Nem vagyok egy nagy alkoholfogyasztó. Ha egyszerre kéne meginnom azt az alkoholmennyiséget, amit egész életemben elfogyasztottam, egy kicsit lehet, hogy berúgnék. Ebből ugye egyenesen következik, hogy még sose voltam részeg, sem pedig másnapos — reggeli fejfájásom maximum amiatt szokott lenni, hogy túl sokáig dolgoztam vagy dumáltam a vendégekkel, és nem sikerült kialudnom magam. De ez nem fog megakadályozni abban, hogy jófej és hasznos legyek ( :mrgreen: ), úgyhogy utánanéztem, mit tudtok tenni preventíven a másnaposság ellen, és utólag is, amikor már „eső után köpönyeg” lenne. Szóval akár december 31-én este, akár január 1-én délben olvassátok ezt a bejegyzést, remélhetőleg lesz benne hasznos tipp. ;) A csodás Palvin Barbi fotója az orosz Vogue-ból van, az ötletek pedig Jane Scrivner könyvéből.
Megelőzés
- Víz, víz, víz. Ha elég vizet fogyasztasz a buli előtt, egyrészt felkészíti a testedet az alkoholfogyasztásból kifolyólag bekövetkező vízvesztésre, másrészt sokkal hamarabb ki fog ürülni a testedből az alkohol.
- Egyél! Éhgyomorra semmiképp ne fogyassz alkoholt. Ha tudod, hogy inni fogsz, ne törődj az egészséges kajákkal, az alkoholt a legjobban a szénhidrát dús ételek (tészták, kenyerek, szószos krumpli) szívják be. A csipegetés nem elég, mindenképp tartalmas ételt válassz. Kerüld a túl sós ételeket, mert azok még inkább ivásra ösztönöznek. Teli gyomorra inni egészségesebb is, és azt is jelenti, hogy nem fogsz annyit inni. A veséd működését is tudod segíteni, ha banánt, zellert vagy spárgát fogyasztasz, a májadnak pedig a fokhagyma (tablettában szaga se lesz), céklalé, nyers répa vagy répalé és kékszőlő segít a legjobban. Nagyon jó hatású a joghurt is, és az echinacea cseppek vagy kapszulák is segítenek megelőzésként és a másnaposság során is.
- Antioxidánsok: a változatos étkezés mellett nagyon sokat segít, ha iszol egy bögre jó minőségű zöldteát a buli előtt.
- Készülj előre! A fentiekből spájzolj be a buli másnapjára: legyen otthon méz, tea, joghurt, zöldségek, gyümölcsök, zabpehely és aszalt gyümölcsök, teljes kiőrlésű kenyér és barnarizs. Az ágyad mellé készíts be egy nagy kancsó vizet és egy poharat, illetve narancs- kiwi- vagy mandarinszeleteket, hogy ha hazajössz, azonnal tudj enyhíteni a kínjaidon. (Lejjebb megírom, pontosan hogyan.)
Ivás közben…
- Tarts mértéket! Az, hogy jól érzed magad az ivástól, nem jelenti azt, hogy több ivástól még jobban leszel. Ezt is a csúcson érdemes abbahagyni!
- Mondj nemet! Ha úgy érzed, elég volt, mindenképpen mondj nemet a kínálgatásra.
- Vigyázz a koktélokkal! A cukros íz elnyomja az alkohol ízét, így rövidebb idő alatt többet fogyasztasz belőlük – aztán hamarabb berúgsz.
- Víz, még mindig. Az este folyamán is folyamatosan fogyassz vizet. Rendelj a borod mellé, felváltva igyál egy-egy korty alkoholt és vizet, illetve néhány kör alkoholos ital után fogyassz nem-alkoholos italt, hogy a szervezeted fel tudja dolgozni a már bevitt alkoholmennyiséget.
Utána…
- Törődj magaddal éjjel is! Ha megvolt a kikészített kancsó víz és a felszeletelt gyümölcs, ahányszor éjszaka kimész vécére (fogsz járni eleget), ágyba mászás előtt mindig igyál meg 8 korty vizet és egyél meg három szelet gyümölcsöt. A víz és a C-Vitamin segíteni fog a gyors talpraállásban.
- Egyél egy egészséges reggelit! Gyümölcs, zabpehely, műzli – ezzel nem lőhetsz mellé. Fogyassz a reggelid mellé teát, a mentatea például segíti az emésztést, ha mézzel iszod, még jobb, a méz ugyanis segít az alkohol kiürítésében. Kerüld a zsíros (rántottás, baconös) és cukros (péksüteményes) reggeliket! Ilyenkor csak rontják a helyzetet. A főtt tojás és teljes kiőrlésű kenyér jöhet. A kávét viszont felejtsd el, épp eléggé dehidratált már a tested. Ha van erőd kotyvasztani, készíts egy jó citromos limonádét, vagy répából, citromból, gyömbérből és mézből készült koktélt.
- Kezeld a fejfájást! Segít, ha illóolajokat (levendulát, rozmaringot és mentát) csepegtetsz egy tiszta textilre, és abból szippantgatsz, vagy ebbe a textilbe csavarj egy zacskó fagyasztott zöldborsót, és borogasd vele a homlokodat.
- Pihenj! Ha van módod, lazíts, feküdj le kényelmesen, takarózz be, és lélegezz mélyeket.
- Vond le a tanulságot. Sikerült mértéket tartanod, és nem vagy rosszul? Éljen, jegyezd meg, hogy hogy csináltad, és legközelebb is tégy így! Olyan vagy, mint a mosott sz*r? Mit tudsz máshogy tenni, hogy legközelebb ne így legyen?
És természetesen végig nagyon vigyázz magadra. Ne vezess ittasan, ne ülj be ittas sofőr mellé, és – ezt talán mondanom sem kell -, ne fogadj el drogokat, mert ki tudja, milyen hatása lesz alkohol mellett. Tudatosan is veszélyesek, hát még illuminált állapotban!
bongyorka mondta
Ezt a cikket még nem is láttam, pedig egyszer vizsgaidőszak alatt tanulás helyett végigolvastam az összes bejegyzést(ezek szerint mégse). Még az EÜ vizsgán mondott egy tippet az oktató: ha savat csinál a pia, akkor egy korty tej kicsit helyreállítja az egyensúlyt. (Pl. Ha vki savat v lúgot iszik, akkor is tejet kell itatni vele).
Én még C vitamint szoktam bevenni, és cukros üdítőket iszom.
csinszka mondta
A víz az ágy mellett az nálam már automatikus beidegzödés, a gyümölcsröl még nem hallottam, de kipróbálom és a zöld teát is, csak azzal az a bajom, hogyha hányingerem van az utolsó dolog amit kïvánok az valamilyen meleg lötty. :D
Ami még nagyon jó, az a B-vitamin. De nem ám egy-egy kapszula, hanem nyugodtan mehet extra nagy mennyiségben ;)
Via mondta
A zöld tea szerintem nagyon finom hidegen is! :) Hagyd kihűlni, csak előtte vedd ki a filtert. Kis citrom, méz, és kész is. :)
csinszka mondta
Ma reggel aktuálissá válva újraolvastam a cikket és örömmel vettem észre, hogy azóta nagyon sok tipp innen „rutinja” lett a buliknak :D Nem iszom magam rendszeresen a sárga földig, de gyakran becsúszik egy-egy nagy buli, amikor az ember ha nem is konkrétan részeg és másnapos, azért reggel érzi, hogy kell ide valami… :D
Mondjuk, amit a mai napig nem értek, hogy a tükörtojás/rántotta miért nem ajánlott.. Annál csak a húsleves jobb a másnaposságra :D
Ja és köszi a tippet a hideg zöld teára, szerintem nekem nem jutott volna eszembe, de olyan nagyon jól tud esni „másnap” :)
Via mondta
Örülök, hogy bevált! :) Nálam azóta véglegesedett, hogy sosem leszek másnapos; egy likőrös bonbontól is úgy begörcsöl az epém (helye), hogy a földön fetrengek, úgyhogy egy gonddal kevesebb. :D De pohár vízzel is nagyon ügyesen tudok koccintani. :3
Apolkaa mondta
Ami nekem nagyon bejött, az a sport. Nagyon jól kiszellőzteti a fejet, felpörget. Akár egy séta a szabad levegőn is szuper, de futás, biciklizés is nagyszerű. Egy monoton kardiómozgás közben lehet rendezni a gondolatokat, az előző este eseményeit, vagy akár sorozatot nézni lazulásként.=)
Állítólag a banánból és tejből készült turmix is csodát tesz, illetve nekem a csípős kaja is bejött.
Kata mondta
Egy kis kiegészítés: csak jó minőségű alkoholt igyál (pl. Kalinka helyett Absolut vodkát), emiatt is érdemes kerülni a koktélokat, mert ki tudja, mi kerül az italba. Hazafelé a buliból vagy ébredés után a McDonald’s-os sajtburger csodákat tesz a háborgó gyomorral! :) Másnap egyél magnéziumot és C-vitamint, valamint egy jó sűrű levest. A legjobb tanács a kulturált alkoholfogyasztás. :) Mindenkinek csodálatos, csillogó, vidám Szilvesztert!
Kata mondta
Még annyi, hogy ha a szervezeted nem tudja feldolgozni a nagy mennyiségű alkoholt, akkor ne próbáld elnyomni a hányingert, nyugodtan öleld magadhoz a vécécsészét. Bocsánat, undorító, de bárkivel előfordulhat.
Via mondta
Nem undorító, hanem természetes. :) Köszi a kiegészítéseket trillarom & Kata! Pont ma 3 éves a cikk, örülök, hogy most is alakul, formálódik, bővül a kommentek által. :)
Kata mondta
Akkor ezért nincs kint a főoldalon! (homlokra csapás) :D
Via mondta
:) A szalagcím alatt van a dátum. Néha ások elő az archívumból is releváns cikkeket, három éve még kb. tizedennyien voltunk errefelé! :D
trillarom mondta
Ismét egy hasznos írás:)
Szerintem még fontos szabály, hogy ne keverjük az alkoholt. Ha valaki borral kezdett, ne folytassa az estét sörrel, majd koktéllal. Sokszor így lesz valaki rosszul.
Amit még be lehet vetni a másnaposság enyhítésére: forró fürdő, szauna. A meleg tágítja az ereket, így a mérgek hamarabb távozhatnak a szervezetből. Ha a fürdővízbe pár csepp illóolajat csepegtetünk (pl. borsmenta) segít relaxálni. De egy langyos v. hideg zuhany is segíthet észhez térni.
Ha bármilyen okból hányingerem van, én mindig valami savanyút kívánok. Ezért lehet a másnaposoknak beválhat valami savanyúság csipegetése, a legjobb állítólag a savanyú káposzta. Szintén segíti a megterhelt gyomor helyreállítását a joghurt v. kefir. De a tejet állítólag érdemes kerülni.
Edy89 mondta
az én tippem az, h jó társasággal megyek, így nem feltétlen szűkséges az alkohol (ami amúgy kiszárít és a szépségnek is árt (szépségből meg így is híján vagyok))
Ha koncertre megyek utána vízet engedek a fülembe, majd kiengedem, így már nem lüktet, nem zúg stb,…
amúgymeg másnap egy nagy szundi, amennyi jól esik azt ennyi,…
Carmabelle mondta
Szerencsére erre nem volt szükségem (és remélem nem is lesz), de ettől függetlenül hasznos kis cikk. ;) Barbara Palvin pedig (Coco Rocha-val és a többi csodaszép modellel együtt) szebbé tette a napom. :) jó ezekre a képekre nézni. :)
Via mondta
Én is örülök, hogy utána néztem, ha másra nem is jó, legalább most tudom, hogy mit kell tenni, ha esetleg olyan helyzetbe kerülök, hogy valakinek segítenem kell kigyógyulni a macskajajból. :)