Folytatjuk a kihívássorozatunkat – küldtünk már képeslapot, tartottuk a szemkontaktust, most egy kicsit megint más vizekre evezünk.
3. hét kihívása: Főzz könyvből!
Gyakran azon kapom magam, hogy előbb keresek rá a neten egy receptre, minthogy körbenézzek a szakácskönyves polcomon, pedig van ott anyag bőven, de sokszor van, hogy a kezdeti lelkesedés és főzőcskézések után „elhagyom” a könyvet és visszatérek a blogokhoz. Az e heti feladat tehát az lenne, hogy legalább egy fogást a jövő héten készítsünk valamilyen szakácskönyv alapján – utóbbin van a hangsúly, nyugodtan el lehet térni, vagy saját ízlésünk szerint alakítani a receptet, de az inspiráció valamilyen szakácskönyvből jöjjön. Megengedem a főzős újságot is. :) Aki gyakran főz könyvből (mert mindig vannak kedvencei), annak nehezítésnek azt adom (elvégre azért kihívás, hogy ne legyen túl könnyű :)), hogy olyan könyvből főzzön, amit már jó ideje nem vett elő. Nekem már van is egy kiszemeltem…
Aki nem rutinos a konyhában, az is vegyen részt, valahol el kell kezdeni! :)
+ FELADAT: Még 200 Ft-ot tegyél be a kihívás perselybe, így összesen már 600 Ft lesz benne. :)
Réta mondta
Hát ezzel a feladattal meggyűlt a bajom, de végül két fogást is készítettem. Az első egy pikáns halleves Frank Júlia Nem kell mindig libamáj című takarékos szakácskönyvéből, a másik pedig sárgarépás tócsni Stahl Judit Gyors konyha című könyvéből. Utóbbin kicsit változtattam, nem zsiradékban sütöttem ki, hanem sütőben, de szerintem így még finomabb is lett.
vadnabo mondta
Tegnap az egyik Kilófaló könyvből elkészítettem a lengyel tojást, de bevásároltam további 3 recepthez is.
vadnabo mondta
Szoó Judit: Kilófaló lakomák és Szoó Judit: Kilófaló finomságok 2 olyan szakácskönyv, amiből még semmit nem főztem, ezekből fogok receptet választani ehhez a kihíváshoz (amit egyébként is tervezetem már egy ideje).
Filippino mondta
Készítettem párommal közösen még múlt héten egy finom paprikás rántottát.Se hagyma,se semmi, csak tv-paprika,tojás.
Aztán tegnap délután egy nagyon szuper tortát dobtam össze. Házi piskótalap kettévágva, házi tejszínhab tejszínes krémsajttal összekeverve.Ezzel kenem meg a piskótalapot, rá bogyós gyümik: kertből szedett ribizli, málna, cseri és eper. Majd rá még1 piskótalap,krém és gyümi.Hűtő 1-2óráig, és kész. Valami mennyei!!!
Filippino mondta
Egy-két példa a könyvből: pergelt daraséberlileves, tőgyes rizsleves, tüdővel töltött kukó.:))) Hát igazából elég ééérdekesen hangzanak. Azért vannak benne sokkal jobban hangzó, finom receptek is.:)
Filippino mondta
Én könyvből tanultam meg úgy istenigazából főzni, mikor érettségi után 250km-re elkerültem otthonról.Azóta minden hónapban veszek főzős újságot,és maradt a könyv is, kölcsön receptek, anya-mama-anyós-sógornő receptek.De múlt nyáron vettem magamnak egy érdekes könyvet a Völgyben: Magyar lányok hozománya a címe. Itt aztán annyira archaikus fogások vannak, hogy van, amiről életemben nem hallottam.:D A héten majd ebből nézek valamit.:)
Ronja mondta
így utólag itt csatlakozva, teljesítve :) én mindig könyvből főzök, mert még kezdő vagyok, és csak 1 szakácskönyvem van egyelőre:) de főztem belőle:)
gingerandrose mondta
A rúzsoknál ugrottam bele a kihívásokba, és hozott a lendület ehhez. Nehezített verziót teljesítettem, mert minden héten főzök könyvekből, magazinokból. Vasárnap volt, és úgy döntöttem, hogy időutazok, ezért leporoltam a 2010-es karácsonyra kapott Váncza szakácskönyvet. Lapozgattam kicsit, nézegettem benne a régi fotókat a hangulat kedvéért, majd hozzáfogtam klasszikus linzert készíteni, hullámos szélű kiszúróval (az egyik szigorúan középen lyukas :) ), baracklekvárral. Már csak a csipketerítő hiányzott :)
Nagyon jó kihívásokat találsz ki, köszönöm szépen! Ötlet egy újabb kihíváshoz, ami ehhez a témához kapcsolódik: egy új alapanyag kipróbálása, vagy egy régóta a fiókban/polcon álló alapanyag felhasználása. Nálam pl van egy csomag erősen lejáratközeli köles, amit egyszer megvettem egy recept kedvéért, ami végül nem készült el, illetve most dobtam ki pl egy csomag bontatlan agar-agart, amit szintén egy recept kedvéért vettem.
luxusrozi mondta
Gyerekkoromban ajándékba kaptam a Palacsinták könyvét, ma ez alapján sütöttem smarnit. Mire kész lett, le is esett, hogy nem szimplán sütöttem, hanem kihívást teljesítettem!! :)
mimozagirl mondta
A saját kézzel írt receptgyűjtemény ér? Mert akkor teljesítve! :)
Via mondta
„Határeset, elfogadom.”
(Kedvenc viccem.)
lindus mondta
Lila Füge szakácskönyve jött meg múlt héten, sorban fogok főzni belőle a héten. És mivel általában könyből főzök, előveszem majd a „régi” szakácskönyvemet is. ( hiszen minden szakácskönyvem max 1-2 éves).
Andi82 mondta
Én újságból fogok főzni. Halomban állnak a receptmagazinok, és a feléből még nem is főztem. A szakácskönyv tartó nagyon szép, nekem viszont jobban bejön ahogy a gyűrűs könyvben össze vannak gyűjtve a receptek. Régóta keresek valami megoldást a kallódó recepteknek.
vec81 mondta
Az első szakácskönyvem saját szerkesztésű. Karácsonyra kaptam, az Alexandrában lehet hozzájutni. Debbie Mumm: Legjobb receptjeim. Ide gyűjtöm az otthonról tanult recepteket. Elválasztó kártyákkal, üres, vonalas gyönyörűen rajzolt lapokkal, amelyekre a recepteket írhatjuk, nyomtathatjuk. Két fóliát is adnak hozzá, nehogy összekoszoljuk a lapokat főzés közben. Ezen kívül jegyzetlapok, hűtőmágnesek, hasznos tippek, tudnivalók (borokról, fűszerekről, ételkészítési fogalmakról, mértékegységekről, stb.) is találhatók benne. Via által közölt képen „bugyiba” gyűjtött recepteket is fűzhetünk bele (ha betelnek a lapok, így gyűjtöm tovább a recepteket).
fxtina mondta
remek! már egy ideje készülök egy receptet elkészíteni, csak a könyv (Kern Ági: Ételek és életek) a szülői házban maradt. de ma épp oda megyünk ebédelni, elhozom és jövő héten végre elkészítem.
Vcsigu mondta
Mivel nem vagyok egy igazi konyhatündér, nekem az lenne az igazi kihívás, ha nem könyvből kellene főzni :DDD
egyébként nagyon tetszik a képen látható receptkönyv tartó állvány. Hol lehet ilyet beszerezni?
Via mondta
Sajnos fogalmam sincs, a fotóhoz nem írtak terméklistát. :(
Esetleg egy laptoptartót meg lehet próbálni helyette.
l2njpy mondta
Miskolcon több helyen is láttam, általában lakberendezési cssecsebecséket árusító boltban, meg az Alexandrákban, Librikben is árulnak ilyesmit.
pl.:
https://www.alexandra.hu/scripts/cgi/webshop.cgi/GetBook?SessionID=0103192621466FD984798901456FD994BTQTCUJDLWNFVNQLOCHMKACIDLOKMXEHLP24BE2041D86198E398711256EC93347C2A463B92BC773C1D45E710A1FC0A53CA1A36318EE24FF0735&TabSheet=gift&Page=1&SrcWord=&SrcField=sf&SrcCategory=BDF&CategoryID=BDF&BookID=579575&GotoBook=True&Price=&CBStock=Checked&CBDiscount=&LastDays=20&navsource=kategoria
l2njpy mondta
Vagy modernebbek:
https://www.libri.hu/egyeb/fold-n-stow-hordozhato-konyvtarto.html
https://www.libri.hu/egyeb/uni-boy-konyvtarto-allvany-piros-classic.html
Green Zebra mondta
Pont ilyet szeretnél, vagy maga a funkció tetszik?
Mert vasöntvény, króm, bambusz, fa, maszatgátló plexi/üveg védőlappal, rúdra akasztható, stb. verziókban is létezik.
Szakácskönyv tartó néven keress rá guglival.
Talán a legolcsóbb, króm, Kikában: https://www.kika.com/hu/termekek/m/fozes-etkezes/fozes-etkezes-862/konyhai-eszkoezoek-kellekek/15248306/szakacskoenyvtarto-allvany/
Green Zebra mondta
Laptop/szakácskönyves verzió:
https://www.amazon.com/gp/product/B003VHT3IY?ie=UTF8&tag=craziestgcom-20&linkCode=as2&camp=1789&creative=390957&creativeASIN=B003VHT3IY
balure mondta
OK, rendben. Nagyon tetszik a képen a receptes könyv. Mióta tervezem, hogy csinálok egy ilyet…
Reka mondta
Nagyon tetszik ez a kihívás sorozat. :) Kedvencem a gyűjtögetés. Nagyon kíváncsi leszek, hogy mire és meddig gyűjtögetünk. ;D
esperanto mondta
…de hát én mindig könyvből főzök…:S :D
Via mondta
Írtam arra is alternatívát! ;)
kbeatrix21 mondta
Én Karácsonyra és szülinapomra kaptam Stahl Judit szakácskönyveket. Azt hiszem kipróbálok belőle valami finomat. A képen látható recept rendszerezés külön tetszik, valószínűleg valami hasonló módon én is belevágok a kivágott receptek rendbetételére. :))
Jó főzőcskét mindenkinek!
luxusrozi mondta
Igyekszem a lehető legkevesebb szakácskönyvet összevásárolni, de azért annyi épp van, hogy a kihívást teljesíteni tudjam. :)
Új kedvencem (szigorúan hétvégére!) Lajos Mari, üdítően igényes a sok dobjuk-össze-20-perc-alatt fogás után. Az ő könyveit kölcsönkérem anyukámtól, gyűjtök inspirációt és vissza is adom.
Erka75 mondta
Ez pont jókor jött, ma reggel vettem elő egy régebbi példányt, ötletet meríteni :) így jövő héten tuti főzök belőle :)
cersei mondta
Karácsonyra megkaptam Mautner Zsófi új szakácskönyvét. Abban van egy bárányos-meggyes keleti ihletésű recept. Na azt fogom megcsinálni.
KicsiKato mondta
Tökéletes! Irgalmatlanul sok könyvünk-újságunk van, de gyakorlatilag csak porosodnak. Köszi! :))
eveart mondta
Vettem egy könyvet karácsonyra anyumnak, hogy írja bele a receptjeit…nem lesz több olyan…az ő borsólevese, a sztíriai metéltje…ááááá… Nálunk főfogás ebédre a szíriai metélt ettetek már olyat? Barack lekvárral isteni, ez is egy régi piros kockás szakácskönyvbe van benne. :)))
agica_t mondta
Nagyi és anyu szakácskönyve ♥
Egy baj van vele: egyszer megpróbáltam belőle sütni sütit. „Elkészítés: ……. kinyújtjuk, mint a hájas tészát…..”
Vadul lapozok a hájas tésztához (én kis butus tudatlan), ahol a következő a leírás: „…… kinyújtjuk a szokásos módon…..” Na pafff….
Itt feladtam :))
eveart mondta
Anyum üzeni, hogy fél centire nyújsd! :))
agica_t mondta
Azóta már tudom, mi a szokásos mód, de elmagyarázni nehezebb, mint csinálni.
Kinyújtom a tésztát, behajtom a két szélét a közepére, aztán keresztben is behajtom. Így áll fél órát.
Aztán újra kinyújtom (de nem emlékszem, hogy az előzővel egyező irányban, vagy pont fordítva), és újra összehajtom.
És ezt háromszor kell eljátszani vele, a 4. nyújtásnál már használható.
PottomPanna mondta
Vasárnapra pont egy olyan könyvből néztem ki egy fogást, amiből még sosem készítettem semmit, mert olyan alapanyagok kellenek hozzá, amelyektől már már kreálmány lesz az ételt. De már a mai bevásárlólistán szerepelnek az alapanyagok :D
Egyszer mindent ki kell próbálni :DDD
agica_t mondta
Jajnekem, így a jövő héten mindenképpen ki kell próbálnom a húgom szilikonos muffinsütőjét, és Horváth Ilona: Muffinok és pogácsák c. könyvét :)
Az pedig a kihívás 3/b, hogy ne sóvárogjak a képen látható szakácskönyvtartó állvány után, mert egyelőre konyhám sincs még rendesen….
jarvococker mondta
Én pont tegnap próbáltam teljesíteni ezt a kihívást, de egyikben sem volt stefánia vagdalt recept :) De most, hogy megtaláltam a tökéleteset, beírom a sajátomba. Egy kis off: tegnap rendezgettem a fürdőt, és elképzelésem sem volt, hogy mit hogyan rendszerezzek, rendezzek, majd egyszer csak az jutott eszembe: Mit tanácsolna Via? :D Élő példakép lettél, pedig egyidősek vagyunk :)(szerintem elég jól sikerült a fürdő)