A 42. hét kihívása: Figyelj magadra!
Október van, a mellrák megelőzés hónapja, mindenhonnan folynak a rózsaszín rúzsok, pólók, medvék. Hogy mit vásárolsz vagy melyik alapítványnak utalsz, azt Rád bízom, én csak annyit kérek, hogy tanuld meg, hogyan kell az önvizsgálatot végezni, és legyen belőle rutin. Itt szépen, ábrákkal megmutatják, hogy hogyan kell.
Rendszeresen járj szűrővizsgálatokra, és most nem csak a mell- vagy méhnyakrákról van szó, hanem mindenről, a fogorvostól a tüdőszűrésig. Egyeztess időpontokat, vagy ha ma már túl késő van hozzá, jövő szerdán legyen a telefonálgatás a napi békád. Ezen ne múljon!
+FELADAT: Még egy kétszázas kerüljön a perselybe, a mérleg most 1200 Ft-ot mutat.
Ridita mondta
Sokat elmond az egészségügy helyzetéről, hogy másfél hónap után sikerült bejelentkeznem egy szakorvosi vizsgálatra egy másik városban, három héttel későbbre.
misimasi mondta
A szurovizsgalatok szinte a legfontosabb vizsgalatok koze tartoznak.
En rendszeresen jarok fogorvoshoz -soha sem szokott gondom lenni, de most szerencsere terljesen idoben elkaptak egy fognyuvo manocskat.
Nogyogyaszhaz is mindig jartam, ujabban felevente. Kicsit talan surunek gondolom, de a doki tudja.
Emlovizsgalatot is szoktam vegezni, de mindig ujra kell tanulnom, hogy hogyan nezek ki, mert a terhessegeim es szoptatasok miatt atalakultam.
Tudoszuresen reg voltam, de ugy tudom, hogy nalunk fizetos a korhazban is, de majd utanajarok.
A masik aktualis tema a latas. Oktober a latas honapja, szinte minden optikaban ingyenes es kotelezettseg nelkuli a latavizsgalat, tessek oda is elmenni. Orakig tudek beszelni az emberek latasigenyerol. Vegyuk eszre, ha nem latunk!
Jo lenne, ha ez nem kihivas lenne, hanem mindenkinek alapveto igenye!
Majti mondta
Köszi Via! Nagy kihívás. Hetek óta győzködöm magam,hogy felhívjam a fogorvost és elmenjek tüdőszűrésre. Az önvizsgálatot beépítem a rutinok közé sajnos a családunkban több nőrokonom küzdött a mellrákkal.
Szavaa mondta
Jajj, egyrészt béka, másrészt meg pénz… ez is.. :(
Rákszűrés mindig megvan, de fogorvos már halogatott téma néhány hónapja, majd talán a télen már megoldott lesz. A bőrgyógyászattól meg rettegek. Nem bírom, ha vágják-szúrják a bőrömet, ráadásul necces helyen is van olyan anyajegy, amit meg kellene nézetni, tehát nem mennék vele olyan orvoshoz, akiben nem bízok, aki nem tudja a fóbiámat kezelni… Rettegek, attól, hogy túl sokáig halasztódik, TB alapon pedig nem merek elmenni.
De idén végre újra kikértem az allergiavizsgálatot, ami fontos volt, meg feltankoltam a télre tünetek ellen calciummal és a biztonság-depresszív érzések ellen D-vitaminnal a házi orvosnál. :)
zöldnyussz mondta
Bőrgyógyásznál is voltam TB alapon (oda se akaródzott menni, de árakból kiindulva tettem egy próbát). Nézd meg neten, hol van rendelő közel a lakáshoz, és menj nyugodtan.
Kisebb városokban gondolom, nagyjából ugyanazon orvosok rendelnek TB-n is, mint akikhez magánrendelésre lehetne menni…
Kata27 mondta
Voltam múlt hónapban nődokinál, fogorvosnál pipa. :-)
Egy vicc jutott eszembe az óvszer témáról.
” Apácazárdában találnak egy óvszert, összehívják a 100 apácát:
– Nővérek, találtunk egy óvszert,
99 apáca: hűha, 1 apáca: hihi,
– Igen, és megállapítottuk, hogy az óvszert használták is.
99: hűha, 1: hihi,
– Megállapítottuk az is, hogy lyukas…
99: hihi, 1: Hűha
:-))
–
Dikoca mondta
Nálunk a családban halmozódik a mellrák, kb minden második-harmadik nőrokonom megküzdött vele az idősebbek közül, így tehát ez nekem is nagy bónám. A furcsa az, hogy én mikor nőgyógyászhoz megyek mindig kérem külön hogy vizsgáljon meg ne csak öl-, hanem melltájékon is, mert különben elmaradna. Valahogy azt gondolja még mindig sok doki, hogy fiatalon nem lehet egy nő mellrákos. Ilyenkor mindig az a történet jut eszembe, amit az egyik STD (sexual transmitted diseases)-kurzuson mesélt el az egyik nőgyógyász vendégprof, hogy volt egy friss anyuka páciense, 23 éves, gyönyörű, nagy mellekkel, akit pikk-pakk elvitt a kór, alig néhány hónap alatt. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a mellrák már nem csak az idősebb nők betegsége, igenis kutya kötelességünk vigyázni magunkra, ez az önvizsgálat pont nem egy olyan dolog, amit a fájdalom vagy a macerássága okán el „szabadna” bliccelni. Nem fáj. Nem bonyolult. Az életünket mentheti meg. Mi kell még?
Nem akartam pánikdumát írni, ez most csak úgy előtört…:)
Via mondta
Semmi baj, erről tudni kell. És bíztatnám a partnereket is, hogy szóljanak, ha bármi furát találnak, ők – valószínűleg – foglalkoznak annyit a melleinkkel, hogy észrevegyék, ha valami megváltozott. :)
LadyBug mondta
Jövő hét: vérvétel, tüdőszűrű. Az idei rákszűrés már ki van pipálva. Szerintem is nagyon fontos a rendszeres évi ellenőrzés, ha van rá konkrét ok, ha nincs.
zöldnyussz mondta
Én már voltam szeptemberben szerencsére. Egyébként rájöttem, hogy régen azért utáltam (még jobban) nőgyógyászhoz járni, mert hiába volt időpontom, mindig órákat kellett várni, és szorongani a váróban, és drága is volt a magánrendelés. Na, olyanra nem járok mostmár, csak TB-finanszírozottra, rendelési időben. Továbbra sem kedvenc időtöltésem orvosnál üldögélni, de így valahogy kevésbé szorongáskeltő az egész, hogy nem kell órákig várni. Aránylag rendszeresen oda is merészkedek…
bibolya mondta
Én 18 évesen voltam először nőgyógyásznál. Nagyon kedves volt az orvos, megvizsgált, megcsinálta a szükséges szűrővizsgálatokat, majd egy hatalmas tükör előtt részletesen megmutatta, hogyan kell végezni a helyes emlővizsgálatot. Azóta (évek teltek el) beépült a rutinjaim közé, heti 2x, amikor hajat mosok (innen jegyeztem meg hogy akkor emlővizsgálatot is kell csinálnom) szoktam végezni tükör előtt. (Tudok róla hogy havonta 1x-2x az elvárt, de engem megnyugtat a heti ellenőrzés.)
Egyébként én is nagyon fontosnak tartok mindenféle szűrővizsgálatot, és alig tudom elhinni, hogy van aki ezeket halogatja, vagy el se megy („ha nem veszek tudomást róla, a probléma nem is létezik”). Nem vagyok hipochonder, de úgy gondolom az egészségemre kötelességem ügyelni, a saját érdekemben…
Nikoa mondta
“óvszer, hihihi, banán, hihihi” :-D Pont ez volt régen!
Via mondta
Tudom. :) Most is ez van még? Amerikáról cikkezik mindenki (ott az a megelőzés, hogy „ne szexelj, mert meghalsz”), itthon nem tudom, mi a helyzet.
Nikoa mondta
Hát, ez nehéz téma. Van, aki fel meri vállalni,hogy kiáll a kamaszok elé, és beszél róla, van aki nem. Én igen, mert nincs vesztenivalóm, legfeljebb én tanulok tőlük és röhögünk. Egyébként siralmas a helyzet, mert bár szakember lenne rá, ott benn az iskolában, helyben, nem nagyon vagyunk kiképezve és elég nagy az „ellenállás”. A kamaszok szeretnék, a többiek nem, mert „úgyis mindent tudnak” netről, innen-onnan. Most nálunk elindult pár jó kezdeményezés, és úgy tűnik kezdik felfogni, hogy kell ez, és nem a régi, „banános „módon.
Nikoa mondta
Ja, és ez a „ne szexelj!”, na nekem ez a halálom! Miért ne szexelhetne? Csak csinálja okosan, ehhez kellenek a helyes, korrekt, megbízható információk, amit akár a suliban is megkaphatna.
Via mondta
Én anno voltam kortársképzésen, nem tudom, ez még létezik-e. Szexuális úton terjedő betegségekről és drogprevencióról volt szó. Aztán elő is adtam mindent, amit tudtam az osztálytársaknak, kicsit talán hatásosabb volt, mint a banánozás. Én szívem szerint egyébként mindenről beszélnék, nem csak az AIDSről meg a drogokról, meg az elijesztős dolgokról („vááá, meghalsz, a szex rossz és pfuj”), hanem az orgazmusról is, meg hogy szegény lányoknak és fiúknak mijük merre van, melyikkel hogy kell bánni, és hogy nem feltétlenül úgy, ahogy azt a vizuális filmekben mutatják. :) Úgyis kipróbálják, akkor meg legalább tudják, hogy mit csinálnak, és ne legyen egy életre szóló sérülés belőle…
Persze, röhögjük el, de inkább, mint hogy ne tudjanak róla. Inkább legyenek zavarban, mint bajban! :)
Timi mondta
Én még az óvszer-banán-hihihi részre sem emlékszem, pedig, Via, egyidősek vagyunk… Mondjuk nálunk volt elrettentő film az AIDS-ről, abban érintőlegesen volt óvszerhasználat is. De hogy óvszert meg banánt adtak volna a kezembe… arra biztosan emlékeznék, márpedig nem emlékszem…
Via mondta
Húha, pedig fontos tudni, hogy be kell csippantani a tetejét, hogy légmentes legyen, különben nincs helye a… hm… cuccnak, és esélyesebb, hogy kidurran. Nekem ezt a kortársképzésen tanították, soha más „hivatalos helyről” nem hallottam. (Persze a használati utasításban benne van, de a 15-17 évesek nem hiszem, hogy nagyon nézegetnék a dobozt.)
Timi mondta
Azt hiszem, mi ezt önképzésben tanultuk, szájhagyomány útján terjedtek az infók…
bibolya mondta
Most is ez van… :) Én gimnáziumban végeztem el egy direkt tiniknek szóló oktató tanfolyamot, az általános iskolában tarthattunk ezzel előadásokat. Vicces emlékeim vannak, de jó volt, mert annyi előnyöm volt a védőnőhöz meg a tanárokhoz képest, hogy én kortársuk voltam. Tudtam hogy milyen poénokra mi a frappáns válasz, stb. Volt hogy az óra után odajöttek kérdezni még, meg a tanárok utólag mondták hogy a gyerekek mesélték az élményeiket. :)
Nikoa mondta
Én is védőnő vagyok! De nálunk már sajnos nincs kortársképzés, tavaly „képeztem” ki néhány kölköt épp ezért, amit Te mondasz, az egy sikeres program volt, idén folytatom!
bibolya mondta
Hajrá! Szerintem van igény rá!!!!
(Mielőtt még félreértés kerekedne: nem a védőnőkre általában értettem amit mondtam, hanem csak a miénkre – ő már idős volt, és kicsit begyepesedett. :)
Nikoa mondta
Nem értettem félre, nyugi. :-D De ne offoljuk szét teljesen a postot, lényeg, hogy csináljátok az önvizsgálatot, és járjatok szűrésre. Ahogy Te is írtad, az egészségünk a saját érdekünk.
Via mondta
Szerintem nem off, ez is egyfajta megelőzés – a nemkívánt terhesség megelőzése, a szexuális úton terjedő betegségek megelőzése, stb. :)
misimasi mondta
A tinik felvilagositasa lenne a legfontosabb. Azt gondoljak, hogy mindent tudnak, de kozben megsem.
A prevencio fontossagat mar gyerekkorban meg kell mutatni. El is fogom most vinni a nagyobbikat fogorvoshoz. Egyreszt, hogy szokja, kesobb se feljen tole. Bar nala valami perverzitas, hogy ha orvost lat, akkor kiprovokalja a vizsgalatot.
Nikoa mondta
Sziasztok!
Én-többek között-ezt a módszert is oktatom iskolában, kamaszoknak. (Maketten ki is lehet próbálni.) Mostanában személyes érintettség miatt lelkileg nehezek ezek az órák, de épp ezért folytatom, és próbálom minél több embernek megmutatni ezt a módszert. Csináljátok! Csak negyed óra havonta. Ennél azért sokkal több időt is foglalkozunk magunkkal, nem? :-)
Via mondta
Fú, de jó, hogy tanítod őket! Iszonyúan szükség van rá. Meg úgy egyáltalán, rendes szexuális oktatásra, ami nem csak odáig terjed, hogy „óvszer, hihihi, banán, hihihi”.
flyingbride mondta
Nekem is kihívás&béka, de pont mostanában gondolkoztam, hogy meg kell csinálni, nincs mese!
Timi mondta
Köszi, Via. :$ Ez valóban kihívás, valóban béka… :$