Talán a mai lesz az egyik legnehezebb feladat: menj időben aludni.
Nyilván ha késő estig dolgozol, és utána állsz neki a házimunkának, ebből nem tudsz visszavenni. De talán a tévézésből és a gépezésből igen – szerintem elég sokunknak kihívás időben kinyomni a gépet, letenni a telefont.
Nekem ami bevált az ellen, hogy ne szippantson be a net, az megint csak az időzítő. Annyira könnyen mondom, hogy „mindjárt megyek, csak még ezt…”, aztán egy óra múlva is ott ülök. Ilyenkor benyomom az időzítőt: még 15 percem van, és ha megszólal, kikapcsolok mindent. Próbálom magam ahhoz tartani, hogy tízre már minden legyen kikapcsolva, illetve ha este érünk haza valamilyen programról, akkor már tilos bekapcsolni a kütyüket akkor is, ha még nincs tíz, mert simán ottragadunk.
Az ágyban még olvashatsz (is ;), csak kerülj párnák közé. Ha nagyon későig fennmaradtál eddig, akkor egy óránál korábbra ne rakd az új időpontodat, mert akkor csak nézegetni fogod a plafont – pl. 11 helyett 8-kor nem fogsz tudni elaludni, de tízkor talán igen. Ezt is szépen fokozatosan kell, mindig egy kicsivel hamarabb feküdj le, amíg eléred a kitűzött időpontodat. Sok sikert!
Ezek a bejegyzések is segíthetnek:
- Tanuljak vagy aludjak? – Hogyan pihenj bűntudat nélkül
- Mit jelent az, hogy kedves vagy magaddal?
- Kapcsold ki, kapcsolódj ki! Az offline órák előnyei
- 2 alkalmazás, ha beszippant a Facebook, pedig dolgoznál vagy pihennél
- Könnyű éjszakát, szép álmokat! – Tippek alváshoz
- Zene elalváshoz
A mai tennivalók:
Reggel
- Felkelés után öltözz fel és szedd rendbe magad.
- Ágyazz be és tegyél rendet az ágy körül.
- A fürdőszobában végezd el a Turbó Törlést.
- 2 percig (nem 2 perc alatt!) rakj rendet egy kritikus területen.
- Nézz rá a naptárra.
- Reggelizz valami finomat; vedd be a vitaminjaidat, ha szedsz ilyesmit.
- Nézz a szennyestartóba! Kell ma mosni?
- A nap folyamán amikor szomjas vagy, mindig igyál vizet (ne cukros üdítőt!).
- Valamikor a nap folyamán, amikor ráérsz, 15 percig szortírozz.
- 15 percig mozogj!
Este
- Fényesítsd ki a mosogatódat.
- 2 percig (nem 2 perc alatt!) rakj rendet egy kritikus területen.
- Nézd meg a naptáron a másnapi teendődet.
- Készítsd ki a ruhádat másnapra.
- Készítsd ki a holmidat a kilövőállomásodra.
- ÚJ! Időben menj aludni!
- ÚJ! Írd be a kontrollfüzetedbe, hogy időben menj aludni.
[Kérlek, ne másold át a tréning bejegyzéseit más blogokba, fórumokba, honlapokra! Nagyon sok munkám van benne, és nem szeretném, ha máshol is visszaköszönnének az írásaim. Ha tetszik a bejegyzés, és szeretnéd megosztani másokkal, küldd el nekik a 30-napos rutinkiépítés-tréning linkjét! Köszönöm!]
Sophie mondta
Engem a szüleim mindig arra neveltek hogy korán keljünk és korán menjünk aludni. Minden nap 6 órakor kelek és fél tíz körül fekszek le.
Sarolta mondta
Sziasztok!
Köszi Via, hogy ilyen tudatos vagy, és az élet ilyen sok területén segítesz. Az időzítő szuper ötlet a lefekvéshez is. Én is sokat törtem a fejemet, hogy hogyan lehetne változtatni. Hasonló megoldásra jutottam akkoriban, mint Te.
Korábban én is gyakran szenvedtem attól, hogy úgy bele tudtam feledkezni valamibe, hogy már olyan késő lett, mire ágyba kerültem, hogy másnap alig tudtam felkelni. Ez hosszú távon nagyon rossz hatással volt rám. (Állandó kialvatlanság.) Aztán egyszer jött egy isteni sugallat: beállítottam a telefonomat, hogy mindig ugyanabban az időben „szóljon”, hogy „ideje lefeküdni”. Így most már bármibe is feledkezem bele, mindig tudatosít, hogy „IDŐ” :) Azóta frissen ébredek, és ez jó. :)
Egyébként időzítőt még nem sikerült beszereznem, amiket találtam mobilalkalmazásban eddig, azok nagyon merítik az aksit, de előbb-utóbb kell vennem egyet, mert tényleg sok területen használható. Főleg, hogy gyorsítsunk a rutinokon, és minél több fontos dologra jusson elég idő. (Egyszer olvastam valahol, hogy azokat a teendőket, amikre már eleve úgy gondolunk, hogy „muszáj” elvégezni, úgy lehet izgalmassá tenni, hogy lemérjük, hogy mennyi idő alatt végezzük el, és legközelebb megpróbáljuk ezt a „szintidőt” megdönteni. Ez hasonló Via módszeréhez, hogy kijelölt ideig csinálunk valamit). Van olyan időzítő, amivel visszaszámlálni is, meg időt mérni is lehet…
Ti milyen időzítőt használtok? És hol tudtátok beszerezni?
Andru mondta
Én vagy a mobilom alap órafunkciójában használom az időzítőt (így is hívják) vagy a konyhai főzőórát állítom be. Ha a sütődnek van időzítő funkciója, és működik sütéstől függetlenül (a miénk igen), akkor azt is használhatod, ugyanúgy jelez, ennyi a lényeg.
Via mondta
Így van, bármi jó, amin beállíthatod, hogy hány perc múlva sikítson, és utána sikít. :D
prompt mondta
Kedves Via!Én is lassan haladok, de a leveleket igyekszem mindig megnyitni.Ugyanis szeretnék én is teljesíteni.
Kérdésem az , hogy lehet-e ismétlést kérni a 30 napos tréningből?
Via mondta
Szia!
Ha végeztél, iratkozz le a listáról, aztán fel újra, és kezdődik elölről az egész. :)
prompt mondta
Köszönöm szépen a választ.
andiebaby mondta
Ó, Via! De akkor kicsit csalódott lennék! :) Itt vannak, akiknek nagy házzal, kutyával, gyerekekkel mennek a rutinok. :) Én egyszerűen tötymörgök, azt mondanám, ergo még tényleg nem rutinból megy. Na, de akkor is – össze kéne kapnom magam. Ezért kezdtem bele, mert szétcsúsznak sokszor a napjaim. :) De tudom, ne görcsöljek rá. :)
Via mondta
Ne hasonlítgasd magad senkihez, mindenkinek más a ritmusa. Tudod, hogy az önmarcangolás nem hatékony motiváló. :) Tötymörögj csak nyugodtan, majd beletanulsz!
andiebaby mondta
:)
Szityike mondta
Sziasztok!
Nektek a reggeli és az esti rutin mennyi időt vesz igénybe? A 15 perc mozgást leszámítva?? Még nem mértem le, de elég sokáig elmolyolok vele szerintem:.. csak én vagyok ilyen lassú?? :)
andiebaby mondta
Hát, még én is lassú vagyok. Sőt, kezdem kicsit soknak érezni a rutinokat. Pedig most csak 6 órát dolgozok tervezetten. És a zónák még erre jönnek rá! :)
Via mondta
Akkor ne jöjjenek!! Hagyd őket. Rutinozz még akár hónapokig!
Zsanna.Ev mondta
Rendben. Köszönöm! :)
Zsanna.Ev mondta
Most egy picit összezavarodtam. Eddig úgy tudtam, hogy egy adott nap levelét, másnap 10 óráig lehet megnyitni. Például a vasárnapi levelet hétfő délelőtt 10 óráig. Vagy rosszul tudom? De ha én a vasárnapi levelet már az érkezése után pár perccel megnyitottam (igen, tudom, hogy már aludnom kellett volna…) és ennek ellenére nem kaptam hétfői levelet, akkor ezek szerint a vasárnapi levelet kellett volna még többször megnyitogatnom? Mert ugyan másodjára is megnyitottam azt a bizonyos vasárnapi levelet, de az már bőven délelőtt 10 után volt. Akkor a 15. nap levelét, csak egy hét múlva fogom megkapni? Mert az nagyon nem jó… Bocsánat, ha kicsit érthetetlen amit írtam, de picit értetlen vagyok most.:)
Via mondta
Igen, így van, de valamiért elakadt az éjjel. Nyisd meg most a 14.-et, újra, jó? Akkor egy órán belül megkapod a 15. nap levelét. :)
newra mondta
Nyissátok meg újra a vasárnapit, hátha arra feléled ;)
andiebaby mondta
Köszi, Via, a technikai infót, megy a csiklandozás. :)
Szityike mondta
Nekem sem érkezett még meg, biztosan valamilyen technikai dolog miatt… :)
Én automatizáltam kicsit magam és meglestem itt lent, a következő bejegyzésre kattintva a mai napi feladatot. :)
Szerintem nem csak mi 5-en nem kaptuk meg, biztosan pótolva lesz, addig is tanulmányozom, hogy mi lesz ma a program!
Szép napot nektek!
:)
Krisztina mondta
Én sem kaptam meg, pedig én korán reggel nyitottam meg. :(
Krisssta mondta
Szia! Én sem kaptam meg a mai levelet, pedig tegnap reggel megnyitottam…
andiebaby mondta
Kérdés: azért nem jött 15. napi levél, mert vasárnap csak délután (du. 3 előtt) nyitottam meg a levelet, vagy van valami technikai gond? Olyan szomi lettem, hogy nem várt a levél reggel. :P
niking1526 mondta
Nekem sem érkezett levél, pedig én vasárnap délelőtt nyitottam meg. :(
Viki mondta
Sziasztok,
a kontroll füzettel kapcsolatban lenne kérdésem. (Elnézést, ha rossz helyre írtam!) Előre írom be,hogy másnap miket csinálok s ebből ellenőrzöm? Vagy nap végén írom, hogy mi mindennel haladtam? Köszi a segítséget, Viki
Via mondta
Szia Viki!
A füzet egy örök-teendőlista. Csak egyszer írod meg, tehát az a tétel, hogy „ágyazz be”, egyszer kerül bele, a megfelelő oldalra. A többi napon, amikor érvényes (mivel a reggeli rutinban van benne, ez minden napra érvényes) csak ránézel a lapra. Nem kell minden nap írogatni mindent. :)
Mena mondta
Pár éve még rendesen feküdtem minden este 10-kor, és működött is, általában kipihentem magam, vagy ha nem, még ledőltem délután is. Mostanában már örülök, ha a „még ma” teljesül, de az is ritka… XD És semmi más oka nincs, mint a számítógép. (Szégyen rám!) Próbálok visszaszokni az éjfél előttre, de ez el fog tartani egy darabig. Mindenesetre köszi a bíztatást, Via :)
csinimama mondta
Nekem sem megy a korai lefekvés sajnos, de dolgozom rajta:)
Fáradtnak fáradt is lennék, csak mire végzek a rutinokkal, és mindenkit ágybateszek (3 gyerek), addigra valahogy mindig már majdnem 11 óra. Ilyenkor már magamra nem jut idő, szóval nem is állok neki hímezgetni, örülök, hogy ledőlhetek, de tudom, hogy mindent megcsináltam.
Mi későn vacsizók vagyunk, ezért csúszik így minden, szóval apu hazajön fél kilenckor, és így szép komótosan elvacsorázunk negyed 10-ig, ilyenkor kezdem el a mosogatást, és a gyerekek pl. 10 előtt hallani sem akarnak arról, hogy a szobájukba tűzzenek, mert apuval akarnak lenni. Én meg rohangászom össze-vissza, hogy másnapra összekészítsek mindent, mindenkin legyen már pizsi stb.
Eddig az jött be, hogy elkezdem az esti rutint 6 körül, és 8-ra igyekszem befejezni úgy, hogy csak a mosogatás maradjon a végére (de enélkül bizony le nem fekszem, mert már függő vagyok több mint egy éve, hogy üres, rendes konyhába akarok belépni!:D), és így néha véletlenül ágyba kerülünk olyan 10:30 felé. Ilyenkor örülök:))))))
Szóval választhatnék, hogy hamarabb menjek aludni és kupit hagyjak másnapra, de ez megkeserítené az életem, komolyan, túl hozzá vagyok már szokva, hogy a reggeli sietségben minden kéz alatt van (mert este kikészítettem), számomra ez egy visszalépés lenne, úgyhogy inkább a késői lefekvést választom, cserébe rend. De a gyerekek is egyszer csak megnőnek, és egyre hamarabb tudok majd ágyba kerülni. Sőt nagyon optimista vagyok, szerintem akkor a rutinok már annyira automatice mennek majd, hogy sokkal hamarabb kész is leszek, esetleg egy részét már megcsinálom napközben, hogy kipipálhassam:)
Amanda mondta
:) Köszi, bár semmit sincs szívem kidobni, mert „még jó lehet valamire”. Na majd meglátjuk. Első számú terv: lejárt (és sosem használt) hajtógázas dezodorok, régi magazinok, összegyűjtött harisnyák (valamelyik talán még hordható…). A magazinokat olyasmi módon fogom feldolgozni, mint ahogy te tetted. Remélem, nem kell sok minden belőlük.:D Majd még írok a fejleményekről.;)
Via mondta
Önzőzz egy kicsit, és a jelenre figyelj. Ha a mérleg egyik serpenyőjében az van, hogy „öt év múlva lehet, hogy jól jön”, de a másikban az, hogy „most rohadtul útban van/ronda/felesleges”, akkor KUKA! :)
Amanda mondta
Szia Via! Pár napja olvasgatom a blogodat, hétfőn kezdem a FlyLadyt! :) Addig meg előzetesként kritikus kupacokat próbálok felszámolni a szobámban, csak épp a helyhiány miatt mindig újból tele lesz. Kezdem érteni, mire jó a lomtalanítás.:) Ja, és azért ide kommentelek, mert tényleg ez tűnik a legnehezebbnek, főleg ha a többit is meg akarom csinálni, meg még az egyéb dolgaimat is. De reméljük, menni fog! Így kis lépésekre bontva elég jól hangzik ez az egész. :)
Via mondta
Sok sikert! Előbb-utóbb elfogy minden lom, ha folyton a „fejére nézel”. :))
Detti mondta
Na múlt hét csütörtökön eljutottam a 15 perc lomtalanításig, bár azóta se nagyon csináltam, csak néha-néha, de az is több, mint a semmi.
Aztán pénteken jól berúgtam egy búcsúpartin, reggel 6-ra értem haza, a mosogítófényestés és egyebek ezért elmaradtak, aznap aztán nem is volt kedvem semmihez. Aztán hosszú hétvége, egész nap a kertben voltam, szinte minden nap, meg garázst lomtalanítottunk.
A reggeli dolgok egész jól mennek, meglepően a turbó törlés is, az estiek közül is a mosogatót szinte minden este megcsinálom és próbálom nem elveszteni a lelkesedést, ha egy este nem sikerül, mert hulla fáradt vagyok már. Azóta szinte mindig, ha hazamegyek azzal kezdek, hogy elmosogatok, így estére kevesebb marad és 1-1 nap nem halmozódik fel olyan sok.
Amivel igazán gondom van és leginkább ellógom a 2 perc kritikus területen és a 15 perc lomtalanítás. Utóbbiról már írtam. Előbbivel meg az a gondom, hogy reggel még 2 percre se tudom szinte rávenni magam, mert fáradt vagyok, este meg akkor jut eszembe, amikor már az ágyban vagyok és jusztse kelek ki… :)
Szóval a héten úgy döntöttem, még nem folytatom a programot, hanem próbálom az eddigieket gyakorolni és hétfőn folytatom a programot a zónázós résszel.
Holnap mondjuk Pápára megyünk, ott nem tudok mindent gyakorolni, de legalább lesz időm megcsinálni a kontrollfüzetem és a zónákat.
Próbálom nem elveszteni a lelkesedésem és nem ellustulni, most jön a nehéz időszak… :)
Via mondta
Szia!
Én a helyedben várnék még a zónázással, bár ha nagyon elő akarsz készülni a karácsonyra, akkor próbáld meg, de ne erőltesd túl magad!
Detti mondta
Igazad van, még mindig nem kezdtem el a 3. hetet, a 2. hét végével szenvedek, de nem adom fel :) November közepén kezdem a zónázást, ahol Ti tartotok és december közepére legalább 1x teljesen túlleszek rajta. Vagy idén még marad a nagytakarítás… Hihetetlen, mennyi kacat, limlom van a lakásban, nagy részét érzelmi kötődés miatt nem tudom kidobni… Meg persze az egész családra jellemző a „jó lesz még vmire” szemlélet… De azért igyekszem, csak szépen lassan :) Köszi mégegyszer a programot!
Eskimoka mondta
Hát ezzel én is úgy vagyok, mint tbernadette. Ha nem kapom meg az esti saját óráimat, őrjöngő anyuka lesz belőlem, ami senkinek sem jó. Simán elvagyok 6-7 órányi alvással, viszont ha korai fekvés mellett hajnalban felébredek, semmit sem tudok csinálni, amíg a család többi tagja alszik. Az anyaság egyik legnagyobb önismereti tanulsága volt számomra, ahogy átalakulnak a prioritások és ahogy kiderül, az ember sokkal, de sokkal nagyobb fizikai terhelést is kibír, mint amennyit valaha is el tudott képzelni. Rosszul alvó gyerekek anyukái szerintem tudják mire gondolok. Ez egy betonkemény szolgálat, amit csak úgy lehet fenntartani, hogy kicsikarjuk magunknak azt, mi bizony jár. Ez lenne a fenntartható fejlődés anyukákra vonatkozó változata.
messfighter mondta
Ja, időben… Háromnegyed kettő és én még itt olvasgatok…
tbernadette mondta
Na ez nekem is esélytelen. Amikor a pindúrok megszülettek, mindenki azzal heccelt, hogy aludj, amikor a gyerek alszik. Dehogy alszom, az a pár nyugodt percem van, nem fogom alvásra pazarolni. Ez így is maradt. Mire végre legumikalapácsozom őket, 9-10 óra van. Viszont szükségem van rá, hogy napi néhány órát olyasmivel töltsek, amit én szeretnék. Különben csak stresszelek, és úgy érzem, nem élek magamért, csak másokért. És szép dolog a mártírság, de sosem végződik jól.
Doryy mondta
Nekem ezzel nincs gondom általában. Elég szokott lenni annyi alvás, amennyi sikerül. Tegnap is lefeküdtem úgy 10 után valamivel. Elég is lett volna ennyi alvás 7-ig. Erre a gyerkőcök benáthásodtak és szó szerint minden órában fel kellett kelni hozzájuk, mert folyik az orra, felsír, szomjas…reggel kicsit kivoltam, de most már nyoma sincs. Megyek és nézem is a mai programunkat. :)
Via mondta
Üdv, Tündérke! :)
Ne értsetek félre, ha a lefekvésig olyan dolgot űztök, ami feltölt, mint pl. a kreatívkodás, akkor nem verem ki senki kezéből a gyöngyszövőszéket. Itt arról van szó, hogy vegyük észre, ha azért vagyunk fenn, mert valahogy húzódik az idő, szól a tévé, egyre érdekesebb dolgok vannak a YouTube-on… az meg tud várni.
Nyilván ha csak este jut idő a hobbitokra, akkor használjátok ki az időt, nagyon fontos, hogy ezzel is foglalkozzatok!
Ha eleget alszotok, kipihentek vagytok, akkor nem kell piszkálgatni a lefekvési időpontotokat. :) Csak azért, mert mondtam, ne feküdjetek le korábban! :D Ez nem diktatúra.
dalit: ha úgy gondolod, hogy Te leghamarabb 11-kor szeretnél ágyba menni, akkor afelé tegyél lépéseket. Nem kell ugyanakkor lefeküdnie minden embernek. :)
Tündérke mondta
Hű, ez nekem is nehéz lesz… Vadciccel nagggyon egyetértek, nálam is a gyerkőcök elalvása után kezdődhet végre a kikapcsolódás: hímzés, gyöngyfűzés…
Dorothy mondta
Húha, ez az eddigi legnehezebb. Számtalanszor megpróbáltam már ezt a „na ma korán lefekszem” dolgot, de egyszerűen nem működik :) De azért ma megint megpróbálom, hátha. Ha meg nem, akkor vigasztal ez (bár a későn kelés része kimarad sajnos) : https://www.nlcafe.hu/eletmod/20081027/_pacsirtak_es_baglyok_-_a_keseon_keles_nem_lustasag_kerdese/
messfighter mondta
Ez nagyon jóóóó!!! Pacsirtaterror :))) Tetszik ez a cikk! A szüleimnél ezt a különbséget nagyon jól meg lehetett figyelni, anyukám kidőlt kilenckor, apu elvonult a konyhába és molyolt. Többnyire olvasott. Kisgyerekként (törpebagolyként) néha kilopóztam hozzá és csak jókat kajcsiztunk :). Nahát nem is tudtam hogy én még erre ennyire emlékszem. De azóta tökélyre fejlesztettem a baglyászkodást és már a következő bagolygeneráció is itt kuvikol a gyerekszobában. Nálunk tök normális hogy délelőtt vegetálunk, este nyolckor pedig elkezdünk takarítani. És haladunk mint a gép. Hát nem tudom mi lesz ezzel az időben ágybakerüléssel. Az éjfél az IDŐ, ugye? :)))
Via mondta
Nekem a „még ma” az idő, tehát az éjfél előtt. :))
niking1526 mondta
Párom szerint én bacsirta vagyok, mert viszonylag későn fekszem, és nagyon korán kelek. Ő viszont nagyon korán fekszik és későn kel, tehát pagoly :D
Skippo mondta
Szerinem nekem is ezt lesz a legnehezebb betartani. Sajna én is Bagoly vagyok. De már régóta tervezem, hogy átállok nappali műszakba. Nem garantálok semmit, de megpróbálom! :)
dalit mondta
Nekem a 11 órai alvással nem is lenne bajom. Az a baj hogy rendszeresen későbbre csúszik. Én bagoly vagyok, 10 kor csak a plafont tudom nézni.
vadcic mondta
Kreatívkodós embernek gyerekkel,gyerek elavása után kezdődik a NYUGALOM.
Ide fér bele minden,azaz minden.Ami persze nem jár nagy zajjal.
Varrás,gyöngyfűzés,olvasás,…
fincsimami mondta
Sziasztok!
Hűűűű, ez nálunk is problémás dolog :D
A kisebbik lányom este 8-kor alszik, a nagyobbik 9-kor. Utána egyém a VILÁG :D Csak akkor van időm maileket írni, olvasni, és kicsit a férjemmel lenni kettesben. Kb 11-kor fekszek, reggel 6-kor kelek. Majd meglátom hogyan tudom ezt betartani. Eddig mindent rendesen csináltam, ami csak ki volt adva feladatnak :D
debcsillu mondta
Hű, ez az én gyengém…képes vagyok éjfélig netezni…tanulás helyett :S (jövő szombaton vizsgázom)
Akkor mára belövöm a fél 11et alvásidőnek, remélem, sikerül, ls kéne szoknom a netfüggésről…hajrá mindenkinek!!!
primakati mondta
Ez nekem sem probléma:D Gyerekek 9-kor mennek aludni, utána még egy kicsit élvezem a csöndet (valamikor tovább is:D) , aztán én is kidőlök:)
Zaziebaba: babás időszakban ez normális;) én volt, hogy 6-kor elaludtam, pedig délután is lefeküdtem egy picikét ebéd után:D
zaziebaba mondta
Na, ez nekem nem jelent problémát, 10kor már kidőlök, de mostanában inkább 9kor, sőt, múlt héten volt olyan is, hogy 7kor…