A Joy magazin idén novemberben öt naposra húzta kis az akciós időszakot. A hagyományos, kuponos-vásárlós Joy napok 2010. november 5-7-én lesznek, a kuponokat a Joy novemberi számában találjátok (a címlapon Eva Mendes). A kedvezményt adó boltok (80 márka) teljes listáját a Joy Vásárlási láz saját honlapján megnézhetitek, ahol még útvonaltervezést is készíthettek a shopping-túrára.
Ami újdonság, hogy november 3-án a Joy kuponok segítségével kedvezményesen lehet mozizni, vacsorázni és kávézni, november 4-én pedig 50 szépségszalonban lehet beváltani a kuponokat – erről részletek itt.
Helyesbítek, az InStyle-ba tettek egy kuponfüzetet, minden benne van, ami a Joyban is! :) Az évában nem volt.
Szívesen! :) Épp itt voltam. :)
Hű, köszi a gyors választ!! :))
Nem tudjátok, hogy a kuponok csak a Joy-ból szerezhetők be, vagy más újságban is lesznek, úgy mint a Glamour kuponok?
Sajnos nem külön füzetke van, hanem bele vannak nyomva az újságba, úgyhogy nem hiszem, hogy lesz másban is. :(
Hasra én sem estem tőle, de nem olyan rossz. Pár kupont tudok majd használni belőle szerintem.
Én is megvettem, de nem vagyok tőle túlzottan hasraesve, egy csomó egyezik a Glamourral, az “étterem” kuponok meg nagyrészt gyorséttermek. :/ Szerintem nem fogom kihasználni.
Beszerezve. :)
Igen. :)
Köszi az információt! :) Kapható már az újság?