötelező lépés. :)
vadcic mondta
Egyébként minden napot olvasok rendesen és azt vettem észre hogy azon gondolkodom,ez a FlyLady nem rendelkezik gyerekkel,vagy legalábbis nem kisgyerekes.
A „gyertyákat kirakunk a fürdőbe”-nél már kezd gyanús lenni a dolog,de a beágyazós résznél eldőlt.
Az én lányom legnagyobb mókája hogy ágyazás után olyan szinten összetúrja az ágyat…és ezt minden ágyazás utáni 5 percben végrehajtja.
A nappaliba kihordozott játékok szintén ugyanígy.
Eleinte félóránként megpróbáltam visszahordania szobájába a játékokat.Mára napi egy-kettő alkalomra szorítkozom-a fennmaradó időt elköltöm másra.
A wc-s részt nem tudom hova tenni.Alap esetben mindenki legalább egyszer körbekeféli a sajátját naponta,-így a heti egy nagytakarítás szinte jelentéktelen időben.
Ha öblítő is van benne,akkor a mentolos szájvízt megint nem értem.De lehet csak az én agyam tompult le.
A többit meg szinte pontról pontra így csinálja a férjem-ő egy igazi FlyLady(?).
Sosem hagy másnapra mosogatnivalót,a ruháját kikészíti,holmijait előkészíti másnapra…
Via mondta
Kitartás a munkához!
arwen mondta
Jah, nem azért. :) Az életét mindenki maga alakítja úgy, ahogy neki tetszik. Biztos Te is frászt kapnál ha az én dolgaim szerint kellene élned. :)
Azért írtam, mert nekem elég kevés időm van otthon hétköznap (2-3 óra csupán), pedig ennél sokkal többre lenne igényem: imádok vacsorát főzni, olvasni, szeretem ha tisztaság van és rendet raktam, vagy mostam és nincs tele a szennyes (bár ruhából nem szevedünk hiányt), de ezekre nagyrészt csak hétvégén van időm. Általában főzök, mert az egészségünk miatt azt tartom a legfontosabbnak (ebből lesz sokszor ebéd is másnapra és az jó), aztán vacsora, mosogatás, rendbe szedem magam és már szomorkodhatok is, hogy aludni kell. :) Reggel meg kávé, valami reggeli a dobozba (hogy a munkahelyen meg lehessen enni), és már indulunk is.
Hát ezért. Nincs reggel mosás, max időzítve, hogy este (11kor) tudjak teregetni, nincs beágyazás mert minek, úgyis aludni esünk haza, reggeli a munkahelyen, stb. Na ezeket persze hétvégén mind bepótlom. :) De azért álmodozok gyakran egy olyan munkahelyről, ahol 4 órakor végzek és van mellette életem. :)
ps: az azért nagy boldoság volt, mikor lediplomáztam a télen, előtte emellett még éjszaka diplomát is írtam ;). hirtelen annyi időm lett, nem halmozódott hetekig a szennyes. :)
Via mondta
Ugyan, miért irigyelsz? Kapásból ezer dolgot fel tudok sorolni az életemben, amire más fujjogna. :) (De én már nem, és az a lényeg. :D)
arwen mondta
Szia!
Ahogy a hozzászólásodat olvastam, két dolog jutott eszembe:
1. nagyon szerencsés a párod, hogy így gondoskodsz róla
2. kicsit azért irigyellek. :)
Köszönöm a választ!
Talán valamit én is be tudok belőle építeni a homlokegyenest más életvitelembe. :)
És jó látni, hogy nemcsak nekem fontos, hogy ellássam a párom, még akkor is, ha a reggelit csak dobozolni van időm.
Via mondta
Szia!
A mosdótörlést úgy képzeld el, hogy lóg a számból a fogkefe, töröl a tükrön, töröl a mosdón. Köp, öblít, elrak. Megyek pisilni, viszem a célszerszámot. Pisil, lehúz, közben amíg folyik a víz, kefével sika egy, sika kettő. Utána spricc-spricc a papírtörlőmre, áttörlöm az ülőkét, viszontlátásra. Nekem ez nem igényel óraátállítást. :)
Reggelit pedig mindig csinálok, sőt, amíg a párom munkahelyre járt be dolgozni (most szabadúsz, és itthon ebédel), minden reggel friss ebédet főztem, dobozoltam, hogy vihesse. Ehhez elég volt hatkor kelni, szerencsére 9 előtt nem kezdődtek az óráim, úgyhogy gyakorlatilag ő kinn volt az ajtón nyolc előtt nem sokkal, én még összeszedtem magam, meg ami kell, és mentem is. Amikor bonyolultabb kaja volt, pl. lasagne, aminek külön megfőztem a raguját, aztán még plusz sült a sütőben, azt előző este megcsináltam.
Szóval vissza a reggelihez: szeletelek néhány kenyeret, vagy pirítok, vágok hozzájuk fel sajtokat, vagy összekeverek egy túrókrémet, vágok fel zöldségeket – mindig többfélét -, és eszünk is. Vagy kiöntök egy bögrébe kefírt. Vagy összeütök egy zöldséges rántottát, vagy tükörtojást sütök. Rántottát nagy, mély serpenyőben szoktam, mivel ugyanolyan ízesítéssel eszünk, egy nagy adagot csinálok 5 tojásból, aztán tányéron felezünk. A rántottához is jár sok-sok friss zöldség. Amikor apa itt volt, akkor háromszoros adagot csináltam, az se tartott sokkal tovább.
Ilyesmi. Kérdezz még nyugodtan!
arwen mondta
Szia!
Lenne egy kérdésem, ami már elég régóta foglalkoztat. Te mennyivel kelsz fel indulás előtt reggelente, hogy még a mosdót is van időd kitakarítani és reggelit is csinálsz?
Tudom, ez nem hangzik túl FlyLady-sen, de ne értsd félre, csupán csak kíváncsiság.
dalit mondta
Hát, nekem a reggel nem megy túl könnyen. Én elég kómás vagyok.
Meg az utóbbi pár napban 11 órákat dolgoztam. De nekem bejött ez a görcs nélküliség. Tegnap speciel csak az ágyba tudtam beesni, de úgy gondoltam, hogy ha csak holnap fényesítek, akkor sem történik tragédia.
Viszont ma használtam az órát, és rendbe raktam a konyhát 15 perc alatt. És most már kel a kenyér, és pár perc múlva megy a sütőbe, és nem volt benne kétségbeesés. Csak a párommal kellett megküzdenem, mert szerinte hagyjam, majd holnap elmosogat. De meggyőztem, hogy van mit csinálnia mást is holnap.:)
zaziebaba mondta
Sziasztok!
Jöttem lelkendezni, hogy milyen jó is ez, mindjárt jönnek hozzánk vendégek, és a tegnap estét nem pánikszerű takarítással kellett tölteni, mert vállalhatóan néz ki a lakás, ma csak 5 perc alatt letörölgettem a morzsákat meg bepakoltam a mosogatógépbe az eddigi dolgokat, meg megcsináltam ezt a villámtakarítást (mert reggel nem volt időm elolvasni), és már jöhetnek is, és nem izgulok, hogy mi van, ha bemennek a fürdőszobába, vagy észreveszik a morzsákat stb. Tisztítószernek nekem van egy ilyen ecetes spriccelős izém, környezetbarát, ezzel szoktam tisztítani a fürdőszobát és a vécét, most könnyen elérhető helyre raktam, hogy holnap reggel csak oda kelljen érte nyúlni. Azon gondolkozom, hogy ha már most ekkora a fejlődés, akkor mi lesz a következő 21 napban? :)
Agi mondta
Én is itt vagyok!
Eddig egész jól megy…finomítgatom a napi rutinjaimat…
Már vártam/várom a takarítós részeket,mert nálam még nincs rendszerezve!Így a mai tevékenységnek külön örültem:)
A holnapit,és az azt következőket pedig nagyon várom már!
szilda mondta
a lényeget én is azt hiszem hogy értem… de a görcsmentesség nem jön össze… de talán majd alakul….de most végre itt vagyok megint, és elolvastam a ami eddigi hozzászólásokat, és máris sokkal jobb minden!
Via mondta
Jobbulást! Örülök, hogy görcsölés nélkül megy az egész, akkor érted a lényegét. :)
Monika mondta
Ez a mentolos szájvízes szuper ötlet!!!!!!Én is használok,ezentúl a Wc lesz a végcélja.:)
A fürdőszobás gyorstakarítás is nagyon jó!!!!
Bár én ma reggel későn ébredtem,+ migrén,így ezekre nem volt időm.Majd holnap.
Annyira jó ebben a programban,hogy nincsen benne görcs.!!!!
Via mondta
Elég kis kiszerelés, talán 10 db van benne. Fehér csomagolása van, tenyérnyi. Denk Mit márkájú, még nemrégiben is vettem pedig.
kriszi mondta
Dm-es wctörlő, lehúzható? Milyen színű a csonagolás? Nekem az általános van és mikor ilyet kerestem, azt mondta az eladó, nincs ilyen.
Van a kétperces hotspotozást bevezettem az irodában is, amíg betölt a gép, úgyis csak lábat lógázok, na addig megsemmisítek a több tonna papírból, ami évek alatt felhalmozódott :)
Via mondta
Szia!
Gratulálok a fiadnak! A tíz perc is csodálatos, meg az öt, meg a kettő is. Minden számít. :)
ahama mondta
Kedves Via :)
Gratula a bloghoz, nagyon hasznos oldalt találtál és a „magyarítási” kisérletek is roppant sikeresek :).
Kezd működni nálunk is, sőt, ami a legnagyobb szó, a kamaszfiam az egyik nap rekord sebességgel kezdett pakolni a szobájában. Azt mondta, hogy nagyon bejön neki az időmérős módszer. 10 perc alatt fantasztikus eredményt ért el. Egyelőre ez az adag az alapegység, de kis lépések vezetnek a sikerhez :)).
Via mondta
Tök jók vagytok. :)
kastanie mondta
Ezt már csinálom két hete, és nagyon hatásos, hogy minden csillog-villog. Rakok ki tiszta kéztörlőt is mindenhová.
Via mondta
erka: A Denk Mitnek (DM saját márka) van WC-be dobhatós WC-törlőkendője, de az nem 60 db-os sajnos.
erka mondta
Nekem ez annyira berögzült már, hogy félálomban is csinálom.. :D A személyes luxusom: Domestos törlőkendőt használok a WC-hez. Mivel tényleg minden nap csinálom, egy csomag elég 60 napra, és nem kell rongyozni, eldobható, a papírnál viszont kényelmesebb.. (Most próbálok keresni olyan alternatívát, ami textúrára, fertőtlenítő hatásra ilyesmi, viszont lebomló, mint pl. a DM nedves gyerek WC papírjai…)
A mosdóhoz én is mikroszálas kendőt használok – mosdás után a kendővel kitörlöm a csapot és környékét, ettől pont annyira lesz nedves, hogy a tükröt le lehet vele mosni, a szárazon maradt sarkával pedig cseppmentesre lehet törölni.
Doryy mondta
Dejó, nálam ez eddig is szerepelt a reggeli teendők között. :)
szilda mondta
ezt eddig esténként csináltam, bár inkább csak hasonlót:), de átkerült reggelre ezennel….