Legutóbb akkor voltam büszke magamra, amikor…
Mi ez? Szerdai traccsparti, hogy feltöltődjünk erővel a hét hátralevő részére, együtt nevessünk, egymást inspiráljuk. Írd meg, hogy hogy fejeznéd be a mondatot! Nyugodtan lehet utána beszélgetni a felmerült témáról.
Általában a pici dolgokért is vállon veregetem magam, mert olyan sokszor az jönne automatikusan, hogy “de hülye vagy”, meg “már megint nem tökéletes”, hogy inkább tudatosan figyelek arra, hogy keressem azt, amikor elégedett lehetek, és meg is engedem magamnak, hogy elégedett legyek. (És nem, ennek semmi köze nincs a beképzeltséghez, az a paci másik oldala.) Olyan kicsi dolgok is számítanak, mint hogy “mindenhonnan folyik rólam a víz”-erőbedobással tornázok, vagy makulátlanra nyúlszőrmentesítettem a szőnyeget (sőt, dupla pontot ér, ha mindezt a torna után produkáltam; ha már úgyse tudtam azonnal lábra állni, addig is lekötöttem magam – gumikefe + plusz bicepszedzés = újszerű szőnyeg). De a jó ötleteimért is elönt a büszkeség, főleg, ha az idő még igazolja is őket. :)
… leúsztam 2 kilométert.
….elhatároztam, hogy nem hagyom magam megbántani és kiállok magamért. (Idegenekkel eddig is ment, de a szeretteimmel kapcsolatban döntöttem így, még ha nem is tudatosan-akarattal teszik.) Hatalmas nyugalmat és erőt ad.
…felmásztam egészen a gleccser lábáig.
… befejeztem a legújabb Duolingo leckét! :) És hogy a nyaraláson minden francia el volt képedve, hogy még csak 6 hónapja kezdtem neki, és már így beszélek. Úgyhogy mindenkinek ajánlom, tényleg hatásos!
én is a duolingóval tanulok franciául :) és nagyon szeretem
Az elmúlt napokban egyfolytában büszke vagyok magamra, mert sokkal rugalmasabban állok hozzá az életünkhöz és emiatt kiegyensúlyozottabb vagyok, mint valaha.
Ezt olyan jó olvasni! :) Gratulálok!
…rávettem a számítógépemet a japán jelek írására. (Egy órával ezelőtt.)
Amikor március végén lefutottam életem első félmaratonját :)
Gratulálok! Hogy ment? Hol futottad? Mennyivel? Az első után hónapokig a föld felett lebegtem!
….kitisztítottuk a cica fülét, és nem sírt!
Mikor másfél hete àtvettem a kitüntetéses mesterdiplomámat! Via, a záróvizsgán anyud volt a jegyző! :-)
:)) De jó! Mindig meséli, hogy jegyzősködik, de csak az ő oldaláról szoktam ismeri a történetet. :)
Kedves volt nagyon, behozta a folyosóról a szakdolgozatomat! :-)
Juhú! :) Most meg feletted néhánnyal kommentelt. :P
Dejóóó! :) ♥
Most már csak azt kellene kitalálnom, ki vagy valójában! :D :D
(Holnap elő keresem a pénteki táblázatomat, és lehet ki fogom találni! :P )
Múlt hét pénteken voltam utoljára büszke és meghatott!
Egy menyasszonynak tettem felejthetetlenné a napját az általam varrt ruhával, azóta is random kapom a dicséreteket, és ez nagy megelégedettséggel tölt el! :)
Tudsz fotót mutatni? :) Kíváncsi lettem!
amint engedélyt kapok, megmutatom :)
a Balaton-átúszáson egy órával jobb időt úsztam, mint amennyi az átlag idő… nem hiába készültem rá ;)
Gratulálok! Nincs jobb, amikor egy versenyen úgy mész át a célzónán, hogy felűlmúlod magad!
köszönöm :)
A hétvégén volt öcsém esküvője (akire akkor nagyon büszke voltam :D) abban a kisvárosban, ahová általános iskolába jártam. Végigsétáltam az utcán, emlékeztem a régi önmagamra, akinek fogalma sem volt arról, hogy mit akar az élettől, emlékeztem az akkori barátaimra, akik mind hagyták elszaladni maguk mellett a lehetőségeket és sokan elkallódtak az életben, vagy éppen önhibájukon kívül érték őket nagyon rossz dolgok. Emlékeztem arra, hogy mára van 2 diplomám, egy jó állásom, sok célom és álmom. 14 évesen milyen messze voltam ettől…
… amikor este 10kor lett készen a süti, és nem nyúltam akkor már hozzá :)
… amikor olyan de olyan jó lenne kicsit még pihenni hétvégén, de erőt veszek magamon, és irány a Margitsziget, vagy egy otthoni torna.
no ez az igazi r’n’r!!!! Gratulálok! Mi a cél?
Igazából nem is tudom, mi a cél. Talán az, hogy ez az életmód/állapot tartósan fennmaradjon. Kicsit talán a példamutatás, és mások motiválása is hajt. Nem mondom, h én nem vagyok néha “gyenge”, vagy nem csúszik le az a süti (na nem este 10kor- vagy néha olyankor is:)), de próbálom tudatosan szervezni az életemet, és ebbe bele tartozik pl. a ma 5 órai kelés is, hogy tornázzak egyet, mert a du. már nagyon sűrű, és nem biztos, h be tudtam volna iktatni. Lehet, hogy bizonyítani akarok?! Talán…magamnak, másoknak, nem tudom. De jó látni pl. a mindennapos, vagy minden másnapos hasazás eredményét :)
…a mult hetvegen osszejott a gyerek western bulija :) Hetedik szulinapos buli volt, amit ejjelente keszitettem el anyucimmal… A nagyfiam csillogo szemeit latvan tenyleg buszke voltam magamra, hogy alvas helyett inkabb ezzel foglakoztam, pedig…
… amikor hajnali 1/2 3-kor 5260 km-t letudva a hátunk mögött egészben -és biztonságban-hazaértünk. :) <3
♥
Tegnap este 3/4 9-kor elkezdtem tornázni, ahelyett, hogy a tévé előtt feküdtem volna. És menet közben sem hagytam abba, pedig…………..
…leküzdve az írói válságomat, közel egy hónap alatt, nagyon sok tervezéssel és gondolkodással sikerült megírnom a fanfictionöm 8. részét. eddig, ha írtam valamit, de elszállt a kezdeti lelkesedés, abbahagytam az egészet, de most elhatároztam, nem fog így történni.=)
Az olvasóid biztos örülnek a folytatásnak. :) Gratulálok!
…megláttam a nevem mellett a maximális jegyet az államvizsga védés után. még csak két hete volt, úgyhogy erre vagyok a legbüszkébb, főleg hogy az elmúlt két évben nagyon kevés elismerést kaptam, védéskor is nagyon belekötött az egyik tanár, tulajdonképpen megkérdőjelezte az egész kutatásom hitelességét. végül elég nagy elégtétel volt az a jegy.
gratula! :)
Hogy ellenállok a féktelen költekezésnek, és végre nemet tudok mondani a csábító leárazás feliratoknak, és nem akarok mindenáron megvenni valamit – amit sosem fogok felvenni – csak azért mert olcsó.
Most rájöttem, hogy nekem is többször kellene veregetnem a vállam, és tudatosabban odafigyelni arra, hogy igenis legyek büszke magamra az apróbb sikerek miatt is. Konkrétan kb. 5 percembe telt mire ezt az egy dolgot összeszedtem…
igen!!! nekem is rá kellett ébrednem, hogy tele van a szekrény és a ruhák / kozmetikumok felét nem hordom / használom, ahhoz hogy ez az elhatározás (mármint hogy semmi fölösleges vásárlás) bennem is megfogalmazódjon.
szóval én csak gratulálni tudok. hogy erős vagy :)
Ez nagyon jó felismerés. És sokszor tényleg igaz, hogy olcsó húsnak híg a leve. Ha veszel féláron egy olyan zöldséget, ami holnap lejár, és már most kidobhatod a harmadát, mert punnyadt, akkor igazából jobban jöttél volna ki, ha teljes áron veszel egy szépet, amit egészben el is tudsz fogyasztani… Mindig meg kell nézni, hogy mitől is akciós, és megéri-e.
Amúgy iszonyatosan empowering azt mondani valamire, hogy köszönöm, nem kell, nincs rá szükségem. Még jobban az, ha ingyenes dologról van szó, pl. valaki lomtalanít, és rád sózná az amúgy hordható, használható, szép dolgait. Ha nem használnád, akkor nem kell elfogadni csak azért, mert ingyen van.
…vért adtam :)
Tényleg ügyes vagy! :)
köszi :*
Hős! :)
:P
… tegnap nagyon büszke voltam mert kidolgoztam a kontrollmappámat, nagyon akarom hogy működjön a program! a napi rutinok elég jól mennek már, augusztustól zónázok :)
… hosszú idő kihagyása után, két gyermek mellett megszereztem a második diplomámat :) (És elhatároztam, hogy soha nem fogok arról regélni, hogy jujdenagyonkönnyűvolt, mert én vagyok a szuperanyu, de arról sem, hogy jajistenemmarháramegszenvedtem! Egyszerűen csak nagyon akartam… És sikerült… :) )