Van az a babona, hogy amilyen az év első napja, olyan lesz az év is. Ha ennek apropóján mindenfélét próbáltok a mai napba besűríteni, este pedig izgultok, hogy „ma nem mostam hajat, úgyhogy egész évben büdös leszek”, akkor most azonnal tessék abbahagyni. :) Ez csak egy naptárváltás volt. Ha más naptár szerint élnénk, máskor lenne az új év kezdete. (A kínai újév idén február harmadikától kezdődik – pont akkor lesz a blog szülinapja is. :)). Minden elseje új kezdet, minden hétfő új kezdet, sőt, minden reggel új kezdet. Csak azon múlik minden, hogy reggel hogyan döntesz. Egy január másodikán ugyanúgy megváltoztathatod az életedet, mint egy december tizenkettedikén. Persze, minél előbb, annál jobb, de ha még ma nem állsz rá készen, akkor miért ne lenne ugyanolyan jó holnap is? :) Nyugodtan lazíts még ma is, flangálj egész nap pizsamában, rendelj pizzát ebédre és élvezd ezt a nagyon szép január elsejét. A bűntudatot pedig remélhetőleg a tavalyi naptárral együtt kidobtad.
Hozzászólások
Vélemény, hozzászólás?
Házszabály
Ha új hozzászóló vagy, az első hozzászólásod moderálás alá kerül, és az elfogadásig nem publikus. A visszatérő hozzászólók bejegyzései automatikusan megjelennek.
A kedvesség és a tolerancia alapvető errefelé. Ha úgy érzed, hogy a hozzászólásod nem olyan hangvételben íródott, ami ennek megfelel, inkább ne küldd el. Fenntartom a jogot a személyeskedő, rasszista, bunkó, stb. hozzászólások moderálására. Köszi a megértést. :)
bevi mondta
:D benne vagyok!! :D
Via mondta
Sok mindenre hajlandó vagyok, egyedül félni nem vagyok hajlandó, főleg a hülyeségektől. Megyek, borogatok egy kis sót. :D
Eperke mondta
Én sajátosan értelmeztem a lencseevést és mivel elvileg elég, ha hüvelyes, ezért humusszal pótoltam a hiányosságot. :)
Via mondta
Én meg szezámmagot szórtam a croissantra, abból is sok van. :)
Nálunk maradt lencse, hétfőn is az lesz, úgyhogy nagyon-nagyon gazdagok leszünk az idén.
bevi mondta
Nálunk elmaradt a lencse ma, majd holnap eszünk.. azért remélem ettől nem fog felkopni az állunk 2011-ben :)
Amúgy a cikk fényében holnapra marad a hajmosás, most túl álmos vagyok hozzá :) Köszi Via a bíztatást, egy kicsit segített a bűntudatot elhessegetni :)
Via mondta
Én se mostam hajat tavaly óta. :D Sőt, nem is tornáztam tavaly óta. És nem is mosogattam. És nem is mostam. Pff, micsoda dolog. :P
Nem a lencsén múlik. Alapítsunk renitens babonatörő csoportot! Minden szerdán tükröt törünk, péntekenként az asztal sarkához ülünk, szombaton pedig létrák alatt masírozunk. Ja, és kötelező fekete macskát örökbefogadni. ;)
Niela mondta
Szió!
BÚÉK!
Mi egy laza déli kelést produkáltunk, igaz reggel hatkor mentünk aludni. Sajnos az emberek eléggé kavartak, hogy jönnek-e vagy sem, így annyira nem sikerült feldobnom a laksát mint akartam (mondták hogy jönnek, nekiálltam dekorálni, lemondták abbahagytam, aztán este tízkor úgy alakult, hogy mégis jönnek), de lufik meg színes szalagok voltak. (Konfetti nem, mert akkor azt húsvétig takarítanám)
Nálunk is a lencse az egyetlen amit tartunk (mármint a babonák közül), bár nem ettől várjuk a nagy anyagi jólétet. :)
Eperke mondta
Én tegnap óta azon stresszelek, hogy nem száradtak meg a ruháim, így kénytelen voltam száradó ruhát hagyni január elsején, ami állítólag bazi nagy balszerencse. Aztán párom nevetve közölte, hogy ne vicceljek már. :)
Via mondta
Én úgy tudtam, hogy ha 24-én este van száradó ruha, valaki meghal. Bátor voltam, és mostam bugyit 24-én. Körülöttem nem halt meg senki – a világban biztos igen, de szerintem nem az én bugyijaim miatt. :(
Ja, és már három éve nem eszek se szerencsét kikaparó csirkét, se szerencsét kiásó disznót január elsején. Lencsét igen, az lesz ma is az ebéd-vacsora-estebéd akármi. :) De pont úgy jött ki, hogy az ételszállítónknál volt ezen a héten lencse – ha nem lett volna, lehet, hogy nem főzök. De szeretjük, úgyhogy jól jött ki. :)
Carmabelle mondta
Aaj, de jó ilyesmit olvasni. :) Én még mindig pizsiben vagyok itthon, sorozatokat nézek és azon kívül, hogy írtam egy pár soros versikét, semmi mást nem csináltam :)) Annyira jó érzés tud lenni csak itthon ülni és azt csinálni, amit szeretek. ^^
Via mondta
Ha megteheted, miért ne? :) Ki fog Rád szólni? :D
Én is most állok neki dolgozni, délben keltem, és csokis croissant-t ettem „reggelire”. :)