Két fontos kérdésre válaszoltam Évának és Andinak, örülök, hogy feltették, szerintem sokan tudunk azonosulni a helyzetükkel. Remélem, nem csak nekik kettejüknek lesz hasznos a válaszom! A kérdezős rovat bevezetőjét itt olvashatjátok, továbbra is várom a kérdéseiteket mindenfélével kapcsolatban: via.farkas@gmail.com.
Éva kérdése: Vajon hány éves korára éri el (kell elérnie?) az ember azt az állapotot, hogy tisztába jön önmagával? Nem arra gondolok, hogy az ember sziklaszilárdan tudja élete minden másodpercében azt, hogy mit akar, és minden egyes napját előre megtervezi. Hanem hogy mikor lesz meg legalább a vezérfonal? Mondhatni, nehéz családi hátterem volt, párkapcsolati problémáim is vannak. Viszont tudom, hogy csak akkor tudok megértőbb lenni a családtagjaimmal, és helyrehozni a kapcsolatomat, illetve helyén kezelni a konfliktusokat, ha előbb önmagamat megtalálom. 21 éves vagyok, és úgy érzem, csak sodródok, nem találom magamat. Néha olyan, mintha alvajárnék. Az 5. szemeszteremet kezdtem most (a 7-ből), de már az első év után úgy éreztem, talán mégse ez az, amit én akarok. Mégis maradtam, „most már csak azért is végigcsinálom” alapon. Igaz, az utóbbi időben elkezdtem látni benne potenciált, de ahhoz, hogy ezzel a végzettséggel érvényesülni tudjak, még rengeteg plusz dolgot kellene elsajátítanom, specializálódnom kellene. Ehhez persze rengeteg kitartás és motiváció kell. Én viszont teljesen motiválatlan vagyok, úgy általában is. Valahogy a legtöbbször az ötleteim csak fellángolások, kivitelezni már nem tudom (nem akarom?) őket. Szeretek álmodozni, de sokszor már amikor terveket szövök, tisztában vagyok vele, hogy ezzel a hozzáállással nem maradnak többek, mint álmok. Szívesen belefognék valami hobbiba, de túl sok minden érdekel, csapongok: szeretnék eljárni futni, táncolni, szeretnék kézműveskedni – de aztán nem lesz belőle semmi. Egyszerűen hiába tudom, mit hogyan kellene tennem, kifolyik az idő a kezem közül. És ami a legrosszabb, hogy ha körül kellene írnom, milyen ember is vagyok, nem menne. Régebben még voltak tulajdonságok, amik úgy éreztem, jellemeznek, de most már mindent csak megkérdőjelezni tudok. Tudom, nem vagyok még iszonyú idős, de úgy érzem, elszalad az értékes időm, ha nem teszek valamit. Mindemellett ez az egész bizonytalanság olyan, mint valami kései kamaszkor. Sokszor mondták, hogy érettebb vagyok a kortársaimnál, de ezek tükrében? És az is bosszant, hogy másoknak szeretek/tudok tanácsot adni, de magamon nem tudok segíteni.
Szóval az érdekelne, hogy normális ez az állapot, vagy kezdjek kétségbeesni? Még a korral járhat? Mit tehetnék ellene, hogy véget érjen?
Jaj, a minden másodpercet megtervezős életet ne is akard soha, engem a hideg rázott már az olvasásától is! A fele móka abban van, hogy soha nem tudod, hogy mi jön — még akkor sem, amikor megtervezed! :) Olyan sziklaszilárd terveim hulltak már a semmibe egy másodperc alatt, hogy öröm volt nézni. De ez jó hír – mert a nem megtervezés sem jelent feltétlenül káoszt, sőt. Bármiből lehet valami, a tervből meg a terv hiányából is. :)
Ugye, nem haragszol meg, ha nem mondok számot a kérdésedre? Nem csak azért, mert nincs ilyen szám, hanem mert hülye leszek erősíteni a szorongásodat. Annyi elvárás nehezedik ránk. 18 éves korodra találd ki, hogy mivel fogsz foglalkozni egész hátralevő életedben. 25 évesen már legyél szíves férjnél lenni, és 30 előtt legalább szülj két-három gyereket, de inkább többet. Ja, közben a karriered is szárnyaljon felfelé. Takarítani, főzni alapból tudj, nem is kérdés. Közben készítsd saját kezűleg a karácsonyfadíszeket és az ajándékokat mindenkinek, legyen gyönyörűen berendezett a lakásod, legyél csinos, egészséges, vonzó. És mindeközben legyél magabiztos is, hiszen a fentiek egy cseppet sem ássák alá az önbizalmadat és éreztetik veled, hogy hülye vagy és elégtelen, á, dehogy. Azt is csak beképzeled.
BULLSHIT! (Lehet venni webshopokban nagy piros gombot, ha ököllel ráversz, ezt ordítja. Alapfelszerelés szerintem minden tárgyalásra. :D) Szóval egy nagy frászt. 21 éves vagy. Miért kéne most tudnod mindent? Ismered az összes körülményt és hatást, ami a következő 60-70 évedben fog érni, és ezért már előre megalapozott döntéseket tudsz hozni életed teljes hátralevő részére? Dehogy is! Mindig csak azzal tudsz foglalkozni, ami van. De elszánás nélkül soha nem fog semmi történni, az biztos. Amikor már tele van a hócipőd és teljesen bepörögsz, hogy ez így nem mehet tovább, akkor tudsz nekifutásból átlendülni a nehezén. Vagy ahogy a zen tanítás mondja, úgy kell kívánnod a megvilágosodást, mint a lángoló fejű ember kívánja a vödör vizet. Ég már a fejed? :) Mert akkor mindent meg is fogsz tenni a vödör vizedért. Az a vödör vized, ami nem hagy létezni, hanem életre ösztönöz, amit muszáj csinálnod, mert egyszerűen a lételemed. Ha lefognak, akkor is azt akarod csinálni, ha megtiltják, akkor is. Nem csak úgy Fülesesen, beletörődve, hogy „hát, na jó… csináljuk”, hanem nekimész, mindent és mindenkit ledöntve, mint a Tigris. A Tigrisek ehhez értenek a legjobban. :) Ha zavar a helyzet, amiben vagy (márpedig abból, amit írtál, úgy érzem, már kezdesz bepipulni), akkor tegyél ellene. Senki más nem tud tenni ellene, csak Te. Használd ki az elégedetlenséged iránt érzett dühödet, és fordítsd át lendületbe. (Do or do not, there is no try – hogy még egy klasszikust idézzek.)
Kétségbe semmiképp ne ess, teljesen felesleges – haladni nem fogsz tőle jobban, csak növekszik a parád, ami még jobban lebénít, még kevésbé haladsz, még jobban stresszelsz, még elégedetlenebb leszel. 21 évesen még teljesen időben vagy kitalálni, hogy milyen az a vödör víz, ami enyhíti a fejed égését, de jobbat mondok: soha, soha nem késő. 70 évesen sem. 80 évesen sem. Soha nem vagy elkésve azzal, hogy élj, mert ha akár egy napig csinálhatod azt, amit imádsz, már előrébb vagy, mint sok ember, akik a teljes életüket közönyben élik le. A legrosszabb kilátás, amit csak el tudok képzelni. Brr.
Ma mesélős kedvemben vagyok, úgyhogy kicsit átadom a stafétát Joseph Campbellnek. (Nagy arc, tessék vele megismerkedni.) Az ő legfontosabb tanítása a follow your bliss, vagyis kövesd az üdvödet – hogy mi is ez pontosan, a következő szövegből kiderül. Az idézet a The Power of Myth c. műsorából van, saját fordítás.
Emlékszel Sinclair Lewis Babbitt c. regényének az utolsó sorára? „Egész életemben nem csináltam egy olyan dolgot sem, amit szerettem volna.” Ez az ember nem követte az üdvét. Egyszer szó szerint hallottam ezt a mondatot, amikor az egyetemen tanítottam. Még nem voltam nős, és gyakran ebédeltem, vacsoráztam benn a városban. Csütörtökönként szabadnaposak voltak a szolgálók, így a családok éttermekben ettek, mert otthon nem várta őket vacsora. Egyik ilyen este ott ültem a kedvenc étteremben, mellettem pedig egy család ült: apa, anya, és egy körülbelül 12 éves kisfiú. Az apa így szólt a fiához: „Idd meg a paradicsomlevedet.” Mire a fiú: „Nem akarom!” Erre az apa, hangosabban: „Idd meg a paradicsomlevedet!” Az anya közbeszólt: „Ne erőltess rá olyat, amit nem akar.” Az apa ránézett az anyára: „Nem élheti le az életét úgy, hogy azt csinál, amit akar. Ha azt csinálja, amit akar, akkor meghal. Nézz csak rám, én soha nem csináltam olyat, amit szerettem volna!” És arra gondoltam, „Úristen, ez az élő Babbitt!” Ez az ember soha nem követte az üdvét. Lehet, hogy sikeres vagy az életedben, de gondolj csak bele, milyen élet az? Mit ér, ha soha, semmit nem csináltál, amit szerettél volna? Mindig azt mondom a tanítványaimnak, menjenek, amerre a testük és a lelkük viszi üket, és ha megvan az érzés, akkor maradjanak benne, és ne hagyják, hogy bárki eltérítse őket.
Senki nem mondhatja meg, hogy Te mitől indulsz be – lehet, hogy a kertészkedésben találod meg az üdvödet, lehet, hogy tanítani szeretsz majd, vagy a világ leglelkesebb könyvelője leszel. Mindenben ott van a lehetőség, és egyik sem jobb, vagy „magasztosabb” a másiknál (különben sem lehet mindenki költő), mert ha Te attól leszel boldog, akkor tök mindegy, hogy ki mit gondol róla, vagy milyen másik pályára szántak. Ez nem lóverseny – csak magadnak tartozol elszámolással.
Szóval nyugi. Találd ki, hogy mit akarsz – ezt úgy kell, hogy figyeled, hogy mi az, amitől jól érzed magad, mi az, amit szívesen csinálsz akkor is, ha nem várja el senki. Ha megvan, tarts ki mellette, gürizz keményen, mert ha tényleg az éltet, akkor megér minden áldozatot – és nem adják ingyen, nem sétagalopp, sokszor fáj és nagyon nehéz, de megéri! Majd ha változnak a körülmények, akkor módosítod a tervedet (lehet! de tényleg! semmi baj nincs vele!), de, mint mondtam, mindig azzal foglalkozz, ami van. És soha ne azzal, hogy mások milyen címkéket aggatnak Rád, vagy miket várnak el, vagy hogy „az emberek”, „a társadalom”, „az anyám” satöbbi szerint milyen könnyen beskatulyázható kicsi droidnak kéne lenned. (Még egy idézet, a napokban láttam, annyira imádom: „Give me labels and I’ll make confetti”, vagyis aggass rám nyugodtan címkéket, konfettit csinálok belőle. Partytime! :D)
A legjobb hír egyébként az, hogy ha azt csinálod, ami boldoggá tesz, az a legkevésbé önző dolog a világon. Megint Hétfős idézetnek már kiraktam egyszer Howard Thurman mondását, de itt a helye újra: „Ne azt kérdezd, hogy a világnak mire van szüksége, hanem hogy mi az, amiről te életre kelsz. Mert a világnak leginkább eleven emberekre van szüksége„. Bekeretezni és napjában háromszor elolvasni. ♥
Amikor pedig azt csinálod, amit szeretsz, akkor vagy a leginkább önmagad. Nincs is ennél szebb. :)
Andi a férfiakról kérdezett: Rendszeres olvasód vagyok, amióta megtaláltam a blogodat, nem tudok lekattanni róla, sokat segített a szakítással kapcsolatban írt cikked. Bár még nem 100% minden, és a türelmetlenség fokozódik, de kitartok. A legújabb párkapcsolati abszurdum, ami foglalkoztat, hogy miért az idősebb nőket keresik a fiúk. Számos olyan fiú ismerősöm van (hogy legyen miből kiindulni, 24 éves vagyok), akik a náluk jóval idősebb hölgyeket veszik célba. Ezzel szűkül az a paletta, amiből én „válogathatnék”. Számomra olyan fiúk lehetnek jelöltek a kor szempontjából, akik legfeljebb fél évvel fiatalabbak, de két évvel se legyen idősebb nálam. Egyszerű az oka, jártam idősebbel, ugyanolyan lüke tud lenni. A kérdésem csupán tényleg annyi, hogy miért van az, hogy míg régen a fiatal lányok az idősebb pasikat tartották előnyben, most viszont kénytelen/nem kénytelen beérni a fiatalabb fiúcskákkal? (Azon nem is próbálok már kiakadni, hogy nem mer odajönni, és megtáncoltatni, csak sajnos ez rossz érzés a lány oldaláról is, hogy 20 bókot kapott, míg eljött a szórakozóhelyig, sokan észrevették, és mégse táncolt vele egy fiú sem. Elkeserítő a kudarctól való rettegés és ez a mérvű önbizalomhiány mindkét oldalon.)
Nem tudom, hogy miért van, de engem igazából az érdekel, hogy mit tudunk tenni ellene. :)
Megmondom őszintén, nem szeretem ezt a fajta kategorizálást, hogy „a férfiak/nők mind…”, „az idős pasik/nők mind…”, „a fiatal srácok/lányok mind…”. Vannak lüke idősebbek, meg komoly fiatalok is, szerintem nem lehet általánosítani. Én is ismerek agyban huszonöt negyvenest, és agyban negyvenes 25-öt. :) A kudarctól való félelem és az önbizalomhiány valóban nemtől független, az előző válaszban már leírtam, hogy a nőktől mit várnak el, hát szegény fiúk sem ússzák meg túl könnyen… Legyen jól menő karriered, keress jól, de közben ne legyél állandóan távol. Legyen jogsid-kocsid, legyél ápolt de sármos, előzékeny, udvarias, romantikus, érzékeny DE közben férfiasan tökéletes, hol oszd a puszit, hol vágj az asztalra, és lehetőleg mindig tudd, hogy mikor melyik (sőt, találd ki magadtól – gondolatolvasó-oklevél a minimum). Legyél izmos, de nem izomagy, okos, de nem tudálékos, humoros, de nem bohóc. Emlékezz az évfordulókra, születésnapokra, ünnepekre, hordozz a tenyereden, de ne legyél nyámnyila, mulya, és idegesítően papucs. Legyenek önálló gondolataid, de közben csinálj meg mindent, amit mondok, mert különben… ÁÁÁÁ. Szépen tápláljuk egymás szorongásait, pedig szerintem mindenki nemtől függetlenül be van sz*rva attól, hogy nem elég jó, hogy nem elég csinos/helyes, nem elég okos, nem elég – pont. Nem lehetne valahogy osztani kettővel mindkét oldalt, és leegyszerűsíteni a helyzetet? (Költői kérdés volt, tudom, hogy nem ilyen egyszerű.)
Mi a megoldás? Nálam sincs a Szent Grál, de van néhány ötletem. Például bontsuk a status quo-t. Tanuljuk újra magunkat és egymást. Menjen oda a lány a fiúhoz és kezdjenek el beszélgetni, még akár kérje is fel táncolni, aztán csak rájönnek a srácok, hogy nem ijesztő és nem harapja át a torkukat, és akkor majd legközelebb ők kezdeményeznek. Attól, hogy szépen ülünk a fenekünkön, és várjuk, hogy magától jobb legyen, nem fog történni semmi. Főleg, ha mindezt megszokásból, dacból, „hagyománytiszteletből” tesszük. Mert nem illik egy lánynak felkérni egy fiút – jó, szuper, „nem illik”, de mire megyünk vele, hogy ügyesen betartuk ezeket a szabályokat? Ők nem jönnek, mi nem megyünk, nekik is rossz, nekünk is rossz – patthelyzet. Fel kell borítani! Meg kell mutatni a fiúknak, hogy igazából nem vagyunk olyanok, mint amitől ők félnek, és így ők is megmutathatják, hogy milyenek valójában. Le az álarcokkal. :) (És ha fiúk olvasnak: ti is borogassátok a helyzetet nyugodtan! Ez nem csak a lányok feladata, sőt! Közös érdekről van szó, mindenki tehet és tegyen is érte.)
És – ld. e heti kihívás – ne ítélkezzünk. Nem kell „leírni” valakit attól, hogy 22 éves, adni kell neki egy lehetőséget, hátha nem infantilis – és ha igen, nem az összes 22 éves az, hanem ő, egyedül. Meg akkor is érdemes rá időt szánni, ha 30 múlt, és urambocsá’ nem fér bele a megadott „fiúk/lányok, akikkel hajlandó vagyok szóba állni” intervallumba. Akármennyire is sulykolják az ellenkezőjét, nem minden férfi/nő ugyanolyan. Emberekről beszélünk, egyénekről, nem sorozatgyártott masszáról. Vegyük a fáradságot és ismerjük meg egymást, és azután könyveljük el lükének, ha tanubizonyságát adta.
Köszönöm szépen a kérdéseket!
Via, ezért most kitüntetlek a zen-budhisták képzeletbeli arany csillagával. Átfutni is szemnek tereh’. Csak egy valami kattogott közben a fejemben: don’t feed’em! Tényleg kár ezért jó posztért. Olyan szabályosan (zzz) jó volt! :D
A fiataloknak pedig: csak így tovább! Mi már túl estünk rajta, ez is kb olyan, mint a kamaszkor, általában nem kihagyható, de egyszer csak elmúlik. A közhelyes idő a kérdések jó részét elrendezi, addig meg élvezzetek a pillanatokat és szemetek sarkából figyeljétek csak a holnapot! Urban eve rulez! ;)
Amikor először írni akartam még csak 13, majd 95 hozzászólás volt. Most meg már több, mint 200! Nem fogom most végigolvasni, mert akkor megint nem lesz időm válaszolni. :) Ha ismételek valakit, akkor emiatt van, bocsi.
Évának válaszolnék. Szerintem teljesen normális amit érzel. Miért is kellene biztosan tudnunk ennyi idősen, hogy mit akarunk és mit fogunk pl 10 év múlva csinálni? Ez rendjén van így. Választottál egy pályát, valószínűleg azért, mert tetszik. Ha tetszik és érdekel, akkor semmi gond nincs. Az út elején vagy. Én ilyen helyzetben mindig a lehetőségeket kerestem (néha nem is tudatosan), vagy csak egyszerűen kihasználtam azt, ami az utamba került. Biztosan a pályádon, vagy akár a suliban is mindig van egy-egy pont, ami előbbre visz. Ezekbe érdemes kapaszkodni és kialakulnak a dolgok. Figyeld magad, miben, hol érzed jól magad és akkor mindig jól tudsz dönteni. Az ösztöneink mindig jól vezetnek minket. Lehet, hogy azért jársz abba az iskolába, hogy megláss a faliújságon egy hirdetést, amit kihasználva vagy teljesen máshol találod magad, vagy a pályádon visz előbbre.
De a lényeg szerintem nem is a tanulmányainkban, a munkánkban van.
Feltettél egy konkrét kérdést, hogy hány évesen kerül az ember tisztába önmagával. Én 29 voltam, mikor ezt éreztem, mégpedig a kisebbik lányom születésekor. Pont akkor, pont a szülőszobán. Azóta teljesen más viszonyba kerültem a testemmel, a külsőmmel, a belsőmmel, máshogy állok hozzá mindenhez, mindenkihez, mások az energiáim. Azóta teljesedtem ki, érzem, hogy egyben vagyok. Azóta vagyok Nő, azóta sminkelem magam minden nap. (Majd Aktuális Via erre ráérezvén elindította a Sminkeddet, hogy ne is hagyjam abba.) Innentől fogva, nem is érdekel, hogy amit 2+3 évig tanultam (megjegyzem imádom a munkám), fogom-e csinálni a GYED lejárta után, vagy tudom-e egyáltalán olyan szinten folytatni, mint a gyerekeim előtt. Most úgy érzem, hogy egy pályaváltoztatásra is kész lennék, és abban is ki tudnék teljesedni.
Az egész helyzet, amiben vagy, csak felfogás, hozzáállás kérdése. Használd ki a jelent és azt éld meg maximálisan, mert a jövőd erre fog épülni. Akkor is, ha pályaelhagyó leszel. Nem a jövőben élünk, hanem a jeleben.
Most megint végigolvastam a leveledet. Szerintem te csak fiatal vagy. Nincs veled semmi probléma. :)
Nehéz a fanatikusokkal, na. :-) ♥
Nem az volt a gond, hogy írtak, mert mindenkinek szíve joga van írni. Hanem az, hogy Via már egyszer lezárta a témát, de ők még csak írták tovább, csak rágták a már régesrégen lerágott csontot. Via meghallgatott mindenkit, nem nézett le senkit, ellenben velük, mert szerintük másképp nem is lehet élni, csak a TSZ szerint……
Érdekesek a hozzászolások…és h egyes vélemények mennyire nem kívánatosak itt, mint pl. Agnes v Enikő bejegyzése…pedig én is Agnessel es Enikővel értek egyet. Ezekszerint itt csak annak van helye aki Viával ért egyet…
A stílus a baj, Tatjana, a stílus, de úgy látom, ezt már teljesen hiába mondjuk.
Via, ígérd meg: ha egyszer én leszek ilyen, moderálj ki!!!
Rendicsek.
Aivilys!
Tegnap este a olvastam a problèmádat-aztán ma ebben a nagy „csatában” alig találtalak meg újra….
Pontosan tudom, h mit érzel. 2010-ben végeztem ugyan ezen a szakon. Amire azóta rájöttem: valamit hiszünk a jogász -létről, amikor felvételizünk….hogy miért csinàljuk, azt az egyetemi évek alatt nem tudjuk megmondani, mert ha ezen elgondolkodunk-kipottyanunk…aztán jön a katarzis, diploma, dr…..stb. Aztán még mindig nem tudjuk, ha csak nem talál ránk egy olyan munka, ami megadja a válaszokat.
Èn nagyából a római jog vizsga óta készültem „pályaelhagyásra”, de „pechemre” nem volt jobb ötletem, és diploma után sikerült elhelyezkednem-tehát nem volt „ésszerű” váltanom…
Két évvel a diploma megszerzése után -és 8 évvel a felvételi után érzem úgy, h na, most talán irányt találtam…talán….
Nem akarlak lebeszélni a váltásról, de nekem az a tapasztalatom, h a jogi pálya sokkal-sokkal több ès színesebb annál, mint hogy „ügyvéd” leszel! Az szerintem teljesen normális, h a többtonnányi-nehezen súlyozható-nagyon száraz tanulnivaló közben nem érzed , h ezt akarod csinálni…de nem is tudhatod még, h mit is fogsz pontosan csinálni.
Ha szünetet nem akarsz/tudsz beiktatni a z egyetemi évek közé, akkor én azt tanácsolnám, h próbálj meg a való életben szétnézni, kezdve pl. a közszférában hol mindenhol vannak jogászok&ők milyen területen mozognak speciálisan, mivel foglqlkoznak a gyakorlatban…így a tanulásod is könnyebb lesz&a tankönyvhegyeken is túllátsz! Ez is egy annyira széles terület, hogy szerintem, hacsak nem vagy teljesen eltökélve egy másik pálya mellett, itt is találhatsz magadnak valót.
A tanulás pedig itt tényleg eszköz-mert még ha élsz-halsz is valamiért, itt bizony meg kell tanulni. És csak Te tudod megtanulni. De ami a képzési tervben nem szerepel: mire a diplomáig érsz az agyad teljesítménye és a Te kitartásod nem is remélt mértéket fog ölteni. Az én legértékesebb tudásom, amit az egyetem megtanított nekem a sok (néha értelmetlen és esztelen) vizsgakövetelményen keresztül: bármire képes vagyok, csak el kell határoznom magam!
…és mielőtt még azt hinnéd, h nekem vmi álomutazás volt: rite lett a diplomám, a pp. szigorlato 3. nekifutásra abszolváltam( néha még mindig álmodok vele), egy hónappal ezelőttig folyamatosan alternatívákat kerestem (szakácstól az aerobikoktatóig…) ….szóval nem velem reklámoznám a pályát. De túl lehet élni és ha kételyed van, az teljesen természetes, mert nálunk tényleg szinte semmit nem látsz a való világból az egyetem alatt.
…mégis ezek lesznek a legszebb évek ;-) …vagy nem, de akkor lesznek szebbek!:-)
Kitartást kívánok!
Köszi, hogy megírtad. ♥
Nagy igazságok!
Szerencsére jogászként dolgozni jóval érdekesebb, mint jogásznak tanulni, ez bátorítson mindenkit, aki az egyetemmel küzd. :)
De jó ilyeneket olvasni, mint amiket Penelope és Zöldnyussz írnak! Főleg így harmadéves joghallgatóként, vizsgaidőszakkal a nyakamban lassan, és ki se látszódik az ember a könyvek és a §-ok közül. :$
Nekem egyébként még az a bajom az egyetemi évekkel, hogy mikor elkezdtem, akkor arra gondoltam, hogy 5 év nagyon hosszú, erre itt vagyok lassan a felénél, és nagyon gyorsan elmegy! És félek, hogy semmi hasznosat nem csinálok (kivéve a tanulást persze), de mire rájönnék, hogy melyik jogterület érdekel igazán, amivel a tananyagon kívül is foglalkoznék, vége lesz az egyetemi éveknek. Na mindegy, ezt most csak úgy kiírtam magamból, majd valamit kitalálok, hogy hasznos legyen a maradék 2,5 év. :)
Most tudok írni… :)
Ne aggódj, hogy nem tudsz még specializálódni! Úgyis olyan ez, hogy elkezdesz majd egy munkahelyen jogászkodni, és azt kell majd jobban megtanulni, amivel azon a helyen foglalkoznak.
Plusz ott van még a három év gyakorlat után lehet szakvizsgát tenni, ami megint csak hasonló lesz, mint egy borzasztó nagy államvizsga, újra végig kell rágni magad az egészen, csak kicsit másképp…
(Szóval még ott sem kényszerít senki arra, hogy kedvenc területed legyen.)
Egyetem után már bármikor el lehet menni még valamilyen szakjogász képzésre is, ha kialakult egy olyan érdeklődési köröd, ami miatt esetleg szeretnél… öööö…. még párszor vizsgázni. :D
Amúgy meg a lényeg az, hogy legyen egy munkahely, ahol szeretsz dolgozni. Szerintem minden jogi munka lehet érdekes. A jogásztól általában mindenhol azt várják, hogy tegyen-vegyen, intézkedjen, szervezzen, egyeztessen, telefonáljon és rohangáljon, úgyhogy összességében mozgalmas ez, nem csak arról szól, hogy görnyedünk szenvtelen arccal, és örökké a jogszabályokban kell kutatni. :) Sok érdekes embert is meg lehet közben ismerni, és MINDIG TÖRTÉNIK VALAMI. :)
Ez most nagyon jól jött, az első vizsgaidőszakom elején a gyógypedagógián :))) Köszi!
Hajrá!
De kár, hogy ilyen irányba ment el ez a jó témát boncolgató poszt. :(
Boncolgassuk tovább a jó témát! Nyugodtan! :) Egyébként tök jó, mert „elvárások és félelmek” volt a poszt címe, és hát sikerült végül arról beszélni… hogy kitől mit várnak el… :D
De nem az a kunszt, amikor a hegy tetején a naplementében megtalálod a belső békédet, hanem amikor a város ordító forgatagában is ugyanúgy meg tudod őrizni. A vihar mindig jó lehetőség ennek a gyakorlására. :)
Elöljáróban: 58 éves vagyok,3 válás után 4 éve találtam meg az „One”-t.
A mai napig nem hallottam soha a „TSZ”-ről. Azt gondolom: „Testünk és érzelemvilágunk is különbözik a férfiakétól. Mások vagyunk, másként gondolkozunk.” (Varga Kata)
Nagyon sok helyről tudnék még idézni. Könyvekből, blogokból, azoktól a „tanítóktól” akiktől az utóbbi 20 évben tanultam önismeretet, (ön)szeretetet. De ide most csak annyit szeretnék írni, a mögöttes tartalom az, ami meghatározza az emberek egymás közötti viszonyát.
Fiatal koromban az önbecsülés és önbizalom hiánya miatt kezdeményeztem én a kapcsolatokat,hívtam fel a férfiakat, bonyolódtam (emberileg) méltatlan kapcsolatokba. Nem állítanám, hogy elértem az út végére, még sok tanulnivalóm van. Az viszont biztos, amióta jobban becsülöm magam, nyugodtan felhívhatok, megszólíthatok bárkit, az üzenet nem egy kétségbeesett nő kapkodása, hanem egy vonzó nő jelzése.
Tehát női oldalról, egy saját női és emberi értékeire tudatos, nőiességét átélő (be- és elfogadó) nő mindazt megteheti, amit a nagyTSZ tilt.
Sajnos az, aki (mint én is) előbbiek hiányától szenved/ett, betarthat bár 10000 szabályt, nem nagyon fog boldogulni, amíg fel nem vállalja a néha keserves/sírós, de minden körülmények között megkönnyebbítő utat önmaga megismerése, megszeretése felé.
Az, hogy nem tudsz róla, még nem jelenti, hogy nincs!
És egyébként sincs kifogásom a korkülönbséges párkapcsolatokkal. :)
A megcsalás meg más téma, de ne higgyük, hogy nem volt mindig, sőt.
60-as 70-es vagy akár a 80-as éveket nézzük! Hol volt a 50-60 éves férfinak 25 éves barátnője vagy a 40 éves nőnek 20 éves barátja??? Az alig 40 éves ismerősöm(már most csalja a feleségét), aki családban él ( egy 7 éves gyerek) és már most tudja, hogy 50 évesen fiatal feleség kell neki, hogy megfiatalodjon, mert ezt látja a környezetébe és tetszik neki! És itt rég nem a szabályokról van szó…. De ha valaki szerint ugyanazt a világot éljük ma, mint 30-40 évvel ezelőtt, azt csak sajnálni tudom…
Köszönjük. Te ilyen körökben mozogsz, mi meg másokban. Ld. még: nem vagyunk egyformák c. passzusok.
Könyörgöm, lapozzunk, mert muszáj leszek élni a moderátori jogaimmal, ha nem változik a helyzet.
(És ezt nyugodtan vehetik fenyegetésnek. –Macskafogó)
én már kértem egyszer, de akkor kérem még egyszer, hogy a lesajnáló hangnemet mellőzzük.
Nincsenek ilyen körök, meg olyanok. Emberek vannak.
Korok. És való igaz most más világot élünk.
Jaj, de jó, új kommentlap kezdődött!
Tabula rasa.
Bocs, ha tudom, nem piszkolom be :)
Tök jót írtál, köszi! :)
Gondolkodtam, hogy írjak, vagy felesleges egy meddő vitában, de egy gondolatot engedjetek meg. A párkapcsolatokról szabályokat írni szerintem pont annyira felesleges, mint az a rengeteg gyereknevelési okosság. Minden ember (és a gyerek is) önálló individum. Mindenkivel egyénileg kell felépíteni a megfelelően működő személyre szabott kapcsolatrendszert, és írhat akármit egy könyv, mondhat akárki okosakat a facén, a klubban, vagy a szomszédba a saját igényeimet és lehetőségeimet csak én ismerem igazán. Ha tudok élni velük, és kihozom a maximumot, akkor sikerül boldognak lennem.
:-)
…a többit leírtátok előttem, de ez nem maradhatott bennem…
Abban az időben jártak a lányok ennyit bulizni, tovább megyek ittak ennyit??? NEM Volt ennyi szórakozóhely? NEM Volt internet,amit használtak napi szinten?? NEM Lehetett ismerkedni több társkerső oldalon? NEM Ma ha egy fiú hazavisz egy lányt korántsem jelenti azt, hogy az a barátnője és fordítva is igaz…. Én ezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy sokkal kevesebb lehetőség volt az ismerkedésre mint ma.
Volt, aki ivott ennyit, volt, aki nem. Volt, aki járt buliba, volt, aki nem. Ahogy most is. :)
Egy Fiú mind felett, Egy Fiú kegyetlen, Egy Fiú vadászni akar, Szabály az Egyetlen.
:)))
(miért nem lehet itt lájkolni? :D
köszönöm mindenki nevében, hogy nem engeded, hogy gyömöszöljenek minket a skatulyákba, hogy „bezzeg a mai fiatalok” „bezzeg Donel idején” „A Férfiak”)
Ezek szerint még nem hallottad azt a mondást, hogy aki emlékszik a 60-as évekre az nem volt ott ;-) Ismered az akkori nagy zenészeket? Nem? Az azért lehet, mert meghaltak drog vagy alkohol túladagolásban. Jó, nem mindegyik, de sok. A közönségük sem lehetett sokkal különb. Itthon persze a szocializmus nem engedte ugyanazt a szabadosságot, de azért nem kellett félteni az akkori fiatalokat ;-)
Nem azt írtam, hogy „őskövületi maradék”, csak azt, hogy más idők jártak … pl. szokások mások voltak, kevesebb ismerkedési lehetőség stb.
Igazán? A 60-70-es években? :D Haha. Oké.
ezt én is megmosolyogtam, mert néha elpirulok, mikor apukám mesél róla, milyeneket buliztak :)
(60-70es években volt 20onéves, korai 30as)
szóval a pasiknak az kell, amit nem kaphatnak meg, meg vadászni szeretnek. oké. szóval az lesz a legjobb, ha soha nem engedek annak, akivel együtt akarok lenni, és még a házasságunkban is játszom az elérhetetlent, akit nem kaphat meg mert különben elveszti az érdeklődését… mindezt játszmázás nélkül és őszintén… oké :D
Hihetetlen, hogy emberek mennyire nem tudják elviselni, ha egy másik embernek nem egyezik meg a véleménye az övével. Sokat gondolkozok ezen és hiszem, hogy többek között ezért tart itt az országunk, ahol. Ki mondta, hogy egy adott témában egyetlen ‘igazság’ létezik? Létezik egyfajta számomra és létezik még millióféle másoknak.
„Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.” (Weöres S.)
Sziasztok! Azt kell, hogy mondjam én inkább értek azokkal egyet, akik a Tsz melletti állásponton vannak. Nem mondom azt, hogy teljes szent írás az, ami a könyveben van, de vannak benne olyan dolgok, melyek egy kialakuló kapcsolatot befolyásolnak. Ágnes példája, hogy ne hívjuk fel a pasit…. Miért is hívnánk fel??? Sajnos a mai világban, azok a csajok, akik már az elején ilyenek(nyomulnak), csak annyi jön le egy pasi számára, hogy könnyen megkapható és addig amíg van könnyen kapható lány, miért ne gyűjtenének be több trófeát??!! (tisztelet a kivételnek, de azért ha a mai fiatalság körében felmérést végeznénk, azt gondolom a számuk magukért beszélnek) DE!! ha van lány, aki más mint a többi, akkor az érdekesebb lesz számukra, hisz mint tudjuk a férfi „vadászni” szeret és az a „vad ” érdekes, amelyiket nem lehet könnyen megkapni—- ezt pedig manapság csak úgy érhetjük el, ha igenis betartunk néhányat a szabályokból! Kedves Donel! Nem megbántani akarlak, de abban az időben, amikor Te kerestél párt, igencsak más idők jártak! Megismerkedtek az emberek tizenéves korokban és azzal élték-élik le az életüket. Akkor még az emberek korán házasodtak és vállaltak gyereket. Aki, akkor egyedül maradt (alig volt ilyen) az ritkaságnak számított. A mai világban sajnos egyre több ilyen van, és a családalapítás is későbbre tolódik! Százszónak is egy a vége, hogy szerintem, azért, hogy egy pasit-nőt az ember megszerezzen nem kell sokat tenni, de azért, hogy megtartsa, bizony tenni kell, sokat is!!! A kapcsolat működéséért-a boldog évekért- pedig „dolgozni” kell, mind két félnek!!
„abban az időben, amikor Te kerestél párt, igencsak más idők jártak! Megismerkedtek az emberek tizenéves korokban és azzal élték-élik le az életüket. Akkor még az emberek korán házasodtak és vállaltak gyereket.”
Donel egyidős a szüleimmel és az anyósomékkal, nem valami őskövületi maradék. Jézusom.
A többihez nem szólok hozzá, mert mindent elmondtam már, amit akartam.
Akkor ha nem baj, Enikőnek elmondom mégegyszer én :-)
Ha figyeled az embereket, igazi kíváncsisággal (és nem úgy, hogy „na, melyik skatulyába illik bele”), akkor észre fogod venni, hogy nem egyformák, sem a „pasik”, sem a „csajok”. Még akkor sem, ha a külsőségek alapján úgy tűnik. Ezért nem létezhetnek univerzális szabályok az emberek viselkedéséről. Ahogy Via mondta, ha már egy kivétel van, a szabály NEM szabály. (Kutatóvegyész vagyok eredeti szakmám szerint, erről konkrétan tanultunk). Ha léteznének szabályok, nem lenne ilyen nehéz mesterséges intelligenciát kreálni :-)
Száz szónak is egy a vége: tiszteletben tartjuk, hogy szerinted ez egy jó könyv, követendő tanácsokkal. Nekünk azonban mást tanított eddig az élet, és arra kérünk, te/ti pedig ezt tartsátok tiszteletben :-) Részemről pedig azt is kérem, hogy ne agitáljatok tovább, mert kezd zavaró lenni. Köszönöm!
A jó kapcsolatnak megvannak a maga szabályai. Ez elég egyszerű egymás tisztelete, bizalom, őszinteség. Na, ahogy látom a titkos szabályok követése azt jelenti, hogy ezeket az alapvető normákat először is ki dobni a kukába, és helyette a könyv gyermeteg praktikái alapján kell belemanipulálni a pasit a házasságba. Gyönyörű…
Ezekkel a trükkökkel talán lehet férjet fogni, de társat találni biztosan nem!
Társat találni, pontosan ez a lényeg, nem férjet fogni. De gondolom te is olvastad.
Nyomatékosan kérlek, hogy hagyd abba. Megértettük az üzenetedet, köszönjük, saját kárunkra vagy hasznunkra saját jogon fogjuk fordítani. Legyen most ebből ennyi elég.
Kezdek kifogyni a figyelmeztetésekből. Ha magadtól nem hagyod abba, a többiek érdekében kénytelen leszek lépni.
Figyelj Via, ez a te véleményed, én más véleményen vagyok, örülök, hogy szólásszabadság van ezen az oldalon, de aki más véleményen van mint pl. Te az már rossz? Vagy ,,likvidálni kell”? Mondjuk ez a Te oldalad, így gondolom hogy …. mindegy akkor lépj. Egyébként jó az oldalad.
Dehogy rossz! Leírhattad, megállapítottuk, hogy nem fogunk egyet érteni, és semmi gond nem volt!
De azóta is ezen rugózol.
Annyit kértünk, (nem csak én!!) hogy zárjuk le a témát, mert nem visz előre, mert ez nem konstruktív beszélgetés, hanem ugyanazon frázisok puffogtatása. Tök fölösleges. Beszéljünk másról, mert ez a téma agyon van rágva, és nem jutunk vele sehova. Megállapodunk abban, hogy különböző véleményen vagyunk. De legyen vége! Nem azért, mert különböző a vélemény, hanem mert nem bírunk újat mondani! Nem fogjuk tudni meggyőzni egymást – nem is kell. Csak legyen vége, mert rémesen fárasztó, nem csak nekem.
Via, nem rugózok ezen.
Jöttek hozzászólások, válaszoltam.
De hagyjuk. Oké. ( egyébként ezt már sokkal-de sokkal korábban is írtam)
Akkor nagyon gyakorlati leszek: úgy kell „hagyni”, hogy nem válaszolsz.
Akit érdekel, majd visszaolvas, szerintem mindent elég világosan kifejtettél már azzal kapcsolatban, hogy mi ez. Értjük, köszönjük, nem kell többet, nem kell mindegyik hozzászólásra válaszolni, nem kell mindenkinek ugyanazokat elmondani, ha érdekli őket, majd visszaolvasnak.
De másnak is adjuk meg az érvényesülési lehetőséget. Te már elmondtad, amit akartál. Nagyon sokszor. Én is.
Jöhetnek a többiek!
(Ismétlem: nem kell rájuk válaszolnod.)
Tehát ez egy olyan oldal, ha az oldal tulajdonosa más véleményen vagy mint te, az oké. Ha ellentmondasz neki, azt nem bírja elviselni. Oké. Ha a többiek ők támogatják ők, az oké. Ha te erre reagálsz akkor meg megkér hogy ,,nem kell válaszolnod”.
Szerintem Téged az zavar, hogy van egy olvasód aki jónak tartja az oldalad (mert ez így igaz) de nem mindenben ért Veled ( többiekkel, akik a Te véleményeden vannak) egyet. Kilóg a sorból. De ettől még az olvasód.
Mi az, hogy nem bírja elviselni?! Letiltottalak, amikor ellenkező véleményen voltál? Nem hagytam, hogy reagálj? Töröltem visszamenőeg mindent, amit írtál? Dehogy is. Ha cenzúra lenne, már megérezted volna.
Azért kértem meg, hogy ne válaszolj, mert már nem mondtál újat az utolsó 20+ hozzászólásodban. Azt pedig már olvastuk, amit eddig leírtál. Ez így nem egy értelmes vita, hanem egy értelmetlen. Ne ragozzuk azt, ami már agyon van ragozva – ennyit kértem.
Kérlek, ne próbáld meg kitalálni, hogy engem mi zavar, hogy én mit gondolok. Megmondtam, hogy engem mi zavar (az, hogy parttalan a beszélgetés), ha nem hiszed el, az legyen a te bajod. Nem vagyok felelős azért, hogy mit gondolsz rólam. :)
Ha moderálni foglak, az spam miatt lesz, nem véleménykülönbség miatt.
Kedves Ágnes! Végigolvastam a beszélgetést, és már nem álltam meg szó nélkül. Én olvastam a TSz-t. Sőt, itt van a polcon is (egyik sem az én érdemem.) Igen, vannak benne jó gondolatok, bár már nem emlékszem rájuk, mert – kapaszkodj meg – felejthető könyv. Sőt, továbbmegyek: csak egy KÖNYV. Nem szentírás, nem totemállat, nem katartikus erejű mű. Egy könyv. Amit az ember elolvas, gondolkozik rajta, akár kielemez, kiválasztja a számára értékes gondolatokat, és hasznosítja, de nem köré építi az egész életét! Sok könyv van, sok gondolat van, sok út van. Hadd járja mindenki a sajátját. Nem kell mindenki ‘szabályos’ lány legyen, ha olvasta, ha nem. Nem kell ilyen erőszakosan védened a magad igazát – lehet a tiéd, és hadd lehessen mindenkinek is a sajátja.
Végre! Ennek örülök, hogy olvastad, neked nem jött be kész. De legalább tudsz úgy véleményt alkotni hogy tudod miről is van szó.
Nem szentírás, mindenki maga döntse el, hogy alkalmazza vagy sem. Vannak-e benne jó gondolatok, vagy ,,felejthető”.
De végre valaki, aki legalább olvasta.
Kedves Ágnes! Én pszichológus vagyok, és még soha az életben nem hallottam a baromira híres TSZ-ről. Játszmákról viszont annál inkább. Amik rosszak, primitívek és károsak. Köszönjük, hogy felhívtad a figyelmünket a könyvre, akit érdekel, biztos utána néz. De az egész kommentelésedből nekem csak egy mondás jutott eszembe: aki mindenáron meg akar győzni másokat az igazáról, az baromira bizonytalan a dolgában, és a rábeszéléssel csupán önmagát próbálja erősíteni… (akinek ez nem inge, ne vegye magára:)
Attól mert te nem hallottál róla, attól még létezik, ugyaúgy ahogy olyan pszichológusok is akik alkalmazzák.
Nem is veszem, mivel nem erről szól a könyv.
Ágnes! (Tatjana! sztem egy személy) Előbújtam a csak olvasók közül, mert ELÉG VOLT a szabálykönyv promójából.
Tegnap este óta egyfolytában agitálsz, mindegy ki mit ír rögtön előugrasz egy Szabállyal. 59 évem tapasztalata alapján mondom a pont Viánál van. Az élet: a kiszámíthatatlan, az izgalmas vagyis amit élni érdemes sz@rik a szabályokra. És lesz mit mesélni a gyerekeknek, unokáknak.
Szerintem tényleg felesleges ezt továbbnyúzni:) aki kipróbálta, és működött neki, az nagyon jó, aki nem ismeri és boldog nélküle, annak is nagyon jó, aki meg nem ismerte és nem boldog, annak meg lehet egy tipp:)
Ja, a honlapot böngésztem végig, ebből jutottam erre a következtetésre.
Ez nem gold digger nők számára íródott, akik betegesen férjhez akarnak menni, hanem azok számára tényleg az Igazit keresik. Az eddigi utak járhatatlanok voltak, ez meg működik.
Nem találgatni kell, hanem elolvasni.
Ágnes, Tatjána (sztem a két név egy embert rejt) ! Legyen elég! Most írok először, mert már nem bírom szó nélkül ezt az erőszakos nyomulást. Sokan sokszor kérték finomabban, de nem értetek a szóból, pedig ti több, mint 5 szóval beszélitek a nyelvet. 59 évem tapasztalatával Via életfelfogásával értek egyet. Ezt hívják életnek!
Nem egy, de mindegy.
Ezen a véleményen vagy, ám legyen, szabad joga mindenkinek.
Ellen is akörül van, az is egy élet, azt is életnek hívják. :-))
Jól értem, hogy ebből a könyvből megtanulhatom, hogy viselkedjek, ha el akarom vetetni magam valakivel? Tényleg azt gondolják a szerzők, hogy a nők célja, hogy elrúgdossanak egy pasit az oltárig? Ezt kikérem magamnak.
(Még mielőtt: férjnél vagyok 4 éve, 6 év után házasodtunk össze, előtte 5 évet éltünk együtt és én kerestem meg először. És kösz, jól vagyunk.)
:)
erre meg no comment.
Ahh, de hiányzott már ez az arc…:))
Nyelvet sem úgy tanul az ember hogy ,,Nah leülök megtanulok 5 szót, és beszélem a nyelvet…. „
Hát ez az. Nem akarok megtanulni szabálykönyvül, még akkor sem, ha itt többen ezen a nyelven beszélnek hozzánk, kívülállókhoz.
Szabálykönyvül beszélnek…… :-)))))
Én a Szabályokról azért merek irni mert ismerem, olvastam…de én amugy minden mással így vagyok, csak arról van véleményem és tudok hozzászolni amihez vettem a fáradtságot h megismerjem…
A blog nagyon tetszik amugy!
Vettem a fáradtságot, felmentem a honlapra, olvastam részleteket a könyvből, olvastam nyilatkozatokat a szerzőktől, és olyanokat mondtak, amikkel alapvetően nem tudok egyet érteni, így innentől kezdve nem vagyok kíváncsi a további munkásságukra, lehetnek akármekkora guruk, mert nálam leírták magukat.
Ha ezzel meg én írtam le magam nálad, hát, így jártam. :)
Kedves Ágnes!
Sejtem, mit érzel, nekem is volt néhány olyan könyvélményem, amit mindenkivel meg akartam osztani. Aztán rájöttem, hogy azok a könyvek éppen az akkori énemnek szóltak – de nem mindenki „akkori én”. És bizony az is előfordult, hogy már a pár évvel későbbi énemhez sem passzolt az, amit egyszer katartikusan éltem meg :-)
Kedves Via!
Mit is mondjak :-) 17 éves korom óta vagyok együtt a „the one” -nal. 10 éve voltunk együtt, mikor összeházasodtunk, előtte évekig együtt laktunk. Nem hülyeség az a „lakva ismerjük meg egymást” mondás, és nem vette el egyikünk kedvét sem a házasságtól :-) Voltak/vannak nehezebb, munkásabb időszakaink, de mivel szeretjük egymást, szeretnénk együtt maradni, így dolgozunk rajta. És nem elválunk… Pedig durva gyászidőszakok, külföldi, belföldi távkapcsolat, a lányunk születése, vidékre költözés, meg egyéb apróságok is voltak az elmúlt 21 évben. Ráadásul elsők vagyunk egymásnak, pár év után próbáltak rábeszélni a váltásra, illetve be akarták beszélni, hogy (egy távkapcsolatos időszakban) biztosan megcsal. Hát, a te szavaiddal élve: tojtam rájuk :-) Szerettem, szeretem, ennyi :-)
Én is úgy gondolom, hogy mindenki egyéniség, és a legtöbb konfliktusnak az az (egyik) oka, hogy nem megkérdezem a másikat, hanem megpróbálom kitalálni hogy mit gondol. Megvan az a vicc, aminek a poénja: „Nyuszika, b*szd meg a fűnyíródat”? :-)
Meg, egyik kedvenc viccem, csak én biciklivel ismerem, és a Nyuszi megy a Sünhöz. :)
Hasonló paraméterekkel rendelkezem én is egyébként. :) Örülök, hogy másnak is vannak pozitív tapasztalatai az első/kamaszkori/távkapcsolatos szerelemmel. :)
Akkor én is jelentkezem +1-ediknek a fiatalkori és távkapcsolatos szerelemhez. :) Csak mi még nem jutottunk el az összeköltözésig. Gimiben, végzősként jöttünk össze, most harmadéves egyetemisták vagyunk, csak ő felkerült a suli miatt Budapestre, én még itthon maradtam Pécsett, úgyhogy csak a hétvégék maradnak a személyes találkozásra. Aztán majd az egyetem vége felé megyek utána. :) (Vagy másik városba, ezt még meglátjuk.) És én is kaptam már meg a kérdést, hogy „nem félsz, hogy megcsal?” Nem, nem félek, miért félnék, mikor bízom benne, és szeretem, és tudom, hogy másik irányból is megvan ugyanez. Meg hogy nem nehéz? De az, viszont szerintem van, akiért megéri végigcsinálni. :)♥♥♥ Még ha nem is „szabályos”. :):)
ez pont az. Első olvasásra.
Mivel te is olvastad a könyvet, a távkapcsolatos fejezetet, de ezt gondolom tudod. /Hétvégéket együtt töltjük….. /
De többet kellene tudni, hogy konkrétan megállapítsam.
De mivel a könyvet gondolom te is….
Szóval hagyjuk.
Úgy látszik te is 5 szóval beszélsz nyelvet.
Őszinte leszek hozzád: annyit olvastam a könyvből, amennyit itt a kommentekben idéztetek, egy betűvel se többet. Szóval nálam ez magától jön, mindenféle útmutató nélkül. :)
Ez önmagában szomorú. Tényleg 5 szóval beszélsz egy nyerlvet.
De, ezt annyira értékelem hogy legalább felvállalod, hogy ….bocs de ,,annyit olvastam a könyvből, amennyit itt a kommentekben „.
– Muszáj, hogy mindig a tied legyen az utolsó szó?
– Igen!
:-)
Még mindig nem egyről beszélünk…nem is ez a téma:)
De jó, végre elvesztettük. :) Akkor én le is szállok róla.
Az a baj sztem h nem egyről beszélünk..
Nos igen…ahhoz h meglegyen a THE ONE nem ártanak a szabályok…es persze amit irtal helytálló mert ha mar megvan az IGAZI akkor a többi férfi mar nem érdekel, egy így logikus. Csakhogy amit írtál angolul az nem ellentmond annak amit én irtam hanem annak a következménye…
Kellett nekem angol szöveget használni.
Nem érdekelnek a statisztikák! Nem érdekelnek a tendenciák! Az az ember érdekel, akivel párbeszédet folytatok, legyen az férfi, nő, űrhajós, zombi, és legyen a szándékom akár az, hogy egy jót beszélgessek, együtt öregedjünk meg, vagy kilőjön a Holdra.
Nem érzem szükségét h megvédjem vagy reklámozzam a The Rules c. könyvet mert ez a könyv önmagáért beszél, nem véletlenül lett olyan sikeres…nyilván mert müködik. Csak azt sajnálom h nem én írtam…
Én ebben hiszek: „Men despise what comes easy and crave what they cant get.”…
I don’t care about men, I just care about the one I’m having. ;P
OKé. De vannak akiknek még nincs ,,the one”.
Egyébként tuti érdekelnek, hiszen nem válaszoltál volna és adtál volna tanácsot egyik olvasódnak a pasikkal kapcsolatban. Ne menjek tovább… Szerelem a Test és Léleken belül. Ez így tehát nem állja meg a helyét.
De legyen így igaz. Hagyjuk. És tényleg!
A ‘the one’ azt az egyet jelenti, akivel éppen foglalkozom. Legyen az egy perce, két hete, két hónapja, vagy húsz éve. Az az egy, akire kíváncsi vagyok. Nem arra, hogy „a férfiak 80%-a”, hanem ő, ott, konkrétan ő, mit szeret, mit akar, mi érdekli, mit keres itt, mit gondol. És megkérdezem! És válaszol. És akkor tudom. Nem próbálom meg kikövetkeztetni egy elnagyolt szabályrendszer alapján. Az emberekhez nem létezik egyöntetűen használható használati utasítás. Mindenki más, és úgy lehet megismerni az egyéneket, hogy nem dobozba püföljük, amíg ki nem lóg egy könyök sem, hanem vesszük a fáradtságot, és kérdezünk. Tudom, melósabb, mint vetíteni, de hát ez van. :)
Polly wants a cracker.
nem egyről beszélünk.
de mint írtam.
de mint írtam hagyjuk.
Még teljesen új vagyok ezen az oldalon de nagyon tetszik.
Vegigolvastam a témához a hozzászolásokat és Ágnessel értek egyet mindenben. Fantasztikusan jól látod…mert a Titkos Szabalyok (The Rules) igenis müködik! És az az igazság h CSAK ez működik…
Öööö… nem, mert ha csak a Szabályok működnének, akkor nem lenne egy olyan kapcsolat sem, ami a Szabályok nélkül boldog és kiegyensúlyozott. Márpedig van. Nem egy. Nem kettő.
Kezdem úgy érezni magam, mintha valami radikális vallási vitába keveredtem volna. Mit számít az Neked, hogy meggyőzz? Mit ront az a Te örömödön és sikertörténeteden, hogy én mit gondolok a módszeredről? Von el az értékéből? Vajon mekkora az értéke, ha egy „hitetlen” már ki is pukkasztotta a lufit? A Szabályos Lányok tudják ismerik a titkot, boldogok tőle, és nyugodtan letojhatják, hogy mi többiek, szegény halandók hogyan szenvedük. Igazán nem kell ennyire a szíveteken viselni a sorsunkat. Tényleg. Megható, de én nem kérek belőle. :) Legyen ez az én bajom, vállalom a következményeket, és megígérem, nem fogok sírva rohanni senkihez, ha a férjem elválik tőlem, mert írtam neki egy levelet egy könyv engedélye nélkül. Cserkészbecsszó.
Lapozzunk. :)
Kisarkítod. De nagyon durván.
Saját jogod.
OK. Lapozzunk.
Tegnap végigolvastam, hogyan alakul ez a vita, de most már muszáj hozzászólnom. Via, ennél jobban már nem bírnék bólogatni a hozzászólásaid olvasása közben, szerintem nagyon jól látod a helyzetet. Én is felmentem a The Rules oldalára és elolvastam a 10 alapszabályt. Ami a leginkább nem tetszett nekem, hogy ezek a kapcsolatok hazugságokra épülnek. Lehet, hogy apróságnak tűnik, de ha azt mondja egy könyv, hogy nekem mindenképpen rendszeresen meg kell jelennem bulikban, „social eventeken”, hogy kirakjam magam a kirakatba és én magamra erőltetek egy műmosolyt, úgy teszek mintha nekem ez jó lenne és elmegyek, akkor az a potencionális férfijelölt akit ott megismerek azt fogja gondolni, hogy én egy olyan lány vagyok aki szeret ilyenekre járni. És már a legelső pontnál, amikor még egy szót sem szólt hozzám olyannak gondol amilyen nem vagyok. Pedig ha én a parkban szeretek egyedül olvasgatni és ott látna meg akkor pontosan tudná mire számítson. Én nem szeretnék senkit se becsapni, és szeretném ha a párom tudná, hogy mikor jutott eszembe valamiről napközben, mikor támadt kedvem hirtelen felhívni, szerintem ez sokkal inkább épít egy kapcsolatot mint a fölösleges taktikázás.
Nekem ez a könyv egy útmutató ahhoz, hogyan legyünk szabályos nők, hogy szabályos férfiakat találjunk. De az őszinteségről, az eredetiségről nem írnak benne. Én nem szeretnék se szabályos lenni, se szabályos párt találni, már találtam egy borzasztó szabálytalant és elégedett vagyok vele. :)
Nem tudtam, írjak-e szívecskét, de végül úgy döntöttem, hogy írok: ♥
:)) ♥
még mielőtt ideértem volna, már én is kigondoltam, hogy elmondom, milyen boldog vagyok a szabálytalan férfivel, és őszintén már el sem tudom képzelni, hogy mit kezdenék egy szabályos kapcsolatban :)
örülök, hogy sokan így érzünk ;)
nekem is az jutott eszembe ezt olvasva, hogy ennyire egy könyv köré csak az építi az életét, aki mély vallási-lelki életet él és a Biblia az iránytűje MIDEN döntéséhez, cselekedetéhez…
és az ő hitük sem lesz több attól, hogy győzködnek, térítenek, szóval el kell fogadni a nemet. akkor is, ha ők hiszik, hogy mi attól elkárhozunk, és meg akarnak menteni ettől…
Nem győködtem senkit. Véleményt írtam le. Ugyanúgy ahogy te is. Nem akar itt senki senkit megmenteni.
győzködtem. elgépeltem. bocs.
én a véleményem írtam le pár sorban, te eluraltad az egész hsz folyamot. jó, ne hívd győzködésnek, de akkor is, azt hiszem sokunk nevében mondhatom, köszönjük, elég volt – aki szeretné, elolvassa a könyvet, elolvassa a könyvet, és az majd úgyis magáért beszél gondolom, aki nem, azt hagyjuk békén és ne skatulyázgassuk, hogy „pedig te Szabályos Nő vagy” vagy „5 szóval beszélsz egy nyelvet”.
neked sem mondta senki, hogy agymosott vagy, mert egyetlen könyvre a világirodalom több ezer önsegítő könyve közül, feltetted a boldogságod, szóval légyszi, ne nézzük már le egymást, csak értsünk egyet, hogy nem értünk egyet, köszi.
-1 „elolvassa a könyvet” :)
Pontosan, ha elolvastad volna egy hozzászólásomat is akkor láttad volna, hogy ,,mindenki maga dönti el hogy miben hisz, mi szerint éli az életét” . Ezt támasztottad alá te is.
Eluralni az egyenlő lenne azzal, ha valaki kérdez, akkor válaszolok?
én sem kérdeztem, válaszoltál… nézd már meg légy szíves, hányszor írtál még egyet, és még egyet, és még huszat azóta is, hogy azt mondta, hogy hagyjuk.
én itt kiszálltam.
Elvis has left the buliding.
Éva levelét olvasva azt éreztem, hogy pontosan azt fogalmazta meg, amin már én is gyötrődöm egy ideje, hol tudatosan, álmatlanul forgolódva, hol tudatlanul, lehangoltan bámulva ki a fejemből. Keresem a megoldást, hogy mi legyen, hogy legyen, és nem találom, és nincs is, aki megoldja helyettem, így hát van hogy szó szerint elmenekülök a saját gondolataim elől… A nagy megoldásokat keressük az életben, holott azok nincsenek, pont azért mert mindenki, minden élet, minden szituáció, minden kapcsolat más. Ha egy megoldás egyszer már működött, lehet hogy legközelebb már nem fog, pedig a a változók ugyanazok… Pedig milyen egyszerű lenne rávágni mindenre, hogy 42! …
Via, komolyan, csak bámulok. Hogy tőled mennyi mindent lehet tanulni emberként. Minden lánynak kellene egy olyan barátnő/tanárnő/anya/nagynéni/szomszéd hölgy/akármi, mint te, és akkor egy boldog, mosolygós világban élhetnénk. Ha vallásos lennék, most azonnal kérvényezném a szentté avatásod :D Ennél jobban már nem tudok bókolni, nézd el a szegényes verbális kifejezőkészségemet :)
Tündér vagy, köszi. Minden lánynak el lehet küldeni a linket. ;)
Hihi, félreolvastam egy mondatodat, Via. „Én is ismerek agyban huszonöt negyvenest, és ÁGYBAN negyvenes 25-öt.” :P
Eredetileg mögé írtam egy fél mondatot, hogy hányan olvastátok félre; sejtettem, hogy ez lesz… :))
Jaj, Via, olyan jó téged olvasni. :) Eddig én is csendben meghúzódtam, de ez a post annyira tetszik, hogy mindenképp szerettem volna legalább ennyit leírni.
Évával teljes mértékben tudok azonosulni, szórul szóra így érzem magam 20 évesen. Via, köszönöm tehát, hogy nekem is segítettél, Évának pedig üzenem, hogy ne aggódjon, nem ő az egyetlen. Okos tanácsokat nemigen tudok mondani, különben már a saját problémámat is megoldottam volna, de a többiekéit igyekszem megfogadni. Kitartás, lányok! ;)
Éva levelére reagálnék. Rengeteg gondolat jár a fejemben, mert „öreg róka” vagyok már (46) és eléggé tapasztalt. Ráadásul van egy 21 éves lányom és egy 23 éves fiam is, és 10 éve foglalkozok fiatalokkal.
Éva! A Te problémád az emberek 98%-ának megjelenik az életében, de a legfontosabb, hogy ezt ne problémaként éld meg. Persze ezt könnyű mondani, mert kevesen tudják, hogy hogyan kell az életet élni úgy, hogy a problémák csak megoldandó feladatok legyenek. Ahhoz, hogy ezt kialakítsd magadban, rengeteg lehetőséget találhatsz.
Először is nagybetűs ÖNISMERET! Mi az, amit szeretsz csinálni, ami örömöt okoz, ez egy kulcskérdés, de vannak, akik még ezt sem tudják megfogalmazni magukban. Pedig ezt kell megkeresni. Lehet, hogy gyorsan megtalálod, de lehet, hogy hosszú utat kell megtenned. Akard megtalálni és akkor meg is lesz.
A lányom példáját írom le neked: érettségiig teljesen biztos volt abban, hogy vendéglátóiparban akar dolgozni, sokat utazni. Aztán a pontjai alapján az egyik egyetem környezettan szakára vették fel. Az első év megmutatta neki, hogy nem megy a suli, nem megy a tanulás (már meglett + két félév csúszás), nem érdekelte az egész, ő dolgozni takart, bulizni és élni az életet, ami 19 évesen természetes. Sokat beszélgettünk és sikerült megfejtetni vele, hogy mit is szeretne csinálni az életében. Egy év egyetem után el kellett, hogy döntse, hogy tovább megy, de akkor végig kell, hogy csinálja (mert feleslegesen nem fizetjük mi, szülők a tanulást, albérletet stb.), vagy ha mást akar, akkor most lépje meg (persze abban is kapott volna támogatást). De döntenie kellett. Nem volt neki egyszerű, de meghozta a döntését. Maradt az egyetemen, most már az MSC-n is gondolkozik. Megtalálta azokat a pontokat, amihez kapcsolni tudta a leendő végzettségét, és amit szeret csinálni. Környezetkutattó lesz, sokat utazik majd (bejárja az egész világot) és energikusan, lendületesen, jó kedvűen fog élni. Idén nyáron bejárta a fél országot, kőzeteket, vízmintákat elemezve, és fesztiválok sorozatát látogatta meg. Decemberben pedig Izrael, Egyiptom búvárkodással összekötve… Azért ez az út elég távol van a vendéglátóipartól, de hogy utazó lesz az biztos (és lehet, hogy a környezetkutató is változik majd).
Ez csak egy példa arra, hogy ha meg van az életcél, utána már könnyebb a helyzet, sok minden úgy adódik, ahogy neked jó.
Ha tanulsz, és tőled távol álló területen vagy, de már túl sokat beletettél abba, hogy eddig eljutottál, azt tanácsolom, ne add fel. Gondold át, hogyan fordíthatod majd ezt a megszerzett tudást a magad hasznára az életed során. Keresd meg azokat a kapcsolódási lehetőségeket, amelyek jó érzést váltanak ki benned és ezekre fókuszálj leginkább. Persze a többi is fontos, de azokat vedd a „meg kell csinálni” dolgokhoz, mert ez eredményhez azok is szükségesek. Egyébként ezeket is át lehet fordítani jóérzésű dolgokká, csak tudni kell hogyan.
A magam tapasztalatából pedig csak annyit, hogy jó változtatni az életünk során. Annyi minden változik, legyünk mi is nyitottak rá. Engem sokáig sodort az élet: gyógyszertári asszisztens 5 év, GYES 4 év, óvodapedagógus 10 év, ifjúsági referens 4 év; településfejlesztő szakmérnök 6 év; közben ifjúsági egyesületvezető 10 év. Sok-sok terület, és az élet alakulásával mindegyikben jól éreztem magamat egy szinten, de tudom, hogy egyik sem az igazi. Saját magam személyiségfejlesztését néhány évvel ezelőtt kezdtem el, és kb. egy éve tudom pontosan, hogy mit akarok csinálni. Milyen jó lett volna, ha ezt már huszonéves koromban tudtam volna, és magabiztosan mertem volna lépni ebben az irányban.
Ha ez segít, akkor láthatod, hogy nem vagy elkésve. Bármikor elkezdheted a magad formálását. Ha érdekel, kukkants bele a néhány hete elindított blogomba, ahol részletesen mutatom meg az Én belső utamat. Talán találsz majd benne használható részt.
https://eveways.blogspot.hu
Szívesen olvasnék, mondjuk egy év múlva Rólad, érdekelne, hogy hogyan hasznosítottad ezt a rengeteg hozzászólást, amelyek egyébként egész jó dolgokat tartalmaznak.
Köszönet érte Viának!!!
Köszönöm, Heva, majd benézek hozzád! :)
Köszönöm neked, Via, és a többieknek is, akik hozzászóltak a kérdésemhez. Ma még egyszer végigolvastam a válaszokat, és még vissza-vissza fogok ide térni. Az idézeteket pedig lekörmöltem! :D
Éva
Pontosan ugyan azt élem meg, mint Éva.. :) Csak én 24 éves vagyok..
Az a nagy probléma , hogy a sok külső elvárás miatt elbizonytalanodunk, abban amit csinálunk valóban ez való nekem ? Vagy ezt is azért csinálom mert kvázi rám erőltették?!
A jogi egyetemmel küzdők, és mikor egy tanár megkérdezi miért járunk oda ? Semmi más nem jut eszembe, minthogy : ” mert a szüleim ezt mondták…” De ha bele gondolok én is ezt akartam úgy nagyon régen.., aztán az egészet erőltetni kezdték és már nem tudom ,hogy valójában ki is akarta azt hogy én ügyvéd legyek.. Az anyukám, a családom többi tagja?! Mert már nálunk ez elvárás szinten megy.. „ a lányom ügyvéd lesz”
Legrosszabb az egészben,hogy teljesen elbizonytalanodtam a suli nem megy, kedvem sincs hozzá, igazándiból fogalmam sincs mihez kezdjek magammal, mit csinálják.
Régen legalább is voltak tervek amit nagy lelkesen tervezgettem, de kitartásom nem volt hozzájuk..
Semmiképpen nem megoldható, hogy ha tényleg annyira nincs kedved és motivációd, egy ideig – kizökkenés, figyelemelterelés gyanánt – mondjuk passzív félévezz egyet, és kipróbáld magad más területen? Akár dolgozni egy kávézóban, vagy aszisztenskedni valahol, teljesen máshol. Aztán vagy elkezdesz visszavágyni a jogra, és akkor újult erővel folytatod, vagy nem, és akkor meg kitalálhatod, hogy merre tovább.
Éva leveléhez annyit fűznék hozzá, hogy mindenkinek akkor lesz felfelé, akkor kezd el önmagával foglalkozni, amikor már leért a mélybe. Amikor úgy érzi, minden hullám összecsapott a feje felett. Éva maga is megfogalmazza: „nehéz családi hátterem volt, párkapcsolati problémáim is vannak. Viszont tudom, hogy csak akkor tudok megértőbb lenni a családtagjaimmal, és helyrehozni a kapcsolatomat, illetve helyén kezelni a konfliktusokat, ha előbb önmagamat megtalálom.”
Pszichológus én sem vagyok, csak párkapcsolati és házassági tanácsadó, így a tanulmányaim és saját tapasztalataim alapján én is csak azt tudom mondani, hogy az embernek szembe kell néznie önmagával, de sajnos ez nem úgy megy, hogy én ezt elhatározom. Nekem kellett pl. hozzá segítség, mert nálam is olyan volt a családi háttér, hogy a rossz emlékeket a tudatom egyszerűen lezárta, és csak segítséggel lehetett előhívni és feldolgozni. S ennek következtében házassági problémáim is voltak. Tehát lehet mindenki múltjában olyan, ami miatt nem találja önmagát és nem tud továbblépni.
S ha már a párkapcsolat is szóba került, ennek az alapja is a helyes önismeret és önbecsülés. Az önbizalommal a legtöbb ember hadilábon áll, mert ezeket is a gyerekkorunkból hozzuk, s amíg nem vagyunk biztosak önmagunkban, addig a másikban sem bízunk és akkor jönnek a játszmák, amik nem a kapcsolatot építik. Egyébként a párkapcsolatban nincs olyan, hogy valaki hozzám illik, vagy sem. Problémás területek lehetnek, de ha mindkét fél akarja, akkor azokon lehet dolgozni. Párkapcsolati téren a legmegbízhatóbb az amerikai Olson professzor által kidolgozott PREPARE/ENRICH eszköztár, melynek segítségével feltérképezhető a kapcsolat erősségei és gyengeségei. Általános szabályok nem lehetnek, hiszen minden ember mást és máshogy élt át, más a személyisége, így millió egy variánsa lehet annak, hogy két ember között mi működik és mi nem.
Szakmai kérdésem lenne, ha nem gond. Hogyan lettél pszichológusi végzettség nélkül párkapcsolati- és házassági tanácsadó? Hol lehet ezzel elhelyezkedni és mennyire könnyű helyet találni?
Egyébként valamelyest egyet értek azzal, hogy ha mindkét fél akarja, nincs lehetetlen. Tapasztalom. :)
Szakmai választ a http://www.kettenegyutt.hu honlapon találtok. Alapvégzettséget tekintve hitoktató vagyok, de a legtöbb alapot a saját életutam adott, ez is motivált a képzésen való részvételen. Elhelyezkedni ezzel nem lehet, csak egy eszköztárat kapsz a kezedbe, amivel kiegészítheted az alaptevékenységedet. Én a hitoktatói és pedagógusi alapképzettségembe szerettem volna beépíteni ezt a módszert, de közben másik területen tudtam elhelyezkedni.
Kedves Anikó! engem is érdekelne, hogyan lettél pszichológus végzettség nélkül párkapcsolati-házassági tanácsadó?
S ha már a párkapcsolat is szóba került, ennek az alapja is a helyes önismeret és önbecsülés.—-> óóóó igen, ez az egyik legfontosabb szabály is a könyvben.
Amit írtál az vélemény. A te véleményed. Szerinted Olson professzor által kidolgozott PREPARE/ENRICH eszköztár a legmegbízhatóbb. Oké.
Vannak nők, – Hála Istennek egyre több pszichológus is- akik a Titkos Szabályokat ajánlják, mert megtapasztalták, hogy működik. Ők meg azon a véleményen vannak.
Aranyos hogy írjátok hogy nem működik, nem működik, nem működik. Csak a gyakorlat mást mutat.
De az a szép, hogy azért a könyvet (1, 2. könyv) sokan elolvasták, és úgy írnak…..nem csak holmi netes tingli-tangli mondatokból építkeznek.
Első kérdésedre fent találod a választ.
Amit írtam az nem az én szubjektív véleményem, hanem vizsgálati eredmények „A teszteket eddig világszerte
mintegy 3.000.000 pár töltötte ki, és az eljárástudományos
megbízhatóságát szaklapokban
megjelent tanulmányok hosszú
sora, valamint több mint száz
PhD disszertáció igazolja. A
tesztek magas reliabilitása
mellett kiemelhető, hogy
80-91%-os prediktív validitással
rendelkeznek, azaz 80-91%-os
pontossággal képesek
előrejelezni egy párkapcsolat
jövőbeni alakulását (sikerét,
illetve feloszlását)” Szerintem itt senki nem azt írta, hogy nem működik, hanem nem hisz benne. Aki hisz benne, annak ideig-óráig működik, de ennek csak a placebó hatás lehet az oka. Egy pszichológus nekem is ajánlotta egyszer „A Titok” című könyvet – mert gondolom ő hitt benne – rám meg semmilyen hatással nem volt, mert én racionálisan gondolkodom.
Kedves Ágnes! Igaz, nem vagyok pszichológus, de hajlamos vagyok én is a kényszercselekvésekre, s nálad is ezt látom e témával kapcsolatosan. Nem kéne már ennyire forszírozni a dolgot, aki hisz benne, az úgyis megértette, aki nem, annak meg írhatsz, amit akarsz, de ennek a sok hozzászólásnak így nincs értelme.
Lényegében /vagy inkább részben igen!
Öntudatos és határozott vagy, tudod ki vagy és hogy mit akarsz, önmagadra figyelsz, úgy vagy boldog ahogy vagy, és nagyon-nagyon elfoglalt. De ettől több.
Gépelem a második fejezet egy részét:
Egy Melanie-t (ezt a nevet kapta, a szabályos nőt testesíti meg) nem lehet kizökkenteni vagy kihasználni. Férfiak társaságában magabiztosságot sugároz, amely belülről jön, és nem feltétlenül függ össze a külsejével vagy a foglalkozásával. Melanie legfőbb titka csupán annyi, hogy jól érzi magát a bőrében, s ezt a jó közérzetet nem befolyásolja az a tény, hogy van-e valakije vagy nincs…….stb.. stb….
de ettől még sokkal több.
Ha elolvasnád a két könyvet akkor értenéd meg.
Viszont aranyos volt amit most írtál. Nem nem ,,szőrtelenítés meg egyebek” . Ez tényleg aranyos volt.
Az újságok egy ökörséget írnak párkapcsolati ügyben. Még jó hogy a TSZ megjelent.
Amerikában: THE RULES–> Ellen Fein és Sherrie Schneider alaposan megváltoztatta egy csomó nő életét ezzel a könyvvel. Hála az Égnek!
Mit is mondhatnék. Halleluja? :D Azért nincs azóta egy szingli nő sem, és nem is válnak el. Bocs, ld. az előző hozzászólásom második fele, nem papagájkodok tovább. :) Én továbbra is emberekkel szocializálódom, nem férfiakkal és nőkkel. Az eddigi tapasztalataim alapján hálásak érte, úgyhogy maradok ezen az úton.
Ez (meg úgy egyáltalán, bármilyen) a szabálykönyv csak akkor működhet, ha a felek megegyeznek, hogy mindenki szépen elhiszi, amit a másik magáról hazudik, és betartják a szabályokat. A könyvből olvasott részletek csak megerősítik ezt – gyönyörű manipulációs játszma az egész, a szerzők még az érzelmi zsarolást is bevetik („It’s not fun to break The Rules. You could easily end up alone.” Szép, mondhatom. Pont erre van szüksége a kiszolgáltatott, elkeseredett nőknek – egy jó kis bűntudatra.) Ahelyett, hogy őszinték lennének egymással, és nem lenéznék a másikat… Ehhez én már öreg vagyok, nem vesztegetem az időmet, inkább egyszerűsítek és osztok kettővel. Vagy nullával. (BUMM.)
Természetesen mindenkinek joga van azt csinálni, amit szeret, és remélem, nekem is. :)
Sokan nem is hisznek benne, vagy el sem olvassák a könyvet. Azokkal meg mit lehet tenni? Semmit. Szabad akarat. Mindenki a saját életéért felelős. Azt irányítja.
Hidd el nem manipuláció! Tényleg nem az!
Ez is szabályos rész, hogy : Légy őszinte!
Nem hazugságon alapul. Jaj erről szó ne essék!
Manipulációról meg aztán pláne.
Nem nem nem! itt nem hazudik egyik fél sem.
Mindegy.
Egyértelmű hogy mindekinek joga van azt csinálni amit szeret, (ezt mondjuk nem értem…. —> remélem nekem is….. ) ezért is mondtam hogy senkire semmit nem szabad ráerőszakolni.
Én sem szeretnék, de ettől még tudom, hogy a Tsz működik.
Oprah pl imádja a The Rulest- Beyonce szint úgy. Nézz fel a the rules honlapjára egyszer ha kedved úgy tartja. Ha nem akkor is oké. :-))
még valami: összességében… bocsi elgépeltem. :-)
Oprah nem szent tehén nekem, a Secretet is imádja, nem jelent semmit. :D Beyonce… hát, nem tudok mit mondani. Nagy ügy. :)) Én meg szeretem a joghurtos rittersportot. :D Bocs, az ilyen celeb-endorsementektől nem szoktam hanyatt esni, ne vedd magadra. ♥
nem. persze. nem veszem.
Csak ismételni tudom magam—> a TSZ működik.
(picit más: te jó ég! jó gyorsan gépelsz….)
Fura nekem ez a helyzet, mert bármit írok, mondok, más véleményen vagy, és olyan érveket meg nem tudok hozni amivel meg tudnálak győzni, egyszerűen tudom, hogy működnek. Tényleg.
Olyan mintha egy pici kis bénácska játékost állítanának pályára és a másik csapatban egy olyan, de olyan kalibert kap ki, aki mellett örül ha egyszer tud labdába rugni.
De akkor is működnek. Tudom. Tapasztalat.
(Több tízezer oldal szöveget írtam már életemben, csak a rutin. :))
Elhiszem, hogy volt köztük hasznos, de ugyanaz a bajom, mint a Secrettel: az alapgondolat jó, de rápakol erre egy akkora maszlagot (nyilván azért, hogy ne egy soros legyen a könyv…), amit az okos lányok (pl. Te) ki tudnak mazsolázni, és az alapgondolatot (ami egyébként nem új: legyél magabiztos, ne add magad olcsón, bízz magadban, törődj magaddal, stb. stb.) hasznosítják, emiatt hasznosnak élik meg az egészet, de aki nem ilyen tapasztalt, hanem szó szerint követi, abból hülyét csinál, betarthatatlan elvárásokat támaszt. Egy írónak pedig felelőssége, hogy az olvasóival mi történik annak hatására, amiket ő leír, nem vonogathatja a vállát, hogy „bocs, nem vagyok pszichológus” (ott van a honlap alján is). És ilyen mentalitással egyszerűen axiómaként ír olyanokat, hogy „ne hívd fel a pasit és pont”. Melyik pasit? MINDET? A kedveset, a szerényt, az elfoglaltat? Mert ugye mind egyforma, de minket, nőket nehogy egyformának nézzenek, mert akkor kikérjük magunknak? Nekem ez szexizmus a köbön, ne haragudj. Nem tudok vele semmilyen szinten sem azonosulni.
Olyan aranyos vagy! Ezt komolyan mondom! :-)))
A pasid!!!! Akivel jársz!!! őt ne hívd fel… !!!!
csak hívd vissza!! :-)))) Ne lógj a nyakán!
(mivel ismerem a könyvet… hajaj…. így most úgy röhögök…. a szerényt, a kedveset, az elfoglaltat….. )
Nem, ez teljesen más…. nem Secret.
Nem okos lány. Nem mazsolázik. Útálta a könyvet—> megtapasztalta. És teljesen másként viszonyul a könyvhöz.
Igaz! Igaz amit írsz!!Egy írónak pedig felelőssége, hogy az olvasóival mi történik annak hatására amiket ő leír! Abszolút egyetértek.
De ha ez a két nő leírt valamit, mások meg elferdítik, akkor mit csináljon azokkal? Vagy továbbmegyek, leírtak valamit, mások meg csinálják is meg nem is (hoppá…. !!!) aztán ráfogják, hogy de én mindent, de mindent úgy csináltam és ez a két szemét meg pokollá változtatta az életemet. Miközben más a helyzet. De ez ,,normális sajnos” a Szabályok megjelenése óta.
Ez egy könyv. Működik.
Mindenki a saját életéért felelős, és mindenki maga eldöntheti hogy alkalmazza-e vagy sem, de hogy mit hazudik rá a könyvre/ vagy abban foglaltakra az már más téma.
Aki követi, tényleg, az tudja hogy működik.
Már miért ne hívnmám fel, ha mondani akarok valamit? Nem a nyakán lógós, folyton hívogatásról van szó, hanem emberi kommunikációról. A könyv effektíve letiltja, hogy kezdeményezz. Ez szerintem marhaság.
Nevess csak rajtam nyugodtan. :)
Dehogy nevetek! Nagyon szeretem az oldalad! A stílusod!
Dehogy nevetek!
Igen!!!!! Végre!!!! fején találtad a szöget!!!!
Pontosan! ha te nem kezdeményezel, lesz az a pasi aki fog!!! De nem is akárhogy! :-)))
Tsz-re épülő kapcsolat teljesen más. :-))))
Aha, értem. Várunk a sültgalambra, és ha nem jön, akkor „he was just not that into me”. Bocs, de nekem ebben semmi logika nincs. :)
Dehogy várunk!
Next….
Nem ragadunk le egynél!
De tényleg ,,akkor nem ő az igazi, nem ő illik hozzád” .
És lesz olyan aki passzol hozzád. Fog jönni az Igazi, csak NEM VÁRUNK A SÜLT GALAMBRA, hanem éljük az életünk! Igen biztos lesz olyan, amikor olyan buliba megy az ember lánya, hogy petrezselymet árul. Bizony, lehet hogy nem is egy ilyen buli lesz. De akkor is megéri majd!
A TSZ szuper! ki tudod szűrni aki nem hozzád való. És ez fantasztikus!
Via, házas vagy, mint már írtam, ti már teljesen más ,,téma” vagytok. Felhívhatod, a felesége vagy! Erre is más Szabályok vonatkoznak.
A ne hívd fel rész azokra vonatkozik, akik még csak járnak. De ne azért ne hívd fel, mert taktika, nem! Hanem mert a nő/lány önmagára koncentrál és nem akaszkodik rá.
Nem akarok nagyon evidens lenni, de kezdem azt érezni, hogy muszáj:
Mielőtt férjhez mentem, mi is csak jártunk! És nem tartottam be a szabályokat, és elvett feleségül. Úúúúú.
Nem lehetne, hogy a szabályosok szabályoznak, a nem szabályosok meg nem szabályoznak, és senki nem kifogásolja, ha a más nem attól lett boldog, amitől ő? Miért baj az, hogy valaki X ételtől lakik jól, más meg Y-tól? Elvonja az X étel értékét? NEM. Itt van mindenkinek a lehetőség, hogy elolvassa a Szabályokról szóló hozzászólásokat és mindkettőtök pozitív visszajelzéseit, nem töröltem, nem cenzúráztam, megmarad az örökkévalóságnak. Nem mondtam, hogy a szabályok nem működnek soha senkinél, csak kifogásoltam az általánosítást és a kategorikus „csak így jó és sehogy máshogy”-kijelentéseket. Túlléphetnénk a témán? Már hatszor megvertük és lenyúztuk nyomorultat. Nincs mit mondanom többet, és örülnék, ha nem rugóznánk rajta ennyit, mert semmi értelme ugyanazokat a köröket futni.
Köszönöm.
Felmentem a honlapra.
„On all non-business e-mails, responding once for every four of his e-mails is a good rule of thumb.”
Méghogy nem játszma… bocs, de ez akkora marhaság. :))
„If you’ve followed The Rules, your man probably loves you and wants to marry you. Your problem is not if he marries you, but when! If it’s been more than a year, see less of him and think about dating others. You’ve already spent more than a year waiting for him to propose; do you have another year to wait?”
Oltári, stresszeljük még tovább a pasikat, hogy egy év alatt teremtsenek olyan anyagi helyzetet, hogy nőül kérjék a barátnőjüket, ellenben szakítás lesz a vége.
Az ilyenek után bármi szuperségeset mondhatnak, nem vagyok rá kíváncsi, mert ezek orbitális hülyeségek. Ha a környezetemben levő boldog házasságokban alkalmaztuk volna ezt a zseniális szabályt, már egyik pár se lenne együtt.
Ne haragudj, nekem ezek a nők nem hitelesek. :/
Mindenesetre köszönöm, hogy a figyelmembe ajánlottad a jelenséget, tanultam belőle. :) ♥
Itt is élnek a Szabályok.
Érdekes hogy akik összeköltöznek, ott a pasi érzelmei már kicsit alábbhagynak. Nem akarja az esküvőt, a házasságot. Eljegyzés megvan, mert kell a nő, magához akarja kötni, de összeköltöznek, akkor már megkapta, nem akar házasságot. Meg lehet figyelni.
Nem kell/ nem szabad a pasit stresszelni, nem, nem! Erről szó sincs. Más…. teljesen más….
A könyvben/ könyvekben minden benne van.
Ha valami más merül fel, akkor a szerzőktől tudsz kérdezni, üzlet… Igen!!
De ennek a két nőnek ez az élete – HÁLA A JÓ ISTENNEK!- és ebből él meg, ebből szeretne megélni, nincs ebben semmi kivetnivaló. Szerintem.
Hát, akkor más univerzumban mozgunk, mert a környezetemben sehol nem volt ilyen, pedig nem két embert ismerek, és azokat is a tükörből :D
Ezért is mondom, hogy rohadt veszélyes kollektíve pasikról és nőkről beszélni. Nem létezik A Férfi meg A Nő!
(Mi itt mind egyéniségek vagyunk – Én nem! :))
Semmi bajom azzal, hogy pénzért csinálják. :) Ügyesen felfújták a semmit. Gratu. :) Csak itt, csak most, csak önöknek.
Nem fújták fel. Bizony nem.
Még EGY FONTOS!!! hogyha valakinek nincs pénze nekik írni és olyan a kérdése, akkor van egy ingyenes rendszer amiben szabályos lányok vannak és lehet kérdezni, az is fent van a honlapon.
Ugyanúgy ahogy a ,,szabályokra alapozó pszichológus is” .
Tudom, hogy itthon nem sokan ismerik, habár… Amikor lefordították a második kötetet és megjelent itthon is akkor alig volt már a könyvesboltban.
Nem mindenki alkalmazza, de már arra kellett rájönnöm, hogy jobb is ez így. Pedig tényleg működik.
Sok pár van, akik együtt teremtik meg az anyagi biztonságot egyébként.
Nem erről szól, hogy ,,egy év alatt teremtsenek olyan anyagi helyzetet, hogy nőül kérjék a barátnőjüket, ellenben szakítás….” nem nem erről szól.
Teljesen más.
Olyan jó hogy megjelentek ezek a könyvek.
Akkor miről szól? Szerinted miről szól ez a mondat? „If it’s been more than a year, see less of him and think about dating others.”
„Ha több mint egy éve nem kérte meg a kezedet, akkor legyél vele kevesebbet és gondolkodj el azon, hogy másokkal is randizni kezdj.”
Nekem ultimátumnak hangzik, de biztos csak fülmosásra szorulok.
Ezek az elejtett félmondatok a honlapon annyira ordítanak, hogy aláássák az olyanokat, mint hogy „You must learn to accept that, as an adult, you can’t always rely on a friend to do things with you. Even if you don’t meet Mr. Right, going out — whether it’s a restaurant, lecture or party — is a chance to meet new people” – ez tök jó, ezzel semmi baj nincs.
Hogyan is mondjam?
Ha valaki a Tsz-t alkalmazza, akkor márként tekint magára, a férfiakra, a kapcsolatára.
De most komolyan? Ha egy nő alkalmazza a Tsz-t és a pasi is komolyan gondolja, akkor 1 éven belül, elveszi, ha nem akkor meg mire várjon? Arra amit számtalan nőnél látok … költözzünk össze (hiba) és kitöltöm a pasim minden percét (hiba) és ,,jó leszek, mindent megcsinálok, közben meg olyan gyomoridegem van, hogy mikor kéri meg a kezem” ….. Óóó ne!
Nem. Nincs gyomorideg. A kapcsolat szépen halad a maga medrében, és a Tsz-szel célba ér.
És ha az a nő 21 éves, és a pasi 22, és nincs hova elvenni, mert kollégista mindkettő? Halogassuk a szerelmet addig, amíg az egszisztencia megfelel annak, hogy az első randitól számított egy éven belül házasság lehessen a dologból, különben „nem gondolják komolyan”? Miért ne járhatnának halálosan boldogan, fülig szerelmesen, tiszteletben, szeretetben 2-3 évig, aztán amikor alkalmuk van rá, összeköltöznek, megismerik egymást „lakva”, eljegyzés, esküvő — amikor már van miből… Vagy talán apuciékat kéne megpumpolni, hogy pénzeljék a frigyet?
Érted, miért zavar, hogy ennyire kollektíven kezeli a férfiakat és a nőket? Ezer meg ezer egyedi helyzet van, mindegyik más, nincsen sablon, amivel az embereket és a kapcsolataikat gyártották.
Nem, ha 25 év alattiak, azokat másként kezeli a könyv, akkor lehet tiszteletben, szeretetben 2-3 évig fülig szerelmesen járni, a lány továbbra is betartja a Tsz-t és nem lóg minden percben a pasi nyakán.
Összeköltözni? Lakva ismerszik meg? Nem, nem! Amit az előzőben leírtam, ha már összeköltözik a pasival akkor már ,,megkapta” a nőt és nem olyan fontos a pasinak a házasság.
Más…. jaj …. teljesen más…. nem apuci megpumpolása…
Lehet szépen szerényen is házasodni egyébként, nem mindenki szereti a világraszólót. De ez most mellékes.
Értem én, csak! Én meg tapasztaltam.
Már megint. „A Pasi akkor már megkapta a nőt.” „A Pasinak már nem olyan fontos a házasság.”
NEM
LÉTEZIK
„A PASI”.
Egyének vannak. Van, aki elkényelmesedik az összeköltözés után, és van, aki nem. Van, aki idővel szeretne házasodni, van, aki rögtön, és van, aki soha. Nem beszélhetünk általános szabályokról, mert nem általános emberek vagyunk.
Szerintem menjünk aludni. ;)
:D Még csinálom a Megint Hétfőt. :P
Jó munkát hozzá! :)
Kiskutyákhoz. :-)
Egyéniségek. Oké, de attól még működik a Tsz, ezt mivel lehet akkor magyarázni?
picit más: Via én most megyek ki kis komondort etetni, (utolsó etetés általában ekörül) úgyhogy lépek, viszont nem szeretném hogy azt gondold/érezd hogy meglógok!
Bármilyen észrevételed, kérdésed van szívesen beszélgetek, válaszolok.
Lényeges:
ha a te szemeddel próbálom meg nézni ezt akkor megértelek, hiszen egy könyvet látsz, amit két nő ír, itt van egy ,,elvetemült csaj” az oldaladon, akinek minden második mondata az hogy ,,de én már tapasztaltam…. stb….”
Nem akarok én rosszat, komolyan, de a gyakorlat mást mutat mint az elmélet.
Szeretem a blogod, és valahogy az írásaiddal beloptad magadat a szívembe, (meg szerintem jó pár ezer más nőébe is) nem rosszat szerettem volna amikor az első kommentemet írtam, viszont tudom hogy az nem járható út, én próbáltam a másik utat, és fantasztikus élményekben volt részem, meg remélem hogy még lesz is. Nem volt célom egy percig sem téged idegesíteni, illetve másokat sem, csak találtam egy fantasztikus könyvet ami elsőre lehet hogy úgy tűnik, hogy butaságokat ír, viszont a gyakorlat, a tapasztalat mást mutat, ezt a könyvet igazolja.
Remélem hogy nem sértettelek meg, illetve mást sem, mindenki maga tudja eldönteni, hogy miben hisz, mit fogad el, milyen elvek szerint él, ha fogalmazhatok így.
A válaszod még erre megvárom, aztán megyek kishurkákhoz ki. Nem ellógni szeretnék.
És legfőképpen nem Téged idegesíteni. Szeretem ezt az oldalt.
Én is örülök, hogy beszélgetünk. :) És szerintem tök kultúráltan megoldottuk, ezt is köszönöm.
Örülök, hogy Neked beváltak ezek a szabályok, de nem mindenki olyan, mint Te. És nem mindenki azt keresi, amit Te.
Például nem minden nő akar házasságot. Ilyen is van. :) Boldogok ők is. Nem minden nő házasodhat, mert adott esetben egy másik nőbe szerelmes, és bármennyire akarják, nem lehet. De pl. ilyen esetben hányadik telefonhívást szabad megválaszolni? :D És két szerelmes pasi egymásnak soha nem válaszol az üzeneteire? :D
Csak azt szeretném az egész bloggal eljuttatni mindenkihez, hogy nagyon sokfélék vagyunk, sokféleképpen nézünk ki, sokféle álmunk van, sokféle céljaink, sokféle történetünk. És ez így csodálatos, és így van rendben! Nem lehet senkit egy kalap alá venni a többi azonos nemű, korú, szociális helyzetű, foglalkozású, bőrszínű, vallású emberrel. Szánjunk időt arra, hogy megismerjük a másikat, és lépjünk túl azon, hogy milyen társadalmi elvárás vagy szokásjog vagy könyv mit mond arról, hogy a másiknak milyennek kéne lennie és azzal az emberrel hogyan kellene bánnunk. Kérdezzük meg! Beszéljünk egymással! Legyünk őszinték a kérdésekben és a válaszokban is! Ennyi a hatalmas titok. Szerintem.
Üdvözlöm a kuttyokat. :) ♥
Igazad van, nem mindenki szeretne házasodni. Habár én úgy gondolom, hogy minden nő álma titkon a fehér ruha és az a bizonyos nap az ,,Igazival”.
Hiába vagyunk sokfélék, hiába vagyunk mások, ez a könyv -sajnos,/ Hála az égnek- működik. Mindenkin, hiába a vallási hovatartozás, bőrszín, stb. mert a férfi mindenekelőtt férfi, még ha fekete, vagy fehér vagy katolikus is.
Azonos neműeknél is működik, külön fejezet van nekik is, rájuk picikét másként vonatkoznak a Szabályok.
https://www.therulesbook.com/slideshow/rules_success.html
hátulról a 9. kép —> tök aranyosak szerintem.
Átadom nekik. :-)
Bocs, science-gal vagyok, ha egy cáfolat is van, akkor az már nem szabály. :) Márpedig kapásból tíz olyan férfiembert tudok mondani, akik együttélés után sem vesztették el az érdeklődésüket a házasság iránt, de ha körbekérdezek, biztos, hogy lesz ez a szám 50 is, mert szerintem ez egyáltalán nem általánosítható jelenség, ami miatt az összeköltözéstől annyira félni kéne a lányoknak.
Ez így maximum „bizonyos embereknek beváló tipp”, de nem egy gravitáció-érvényű aranyszabály.
És hidd el, sok nő, aki nem akar esküvőt, nem azért nem akar, mert lemondott róla, de titkon vágyik rá, hanem mert nem akar és kész. :) Nem vagyunk egyformák, és nem jelenthetünk ki olyanokat, hogy „Minden nő” meg „Minden férfi”, pont ezt mondom, de nem tudom már szebben mondani, úgyhogy kár ragozni. Jó éjt! :)
Ha egy cáfolat – kivétel – van az már nem szabály. Vagy inkább erősíti azt? :-))))
Oké, mint már többször írtam tisztelet a kivételnek, de mégis amikor összeköltöznek és MOST JÖN A LÉNYEG: MÉG NINCS KITŰZVE AZ ESKÜVŐ IDŐPONTJA, hanem a lány csak gyűrűt kapott, akkor a férfi már nem fogja annyira akarni az esküvőt. De mint írtam, ismételjem magam?
Oké, sok nő nem akar, nem is üldözi őket senki, hogy gyerünk Titkos Szabályok szerint élj, tartsd be azokat, még ha nem is akarsz esküvőt. Erről sincsen szó!
Ha nem akkor nem, de akik szeretnének és alkalmazzák azoknál működik, ha ez tetszik másoknak vagy sem akkor is így van! :-))
Összeköltöztünk, nem volt gyűrű, nem volt esküvő időpontja. És lett esküvő. Nem is egy éven belül. És ezt még el tudom mondani egy tucat párról.
Muszáj népnevelnem: A „kivétel erősíti a szabályt” egy félrefordítás. Az eredeti jelentése az, hogy ha van kivétel, azáltal erősebb lesz majd a szabály HA ÚJRAÍRJÁK A KIVÉTEL MIATT. Tehát a kivétel a szabály próbája. Nem azt jelenti, hogy ha van kivétel, a szabály sokkal érvényesebb… jó kis takarózó duma, de sajnos hamis. :)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kiv%C3%A9tel_er%C5%91s%C3%ADti_a_szab%C3%A1lyt
Ismétlem: attól, hogy én nem hiszek a Szabályokban, és nekem nem tetszenek, és nem alkalmazom őket, azok, akik a Szabályok által lettek boldogok, mentek férjhez, találtak párra, nem lesznek boldogtalanabbak. Csinálj, amit akarsz! Tényleg! :)
(OFF: OMG köszi Via pont pár napja gondolkoztam ezen a kivétel dolgon, mostmár végre tudom! \o/
(OFFOFF: ugye jól sejtem, hogy a TSZ most nem a Tanulmányi Szabályzatot takarja?.. <__> #idontevenwannaknow))
Én sem akarok esküvőt, se fehér ruhát, mert szégyellős vagyok, és nem akarom, hogy hacacáré legyen! és nézzenek! :)
Korábban ezt írtam én is, sokan nem akarnak.
Az, hogyha a nő és a férfi összeköltözik, korántsem jelenti azt, hogy a férfinak nem kell többé a nő. Persze, én a 25 alatti kategóriába esek, de attól még összeköltöztünk, a Párom fülig szerelmes belém, gyereket akar tőlem, és akár már holnap feleségül venne, de inkább megvárjuk az augusztust, amikor már lediplomáztam, addig pedig együtt tervezzük az esküvőt. Minden nap elmondja, mennyire imád, ki is fejezi és nem csak üres duma az egész. A nővérem és a párja szintén összeköltöztek, most gyereket terveznek meg esküvőt.
Ja, és egyébként: miért baj, ha nem házasodnak össze? Én házasság-párti vagyok, szeretem azt, amit kifejez, de vannak ám párok dögivel, sőt! Családot is alapítottak olyan párok, akik nem házasodtak össze. Na bumm. Hányféleképpen lehet élni…
Ez így rendben van, hiszen
(mert ugye a könyvet elég sokan olvasták, akik ezeket a kommenteket olvassák, hiszen így tisztességes, legalább tudjuk már miről beszélünk!)
az egyik fejezet is ezt taglalja, hogy lehet összeköltözni ha az esküvő időpontja már ki van tűzve!
Sok ember nem akar házasságot! Ámen. Mint már írtam -és Kedves Urban-eve olvasók!- ez a lényeg, szabadon eldöntheti mindenki hogy mi szerint éli az életét, senkit sem kényszerítenek semmire, szabadon mindenki maga dönt a sorsáról!
Akkor legyen elég annyi a szabad akarat nevében, hogy meg van említve a könyv, leírtad, hogy Neked bevált, aki akarja, megtalálja, és nem tépázzuk tovább a szánkat. Légyszi. Kérlek. Nem visz sehova.
„csak akkor működhet, ha a felek megegyeznek, hogy mindenki szépen elhiszi, amit a másik magáról hazudik” – óóóóóóó, de jót röhögtem ezen a megfogalmazáson! :D
Nem olvastam a TSZ-t, azt sem tudom, ki írta, és micsoda az, de én is úgy érzem, hogy az általánosítás nem jó. A pasinak ez tetszik, a pasinak az tetszik, így viselkedj, hogy feleségül vegyenek… (Jó ég? Egyedül kevesebbet érek?) Legyél mindig magabiztos, legyél mindig tökéletes Melanie… És szabályokkal kellene manipulálnom valakit, hogy felfigyeljen rám? Aztán mi van, ha rossz passzban vagyok, és épp nincs kedvem aznap tökéletesnek lenni és lázadó kedvem van? És egyébként is: miért mindig csak én feleljek meg? Miért nem inkább az elfogadásról írnak könyveket?
Benne van az is.
A sok tudatlan komment helyett, olvassa már el valaki.
Sztem Eva problemajan mindenki tulesik egyszer /vagy sokszor/, meg azok is akik tudjak pontosan, h mit szeretnenek kezdeni az eletukkel. Mindenkiben dulnak a ketsegek, jol dontottem? biztosan ezt akarom? Akik nem azok vagy hazudnak vagy piszok nagy makjuk van.
En evekig masoknak akartam megfelelni, es erre csak mostanaban jottem ra, amiota onallo eletem van, es elkoltoztem kulfoldre. Itt a kutyat nem erdekli, h mikor szultel gyereket, mi a foglalkozasod, jartal-e egyetemre, van-e sajat lakasod, kocsid, szuper feleseg, anya stb vagy-e, inkabb az, h boldog vagy-e es megtalaltad-e a szamitasodat az eletben. Mindegy, h hogyan, milyen korulmenyek kozott csak elegedett legy.
Persze nem azt mondom, h pakolj es koltozz, az nem old meg semmit sem, csak ne foglalkozz azzal, h a „tarsadalom” mit mondd. Mit kellene csinalnod, mikor, kivel, merre… Ez mind lenyegtelen, a fontos, hogy ha majd 30ev mulva kikelsz az agybol arra gondolj, h olyan donteseket hoztal amiket te akartal, nem pedig amiket elvartak toled, fuggetlenul attol, h mi lett a vegkifejlett.
Talald meg azt ami igazan boldogga tesz barmi is legyen az!
„olyan donteseket hoztal amiket te akartal”
Ez RETTENETESEN fontos. Mindig azt mondom, hogy inkább esek pofára saját döntésből, minthogy ne én döntsek. Előbbit büszkén vállalom. Én akartam! :) De legalább döntöttem valahogy. :)
Jó a nicked. ;)
Elképesztő jókat ír Via, és nagyon-nagyon szeretem a blogját, lehet érezni hogy ez az oldal jót tesz a léleknek, DE!
Isten ments hogy a nő menjen oda a férfihez, Isten ments! A pasik elég öntudatosak nem kell nekik segíteni, tudják ők hogy kit akarnak. Felkérni egy táncra? Jaj ne! Ráköszönni egy férfira? Kizárt! (hacsak abszolút nem érdekli a nőt az a pasi, akkor nyugodtan…)
Emiatt is szeretem a Titkos Szabályok könyvet mert a szabályok tényleg működnek, egytől egyig! Lehet hogy ez a nőknek nem tetszik, de attól még működnek! Csak nagyon sok nő még nem ismeri a ,,TSZ”-t. Sajnos.
Pontosan emiatt nem is érti, hogy mit rontott el a kapcsolatában vagy mit csinált rosszul. Pedig teljesen egyszerű, tudta nélkül szabályt szegett.
Patthelyzet?! Fel kell borítani?! Jaj ne…. Abból nem sok jó sül ki ha egy nő kezdeményez. Tisztelet a kivételnek…. Eleinte lehet hogy minden szép és jó, de hosszú távon….. Hány nőtől hallom, hogy ez már nem olyan, már nem úgy viselkedik stb…. Pedig egyszerűen csak az a probléma hogy nem tartották be a ,,szabályokat”. Lehet hogy nem is tudtak azokról.
Igen, ha a nő nem kezdeményez akkor sokszor árul petrezselymet, ez így van! De még mindig jobb mint egy méltatlan kapcsolatba belemenni, és inkább akkor kiszűri azt aki tényleg megérdemli, és tényleg igazán akarja őt!
Hát, ebben nem fogunk egyet érteni. :) Nem hiszek a nemi szerepekben meg a játszmákban és a játékszabályokban. :)
Emlékszel mit mondtam arról, hogy „a pasik” meg „a nők”? Tartom magam hozzá. Egyedi esetek elbírálását kell mindig figyelembe venni. Nem hiszek olyanokban, hogy „a pasik” mit nem szeretnek meg mit akarnak, meg a Marsról jöttek, és nem kellesz nekik eléggé. Carrie Bradshaw lehet, hogy beéri a sztereotípiákkal és az általánosításokkal, én inkább odamegyek és kérdezek, és nyugodtan hüledezzenek a szabálybetartók. Én is utálom, ha dobozba pakolnak, páros lábbal rúgom ki a falát azonnal. Előzékenyen megengedem minden férfinak, akivel szóba állok, hogy magát minősítse (és ne féltsd: rövid úton megteszi!), nem erőszakolok rá semmiféle elképzelést. :)
Igen Via, csak te elfelejtesz valamit! Te tudtodon kívül ,,szabályos nő vagy” ! Igen!
Ezt akkor érted meg ha a könyvet/könyveket (Tsz 1-2) elolvasod.
Nem a kapcsolatod alakulására gondolok, mert ez igen ritka ahogy ti találkoztatok és együtt nőttetek fel/maradtatok együtt. Nem, most nem erre gondolok. Erre írtam, hogy tisztelet a kivételnek.
Hanem a személyiségedre! Tényleg, tudtodon kívül megtestesíted a ,,Szabályos nőt”. Sztereotípia ide vagy oda! Eleinte még azt hittem hogy te is ,,titkos szabályos nő vagy” aztán ahogy olvasgattam több bejegyzésed akkor láttam hogy nem, pontosan a párkapcsolatokban vagy teljesen már állásponton. Ez így vicces mondjuk, de alapvetően a személyiségedet véve alapul egy az egyben ,,szabályos nő vagy”.
Mielőtt bármit hinnél, ez bók. Nem kritika.
Nem kell ráerőszakolni semmit a férfiakra. Tényleg, de a szabályok ettől még működnek. Mondjuk te már házas vagy, és az más tészta.
Még valami,én sem hittem a nemi szerepekben, játszmákban, aztán szépen megtanultam/megtanította az élet.
Félreértés ne essék, nem a szívem csücske a ,,TSZ” , de rá kellett egyszerűen jönnöm, hogy működik! Az elsőtől az utolsóig.
Még valami: mindenkinek saját szíve joga hogy mit csinál, követ a magánéletében, nem szeretnék ráerőszakolni senkire semmit, de aki egyszer megtapasztalja a ,,TSZ”-t az utána már egészen másképpen áll a dolgokhoz.
Agnes! Teljesen mindegy h milyen cimkevel tüntetjük fel azt amiben hiszel vagy mi a neve a könyvnek amit ajánlasz a lényeg a tartalma…es az jó!
En olvasok egy blogot. Rori Raye irja…ismered?
nagyon hasonlo!
https://blog.havetherelationshipyouwant.com/
es nezd meg ezt is!
https://www.youtube.com/watch?v=lOf6Gb_qWck
Összekösselek Titeket? Ha hozzájárultok, megadom a mailcímeteket egymásnak, aztán beszélgethettek a könyvről amennyit szeretnétek, csak nagyon szépen kérem, nem először, hogy itt legyen vége.
Ha a „szabályos” alatt azt érted, hogy tudom, hogy ki vagyok és mit akarok, és nem játszmázom, akkor igaz. De ez nem attól van, hogy nő vagyok, és melleim vannak, meg kettessel kezdődik a személyi számom, ennyi erővel lehetnék Géza is, akkor is ugyanígy csinálnám. :) Nem kamuzok semmit se férfinak, se nőnek, azt adom, ami vagyok. Érdekes módon úgy is kezelnek ennek hatására, nem próbálnak meg visszaerőszakolni a dobozba. Ha látom rajtuk, hogy mégis, akkor teszek valamit, ami kizökkenti őket. :) (Jó kis hobbi.)
Milyen egy szabályos nő? Szokott beszélni a testi funkcióiról? Szőrtelenít a párja előtt? Mert ezeket a női magazinok úgy tiltják, mintha valami szörnyű dolog lenne. „Mindig legyen valami titkod, maradj titokzatos.” Ollé. Első adandó alkalommal mentem szembe velük, csakazértis-ből. Színészek a színházba kellenek, nem a családi házba.
Bocs, nem tudom elfogadni továbbra sem, és egyébként a könyv leírása nem volt túl meggyőző. :) Jungot és Pinkola Estést kicsit többre tartom. :) De ahogy elnézem, nem csak én. https://jezebel.com/5912459/oh-great-the-rules-is-back-with-a-whole-new-bunch-of-dating-garbage
Ugyanis: Kikre vonatkoznak ezek a szabályok? A biológiai nőkre? A lélekben magukat nőnek érző nőkre? A hetero nőkre? A középosztálybeli nőkre? A létminimumon élő nőkre? A diplomás nőkre? A szakmunkás nőkre? A nyugati nőkre? A keleti nőkre? A muzulmán nőkre? A törzsi kultúrában élő nőkre? A felsővezető nőkre? A vállakozó nőkre? A főállású édesanya nőkre?
Nem hiszek benne, hogy ennyire egy massza lennénk, hogy bármit is ki lehetne jelenteni „A Nők” címszóval úgy, hogy mindenkire igaz legyen. Annyi tényező befolyásolja azt, hogy kik vagyunk és hogyan élünk, és nem elég ezek ismeretéhez tudni azt, hogy mi van vagy nincs a lábunk között. Mert – dobpergés – a fülünk között ugyanaz van. Detto ugyanaz.
Én nem a férfiakhoz képest vagyok nő. Nem kell hozzám (és máshoz sem!) viszonyítási rendszer. Vagyok aki vagyok. (Piszok egyszerű és piszok nehéz mondat.)
Istenem, ezzel is amit írtál…. az utolsó részre gondolok …. óóóó annyira szabályos csaj vagy, csak pontosan a párkapcsolati részen gondolkozol másképpen.
Összeséggében, – mondom sajnos tetszik vagy sem- minden nőre érvényes a szabályok. Az a tapasztalat, hogy általában a diplomás értelmiségi nők szokták útálni a szabályokat, és inkább az úgymond ,,egyszerűbb nők” tartják be és lesznek feleségek. Az előbbiek meg csak néznek. Mondjuk már egyre több a kivétel. Pl. egyre több az olyan női pszichológus aki a Tsz-re épít illetve beleépíti a terápiás munkájába.
Tudom hogy rengeteg lehúzó cikk jelent meg. Mondom mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy mit gondol, miben hisz, mit követ stb…. De mindettől a A SZabályok még működnek. Csak rengeteg nő nem vállalja fel. Mondjuk …. érthető…..
De ettől még terjed. És működnek,- tetszik-nem tetszik-ez így van.
Icipicit sajnálom, hogy pontosan a párkapcsolati részen vagy teljesen más nézőponton. Hiszen ez a blog fantasztikus, egyszerűen teljesen más, teljesen mint bármelyik amiket eddig olvastam. Érezni lehet, és érziis ezt mindenki, aki olvas és ír vagy csak ,,csendesen” visszajár ide!
Pontosan emiatt sajnálom, hogy ebben másképpen látod a dolgokat.
De nem lehet senkire semmit sem ráerőszakolni. Az igazi az lenne ha elolvasnád a könyvet, nem egy cikk- pont egy lehúzó cikkből indulnál ki.
De ettől eltekintve, nem akarok én rosszat hidd el! Csak tudom, tapasztalom/tapasztaltam hogy működnek a szabályok! Egytől eddig, és emiatt szeretném hogy mások is olyan fantasztikus érzéseket éljenek át amiket a Tsz-szel lehet.
Ettől még tuti hogy olvaslak és kommentelek, de itt más véleményen vagyunk.
We agree to disagree. :) Nem baj az. :)
Nem csak azt a cikket olvastam, rákerestem, több részletet olvastam belőle, vélemény nélkül, csak a könyvből.
Nem a párkapcsolati tulajdonsága miatt vagyok ellene a szabályoknak, hanem mert skatulyáznak. Mert tipizálja a pasikat és a nőket is. De nem minden pasi meghódítandó alfa-hím, akinek összetöpörödik a farka, ha te hívod először – van, akinek helyén van a magabiztossága, és nem szorul rá, hogy a nője simogassa az egóját mindenféle trükkel és taktikával! Bizonyos típusú nőknek bizonyos típusú pasik becserkészésére lehet, hogy beválnak ezek a szabályok, de az általánosítással nagyon nem értek egyet.
Egyébként édes, ahogy az Amazonon a pozitív kritikák kifejtik, hogy már az ötödik pasijuknál váltak be nagyon-nagyon a szabályok. :) Csak én érzem itt az iróniát? :D
Erre nem írok semmit. Mert….
Szóval. Nem biztos hogy az első az Igazi, akihez hozzá is akar menni az ember lánya. Inkább next. Keresi az Igazit. És a következőnél is a Tsz-t követi, de ott sem érzi, akkor megy tovább. Sok békát ….
nem írónia. működnek. 5-nél 6-nál sokadiknál. Míg meg nem találja.
De a könyv azt ígéri, hogy ha követed a szabályokat, elvesz feleségül! Nem én találtam ki, a honlapon van!
„If you’ve followed The Rules, your man probably loves you and wants to marry you.”
Persze, jogi okokból ott van az a „probably”. De basszus, ilyet ígérni… És persze ha mégse vesz el, akkor biztos nem csináltad jól. Rossz kutya. Helyedre. (Bűntudat-keltő játszma 101, mert nincs elég szorongó lélek még ezen a bolygón, meg elég elvárás. :(()
Elvesz. Ha követed a szabályokat!
Elvesz. A kérdés az hogy te hozzá akarsz-e menni, érzed-e azt hogy Ő – e az Igazi?!
Ha nem akkor itt a nőnek kell észnél lennie, és nem szabad elvinni a dolgok idáig.
Ez nekem megint lenézi a férfit, mintha valami szabad akarat nélküli papucsállatka lenne, akit pofonegyszerű manipulálni. Szexista.
Jaj dehogy lenézni… Nem!
Manipulálni meg végképp nem!
Ez a könyv nem erről szól.
Egyébként pont hogy nagyon is tisztelik a férfiakat a Tsz- szerzői, különben nem jöttek volna a férfiaktól is levelek hogy szeretik a TSZ-t . A második kötetben van.
Mint mondtam, nem szeretek általánosítani. Nem mondtam, hogy egy férfinál sem használhatók ezek a szabályok. ;) Zsák a foltját. Sok boldogságot nekik! :)
Nekem is eszembe jutott Jung. :)
Nem vagyok ellene annak, hogy vannak női és férfi dolgok, de mindenkinél másképp nyilvánulnak meg. Minden nő és minden férfi másképp nőies vagy férfias. Szerintem. Akadnak különbségek is az ÁTLAG nő és az ÁTLAG férfi között is. Pl. egy átlag férfinak jobb a térlátása, mint egy átlag nőnek. Kimutatott tény. De simán lehet, hogy egy férfi ebben kicsit eltér az átlagtól, ahogy mondjuk egy nő is, és mindjárt annak a nőnek lesz jobb a térlátása. Ettől sem a férfi nem lesz kevésbé férfias, sem a nő nem lesz kevésbé nőies.
A férfi előtti szőrtelenítésen jót mosolyogtam :)) Anno nekem is a kit titkos készülődésemhez tartozott, amit persze sosem látott a Párom, aztán összeköltöztünk, egy közös szobánk volt, hát ott szőrtelenítettem. Először fura volt, aztán tök természetes lett. Nem titkolózom, és mégis, mindig annyi újdonságot tudok mutatni a Páromnak, akár akaratomon kívül is. :) Hiszen annyira színesek vagyunk és annyira rugalmasak, folyamatosan változunk! Az emberi lény végtelenül izgalmas!
Egyébként pedig volt egy fiú, aki nekem nagyon tetszett, de nem taktikáztam, hanem mivel már évek óta kerülgettük egymást, és nem csak finom célzásokat tett, ezért megmondtam neki, hogy akarom őt, szeretnék komolyan vele lenni. Kezdeményeztem. Ő aztán kihátrált. Mondhatnánk, hogy a szabály miatt, de inkább azért, mert nem illettünk össze. Mostanra megtalálta azt a lányt, akivel összepasszol, és én is azt a fiút, akivel összepasszolok. Akinek mikor végre megmondtam, hogy igazából akarom őt, most már készen állok rá (ő sokáig udvarolt) nem táncolt vissza, hogy „jaj de ő csak incselkedni szeretett”, hanem összejöttünk.
Érdekes volt olvasni ezt a sok komment-cserét. Én az ilyen emberi dolgokról mindig szívesen olvasok, kinek mi jött be, de mindig igyekszem rugalmasan hozzáállni a dolgokhoz. Nagyon sok tényező befolyásolja, hogy mikor mi jön be.
Bocsánatot kívánok, kedves Ági, de ekkora marhaságot már rég hallottam. Magam és minden férfi ismerősöm akivel életem során találkoztam (41 vagyok) e témában kb. másfél perc alatt jut közmegegyezésre: az olyan nőktől, akik megjátsszák magukat, visítva kell elfutni. Mert hazudni nem csak szavakkal, hanem tettekkel, viselkedéssel is lehet, és az iszonyú taszító. Rendben van, hogy mindenki igyekszik magát jobb színben feltüntetni, főleg egy kapcsolat elején (pedig gyakran ez is hülyeség, mert lehet, hogy én fiatalabbnak akarok látszani, a nőnek viszont éppen a deresedő halántékom tetszik, ugye, vagy a nő vékonyabbnak akar látszani, pedig a legtöbb pasi azt szereti, ha van mit fogni rajta), de ez a fajta bocsánatos képmutatás maradjon az egészséges hiúság, hadd ne mondjam, önmagunkra igényesség körében. Most valami egészen újat mondok: a legerősebb női vonzóerő az egyéniség. Nincsenek szabályos nők, hálistennek, mert rém unalmasak lennének. Az egyéniséget meg a leggyorsabban akkor lehet felismerni, ha valaki nyitott és őszinte. Az ilyen csaj kincs! És sajnos elég ritka, főleg, ha ilyen bárgyú könyvek jelennek meg, és tömik tele mindenféle hülyeséggel a nők fejét. Nincs két ugyanolyan nő. És ha lenne recept arra, hogy hogyan fogjatok pasit, már rég feltalálták volna. Ugyanazért nem működik: mert nincs két egyforma pasi se :)
Kedves Gegernye!
Hála a Jó Istennem vannak Szabályos nők, és izgalmasak, viccesek, cseppet sem unalmasak.
Igaz hogy tettekkel is lehet hazudni, de szerencsére erről szó sincs, a nő nem azért nem lóg a férfin, mert taktikázik, nem, nem! Hanem mert valóban, tényleg elfoglalt. Önmagára fókuszál, hiszen akkor tudja a legtöbbet adni, ha békében van saját magával. Megjátszásról szó sincs.
Attól mert valaki követi A Titkos Szabályokat, attól még nem egy üres bábú, inkább a Szabályokat alakítja magára. Egyéniség. És tényleg igazi kincs, értékelik is a férfiak!
Megjátszásról szó sincsen!
Nincs két ugyanolyan nő, ahogy férfi sem, így igaz!
Akkor miért működik mégis Japánban, Amerikában, Franciaországban stb…. – óóó de még mennyi országot sorolhatnél- élő nőknél? Akik hús-vér férfiakon alkalmazzák a Titkos Szabályokat?!
Hála a Magasságosnak hogy megjelent ez a könyv. Akik követik, azok követik, tapasztalják hogy működik. Senkinek nem ,,tömik a fejét”. Szabad akarat van, mindenki szabad belátása szerint cselekszik.
Más véleményen viszont lehet lenni. Jó is egyébként hogy így van. :-)))
És megbocsátok, hiszen ez nem marhaság. :-)))
Szeretem Via blogjában, hogy szabad a vélemény, és senkit nem néznek le azért, mert megvan a sajátja. De kezdem kicsit egy Amway-előadáson érezni magam… bocs.
Szeretem én is Via oldalát, mert szabad vélemény van, lásd nem tiltott le engem sem (eddig?) .
Egyszerűen válaszolok, sajnálom ha így érzed.
Ezt félre fogod/lehet érteni, nem téged sajnáltalak le,
hanem hogy ezt a kommentelést így látod, mihez hasonlítod.
Kérlek, elég volt. Nem mondasz újat. Mindent tudunk, amit eddig elmondtál, ugyanazokat ismételgeted. Saját felelősségünk, hogy hogyan dolgozzuk fel az infót, és legyen itt vége a dolognak. Többen kérték.
Én most utoljára.
Nem mondhatod, hogy nem kértem eleget.
Egyébként nem mondtam, hogy nem töltött el rettegéssel, a „és akkor mi lesz, ha nem ezt csinálom” rész? A legnehezebb az volt, hogy a szüleimnek bevalljam, hogy nem ez leszek, hanem passz, hogy mi, hiába a befektetett idő, pénz, és energia. Amint viszont megszűnt az elvárás irányomban (illetve, mint kiderült, nem ők támasztották irányomba az elvárást, hanem azt hittem, hogy ezt elvárják tőlem), az nagyon felszabadító élmény volt. És utána sem könnyebb „lebegni” az ismeretlenben – de szuper, hogy elveszíted a korlátokat, a béklyókat, ha ez vagy így KELL öltözködni, viselkedni, stb. NEM! Azt teszed, amit érzel, és ez így jó, még akkor is ha néha pokolian félelmetes.
Éva leveléhez: szerintem, aki elgondolkodik ilyen kérdésen, az jó úton halad. Sok 50, 60 éves ember van, akinek meg sem fordul a fejében ez, és nem érti, miért nem boldog legbelül. Megsúgom, hogy 5 év egyetem és szakmával eltöltött 5 év után simán változtattam most szakmát, és karriert, (az amerikaiak állítólag 7 évente váltanak), és visszakaptam azt a lelkesedést, ami korábban volt az első szakmám iránt, csak a rutin és az elvárások letörték. Szóval kalandra fel! Tedd azt, ami lelkesedéssel tölt el.
Andi leveléhez pedig, van egy 30 éves fiú ismerősöm, és ő meg arra panaszkodik, hogy akárkihez odamegy a buliban nézik milyen kulcstartó van nála (van-e, és milyen kocsija?), milyen márkás szerelésben van, stb., és hiába türelmes, érzelemgazdag, ha a csajok a rámenős pasikat „szeretik”, és egy tánc után smárolnak velük. Ő ezeket a csajokat nem érti, és szerintem akikkel passzolna, azok meg nem járnak szórakozni, vagy nem ide (de akkor hova? – megírnám neki tippként ;-)) Szóval az éremnek több oldala van, és a tapasztalatot Te szerzed. Mentem már oda pasihoz, mert tetszett, és egy szuper, dinamikus 1,5 éves kapcsolat lett belőle. Van, ahol nem jön be a rámenős nő, van, ahol igen, de egy mosoly is biztató lehet, és jel, hogy odajöhet, nem küldöd el. Nyitott szemmel kell járni, és mosolygósan… :-)
Tegnap jutottam el arra a pontra, hogy az életed a saját filmed, amiben te vagy a rendező. Ma oda, hogy életemben először mertem felnőttől segítséget kérni. (Nem mintha a korom alapján én nem lennék, az, de 22 évesen még mindig gyereknek érzem magam.) Mert ugyanabban a helyzetben vagyok, mint Éva, és ez a helyzet megrémiszt. De készen állok változtatni rajta.
Mindenkinek azt kívánom, aki ilyen helyzetben van, hogy merjen segítséget kérni. Talán egy beszélgetés is elég.
Meg legyél a forgatókönyvíró, a producer és a gyártásvezető is… úgy kerek a történet.
Egyébként tök normális, hogy félsz. Mindenki fél. Én is! Rém ijesztő, és egyáltalán nem kiszámítható a fejed (szíved) után menni… Hiszen pont ezért könnyebb a „könnyű” út: amikor tiéd a biztos középszer. Esélytelen magasra jutni, de esélytelen mélyre is. Kényelmes. Biztonságos.
Unalmas.
Közhely, de igaz, hogy nem az a bátor, aki nem fél, hanem aki a félelme ellenére is megy előre…
A bloghoz pedig szeretettel gratulálok. Fantasztikus amit csinálsz Via!
Köszönöm. ♥
Sziasztok! Én is most regisztráltam, bár évek óta olvasom rendszeresen a blogot, ehhez hozzá kell szólnom. :) Éva „problémáját” teljesen magaménak érzem én is, annyival kiegészítve, hogy nem tartom problémának, hanem egy teljesen normális folyamat részének. Én pont 10 évvel idősebb vagyok, mégsem érzem, hogy késő lenne bármihez is. Sőt! Kedves Éva! Nagyon fiatal vagy még, mégis úgy érzem a leveled alapján, hogy nagyon pontosan megfogalmazódtak benned a kérdések, és a megoldásra váró helyzetek. Az, hogy ezeket felismerted, a legjobb kiindulás, a válaszok megtalálása már csak idő kérdése. (meg sok munka, természetesen) Én önmagammal kapcsolatban csak pár éve tudtam megfogalmazni ezeket a dolgokat, tehát jelentős az előnyöd.:) Ez valóban az érettség jele. Mindenféle tanulási folyamatra igaz az a négy lépcső, ami a következő fokokból áll: 1. tudom, hogy nem tudom 2. nem tudom, hogy nem tudom 3. tudom, hogy tudom 4. nem tudom, hogy tudom. Te már felléptél az első lépcsőfokra.:) Talán kicsit kuszán fogalmazok, mert rengeteget tudnék írni, de összegezve: minden oké, ez ilyen. Részletkérdésekben pedig egyetértek a sok előttem szólóval, nagyon hasznos tanácsok. Éva! Nagyon sok sikert kívánok Neked!
31 vagyok, és kb. 16 éves korom óta kattog azon az agyam, mint Éváé, de egy tapodtat sem haladtam előre. Persze az élet attól még zajlik, történik sok jó és még jobb, de a kérdések, kétségek abszolút változatlanok.
A legtöbb pasi (nem mind, de tapasztalaom szerint a legtöbb) gyerekes marad, és nem akar igazán felelős felnőttként élni, idősebb nő meg pátyolgat-kényeztet, mint anyuci:-)
Szia,
mennyire igazad van…amint komolyabb döntés elé kerülnek jön a bizonytalanság, a döntésképtelenség. Pedig sokszor nem az ezerszer is meggondolom hozzáállás visz előre, hanem a „csináljuk, mert egyszer élünk”. És az ember megcsinálja és rájön, hogy erre is képes…
Halihó!
Én is Éva leveléhez szólnék hozzá. A kérdése nagyon jogos, Via válasza meg pl pont az, amit én is gondolni szoktam ezekről a helyzetekről. Rosszul vagyok ettől a sok hülye elvárástól és Évának üzenném, hogy ezzel rengetegen vannak így, olyanok is, akik sokkal idősebbek nála, sőt, akiknek már családjuk, gyerekeik vannak…mert egyszerűen nem lehetünk mindig attól boldogok, hogy másokat boldoggá teszünk, valamint nem várhatjuk a külvilágtól, hogy minket boldoggá tegyen. Ezt mindenkinek magának kell megtalálnia és ez egy piszok nehéz dolog, tekintve, hogy gyerekkorunktól kezdve azt verik a fejünkbe, hogy kiknek, miknek kell megfelelnünk és ilyenkor még véletlenül sem mondja azt senki, hogy magadnak felelj meg, a saját elvárásaidnak és a többi utána már megy, mint a karikacsapás. Sőt, sokszor még meg is kell harcolni egy rakat emberrel azért, hogy Te jól érezd magad úgy, ahogy vagy. Non sense az egész. Nagyon nehéz, de nem lehetetlen és nagyon sok erőt és kitartást kívánok, hogy ki tudj mászni ebből a kulimászból! Sokan vagyunk még így ezzel, legalább, még ha úgy is tűnik, még sem vagy egyedül :)
Üdv, Jerry
Én szerintem kapásból tudok úgy tizenpárezer embert, akinek fontos ez. ;)
I am what I am, I don’t want praise, I don’t want pity. I bang my own drum, some think it’s noise — I think it’s pretty.
Éva: szerintem egyáltalán nincs ilyen határvonal életkorban. Én pl. gimis koromban hosszú hajú, fiúsan öltöző, otthonülő könyvmoly voltam, vidéken akartam élni kb. egy erdő közepén. Aztán egyetemista koromban rengeteg barátom lett, mindig csináltam valamit, mindig mentem valahová, sokat buliztam,csak Pesten tudtam elképzelni az életem. Most megint kevesebbet bulizok, most az utazásra és sportra vagyok rákattanva. Régen én is szerettem volna valamilyen, _bármilyen_ kategóriába beleilleni, de az élet nem egy amerikai középsulis film, ahol ránézére meg lehet mondani, kik a preppyk, kik a geekek, stb. 3Ds emberek vagyunk, nem két lábon járó klisék. És még változunk is, de ez így jó!
Az önismeretnek szerintem is jót tesz, ha sok dolgot kipróbál az ember. Én is a tervezgető-de-soha-semmit-meg-nem-valósító típus lennék, ha nem fognám „szigorúan” magam: pl. jógázni akarok? Jó, akkor jövő hónapban legalább 3 órára elmegyek. Ok, akkor keressünk jógázós helyeket, jelentkezzünk be. Ha nem tetszik, semmi vész, jön a következő dolog a listán.
Éva beletrafált abba, amit én is érzek néha. Még hozzátenném, hogy soha! ne hasonlítgassuk magunkat másokhoz, mert akkor csak még rosszabb lesz. Oké, hogy van, aki ennyi idősen cégvezető/sikeres blogger ;)/feleség-anya, de mindenki más és más az életútja is! (ezt most magamnak is írom)
Amit Andinak írtál, Via, azzal teljesen egyetértek! Végre valaki kimondja, hogy igenis, merjenek a nők is kezdeményezni! Nem kell az ölébe ülni, de köszönni szabad talán?! Egyébként én az összes pasimmal úgy jöttem össze, hogy leszólítottam őket… és érdekes mód egyik sem hitte, hogy akkor most rögtön szobára mennék, vagy már eleve megkaptak.
Szóval hajrá mindenki! ^^
Nézd, 21 évesen én sem voltam se feleség, se sikeres blogger. 23 évesen lettem blogger mint olyan egyáltalán, és „sikeres” bloggernek meg csak mostanában mondanám magam, közel 5 év kemény munka után. Ez nem egyik napról a másikra történik. :) És nem magától. :)
Nem emlékszem sajnos, pontosan mikor volt mottó ez Thurmantől, de azóta minden héten, ezer helyzetben eszembe jutott és rengeteget lendített az életemen, komolyan! Én is gyakran érzem, hogy csak elfolyik az idő, ilyen korban már ezt kéne meg azt kéne… NEM. Önismeret és önértékelés kell, meg önbizalom. Van, aki ezekkel születik, más meg évekig küzd értük. Hajrá, csak elevenen!
Éva: uramisten, mintha magamat olvasnám! Szóról szóra ez az én nagy problémám is, azzal a különbséggel, hogy én (már) 25 vagyok, képzelheted, hogy lángol a fejem… Arról van szó, hogy összeszorul a szívünk, ha látjuk, hogy velünk ellentétben egyesek már gyerekkorukban kitalálják, hogy mit akarnak csinálni, és ha idővel csak hobbiként is, de megmarad a vezérfonál, amiben kiteljesednek, és amit végigvisznek életük végéig. Via jó barátnő módjára nyugtat, hogy van még idő kitalálni, de az az igazság, hogy nincs. Még ha évekbe telik is, de most kell erre rájönnünk, minél hamarabb, mielőtt még céltudatlanul végigbukdácsolnánk az életen, vagy úgy járnánk, mint a Kramer kontra Kramer-ben a feleség (aki otthagyta a családját, mert eszébe jutott, hogy ideje megtalálnia önmagát). Arra már te is rájöttél, hogy az önmegismerés itt a kulcs. Szóval most minden erőddel arra összpontosíts, hogy megismerd magad. Rengeteg olyan módszer van, ami által ezt megtehetjük: pszichológus, kineziológus, számmisztika, asztrológia, pránanadi stb.stb. Mindegy, miben hiszel, ezek a dolgok csak önmagukban még nem oldanak meg semmit, de ha sok helyről szeded össze az infókat, akkor összeáll a kép – összeáll az igazi éned. Én már sok mindent próbáltam, és nagyon jó érzés, ahogy lassacskán rájövök a miértekre, és megszeretem a csajszit, aki vagyok…:) a legbölcsebb tanács pedig, amit mostanában kaptam, hogy ha bármire is érzek késztetést, ne gondolkozzak, csak csináljam. Különben sosem derül ki, hogy nekem való-e.:)
Nem babusgatásból írtam neki, amit írtam, hanem mert ezt látom a legcélravezetőbbnek. :)
Persze, tök jó lett volna, ha tegnapelőttre kifundálta volna, hogy mit akart, de nem így történt, úgyhogy abből főzünk, amink van, ez pedig egy rémült Éva. Rémült Évát először le kell nyugtatni, mert ha bestresszeljük, hogy el van késve, akkor még később fog tudni lenyugodni, és annál később fog tudni konkrétan lépni, addig csak remeg, mint egy szegény, kicsi állat (ma Micimackós analógiáim vannak, úgy látszik). Semmi gáz nincs azzal, ha 21 éves kora helyett mondjuk „csak” 22 éves korára fundálja ki, hogy mit szeretne, de az „isteni szikra” egészen biztosan nem egy teljes rettegésben töltött para-időszakban fog megjönni. Ha megvan a szándék, előbb-utóbb meglesz az irány, akkor el lehet indulni az úton, de ahhoz az kell, hogy kijöjjön abból a félelem-spirálból, amibe hiperventillálva „jajmilesz jajmicsinájjak” belepörgött.
Hát ezért nyugtatgattam. :) Nem azt mondtam, hogy halogassa a végtelenségig a dolgot, csak hogy ne stresszeljen rá, mert nincs baj. És tényleg nincs! A világ legtermészetesebb dolga (sőt, talán az élet definíciója), hogy magunkat keressük.
Kedves Éva!
Engem a Te leveled mozgatott meg jobban. Én is 21 vagyok (lassan 22) és néha bepánikolok, hogy hogyan is rendezzem az életem. Én nagyjából tudom, mit akarok (bár nem olyan rég óta!), csak piszok nehéz ezeket összeegyeztetni. Így kitaláltam, hogy egyszerre csak egy célra, a legközelebbire koncentrálok. Pl. legyek túl a mostani vizsgaidőszakon. Diplomázzak le. Legyen meg az esküvő. Aztán még úgyis annyi minden alakul. (pl. felvesznek-e egyáltalán MA-ra)
Korhoz én sem tudnám kötni, mikorra kéne kialakulnia annak, hogy valaki tudja kb., mit akar. Legalább mondjuk annyira, hogy akar-e családot, vagy nem akar. Mert azért 40 évesen kitalálni, hogy akarunk családot, úgy, hogy egyedülállóak vagyunk… sokkal-sokkal nehezebb a megvalósítás – de persze korántsem lehetetlen! Én őszintén szólva örülök, hogy gondolkozol ezen. És szerintem örülj neki Te is, a pánik helyett! Ha már gondolkozol az életeden, saját Magadon, és nem csak élsz bele a vakvilágba, az már fél siker! ;)
Nehéz családi háttérrel szerintem még sokkal nehezebb biztosnak lenni önmagunkban, hiszen vsz. nem volt biztos az a családi háttér sem, amiben ráértél volna csak azzal foglalkozni kamaszkorodban, hogy ki is vagy, mit is akarsz. Mert volt más gond is.
Nem ismerem a családi hátteredet, de az is simán lehet, hogy korábban egyszerűen felnőttebbnek KELLETT lenned, azt diktálták a körülmények, mert nem volt mondjuk Körülötted olyan felnőtt, akire számíthattál volna. De valamikor át kell élned azokat is, amiket akkor kellett volna! (ha ez valóban így volt, csak tapogatózom, lehetséges, hogy teljesen mellé nyúltam) 21 évesen még nem vagy elkésve, ezt garantálom! :)
Szerintem a legjobb, amit tehetsz, ha első körben szépen elfogadod, hogy teljesen normálisan működsz! Baromi nehéz megtalálni – pláne a mai bizonytalan világban – hogy hogyan fogsz majd tudni boldogulni, mi lenne a jó lépés. Második lépés: az elfogadás mellett örülj is annak, hogy Te ezen gondolkodsz és érdekel Téged a saját életed! Légy Magadra büszke! Aztán harmadik lépésként pedig próbálkozz! Próbálj ki mindent és informálódj! Nem tudom, milyen szakra jársz, de nézz körül, milyen lehetőségeid vannak, ha tartanak róla nyílt napot vagy valamilyen előadást, menj el rá, olvass róla sokat és hagyd az érzéseket áramolni. Hol indul be a bizsergés Benned, hogy igen, ez kell nekem!? Én pszichológiára járok és nálam a kamaszoknál, az iskolapszichónál indul be pl. ez az érzés, hogy igen, ez baromira érdekel! De a hétköznapjaidban is megteheted ezt. Filmnézés, evés vagy bármi közben. Mi az, ami pozitív érzést kelt Benned, mi az, ami negatívat? Mert már akkor el tudsz Magadról mondani valamit: igen, én szeretem a romantikus filmeket; nem, én nem szeretem a sárgadinnyét. Banálisnak tűnhet, de ez is egy alap, ez is infó Rólad.
Ha tudsz, gyűjts Magad mellé embert, embereket, akikkel elmehetsz kipróbálni a különböző dolgokat! Akár a Pároddal is.
Nagyon sok sikert kívánok Neked! :)
Ui.: Azzal pedig tök egyetértek, hogy a düh remek hajtóerő tud lenni, hogy a fenébe is, csak azért is elmegyek arra a kézműves órára, összeszedem végre magam! Én dühből pl. remekül tudok fürdőszobát takarítani :)
Igen, valahogy úgy volt, hogy a kamaszkorom kezdetén érték el a tetőfokukat a problémák..
Igyekszem majd próbálkozni. Bár így is volt, hogy sikerültek dolgok „nekifutásból”, pl. „nehogy már ne tudjak lerendezni angolul egy telefonálást”, és megtettem. :D
Hú, na ahhoz aztán igazán gratulálok! :D Az angollal nekem egyelőre csak nagyon kicsi sikereim voltak (pl. igen, sikerült elmondanom neki, hogy ott jobbra kell fordulnia :D). Ha vannak még ilyen élményeid, gyűjtsd össze őket, akár írásban is és meríts belőlük erőt! :) Megy minden, ha belevágsz!
Én kb. 22 évesen törtem azon a fejem amit most olvastam. Úgy éreztem, hogy bakker körülöttem mindenki tudja mit akar sőt egy 15 éves ismerősöm nagy komolysággal közölte, hogy ő már jó pár éve tudja, hogy épitész lesz és pont. Én meg vigyorogtam, hogy hááát az más tészta, hogy mit végeztem, de fogalmam sincs mihez kezdek. Amit akkor tudtam, hogy anya lettem és legalább egy pozició biztos az életemben és mi lesz 3 év múlva? NAgyon jó volt amúgy, hogy kaptam 3 év „szünetet” lenyugodtam és nem pánikolva körvonalazódott mik is tetszenek. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki szüljön gyereket 22 évesen! Lehet 30 évesen rádöbbenek, hogy mégis inkább űrhajós lennék, kitudja. De megszünt a megfelelési vágy mivel egy gyerekkel a karodon ennyi idősen mindenki idiótának néz, főleg, ha még be is vallod, hogy bizony örülsz neki és még tesót is tervezel. Egyszerűen nem lehet mindenkinek megfelelni. Nekem ezt kellett akkor elengedni és megtanulni. A legfontosabb, hogy saját magamnak tudjak elszámolni, nem pedig Böske néninek a szomszéd utcában.
Érdekes témák, jó tanácsok:) bár a „hívjuk táncba a pasikat” dologban személyesen két dolgot tapasztaltam, és egyik se volt pozitív:D
1.) jó beszélgetés és táncolgatás után az amúgy teljesen normálisnak/rendesnek tűnő illető totálisan fel van háborodva, hogy nem az ágyban akartam véget venni az estének, hiszen én „kezdeményeztem”.
2.) attól, hogy én mentem oda, teljesen anti-femininné váltam a szemében, de eleget dobtam ahhoz az önbizalmán, hogy rövid időn belül otthagyjon, és fel merje kérni a barátnőmet:)
Szóval, valami hiba van a rendszerben, csak tudnám, hogy mi:)
Amúgy tényleg én is feleslegesnek érzem a koron való „parázást”, a környezetemben ugyanúgy van jól működő kapcsolat egykorúak, és 2-3-4-5 plusz évvel, mint a férfi, mint a lány javára:) szerintem amúgy ezt a koros „pálfordulást” szimplán az idézte elő, hogy régen a fiatal lányokat gyakran adták hozzá idősebb férfihez, és a lányok általában 25éves korukig elkeltek, majd ahogy kialakult a „szingli életforma” és egyre több a csinos, egyedülálló nő 30-40évesen is, úgy a pasik is inkább kacsingatnak korban fölfelé, főleg, hogy az otthonlakó egyetemista fiúk, akik sose éltek egyedül, megszokták, hogy gondoskodnak róluk. Plusz manapság az egyetemeken gyakran vannak egy évfolyamon a 19évesek a 22-23évesekkel, és mivel ugyanaz az élethelyzet, senkit se érdekel, hogy a lány vagy a fiú az idősebb:)
1. Az ő baja. Következő!
2. Az ő baja. Következő! :)
Via, imádlak! :D
Elfogadás és elengedés, 2 in 1. :) Gyakorold. :P
Erről Dr. Bubó jutott eszembe, „Kérem a következőt!”:D de amúgy, igen:)
sziasztok!
eddig én is zugolvasó voltam. eddig. :D
Éva kérdésére: én is hasonló szituban voltam/vagyok. most 25 (26?) éves vagyok, tavaly ilyentájt már nem bírtam magammal (ez és mások miatt is), és pszichológushoz mentem. megspórolok neked pár kört azzal sztem, ha elárulom, kb ugyanazokat mondta nekem, mint amit Via is írt neked. (Via, te titokban pszichológus is vagy egyébként?! :D mármint végzettség-ügyileg :)) ) tudom, hogy nem tűnik túl jó tanácsnak, de valóban nem segítség, ha csak cakkozod az agyad az egészen. próbáld meg elfogadni a szitut: most ez van, de fog olyasmi jönni az életben, ami segít ezen változtatni. nem azt mondom ezzel, hogy felejtsd el a problémát, és hagyd a francba az egészet, csak nyugodj meg: nem vagy semmivel elkésve. nekem az illető pszichológus azzal példálózott, hogy sokan még 30 évesen sincsenek tisztában ezekkel a kérdésekkel, ami – valljuk be – önmagában még nem segít rajtam/rajtad/akárkin. de nézz körül, és vedd észre az embereket! ugyanolyan bizonytalanságokkal van a legtöbb tele, mint Te is :) talán ez segít, hogy elfogadd a jelenlegi helyzetet, és segít előrelépni. sztem már egyébként az is haladás, hogy egyáltalán meg tudtad fogalmazni, mi a problémád, és valakit meg tudtál keresni ez miatt! fel a fejjel! :) nem tudom, neked van-e ilyesmivel is problémád, de legyél bátor! én pl nagyon félek az új helyzetektől, viszont pont mostanában sikerült rávenni magam, hogy eljárjak jógázni (nagyon szeretek jógázni). rettegtem, mit fognak hozzám szólni, szívesen fogadnak-e, befogadnak-e egyáltalán… de megtettem az első lépést, és nagyon jól esett, sok önbizalmat is lehet kapni ilyen apró dolgokból is! menj el kézműveskedni, próbálj ki sportokat, bármit! meg fogod találni, ami tényleg hozzád való, ami nem tetszik, azt pedig elhagyod. aki ezért megszól, az meg tehet egy szívességet :D
és igen. ez pont olyan dolog, amivel kapcsolatban te tudsz tenni bármit is, más sajnos nem tud segíteni. kicsit 22-es csapdájának tűnhet, de neked kell bármiben is elhatároznod magad! ha abban, hogy változásra van szükséged, hát abban. ha már ezt tisztázod, már megtetted az első lépést.
Andi: basszus, ez is nagyon aktuális! én is mostanában ezt vettem észre, gondolkodtam is rajta miért van ez :D nekem most egy 3 évvel fiatalabb barátom van. sose gondoltam volna, hogy ez lesz, mert én is bizonyos elvárásokkal futottam neki a pasikeresésnek. de jött Ő, és úgy döntöttem, sutba vágom az „elveimet” és belevágok. :D hát, nem bántam meg (eddig :D :P ) a lényeg, hogy ne végy mindenkit egy kalap alá, csak mert idősebb/fiatalabb/ilyenebb/olyanabb. annyira bárkit közel engedhetsz magadhoz, hogy kiderüljön, igaz-e, amit alapból gondoltál róla :)
amúgy azért azzal sajnos egyet értek, hogy a mai fiúk többször is nyithatnának a lányok felé. kicsit konzervatív (?) vagyok ebben a tekintetben, bár nem azt mondom, hogy illetlenség egy lánynak felkérnie egy fiút. meg kéne találni ebben is az arany középutat, mint annyi másban :( :))
Végzettség-ügyileg eleven ember vagyok. Az megfelel? :))
Kedves Via, először kicsit félve fogadtam ezt a rovatot, de nagyon-nagyon várom mostanában, jókat írsz (a konfettist kiírom magamnak:).
Én most félig-meddig én is Éva problémájával szembesülök, csak idősebb kiadásban. Valószínűleg sok igazság van a válaszodban, rengeteg elvárást támasztunk, és támasztatnak velünk szemben, aminek (feleslegesen) meg akarunk felelni. Viszont nekem az tapasztalatom, hogy nem csinálhatsz mindig olyat, ami boldoggá tesz! Van rengeteg dolog, amin egyszerűen fogat szorítva túl kell esni (halom szennyes edény vagy nemszeretem tantárgy vizsgája), én ehhez kérnék motivációt :)
Oké, értem a problémát. Akkor tegyünk különbséget az „azt csinálok amit akarok!” hisztis gyerek nyafogása és a céltudatos, határozott „azt csinálok, amit akarok!”-felnőtt között. Mint írtam, utóbbi rengeteg melóval, fájdalommal, szenvedéssel, és áldozattal is jár.
Ki akart saját lakást? Ki szeret szép, tiszta otthonban lenni? Ja, Te? Akkor nyomás mosogatni, és közben tessék hálát adni, hogy
a.) volt mit enned
b.) volt kivel megosztanod
c.) IVÓVÍZ jön a falból
d.) tudom ám folytatni a sort! Felálltál már? :))
Néha őrmesterkednem kell, de ha én nem vagyok ott a sarkadban, csináld magadnak helyettem. :) A nemszeretem tantárgy vizsgája a szeretem szakmához vezet? Igen? Akkor nincs több kérdésem. Spuri tanulni!
Azt csinálni, amit boldoggá tesz, iszonyú kemény munka. De azáltal, hogy a „nemszeretem”-dolgok a „szeretem”-dologhoz vezetnek, őket is meg lehet ám szeretni… ;) Ha más nem, örülni lehet, hogy túl vagyunk rajtuk.
Pontosan ez történt velem is :)
Pedig én már Viát is ismerem, Campbellt is ismerem, szorongani sem szoktam éppen gyakran.
Cupicupi!
Szia Via!
Titokban mindig olvaslak, de még sose szóltam hozzá a blogodhoz. :) De most annyira jókor jött ez a bejegyzésed, annyira szíven talált és megerősített egy számomra fontos dologban, hogy rögtön regisztráltam, hogy ezt megírjam! Köszönöm!!!
Én pedig köszönöm, hogy megírtad a hozzászólást, mert ezek szerint elértem a célomat. ♥ Már megérte. :)