Meg fogtok lepődni, ezt a kombinálható ruhatárat nem egy japán újságban láttam, hanem az amerikai Good Housekeeping idei áprilisi számában. Jó, hogy egyre több helyen téma a kombinálhatóság. :) A ruhák nagyon csinosak, hordhatók, bár hiányolom a japán újságokban megszokott „csoportképet” a résztvevőkről, itt csak a kombinációkat fotózták le, és szöveges lista van az alapruhatárról, és az egyes kombinációk mellett sem jelölik, hogy melyik ruhadarabok szerepelnek benne. Nem baj, lesz ez még jobb is! :) A képek klikkre nőnek!
A 8 alapdarab
Attól működik a ruhatár, hogy minden ruha megy mindegyik másikhoz, hiszen színben harmonizálnak, és egyébként is klasszikus fazonokról van szó. A négy fő szín itt látható: (mondtam már, hogy szeretek palettákat készíteni? :))
1. bézs nadrágkosztüm (blézer+nadrág)
2. piros kardigán
3. piros ujjatlan felső
4. sötétkék ingruha
5. kék-fehér csíkos, háromnegyedes ujjú felső
6. fehér ceruzaszoknya
7. fehér blúz
8. sötét színű, szűk szárú farmernadrág
Kiegészítők (szintén a fenti paletta színeiben):
- cipők: piros magas sarkú cipő, kék-fehér csíkos balerina, nude magassarkú, sötétkék körömcipő
- táskák: piros borítéktáska, fehér táska, szürke táska, teveszínű táska
- övek: széles piros öv, sötétbarna keskeny öv, bézs öv
- egyéb: nyakláncok, karkötők, kendők, fülbevalók
Anahita mondta
A kombinálható ruhatár ötleteidnek hála,elkezdtem végre logikusan/ tudatosan vásárolni. Most olyan ruhatáram van,amit bármikor, bármilyen szituációban tudok örömmel használni. :)
A legjobb érzés az volt,hogy el tudtam menni úgy „glamúrozni „, hogy nem kellett az impulzus -vásárlástól tartani,és már csupán ezzel is több 10 ezer forintot spóroltál meg nekem! Köszönöm! ;)
+1 végre nem gyűjtök olyan darabokat sem,amiket azért nem hordok végül, mert nincs mihez felvenni…. :)
Via mondta
Én a Glamour-napokat elegánsan kihagytam az idén, úgyhogy helyettem is kihasználtad, ügyes vagy! :)
Anahita mondta
Nekem még nagy volt a csábítá, mert őszintén szólva ez volt a második alkalmam és boldoggá tett, hogy tudtam csak azért mentem, mert volt konkrét célom. :)
NSDetti mondta
helyes, helyes, már alig várom:)
NSDetti mondta
Remélem, idén is lesz valami hasonló jó összeállítás:) Szülés után ideje felfrissíteni a ruhatáramat (tavaly már kismama ruhákat hordtam, előtte meg totál más alakom volt, szóval újítanék) – néhány alapdarabbal jól kiegyeznék! Ugye, találsz nekem/nekünk hasonló cikkeket???? :) :) :)
Via mondta
Én folyamatosan nyitott szemmel járok, ha van valami, hozom, ha nincs, akkor megpróbálok sajátot összeállítani. :)
Renka mondta
Igen is! Értettem! :D
Via mondta
Konkrétan mire vadászol egyébként? Mostanában elég sok üzletben jártam (window shopping! :D) és sok mindent megjegyeztem. :)
Renka mondta
A kiszemelt áldozatok: Fekete farmerszabású nadrág, a fenti szettből: a Piros kardigán, a Kék ingruha. Irodában dolgozom, és ez a szett nagyon tetszik, csak az otthoni gardróbot kell kicsit igazítani hozzá.
Via mondta
Indigó, szűk szabású farmert vettem a hétvégén a Tescoban az F&F kollekció részeként 2750 Ft-ért!! Ha csak egy évig tudom hordani, akkor is megérte (úgyis ki fogok fogyni belőle :D). Olyan, mint a csajé a képen, csak még sötétkékebb.
Kardigánt nézz a H&M-ben, Promodban, Reserved-ben, Pimkie-ben, Tezenisben. Ingruhát még nem láttam sehol, szerintem ahhoz még kora van, majd ha jönnek a nyári cuccok.
Renka mondta
Köszönöm szépen a tippeket! Megfogadom őket. Jó vásárlást kívánok neked is!
Via mondta
Köszönöm! :)
Anahita mondta
„window shopping” :D :D :D sírok! :D
Pont azon kaptam magam, hogy egy fél éve „csak ezekben a színekben gondolkodom”. Hihetetlenül betalált ez a bejegyzés! :) IMÁDOM! Annyi jó ötletet adsz! :) Köszi!
Akkor még 3 kérdés:
– szerinted a világos barna is passzol, bézs helyett? Arra építettem a ruhatáramat (a sötétkék mellé)… :D Remélem jól passzol szerinted is… bár, ha nemet mondasz, nekem akkor is tetszik! :D
– ha a piros kardigán és a piros cipő nálam ez a világosbarna, akkor milyen kiegészítőben vigyem be a pirosat? Vagy vegyek inkább 1-1 pirosat is? :)
– melyik „window”-ban láttál mostanában ilyen ingruhát?
Anahita mondta
piros- kérdés delete! :) Rájöttem, hogy nemcsak szükséges, hanem cipőm van is :D Már csak egy piri pulcsi, fehér szoknya kell.. :)
Renka mondta
A hétvégén elindultam beszerezni pár holmit a fentiek közül. De hát vagy színben , vagy méretben nem pesszoltak hozzám. Remélem a hétvégén nagyobb sikerrel járok. Irány az Arena!!! Juhééé
Via mondta
Vidd a kuponokat! :) Én is az Arenát fogom betámadni szerintem. :)
Kreativ konyha mondta
Nagyon tetszik az összeállítás. A kék magas sarkú cipőhöz nagyon hasonlót vettem pár napja….. hurrá, már csak a többi alapdarabot kellene beszereznem :)
Egyébként ez a klasszikus „tengerész” stílus pár évente divatba jön.
bazsoszilvia mondta
Ehhez mit szólsz? https://colorsuckr.com/
Talán pontosabb, mint a pipetta, mert az az adott pixel árnyalatát gyűjti be, ami egy szoknya redőin pl elég jól szór.
Pipettás feladatokhoz fene tudja miért a ColorPic-nél maradtam, de gondolom egyszerűbb PS-ben neked megcsinálni, a palettakörök készítése végett úgyis bekapcsolod :-)
kisbori mondta
Ah, azt az üzletet nem ismerem, de köszi. :D
Via mondta
Lényegtelen a program, amiben van pipetta és ecset, abban lehet ilyet rajzolni. Legalapabb dolog, mindegyik rajzprogramban létező funkció. Minden színnel pacsmagolok egyet, és kész.
kisbori mondta
Nem rossz, de nekem nem elég fiatalos.
Igen, mondtad már, hogy szeretsz palettákat készíteni! :) Egyébként nagyon érdekel, hogy hogyan csinálod? :)
Via mondta
Photoshopban pipettával. Nem agysebészet. :D
hencsicsi mondta
:D …na na, már mennem kell elvonóra, ha öltözködni is ezen oldal alapján fogok!:D …nekem a kék ingruha egészségügyi dolgozóként nem jön be :) de a többi jöhet! :DD
Emese mondta
sötétkék ingruha <3 meg egyáltalán, nagyon jó kis alapruhatár.
kis technikai megjegyzés, hogy a nadrágkosztüm nem öltöny+nadrág, hanem blézer+nadrág ;)
Via mondta
Pff, köszi, nem is tudom, hogy írhattam le. :D
Bori mondta
Ezek a kedvenc színeim!