A frissen mosott haj a szépségápolás „csillogó mosogatója” – valahogy tiszta hajjal motiváltabbak vagyunk a többi lépésre is (testápolózás, arcpakolás), a koszos haj pedig amellett, hogy a legszebb pofit is agyonnyomja, a hangulatunkat is tönkreteszi – utóbbit tavaly októberben már kitárgyaltuk; másnak is instant vidámító megoldás a hajmosás. :) Éppen ezért az első napirendi pont, amit felvésünk az órarendünkbe, a hajmosás lesz. Annyit halogatjuk, pedig gyorsabban megvan, mint gondoljuk, és tényleg jobb lesz utána… :)
Robert Redfordot sajnos nem tudom kiutalni mindenkinek :)
Hogy melyik napokra és hányszor írod be magadnak a hajmosást, az teljesen Rád van bízva. Szereted tiszta hajjal indítani a hétvégét? Akkor a péntek este egy fix pont. Vagy esetleg a hetet szereted így kezdeni? Akkor a vasárnap este biztosan a hajmosásé. Utána már csak azt kell kitalálni, hogy hány nap teljen el a hajmosások között. Vedd figyelembe az állandó programokat is, ha például jársz edzeni és utána ott fürdesz, akkor azzal össze lehet vonni. Ha reggel mosol hajat, a táblázat reggeli részéhez írd fel feladatként. Tudom, hogy nagyon banálisnak hangzik, hogy most felírjuk, hogy mikor mosunk hajat, de nagyon sok olyan élethelyzet van, amikor megkönnyíti a dolgunkat, ha tisztán és világosan látjuk magunk előtt, hogy mi a feladat – legyen szó egy új munkahelyről, egy lelkileg nehezebb időszakról, családbővülésről, vagy bármilyen stresszokozó körülményről. Ha meglesz a kitöltött táblázatunk, akkor „helyettünk” gondolkodik – ugyanúgy fogjuk majd használni, mint a kontrollmappát: erről itt írtam bővebben.
A zónázásnál már megstoppereztettelek Titeket, most ezt nem veszem szigorúan, de azért ha gyakran kapjátok magatokat azon, hogy „jaj, már megint hajat kell mosni”, a kedvemért mérjétek le, hogy meddig tart a mosás (balzsamozással együtt!), aztán a hajszárítás. Szerintem nem annyi, mint amennyitek érzitek. :)
Ami engem illet, én általában 2-3 naponta mosom a hajamat (hétfő-szerda-péntek), és a samponból sok próbálkozás után megtaláltam az igazit a Faith In Nature „személyében”, per pillanat aloe verásat használok, de az algás is isteni. :) Általában este, pár órával az alvás előtt mosom, formára fésülöm (különben a frufrum önálló életre kel), és hagyom levegőn megszáradni. Habot, szérumot, krémet, stb. nem használok, de aki igen, az feltétlenül jegyezze fel magának.
A hajpakolásról is most ejtenék szót, ha a hajad igényli, pár hetente vagy havonta valamelyik nyugalmasabb estére vagy délutánra írd fel. Ha otthon elkészíthető, házi pakolásra van szükség, Anna receptjét ajánlom, akár kúraszerűen, akár ad hoc jelleggel. :) Csak méz, tojássárgája és olívaolaj kell hozzá, meg pár óra, amíg zuhanysapiban ücsöröghetsz. :)
Andru mondta
Most jött el az ideje ennek a programnak számomra. Eddig nem annyira foglalkoztam a szépségápolással, mint olyan, mert tökéletesen jó bőrrel és hajjal rendelkeztem szerencsére. Ám mindenkit utolérhet a baj. Annyira tápanyaghiányos lett a bőröm (a komplett szervezetemmel együtt), hogy muszáj kívülről adni neki egy kis segítséget. Javul már szépen lassan magától is talán, de borzalmasan lassan.
Natúrabb termékeket javasolt a fodrászom (meg a józan eszem is), ám mivel ő nem azt használja alapvetően, ezért márkákba nem bocsátkozott.
Sokat kerestem és egyenlőre az Alverdénél maradtam, annak is valamelyik alkoholmentes változatánál, mert szárítani a bőrömön már igazán nem kell, a fejbőrömön sem. Szóval táplálás az elsődleges célom, aztán majd meglátjuk.
Most épp rövid hajam van és kb másfél-kéthetente mosom, szóval egyáltalán nem zsírosodik. Igaz, nem is kell a szemem elől söpörgetni :) A balzsamon még elmélkedek, a fodrász szerint erre a rövidre nem muszáj, de ha szükségét érzem, akkor használjam. Majd meglátom, mire megy egyedül egy jó tápláló sampon.
Ridita mondta
Nekem hetente kétszer kell hajat mosnom és eddig mindig vasárnap mostam. Most viszont átgondoltam, és inkább szombatra teszem ezt a feladatot, mert így vasárnap, amikor találkozom a családommal és az ismerőseimmel, jól fogok kinézni. Hét közben pedig keddre teszem, mert aznap edzésem van, így utána szükség van a hajmosásra. Persze így nem egyforma a két hajmosás közötti idő, de nem tudom, hogyan egyenlíthetném ki. Egyébként én is utálom a hajmosást, ha nyernék a lottón, biztos, hogy rendszeresen fizetnék azért, hogy valaki megmossa és beszárítsa a hajamat.
kkatinka mondta
Én ma találtam meg a cikket. Kicsit olvasgattam. Nekem ma aktuális egy hajmosás, alapvetően zsíros a hajam és 2-3 naponta mosom meg, na most 4 nap is eltelt az utolsó hajmosás óta. DE MA! kipróbálom a szódabikarbónás sampont, Vik írta a „receptet”:) Köszönöm szépen!:) Ja és én sem szeretek hajat mosni!:( :)
Zizik mondta
Én is faith in nature sampont használok. Nekem egyszer az egyik fodrász azt mondta, hogy koncentrátum, ami igaz lehet, mert igen kevés elég belőle hajmosáskor. A hozzá tartozó balzsam meg egyszerűen szuper. Én most ebből a rozmaringosat használom.
A másik amit nagyon szeretek a LUSH samponszappanjai…érezhetően jól megtisztítja a hajat, utána vagy ecetes vízzel öblítem le, vagy ha olyanom van, akkor teszek fel balzsamot vagy hajpakolást.
Theresia mondta
Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy a Faith in Nature sampon így, hogy 2-3 naponta mosol hajat, kb. mennyi ideig elég egy flakonnal? Mert én is gondolkodom rajta, hogy beruházok rá, de azért drágább valamennyivel, mintha leemelnék a dm polcáról egy sampont (eddig alverdéset használtam, de abból nincs igazán jó gyorsan zsírosodó hajra), de ha ezzel a samponnal ritkábban kell mosni vagy tovább elég egy üveggel, akkor veszek. :) Előre is köszi, ha válaszolsz. :)
Via mondta
Kb. 2 hónapig, de ketten használjuk. :) Nemsokára lesz majd samponos posztom is, mert más SLS-menteseket is kipróbáltam, írok róluk összefoglalót.
Theresia mondta
Köszönöm szépen a gyors választ! :) Én egyedül használnám, de nekem a „sima” samponok szoktak kb. 2 hónapig elegendőek lenni. Szóval beruházok egyre, most már biztos vagyok benne. A samponos posztot pedig akkor várom, kíváncsi vagyok, milyen eredményekre jutottál. :)
Filippino mondta
Annyira jó új ötleteket hallani! Ezt a szódabikarbónásat pl. még sosem hallottam, de nagyon tetszik.
Az én hajam…hogyismondjam, baromi problémás. Szőke vékonyszálú, kevés van belőle, hullámos-göndör, és nagyon-nagyon száraz. Ha ezt összeadjuk, akkor kijön egy hatalmas szénabolyga, kóc, amit képtelenség kifésülni. Ha nagyon olajos termékeket használok, akkor szépen lelapul, és akkor aztán igazán látszik, hogy nincs sok hajam.:) Szerencsére az évek során mindig jobb lesz 1 fokkal, és sikerült kikísérleteznem, hogy mi válik be. Röhej, de épp a pár száz ft-os (3-400ft) avonos sampon-balzsam, ami a legjobb volt! Szuper volt a bambuszos…erre megszüntették. Amikor regenerálni akarom, GlissKurt használok, de a Panten is bevált. Heti 2-3alkalom mosás: sampon, balzsam, lemosható pakolás, hajvégápoló, kifésülő spray (Nelly v GlissKur), és örülök, ha ezek után sikerül kifésülnöm. A biztos nap a vasárnap este.(Aztán ált.ban szerda és péntek) Nemrég kaptam ajándékba egy ionizált levegőt fújó hajkefét. Szerintem egész jó. A sógornőm fodrász, és ő mondta, hogy csak olyan kefét használjunk, amin nincsenek göbök, mert azok eltörik a hajszálakat.
Fif mondta
Kipróbáltam a Faith in Nature-t, mert tényleg ijesztő volt, amit az SLS-ről és társairól írtatok.
Alapvetően nagyon jó kis sampon, ami viszont kicsit zavar, hogy eddig soha nem korpásodott a hajam, max. 4-5 nap után zsírosodott, de amióta sampont váltottam a fülem mögött korpásodik. :( Valaki írta, hogy az SLS -mentes sampon használatának elkezdésével először „romlott” a helyzet, mert ilyenkor a fejbőr méregtelenít. Lehet, hogy nálam is erről van szó?
(És az igaz, hogy minél gyakrabban mosunk hajat, annál ég gyorsabban fog zsírosodni is? Pár éve még elég volt hetente, de addig már nem bírja ki semmilyen samponnal, úgyhogy kb. 4 naponta mosom, de nem tudom, hogy ez jó-e.)
sporijuca mondta
A szódabikarbónás + ecetes mosást használja valaki festett hajra? Nem mattítja el, szőkítiti ki?
ibib mondta
A hajamat illetően elég szerencsés vagyok: sok, vastag, jó a színe (nem kell festeni, illetve lassan muszáj lesz, mert őszülök), nem korpásodik, nem zsírosodik. Hetente egyszer, általában vasárnap este mosok hajat. Ha ezt túllépem, akkor sincs semmi, állítólag nekem mindig frissen mosottnak néz ki a hajam. Persze én érzem a különbséget, különösen a fejbőröm szokott viszketni, de az akár már a hajmosást követő napon is, szóval nem a kosszal van összefüggésben. :) Elég száraz a bőröm mindenhol, így a fejemen is, gondolom. Én Pantene-t használok hosszú-hosszú évek óta, és nekem jó. Fogalmam sincs, mit tartalmaz, sose néztem, de a hozzászólásaitok az SLS-ről elgondolkodtattak. A balzsamom a fodrászomtól van, baromi nagy tégely, valami tejes-mézes cucc, olyan lágy lesz tőle a hajam, hogy csak na, és még olcsó is. De nem a kifésülhetőség miatt használok balzsamot, hanem mert könnyen töredezik egyébként a hajam. Ha elfogyott, kipróbálom az almaecetes öblítést. :)
A férjemnek problémás a haja is, a bőre is, a zsírosodó korpás fajta, pattanásos fejbőrrel. Head&Shoulders-t vettem neki, és működik, természetesen az összetevőkről mit sem tudok…
E. mondta
Én még annyi tippet szeretnék mondani, hogy a ricinusolajat ha felkenjük a hajunkra és benne is alszunk, akkor nem csak táplálja a hajat, de gyorsítja a növekedést is! Nekem nagyon tuti módszer!
Lehet még bolondítani mézzel, vagy tojással is.
Természetesen utána ki kell mosni!
Szép hetet!:)
Kata27 mondta
Sziasztok!
Jelentem kipróbáltam a szódabikarbónás + ecetes hajmosást, és nem találok szavakat! Ez csodálatos!.
Mint minden tippért örök hála, de ezzel már nem tudok betelni, (borzasztóan szkeptikus vagyok ám, amúgy, ;-) vékony szálú hajam van, állandóan lelapul, gyorsan zsírosodik )
Most olyan dús lett a hajam utána, mintha habbal tuningoltam volna. Szuper.
Nagyon köszönöm Vik a „receptet”, és Via a lehetőséget.
már egy ♥ van a thanksgiving day-re, és a hóesésről még nem is szóltam. ;-)
Idara mondta
Kissé megnyugtató, hogy nem vagyok egyedül a „nemszeretekhajatmosni” érzéssel. : ) Nem is a hajmosással van problémánk, hanem a frizurakészítéssel, az a macera.
A google-ban rákerestem a flaith in naturale termékekre, ott találtam egy nlcafe-s bejegyzést, ahol megtalálható az üzletek listája, ahol kapható ez a márka. Örömmel láttam, hogy az én városomban is van, és már beszereztem egy sampont : )
Veronika mondta
Én is jelentek: szódabikarbóna+ecet tesztelve. A helyzet az, hogy nem térek magamhoz a meglepetéstől. Nekem a fő mumus eddig a hajam mosás utáni kifésülése volt (csak ilyenkor használok fésűt, mert erősen hullámos, nem vagyok én mazochista), ez rádobott egy 10 percet az egész procedúrára, a csorgó könnyeimről nem is beszélve. De most pikk-pakk átszaladt a fürtjeimen a fésű, és már kész is voltam. Nem mellesleg, azzal is egy csomó időt megtakarítottam, hogy a habzó samponokat, pihe puha balzsamot meg pakolást milyen sokáig tart kimosni (és elfolyatott víz) a szódabikarbónás vízhez képest.
Hát remélem, a korpa is megy, ez a puhaság meg marad!
NSDetti mondta
Jelentem, kipróbáltam a szódabikarbónás-almaecetes hajmosást: szuper eredménnyel. Vééégre, hosszú idő után puha, selymes, „tiszta” érzete volt a hajamnak:)
Nekem a Nivea samponjai nem váltak be, állandóan zsíros korpa és fejviszketés jött elő tőlük. Mással ilyen nem fordult elő…
A Zuram korpás hajára Fructist használunk, nem hajlandó mást venni, azt mondja, neki ez vált be. (Csak azt nem veszi észre, hogy ugyanúgy 2naponta moshatja a fejét, mint más samponnal…)
szamiii mondta
Heti kétszer mosok hajat, általában vasárnap és szerda este, de ez változhat a heti programok függvényében.
Én herbáliás, gyógynövényes sampont használok és szerencsésnek érzem magam, mert alapvetően puha tapintású, könnyen kezelhető a hajam,szóval én nem is használok balzsamot vagy hajpakolást, mert attól sem lett másabb, mint egyébként és így csak a macerát láttam benne. :) Azért néha eljátszom a hajpakolás gondolatával… lehet kedvet kapok hozzá alkalomadtán. Majd ha kutyulós kedvemben leszek! :D
Fif mondta
Nem is tudtam, hogy mennyi minden van, egy egyszerű samponban, vagy tusfürdőben, ez azért elég ijesztő. Én sima Niveát vagy Garniert használok, akkor ez most akár egészségre káros is lehet?
Azt megkérdezhetem, hogy a Faith In Nature milyen árban van, meg mekkora kiszerelésben lehet kapni?
Vik mondta
Igen, én is elborzadva szembesültem vele, mit el nem adnak nekünk csábító csomagolással és/vagy ellenállhatatlan illattal + ígéretekkel ;)
Akkor kezdtem el utánaolvasni, amikor már az egész családnak borzalmasan viszketett a fejbőre és a bőre stb.
Azóta minden tisztálkodási szeren megnézem, hogy van-e benne Sodium Lauryl Sulfate (SLS) vagy Sodium Laureth Sulfate (SLES). Ugyanis ezeket petróleumból vonják kis és ugyan nem rákkeltőek, de jelentősen növelik a bőrön keresztül a vízvesztést, amitől száraz és feszülő lesz. Így az nem tudja ellátni feladatát, száraz lesz a bőr és a fejbőr; bőrkiütést, ekcémát, egyéb allergiás reakciót ill. hajhullást, korpásodást stb. okoz.
Egyébként azért teszik bele a termékekbe, mert ettől habzik olyan jól és ráadásul olcsó (nekik). Mi meg jó nagy ‘árat’ fizetünk érte.
Az SLES még alattomosabb, mint az SLS, mert ahhoz, hogy az lágy legyen, szükség van Dioxán-ra is, ami lehet, hogy nincs is feltüntetve, viszont az rákkeltő. Nyilván nem alkalmankénti használattól fog mérgezni, de ha belegondolunk, hogy életünk során mennyi tusfürdőt, sampont stb. használunk, akkor már érdemes elgondolkodni, hogy keresünk-e valami más megoldást vagy kockáztatunk. .
Egyébként mosóporban és öblítőben is van, érdemes azt is elkerülni – csak szokás kérdése, hogy mit használunk, egy-két hét max. hónap alatt átáll az ember (én pl. mosódióval mosok már egy éve – először csalódás volt, mert sárgás foltok voltak a ruhán, de kiderült, hogy csak azért, mert leoldotta a mosógépről a mindenféle rárakódott szennyeződést is, szóval ecettel kellett csinálni egy mosógéptisztítást és azóta tökéletesen !! tiszták a ruhák és olyan puhák, hogy mindig rácsodálkozom)
timoca mondta
Mosáshoz én is mosódiót használok, fehér ruhákhoz még mosószódát is teszek. Öblítőnek pedig illóolajjal felturbózott ecetet.
Szurkolok, hogy minél többen legyünk!
AnyaSporol mondta
Hát nem mondom Lóbelt Ledfold mögém lopozhatna és megmoshatná a hajamat egyszer, annyira utálok hajat mosni, nem is azabaj, hogy mosni, hanem megszárítani. Férj nem engedi levágatni……
Szódabikarbónás mosáshoz annyi, hogy ha zsírosodik az ember haja, akkor az almaecetes öblítésbe érdemes 1 csepp citrom illóolajat tenni! Nagyon fincsi illata lesz tőle!!
Most meg alverdest használok, de lehet, hogy visszatérek szódabikarbóna, almaeset citrom illóolaj kombóra, mert sokkal olcsóbb és kb. egyforma a hatás!!! Szódabikarbóna jó a korpás hajra is, állítólag!!
Veronika mondta
Nahát, ezzel a hajmosás-kérdéssel is úgy jártam, mint a takarítással. Arról is azt hittem, csak nekem probléma megszervezni, és a hajmosásról is azt gondoltam, én utálom az összes nő közül egyedül szívből. Na de ennyi sorstársat!
Nekem a korpával van gondom, ha az nem lenne, szerintem akár havonta is elég lenne megmosnom a hajam, így kb. 6 naponta teszem, mióta benne van a kontrollfüzetem hetirendjében :-) Előtte 5 naponta mostam, aztán szültem, és nekem is kisebb gondom is nagyobb volt a hajamnál, 3 hét volt a rekord, de lehet, hogy több is, mert volt, hogy már nem is tartottam számon…
Viszont azt a szódabikarbóna-ecet kombót kipróbálom, hátha megeszi a korpát, köszi a tippet!
Via mondta
A férjemnek nagyon durván korpás volt a haja, használtunk rá mindenféle sampont, még speciálisakat is (Nizoral, Seborin), de nem javítottak semmit. Aztán átváltottunk az SLS mentesre, és kiderült, hogy az volt a gond… merthogy a korpa ellenesekben is van SLS, szóval persze, hogy nem segítettek. Már az első hajmosás után jobb lett a helyzet, mostanra pedig összehasonlíthatatlan. Én még elhasználtam a maradék SLS-eseket, de én is egy picit vakaróztam tőlük, miután elfogytak, nem vettünk többet a régiekből, és az én hajam meg fejbőröm is jobb állapotban van azóta.
l2njpy mondta
Mi az az SLS, és miben nincs?
Via mondta
sodium laureth/lauryl sulfate, habzóanyag, mindenféle szappanban, sampontban, fogkrémben van. A Faith In Nature-ben tuti nincs, és az Alverdében sem, utóbbit még nem használtam.
kiscsillag100 mondta
szuper jó ez az ötlet is…mint mindegyik! :-))
nálam a vasárnap este és szerda este a hajmosásé a munka miatt, bár mostanában 2 nap alatt nagyon zsíros érzésem van mindig az arcomon is a hajamtól. lehet telepátia, most olvastam a blogot, és ma este magamtól már megmostam a hajam hogy jobban érezzem magam…és tessék. valóban jobb :-) csak sima sampont használok Fructist korpásodás ellenit, bár néha nem veszem észre hogy használna. lehet hogy évente kellene áttérni másikra? nehogy hozzászokjon a hajam? vagy jó ha egyfélét használ az ember? mindig hosszú hajam volt, azt mosás utáni napon kiengedve hordtam..második naptól meg összefogva úgy nem látszódik ha nem frissen mosott :-( időhiány miatt pedig inkább ezt választottam….EDDIG! de msot, kb 1 hónapja vállig érőre levágattam (sok év festésről leálltam lenőtt szépen, és most már eredeti a hajszín – de ez meg nem annyira tetszik) és most ezt is befogom újítani! kacérkodok a szódabikarbónás ecetes kombó kipróbálásával! hátha az is segít! Köszönjük VIA az eddigi és a jövőben sok sok „ÉLET-RENDEZÉST”
KemálAmál mondta
A Fructis nekem nagyon nem jött be! A hajmosás másnapján már úgy éreztem, megint moshatnám.
bogszil2 mondta
Én is hétfőn, szerdán és pénteken mosom a hajam, de reggel. Vékony szálú, nincs sok tartása, ha este mosom reggelre lelapul az egész.
Még sosem volt frufrum, de most kacérkodom a gondolattal. Nagyon macerás? Mit mondtok?
pdpi111 mondta
Szia!
A ricinusolajat használom 2 hete de nem nagy sikerrel!:( Azért gondoltam, hogy megkérdezem itt, hátha valakinek van valami jó ötlete…Azért köszi a választ! :)
Timics mondta
Én a biovanne-ra esküszöm:) A két nagy drogéria közül az egyikben drága, a másikban olcsó. :) Nagyon nagyon bejött. Anyukám viszont a sütőtök, élesztő, répa, természetes vitaminok kombóval hozta nagyon nagyon gyorsan rendbe a haját, és szerintem ha belülről rendbe jön, gyorsabban is nő, neki már nagyon régóta hullott és most már nő is a haja. :)
lizz mondta
Örülök ennek a szépség programnak és türelmetlenül várom. :-)
Nekem a testápolózás és az arc lemosás/tisztítás/krémezés a nagy mumusaim, amikre elvétve „jut” csak idő (idő meg persze arra jut, amire az ember akarja. :-) És még mindig keresem (kísérletezve) azt az arckrémet, amitől végre nem lenne tele pattanásokkal az amúgy elég zsíros bőröm.
Hajmosás: tüsi, rövid frizurám van. Könnyen, hamar szárad, samponon kívül mást nem használok soha, viszont szinte minden reggel rá is fér egy mosás az esti edzések miatt is meg, mert különben úgy nézek ki, mint akinek a fejét körbenyalta egy boci és a fésű sem javít érdemben a helyzeten.
BioHair szalonban tegnap jártam először, kicsit kényszerből, mert már nem bírtam kivárni amíg eljutok a rendszeres fodrászomhoz. A „futószalag” jellegétől kicsit tartottam, hogy személytelen lesz és talán nem olyan igényes, de nagyon kellemes csalódás ért! Jól szervezett és profi hely benyomásával távoztam, a leányzó aki a hajamat vágta gondos volt és nagyon közvetlen volt az egész légkör. Nekem bejött. A faith of nature termékekről itt hallottam először, tetszik az alapgondolat, de egyenlőre még Head & shoulders zsíros hajra való sampon óriáskiszereléséből akad bespájzolva 1-2 flakon, így amíg azok el nem fogynak, újabb beruházástól tartózkodom. :D
pdpi111 mondta
Sziasztok!
Bocsi Via, hogy ide írok de nem tudnál nekem segíteni? Voltam fodrásznál és hát a hajam nem olyan lett amilyet akartam…hogy tudom meg növeszteni? Valami jó tippet nem tudsz? Tudom a legjobb az idő de addig valahogy el kell dugnom.
Előre is köszi!
gvcs mondta
Szia!
Én a ricinusolajat ajánlom neked! :)
Ha van kedved, csak szólj és írok többet róla! :)
Gabi mondta
Utálok hajat mosni, mert belefolyik a víz a fülembe és utána fáj. Évtizedek óta. A füldugótól is fáj, még jobban.
De kell. Általában vasárnap-szerda reggel szoktam. És zuhanyozni is reggel, este csak „minimálprogram”.
Ezt a SLS-dolgot eddig nem hallottam, érdekes.
Van egy bioboltos ismerősöm, majd kikérdezem a biosamponokról.
Andyca mondta
A legviccesebb, hogy kb 8-9 éve vezetek háztartást, és főzök durván 2 naponta, de a tojássárgáját a mai napig nem tudom szétválasztani a fehérjétől:)))
Nade majd a férjem;) Jól választottam<3
Viki mondta
Ez vicces, hogyhogy nem tudod? Pedig az annyira egyszerű :))
NSDetti mondta
Krikri írta, hogy ő szülés után a túlélésre játszott – én is:) De egyetlen dolog volt, ami életben tartott (kávézni a szoptatás miatt nem lehet), a hajmosás. A szülés előtti este megmostam (tudtam, hogy másnap szülök, mert meg kellett indítani – így készültem rá), de már a szülés másnapján a Zuramra bíztam az egynapos csemetét arra a 10 percre, amíg elmentem hajat mosni. Azóta is ez adja meg azt a „pluszt” a mindennapokban, amitől nőnek érzem magam.
(Mondjuk nekem a hajam egyfajta módon munkaeszközöm volt – tévés műsorvezető – így muszáj volt állandóan rendezettnek lennem, és ez maradt meg most, a babázás alatt is.)
Viki mondta
Emlékszem, egyszer amikor sírtam, hogy nincs kedvem hajat mosni, Via te küldtél el, hogy mérjem már le mennyivel több a zuhanyzás ha hajat is szárítok… Jelentem 8 perc volt! Az semmi. Azóta sokkal sűrűbben mosok hajat <3
Bb.Sophie mondta
juhú, kezdődik :))
Velem az a gond, hogy csak frissen mosott hajjal érzem jól magam, ezért 2-3 naponta mosom, és mindig teljes programmal (sampon-balzsam/pakolás-szérum). Plusz még festem is, 4 hetente, tűzvörösre. ♥ Az a szerencsém hogy nagyon erős és dús hajam van, máskülönben szerintem már kopasz lennék. :D ;)
Na de most majd leülök, és átgondolom mit hogyan. :) Egy biztos: az alterra natúrsamponomba szerelmes vagyok, az marad. A többit majd kitalálom. ;)
misuzu mondta
hú, a hajmosás tényleg olyan mint a mosogató, nehéz rászánni magam, pedig utána sokkal jobb. :)
nekem hosszú hajam van és gyorsan zsírosodik, mosás, balzsamozás, szárítás, fésülés akár egy órába is telhet…
ezért én azt szoktam csinálni, hogy naponta-kétnaponta csak a „tetejét” mosom meg, az egészet így elég hetente vagy hetente 2x – lehet hogy viccesen hangzik, de bevált, mert az összképen nagyon sokat dob, és rengeteg vizet, sampont, áramot spórolok vele. :)
egyébként az ötlet onnan származik, hogy amikor frufrum volt, az nagyon hamar zsírosodott, így azt kb naponta megmostam, anélkül hogy az egészet kellett volna.
Vik mondta
Bocsi, még valami! Akiknek zsírosodásra hajlamos a hajuk, azok feltétlenül felejtsék el a szilikont(!) tartalmazó hajápolókat. Mert ugyan gyönyörű fényes lesz tőle a haj, de gyakorlatilag másnap újra kellene mosni..
Vik mondta
Hú, nekem is kellett ez az írás:) Utálok hajat mosni – nincs rajta mit szépíteni. Ez nem azt jelenti, hogy nem szoktam, de előtte órákig morgok magamban miatta. Tudom, hogy ez kóros is és káros is :D, próbálok leszokni róla. Szerencsére nagyon sok és erős szálú hajam van (és hosszú is), emiatt viszont nagyon macerás a mosás/szárítás. Ilyenkor azzal próbálom magam vigasztalni, hogy sokan a fele királyságukat odaadnák érte, ha ennyi hajuk lenne..
Nekem is könnyen zsírosodik/zsírosodott, viszont már tudom, hogy ez pont a samponok miatt van!! Nem akarok most ebbe belemenni – nagyon jó írások vannak a miértjéről, de ha legyőzitek az ellenérzést, próbáljátok ki a következő receptet:
Sampon:
– 1 evőkanál szódabikarbóna (gyógyszertárban vásárolt gazdaságosabb!)
– 2,5 dl meleg víz –> egy üres flakonban összekeverni, bevizezni a hajat és hajhosszúságtól függően akár az egészet rátenni és laposan belemasszírozni
‘Hajöblítő’:
– 1 evőkanál almaecet
– 2,5 dl meleg víz
Ennyi! (Nem kel félni, nem lesz ecetszagú a hajunk)
Egy dolog zavaró eleinte, hogy nem habzik. De higgyétek el, pont azok az anyagok a legkárosabbak a szépségipari termékekben (sampon, balzsam, tusfürdő), amik a habzásért felelősek. (konkrétan kőolaj származékok)
Ha pedig az illat hiányzik, akkor az öblítővízbe cseppentsetek igazi illóolajat ;)
Ha ez mégis túl natúr, akkor is keressetek szerintem olyan termékeket, amik természetes összetevőket tartalmaznak (de abban is sok a becsapás, mert tesznek bele ugyan aloe verat vagy teafaolajat, de ugyanúgy benne van a a Sodium Lauret Sulfate/Sodium Lauryl Sulfate – a fő gonoszok.. Azért vannak természetesen jó termékek, elérhető áron is. Én leginkább a DM-ben kapható Alverde termékekre esküszöm, de most olvastam nemrég, hogy a Balea Sensitive sampon is nagyon jó, ha pedig teafaolajat csepegtetünk bele, akkor nagyon jó korpás hajra.
Köszi Via az újabb inspirációt!
Via mondta
A faith in nature SLS mentes, nagyon szeretem. :)
Vik mondta
És drogériában is kapható vagy csak bioboltokban?
Via mondta
Drogériában nem láttam, viszont a BioHair szalonokban ezekkel mosnak hajat, és árulják is, mindig ott veszem, szokott lenni akció is, hogy sampon+tusfürdő (az is SLS mentes)+balzsam+szappan együtt olcsóbb. Úgyis elfogy. :)
Viki mondta
Olyan jól összefoglaltad :)) Én alverdét használok szinte mindenből, szerintem elérhető kompromisszum, a legkárosabb anyagok nincsenek benne, széles körben kapható és nem aranyárban mérik. Mióta ezt használom, eltűntek a kiütések a fejbőrömről, amik folyamatosan jelen voltak évekig… Annyira mérges vagyok, hogy ilyen átverés az egész, de tényleg nem kell azt a sok szemetet magunkra kenni…. Egyébként mióta ilyen termékeket használok, azóta nincs is szükségem fél kg balzsamra ahhoz, hogy ki tudjam fésülni a hajam, hanem csak simán megmosom a samponnal. Nem is töredezik annyira.
Senci mondta
Mióta „méregmentes” sampont használok sokkal szebb a hajam és a fejbőröm. Természetesen az átállás alatt inkább csúnyább volt, mivel méregtelenített a fejbőröm. Alverdés sampont használok, bele pár csepp teafaolaj. Utána kókuszzsírt kenek a tenyeremre és azt masszírozom bele a hajamba. Havonta meg olajos pakolást készítek: olívaolaj+rozmaringolaj+ricinus (ettől nő is), és zuhanysapi alatt kb egy órát elvagyok vele. A mosásnál ilyenkor vigyázni kell, alaposan ki kell mosni az olajakat, mert könnyen bezsírosodhat. Szép estét nektek!
timoca mondta
Via! De jó ez a téma, a hajmosás nálam is mumus.
Vik! De jó, hogy felhoztad a káros samponok, hajbalzsamok témát. Én is almaecettel öblítem a hajam, könnyen kifésülhető lesz tőle és nem is kell hozzá balzsam. Néha úgy néznek rám, mint az ufóra, mikor mondom, hogy nem használok „hagyományos” samponokat és balzsamokat, mert károsak.
(Via, a másik kedvencem, hogy miért káros a környezetre és ránk a szintetikus ruhaöblítő és miért jobb helyette illóolajos ecetet használni. Egyszer ha lesz időd-kedved, írhatnál róla, Neked biztos többen elhiszik.) Köszi.
KemálAmál mondta
A szódabikarbónás trutyit először vízzel öblíted le, vagy rögtön az almaecetes cuccal?
Kipróbáltam ezt a duót, de valószínűleg nem dörzsöltem meg eléggé, mert a hajam szép lett ugyan, a fejbőröm viszont „hagyott maga után kívánni valót” :)
EviBA mondta
Hát Via, a hajmosás nekem egy rémálom, jó lesz rendszerezni… Úgy ahogy mást is, várom a folytatást :)
andreakis mondta
Nem tudja valaki, mi történt a Clairol’s Herbal Essences samponnal? Imádom. Amikor híre kelt pár éve, hogy kivonják a forgalomból, jól betáraztam, és kb egy éve kiderült, hogy megújulva visszatér, és láttam is drogériákban, de aztán egy ideje megint nem…
mezitlabaparkban mondta
Hú, nekem is ezek a kedvenceim, főleg a narancssárga flakonos, és mostmár sehol sincs…:(( most Schaumázok, de ettől meg korpás lettem… Via, ez a Redfordos kép…hjaj…:)
Krikri mondta
Fúúú, nekem a hajmosás a mumus. Vékonyszálú, gyorsan zsírosodó hajam van hetente minimum 3x mosok hajat és úgy de úgy utálom. Kisfiammal vagyok itthon és ez azt jelenti, hogy délben mikor alszik akkor mosom meg a hajam és ezzel kb ki is merítem az alvási idő nagy részét. Mosás, balzsamozás, hajvégápolózás, szárítás és a végén vasalás, amit muszáj megejtenem különben kb. két óra múlva egy nagy kóc az egész hajam. :( Szóval ez nekem igazi kihívás. De az, hogy lemérem az időt jó ötlet, mert lehet, hogy tényleg nem olyan sok idő, csak elpiszmogok. A hajmosás nyűge ellenére, nekem is a szép, tiszta haj az ápoltság egyik legfontosabb része, egyszerűen nem is bírom elviselni, ha egy kicsit is bezsírosodik.
Amanda úgy irigyellek, hogy elég ilyen ritkán hajat mosnod!!!!:)
andreakis mondta
Nekem is elég gyorsan zsírosodik a hajam (néha el sem hiszem, hogy másnap már a fülem fölött kezdem észrevenni!!), és a fodrászom egyszer mondta, hogy minél gyakrabban mosom, annál rosszabb lesz. Mire persze mondtam, hogy nem bírok ritkítani, mert zsíros hajjal nem fogok mászkálni. Javasolta a száraz sampon használatát, ami van spray meg por állagúban is. A sprayt sokan leszólják, én csak a port próbáltam, és egész jó. Mármint, terápia jelleggel, hogy egy ideig ne kelljen olyan sűrűn mosni,és hátha kicsit helyreáll a rend.
Tényleg ki lehet vele tolni a dolgot (pláne ha kisbabád van, ez jó lehet), és kb két perc alatt megoldódik. Én szoktam már olyat is, hogy csak oldalt „dörzsölöm be” kicsit, mert csak ott kezd zsírosodni, de amúgy szerintem jó megoldás. DM-ben lehet kapni, no-name márka, és kb 600 forint, de nekem jó pár éve megvan ugyanaz a flakon, és még mindig félig van a porral!
Krikri mondta
Már ki akartam próbálni, de mindig elfelejtettem venni. Most már nem halogatom tovább. Ha csak egy napot kihúznék vele már az is jó, sajnos ha nem megyek sehova csak itthon ülök, akkor sem bírom elviselni ha zsíros a hajam. Lehet nem is sampon kellene, hanem pszichológus. :)
Amikor a kisfiam megszületett sokkal ritkábban mostam hajat, akkoriban „zombiként” nem annyira izgatott, hogy zsíros a hajam, a túlélésre hajtottam. Akkoriban sokkal ritkábban mostam hajat huzamosan ideig, de sajnos rajtam az sem segített. Egy éjszaka alatt simán bezsírosodik, pedig a párnahuzatot is emiatt gyakrabban mosom. Szóval szerintem az én hajam ilyen. Utolsó esélyként kipróbálom ezt a száraz sampont.
Amanda mondta
Az én hajam inkább száraz, vastagszálú és hosszú, úgyhogy nem vagyok hajlandó gyakrabban…:D De volt már, hogy frissen mosottnak nézték egy hét után…:) Az illata és a tapintása viszont addigra már nem az igazi, persze. Az illattal szoktam úgy trükközni, hogy a hajkefémre fújok egy kis parfümöt, és azzal végigfésülöm a hajam. A hajszáj nagyon jól megköti az illatanyagot (ami füstös helyen nem éppen jön jól, de olyan helyen ritkán fordulok elő — kivéve az utcát.:/ ).
2left-hand mondta
Mielőtt megjelent a bevezető cikked pont előtte határoztam el, hogy hétfőn és pénteken este csak magammal foglalkozom, mert már a körömvágást is elblicceltem. A két gyerek mellett nem tudok és nem is akarok fincsi mami lenni, de azért nagyon rám fér a generál.
A hajmosásnak nálam is varázsereje volt, amíg nem voltak gyerekek, mindig jókedvem lett tőle, ha nem volt kedvem tanulni még azon is segített..
Örülök, ha hetente egyszer nyugodtan hajat moshatok. Szappannal vagy szódabikarbóna + víz pasztával és lemosás után ecetes vízzel öblítem le. Fésülés, majd reggelre biztosan megszárad valahogy – összekötve hordom mindig. Nem lesz olyan „szállós”, de nem is zsírosodik hamar, és a korpa is visszaszorult.
Köszönjük Via neked ezt a programot is!
l2njpy mondta
Én hétfő reggel és péntek vagy csütörtök reggel mosok hajat. DM-es nagy kiszerelésű, olcsó, Kreuter sampon, DM-es olcsó, azt hiszem őszibarackos balzsam, és 3-as erősségű Taft hajhab segítségével. Aztán előrahjlok, és csak úgy megszárítom. Kész:-)
caipirinha mondta
Najó, akkor ide írom le, mert itt történt az erős telepátia, amitől késztetést érzek rá: Via, tök jó a blogod! kb egy hónapja találtam rá (nagy meglepetés…) a flylady kapcsán. ja nem is, az activia kapcsán, aztán a flylady tartott engem itt. azóta meg az összes többi :)
/kicsit hosszú lesz, most az egyszer/
nem sokkal vagyok fiatalabb mint te, de rögtön azt éreztem, hogy mennyire hasonlóan gondolkodunk! én amióta az érettebb eszemet tudom, azon igyekszem, hogy mindenből a legjobbat hozzam ki, és mindennek örüljek, pénztől időtől lehetőségektől függetlenül. És minél többet fejlődjek és minden hétköznapi problémát a rutin megszerzésével és még több kreativitással oldjak meg, míg már nem is tűnik nyűgnek semmi, sőt! :)
a másik, hogy bár csúcsszupernek azért nem, de azért érdekesnek és hasznosnak tartom a női magazinokat. de nehéz megtalálnom a nekem valót, mert ha könnyed témára és tippekre vágyom és még nincs gyerekem akkor a fele kiesik, ha meg intelligens tartalomra és nem a pénzköltésre való buzdításra, akkor a másik fele esik ki a kínálatnak. Amióta megtaláltam a blogot, 5x is meggondolom, hogy adjak-e ki pénzt ilyenért, mikor itt megkapom ingyen és sokkal jobban!!! :) ide tök élvezet járni, mert interaktív is, és mások véleményét, tanácsait is el tudom olvasni, és mennyivel intelligensebb és inspirálóbb diskurzus van itt minden női témában ami érdekel, mint máshol! és a legjobb, hogy sosem kell átlapoznom semmit, mert olyan, mintha nekem lett volna külön összerakva! és ezt szerintem még nagyon sokan érzik, úgyhogy gratulálok a bloghoz tényleg! :) meg a nyitottságodhoz és toleranciádhoz is :)
a konkrét telepátia pedig: a flyladyt (még?) nem próbáltam ki, bár nem ártana, azt hiszem… :D de gondolkodtam már sokat a tanulságain és amióta itthon vagyok, igyekszem szokásokat beépíteni a napjaimba a módszertannal, ami megakadályozza, hogy eredménytelenül teljenek a napok lustaságból. :)
és az otthoni cipőhordás nekem se fekszik, de helyette jutott eszembe a hajmosás, hogy nekem az a prezentálhatóság kulcsa! :) úgyhogy jót mosolyogtam azon, hogy milyen egyetértünk, ha szerinted is az új programodat ennek a megszervezésével érdemes kezdeni.
Via mondta
Te vagy az első, aki az Activia miatt talált ide, tök jó! :)) ♥
Amanda mondta
Remek, épp holnapra terveztem. És tényleg „csillogó mosogató”, Hogy hogy írjam fel, azt még nem tudom, mert 5-6-7-8 naponta szoktam megejteni, és igazából nem hetirend, hanem aktuális fontosabb programok szerint. De megoldom.:) És várom a folytatást!