„Vogue-ot olvas és nyerskoszton él.„
Az epeműtét után minimum 6 hétig diétázni kell, hogy amíg az epevezeték átveszi az epehólyag szerepét (kicsit ki fog tágulni), a gyomor zavartalanul, az eddig rendelkezésre álló mennyiségű epeváladék segítsége nélkül is tudjon dolgozni.
Elég sok megkötés van a diétában, ám engem ezek jó része nem érintett, mivel vegetáriánus vagyok és egyébként is egészségesen étkezem (pl. nem sült krumplizok, hiába vega :D), szóval nem volt szükség nagy lebeszélésre a pacalról, a csülökről és a tepertőkrémről. :) Sem pedig a kóláról, szénsavas üdítőkről és a koffeines cuccokról (energiaital, kávé), mert nem fogyasztok ilyeneket., viszont a natúr szelet és a párolt csirkemell sem alternatíva. (Ebből a szempontból egyébként mázlim van, hiszen nagy eséllyel térhetek vissza teljesen a korábbi étrendemhez úgy két hónap múlva, folyamatos próbálkozással, lassan visszaépítve mindent.)
Nagyon gyakori az epeműtét, ezért gondoltam, összeírom, hogy miket is eszek/tervezek enni, az ajánlott hozzávalókból készítve (minden zsírszegény, nem csípős, a hagyma tilos), hátha más is tud belőle ihletet meríteni (és nekem is jó látni egyben, hogy miket brainstormoltam össze, ha esetleg megpukkannék, hogy nincs mit ennem :D).
A listát folyamatosan fogom bővíteni, ahogy haladok az időben, és jelezni fogom, hogy ha valamelyik étel nem a kezdetektől fogva fogyasztható. Egy csomó dolog van, ami még ehető (pl. brokkoli, karfiol, kelbimbó), de én ezeket nem szeretem, úgyhogy nem is írtam ide. :))
Disclaimer: Nem vagyok orvos, csak tudatosan étkezem, de mindenkinek egyéni tűrőképességtől függ, hogy mit bír. Ezért kérlek, átgondolás és saját tapasztalat nélkül ne kövesd az alábbi étrendet epeműtét után, feltétlenül egyeztess az orvosoddal vagy egy megbízható dietetikussal, és ha bármelyik hozzávalóval volt már a műtét előtt is gond, akkor légy nagyon óvatos!
Leves
- Zöldségleves (sárga- és fehérrépából, zellerből zöldfűszerrel és durumtésztával)
- Paradicsomleves durumtésztával vagy rizzsel (száraz rántással)
- Krumplileves
- Zöldborsókrémleves zabtejszínnel, krutonnal
- Köménymagleves krutonnal
- 2. héttől: a zöldséglevesbe mehet egész zöldborsó is
Főétel
Főzelékek
- Zsírszegény joghurttal készült tökfőzelék kaporral (hagyma nélkül!), turmixolva.
- Zöldbabfőzelék zsírszegény tejtermékkel, turmixolva
- Zöldborsófőzelék zsírszegényen, turmixolva
- Sárgarépafőzelék petrezselyemmel
- Paradicsommártás krumplipürével
- Krumplifőzelék
Tészták
- Paradicsommártásos-cukkinis durumtészta kevés zsírszegény sajttal
- Túrós-joghurtos tészta
- A spenótos-túrós tésztám zsírszegény (zabtejszínes, vajmentes), fokhagyma nélküli variációja.
- 2. héttől: zöldborsós tészta
Egyebek
- Petrezselymes burgonya zöldfűszeres-joghurtos mártással (házi, nem bolti zsíros verzió!), vagy kevés, zsírszegény sajttal megsütve
- Tepsiben, olaj nélkül sült rozmaringos burgonyakarika zöldsalátával és zöldfűszeres joghurttal (házi)
- Párolt bébirépás rizs (2. héttől a borsót már lehet egészben is, úgyhogy jöhet a rizibizi! :))
Reggelire
- kefír vagy joghurt másnapos kiflivel vagy (pirított) kenyérrel, néhány levél zöldsalátával (hogy legyen zöldség is)
- zsírszegény túróból készült zöldfűszeres „körözött” (joghurt+túró) kenyérrel
- másnapos kenyér light mozzarellával meggrillezve.
Édes nasi
- Joghurtos túró vaníliás cukorral kikeverve, kevés belekockázott barackbefőttel vagy meggybefőttel
- Natúr kalács (nem friss!) kevés, nem magvas lekvárral (pl. sárgabarack, alma-őszibarack)
- Almakompót vagy párolt alma egy kevés fahéjjal és mézzel megszórva
- Tejbegríz zsírszegény tejből, fahéjjal
- Tejberizs gyümölcskompóttal
- Banán
Fancsurka mondta
Miért csak másnapos pékárut szabad enni? Mi van a friss kenyérben ami megterhelő a szervezetnek? Csak kíváncsi vagyok. :)
Via mondta
Szerintem az, hogy meleg meg puha. De ez csak tipp.
toth_vera mondta
Via! Nekem most jött el ennek a bejegyzésnek az aktualitása. Bár húsevő vagyok, de azért ezek az ötletek is jól jönnek. Nekem a Kútvölgyibe 2-3 hét szigorú és utána fokozatosan beépítő diétát javasoltak.
Via mondta
Csináld úgy, ahogy az orvosod jónak látja! :) Én nagyon szigorú diétát csak kb. egy hétig tartottam, utána már kis mennyiségben, lassan beépítve ettem nem pürésített főzeléket (benne hagymával, ami nem csípett, üvegesre volt párolva), rozsos kenyeret, gyümölcsöket, zöldséget, stb. Beszéltem a dokival varratszedéskor, és mondta, hogy ne lihegjem túl a szigorúságot, inkább óvatosan próbálkozzak, figyeljem a testemet. Nem igazán volt „rossz” étel előtte sem, amiről le kellett volna mondanom, szóval másfél év után mondhatom azt, hogy teljesen úgy eszem, mint előtte, semmit nem kellett elhagynom.
Egyedüli változás, hogy a műtét óta 80%-os valószínűséggel rókát fogok, amikor kocsiba kell ülnöm, ez szerencsére ritkán van, és a B6 mindig megelőzi a bajt – mióta rájöttem, állandóan van nálam, előtte meg szenvedtem. Fogalmam sincs, hogy mi az összefüggés, de csak a műtét óta csinálom. :)) Húsz perc elég az úton, nem is kell kanyarogni nagyon, én meg már zöldülök.
Jobbulást Neked! ♥
toth_vera mondta
Szia! Újra előszedtem a cikked. Most jöttem haza a kórházból, mert a vakbelemtől is meg kellett válnom. Az epe műtét után én is visszatèrtem egy megfontolt de normál étkezésre. Most újra fel kell eleveníteni az akkori infókat. Most annyival szigorúbb, hogy 2 hétig semmi nyers zöldség és gyümölcs. Remélem ez is gyorsan felejthető lesz.
Újra köszi Via!
Via mondta
Jaj, nagyon gyors gyógyulást! A nyers zöldség-gyümölcs jó szigorú, de ha muszáj akkor muszáj. Főtt lehet? Hüvelyesek is? Segítek ötletelni, ha gondolod és elakadtál. Milyen tiltólistát kaptál?
sopronicsaj mondta
Anyósomat ma hozom ki a kórházból, szintén kivették az epehólyagját. Úgyhogy ezt a cikket szállítom is neki:) Köszi Via:) Ismét:)
Via mondta
Szívesen, és jobbulást neki! A nehezén hátra van.
Egyébként azért nem egészítettem ki később a bejegyzést, mert kb. 10 nap után már elkezdtem mindenfélét enni – beszéltem a sebésszel, azt mondta, hogy egészséges vagyok, és próbálgassam ki a kajákat. Persze nyilván nem őrült nagy mennyiséget ettem (egyébként se szoktam), de két szelet gombás pizza vacsorára már nem okozott gondot 9 nappal a műtét után. :))
Egy hétig tartsa szigorúan, aztán úgyis megy varratszedésre, és beszéljen a dokival. Az én dietetikusom nem igazán értette, hogy mit beszél. :D
sopronicsaj mondta
Hát, az én anyósomnak aztán semmit nem mondtak el az orvosok, csak kiadták a zárójelentést, aztán viszlát. Én világosítottam fel a dolgokról, mert azzal kezdte, amikor hazaért, hogy ő most rántott húst fog enni…na, azt hiszem vihettem is volna vissza a kórházba. Szóval most elmondtam és leírtam neki mindent, de muszáj ránéznem majd minden nap, mert olyan mint egy rossz gyerek:) De majd megy a háziorvosához is, az jó fej, majd vele megbeszéli részletesen ezt a kaja kérdést.
Eszter mondta
Ez a menüsor egyébként is jól hangzik, én betegség nélkül is kedvet kaptam hozzá!
Via mondta
Zöldséggel-gyümölccsel egészítsd ki, és úgy egészségesebb lesz. :)
Veronka mondta
Jobbulást. Ettől nem lehet elhízni :) Emlékeztet arra, amikor pár éve allergiás rohamom volt, és 3 kórházi napi száraz kalács rágcsálás után, fokozatos visszatérős diétán voltam hetekig. De szerencsére visszajutottam a csülökig. :)) A méz kimaradt. De ez is csak tipp, de nem kisérletezem ki.
Biztos a fájdalom és a kellemetlenség, amit átéltél, kemény visszatartó erő, illetve ha körülötted élőknek nem kell „rendeset” főznöd.
A munkahelyi kínálás, vendégség a legrosszabb, főleg az értetlen rokonok. Nem is hinné az ember, mennyi „ez a kis x nem árthat” beszólást kap, olyanoktól, akikről azt hitte értelmes emberek.