Ha emlékeztek a blogszülinapos bonbon bejegyzésére, akkor ott már említettem, hogy Ötvös Zsuzsi tart bonbonkészítő tanfolyamokat, és hogy menni is fogok hozzá tanulni a csokiról. :) Múlt héten el is jött az alkalom, és egy nagyon szép napos, ámde szeles délelőttöt töltöttünk Szentendrén, az Ínyencház főzőiskolában csokiillatban és nyakig ragacsosan. Kétféle töltelékkel készítettünk étcsoki bonbonokat, illetve készült egy üreges csokitojás is. Utóbbi könnyen elkészíthető házilag is, hiszen csak a hobbiboltban kapható, pár száz forintos műanyag formára van szükség (a polikarbonát bonbonforma nagyobb beruházás).
A munka mellett igyekeztem fotózni a fázisokat is, hogy megmutathassam, hogyan készültek a finom csokik. A csokitojást mindenképp próbáljátok ki, sőt, más hobbiboltos műanyag formával is működik, például nyuszival vagy Mikulással. Kevesebb kosszal is jár, mint egy bonbonozás — a főzőiskola előnye mindig, hogy nem a résztvevők takarítanak! :) De a tojás könnyen reprodukálható otthon is, csak csokit kell hozzá temperálni.
Két fős csapatokban dolgoztunk, és megosztottuk a munkát. Először elkészítettük a kétféle kontrasztos színezőt: kurkumával illetve aranyporral színeztünk be olvasztott kakaóvajat és fehércsokoládét. Ezzel maszatoltuk (gumikesztyűvel), fröcsköltük és rajzoltuk (ecsettel) a formák belsejét. Én monogramokat rajzoltam, illetve a tojásra cakkokat, pöttyöket, vonalakat írókáztam.
Csokit temperáltunk, és elkésztettük a csokiburkot (erről a mozzanatról részletesebben a szülinapi bonbon bejegyzésben olvashattok — most az a különbség, hogy én csináltam a műveletet, és az én fülem lett csokis :D)
Gyönyörű lett a „kupleráj”. ♥
A kész csokiburok, hűlés után.
Kétféle tölteléket készítettünk: egy vaníliás tojáslikőröset (nekem ez volt a kedvencem), és egy sós, karamellizált fehércsokisat.
Habzsákkal töltöttük a bonbonformákba.
A csokitojáshoz is étcsokit temperáltunk, majd fahéjjal és robbanós cukorkával (!!) kevertük el. A tojásforma egyik felét kétharmadig megtöltöttük a csokival, majd összezártuk, és jöhetett a rázogatás. :) Jó kis izommunka, de szükség van rá, hogy egyenletesen bevonja belülről a csoki a formát. Amikor a maradék temperált csokin látszott, hogy kezd kihűlni, akkor hagyhattuk abba mi is a mixelő mozdulatokat. Addigra már annyira szilárd lett a csoki, hogy ha betesszük a hűtőbe, akkor nem fog lecsurogni az egyik oldalára az egész. :)
Zsuzsi a bonbonok lezárását mutatja — gyorsan kell letolni a csokit. Ez elég sok stresszt okozott, de végül belejöttünk. :)
Zsuzsi gumikesztyűs kézzel kinyitotta az ő tojását, és azonnal teszteltük is! Látszik is a kék robbanóscukor a törés mentén.
A bonbonok talpa is kész! Lehet kiborítani.A kész bonbonok. Már aznap estére „eltűntek”, de a csokitojást még őrzöm, majd Húsvétkor elfogyasztjuk a családdal. :) Ha nem olvassák ezt a bejegyzést, meg fognak lepődni a robbanós cukron! :P
Dikoca mondta
Nagyon jó lehetett, mi karácsonyra készítettünk az egész családnak bonbonokat, robotost, szívecskést, meg hagyományos bonbonost, nagyon jó volt. meg fárasztó, kb 300 db készült:)
A robbantóscukor meg külön szuper ötlet, biztos nagyon izgalmas íze lesz vele:)
Via mondta
Az ízen nem változtatott igazán, de tök jól pukkant! :) (A próbatojást még a tanfolyam után megette a csoport. :D)