Glamour-napok 2016 ősz – újdonságok
Az idei őszi Glamour-kuponos hétvége már nem is hétvége, hanem majdnem egy egész hét! Az új időpont 2016. október 6-9. csütörtök-vasárnapra esik, azaz újra játszik a vasárnap is, mint kuponozós nap ÉS a csütörtök sem esett ki, szóval, talán emiatt a szombati tömeg egy kicsit kisebb lesz. Ráadásként van egy október 5-i szerdai „nulladik” nap is a DM-es kuponokra, tehát azokkal összesen öt napig lehet vadászni.
A kuponok beszerzési helye: 2016. októberi Glamour (címlapon Cindy Crawford és lánya, ld. fent), illetve a Kiskegyedben is mellékelni szokták.
A kuponok beváltási helye: a legtöbb boltban országszerte, de ismét vannak üzlet-specifikus kuponok, például bizonyos márkákra csak megadott drogériákban, hipermarketekben vagy műszaki boltokban vonatkoznak a kedvezmények, ezeket külön jelöltem a listán.
Mit lehet vásárolni? Elsősorban szokás szerint ruhát és sminkcuccokat, szépségápolási szereket (hajfestéket, fogkrémet) de könyvet, ételt, bútort, műszaki cuccokat, tisztítószert és belépőjegyet is tudsz venni, és vannak szépségápolással kapcsolatos szolgáltatásokra beváltható kuponok (esztétikai beavatkozások, fogászat, stb.). Figyelj oda, hogy ne legyen csalódás! Nem mindegyik kupon váltható be a teljes termékpalettára, vagy egy adott bolt teljes kínálatára – vannak kuponok, ahol csak egy termékre váltható be a kedvezmény, vagy csak egy bizonyos márka bizonyos termékcsaládjára. Olyan is van, hogy egy adott üzletben csak a már eleve megjelölt termékeket veheted meg kedvezménnyel.
Szeretnél szervezetten készülni a bevásárlásra?
Ha tudatosan frissítenéd fel a ruhatáradat, szükséged van gardrób-rendszerezős inspirációra, ruha-kombinálós tippekre, és még több kuponozós trükkre, kattints ide, és máris elküldöm neked a gardrób-kisokosomat! :)
Glamour-napok 2016 ősz – a teljes kedvezménylista
Ruha
- 20% kedvezmény: Adidas (a megjelölt termékekre érvényes), Amnesia, Auchan (felsőruházati termékre), Budmil, C&A, Calzedonia, Columbia, Eporium, Gas, Geox, G-star, Guess, H&M, Heaven2, Heavy Tools, Kik (20% lakástextíliára, 15% minden másra), Levi’s, Esmara (LIDL), Michal Negrin (megjelölt termékekre), Missy, Mohito, Mustang, New Yorker, O’Neill, Okaïdi, Orsay, Pepe Jeans, Replay, Reserved, Retro Jeans, S.Oliver, Saxoo London, Scotch&Soda, Springfield, Superdry, Süel, Szputnyikshop, Takko, Tally Weijl, Thomas Jeans, Tom Tailor, Wellensteyn & Campione, Wrangler Lee, Tchibo (használati cikkekre is vonatkozik)
- 25% kedvezmény: Gap, La Martina, Nautica
- 20-50% kedvezmény: hellomami kismamaruha
Fehérnemű
- 20% kedvezmény: Intimissimi, J.Press, Esmara Lingerie (LIDL), Skiny, Tezenis, Triumph, Women’s Secret
Sport
- 20% kedvezmény: Hervis (maximum 2 termékre), Intersport (20%, kivéve: GoPro)
Kiegészítő – cipő, táska, óra, ékszer
- 20% kedvezmény: Ara, Bercolini, Cadenzza, Carpisa (kivéve: Basic & állandó kollekció), Centrum (Nőknek & Férfiaknak multivitamin, a BENU gyógyszertárakban), Clinique, CND Creative körömlakk rendszer, Converse, Desigual, Devergo, Dockyard, Dorothy and Aby, Ecco, Ecipo.hu, Högl, Josef Seibel, Karl ékszer, Kazar, Lloyd, Mango (kivéve: * vagy O vagy # jelölésű termékek), Marks & Spencer, Mayo Chix, Müller (a többi Glamour-kuponnal összevonható), Pandora (kivéve: új kollekció), Parfois, Pig Shoes, Playersroom, Playmax, Reno, Salamander, Scholl (kivéve: lábápolási termékek), Sebastiano (bokacsizmára), Skechers, Swarowski (kivéve: SCS termékek) Swarowski (optikai keretekre), Tamaris, Trunk & Co. (American Tourister, Lipault, olasz női bőrtáskák, High Sierra, Gregory, Disney), Újvilág ékszer óra (megjelölt termékekre), Ungaro Swiss, Vagabond (megjelölt termékekre), Vans, Vision Express
- 20-50% kedvezmény: BL óraszalon (megjelölt termékekre), Opti Mart Optika, Optika Plus (70% keretekre, 50% napszemüvegekre, 30% lencsékre)
- 25-40% kedvezmény: Exclusive Gold ékszerüzlet (25% arany ékszerekre, 40% ezüstékszerekre)
- 30% kdvezmény: Optic World, Opti-Free Puremoist 300ml (Optic World optikákban), Orsiékszer
- 2500 Ft kedvezmény: L’Occitane (10000 Ft feletti vásárlásnál)
- 5000 Ft kedvezmény: Swatch (25000 Ft feletti vásárlásnál)
Szépségápolás, egészség, drogéria
- 5% kedvezmény: Bourjois (Müller)
- 20% kedvezmény: Ahava Premium Cosmetics (márkaboltban vagy Douglas-ban), Babyliss (Curl Secret & Beard Designer, Media Marktban), Bioderma, Douglas (piros táblával megjelölt termékekre vonatkozik), Ellen, Estée Lauder, Eucerin, La Roche-Posay (a részt vevő gyógyszertárakban), Milani, Nuxe (a részt vevő gyógyszertárakban), Pierre René professional, Profimed (Swissdent, Marvis, Korres, Tweezerman és GUM termékekre), Pupa (50% megjelölt termékekre), The Body Shop (3 termékre), Tricovel (Alma gyógyszertárakban), Uriage, Vichy
- 25% kedvezmény: Lactofeel (hüvelygél, Alma gyógyszertárakban), Marionnaud parfüméria (minimum 2 termék vásárlásakor. +5% törzsváráslói kártyával), Naba (X-one Lac Gel Kit)
- 30% kedvezmény: Aromax, Astor (Müller), Babé (arc & hajápolótermékek, csak a résztvevő gyógyszertárakban), Bausch & Lomb, Beyoncé (Müller), David Beckham (Müller), Fa (Müller), Guess (Müller), L’Oréal Paris dekorkozmetika (Müller), Maybelline (Müller), Palette (Müller, a többi Glamour-kuponnal összevonható) Rimmel (Müller, a többi Glamour-kuponnal összevonható), Sally Hansen (Müller), Syoss (Müller, a többi Glamour-kuponnal összevonható), Színfogó (Müller, a többi Glamour-kuponnal összevonható), Yamuna
- 40% kedveszmény: Jimjams Beauty (arcápoló szettek), Yves Rocher (1 termékre)
- Ajándék: Kiehl’s (2db termék vásárlása esetén ajándék luxusminta-csomag)
DM kuponok
- 25% kedvezmény: Adidas, Bourjois, Dove testápolás, Dove tusfürdő, Durex, Elmex, Gilette, Helia-D arcápolás, Naturella, Nivea dezodorok, Old Spice, Oral-B, Palmolive, Revalid, Rexona, Scholl, X-epil szőrtelenítés, Zendium,
- 50% kedvezmény: Alverde (1 db termékre), Aquafresh (egydarabos fogkefére), Astor (1 db termékre), Blend-a-Med, David Beckham, Fa, Garnierarcápolók, Garnier hajfestékek, Garnier deo, L’Oréal Paris casting hajfesték, L’Oréal Paris dekorkozmetika (1 db termékre), L’Oréal Paris Elseve, L’Oréal Paris Exellence hajfesték, L’Oréal Paris Revitalift arcápolók, Lactacyd, Max Factor (1 db termékre), Maybelline (1 db termékre), Nivea arctiszítók, Palette Deluxe & PPCC, Pantene, Persil (1 db termékre), Police, Rimmel (1 db termékre), Sally Hansen, Schauma, S.he stylezone dekorkozmetika vagy körömápolás (1 db termékre), Somat (1 db termékre), Syoss Oleo & Gloss Sensation, Syoss hajápolás & hajformázás, Ultime, Vademecum, Wilkinson
Rossmann
- 20% kedvezmény: Aloe Vera, Libero Wipe, Zewa
- 25% kedvezmény: Air Wick, Always, Discreet, Dove (Advanced Hair Series), Duck, Glade, HairClinic, Lacalut, Libresse, Parodontax, Purina One (1db 800g-os termékre), Sensodyne, Surf, Taft, Vanish, X-epil (intimhigiénia & terhességi tesztek)
- 30% kedvezmény: Colgate, Diadermine, Isiana, Nivea arcápolás, Silan (1.5/2l termékekre)
- 33% kedvezmény: Signal, Syoss Color hajfesték
- 35% kedvezmény: Jimjams Beauty
- 40% kedvezmény: Bic, Fa deo, Finish adalékanyagok, Garnier hajápolók, Garnier hajfestékek, Garnier hidratáló krémek és pure arcápolók, Gliss Kur, Got2B, L’Oréal Paris arcápolók, L’Oréal Paris prodigy hajfesték, Max Factor, Maybelline, Palette, Perwoll, Schwarzkopf Perfect Mousse és Natural&Easy, Somat
- 50% kedvezmény: Antonio Banderas, Astor, Beyoncé, Cif, David Beckham, Dove (1 db Advanced Hair Series Regenerate Nourishment hajápoló szérumra), Playboy, Rimmel
Szolgáltatások
- 50% kedvezmény: Bársony orvos-eszétika (lézeres hónaljszőrtelenítés), randivonal.hu
- 45% kedvezmény: Team Fitness Csillagvár (3 hónapos bérletre)
- 30% kedvezmény: Aesthetica (tetoválás-eltávolítás), Oxygen Wellness Fáy központ,
- 20% kedvezmény: Aestethica (szemkörnyék-fiatalítás), Paintcoctail, Perfect Nails
- Egyéb: Aesthetica végleges kézeres szőrtelenítés (1 testrész szőrtelenítése mellé ajándék másik testrész szőrtelenítése (8+8 alkalom), + 1 alkalom egy választott testrészen), Ruhadoki
Egyéb
- Játék: játékvár (20%, kivéve lego), Lego Juniors (20% Regio Játék)
- Könyv: Akadémiai Kiadó (30%), Alexandra (20%), Libri (20%)
- Autó: Nissan (ajándék személyre szabás megadott feltételek mellett)
- Irodaszer: Reálszisztéma Menedzser Shop
- Lakberendezés: Bella Italia bútorház (50% kanapéra), BRW bútorház (20%), Butlers (20%-ot ad vissza 5000 Ft felett kuponban), Bútoraim.hu (20%), Diego (30%), Dr.Padló (20% minden padlószőnyegre), Fancy Home Design Studio (20% függöny, tapéta, bútorszövet, szőnyeg), Gant (25%, 2016-os őszi/téli Kids és Home kollekcióra), PlantArt (20%), Praktiker (20%), Pylones (20%), Kika Deco (20%), Kreatív Hobby (20% egységcsomagokra)
- Színház: József Attila színház (30%), Nemzeti Táncszínház (megjelölt előadásokra), Örkény István színház (20%)
- Étel-ital: Auchan (20% kedvezmény minden glutén- és laktózmentes termékre), Darlington (20% 100g-os teára és kiegészítőkre), Jono Yogo (20%), KFC (20%), Morrison’s2 (ajándék koktél), pizza.hu (20, iOs és android rendelésre), Pizza Hut (20%, éttermi fogyasztásra), Starbucks (25% megjelölt ajándéktárgyakra), Trófea Grill (20%, Margit krt, Lehel tér), Norbi Update (20% 5000 Ft feletti vásárlásnál)
- Felnőtt: erotikashow.hu (20%), vagyaim.hu (20%)
- Műszaki cuccok:
- 576 (20% kedvezmény a használt játékszoftverekből, 2000 Ft kedvezmény a 10000 Ft feletti új szoftvervásárlás esetén),
- Auchan (20% kedvezmény Oral-B, Philips, Babyliss és Hauser kis háztartási készülékből, továbbá Whirlpool, Beko, Indesit és Samsung nagy háztartási gépre)
- Best Byte (Proda Tape Power Bank, 10000 mAh)
- Depostore (20%)
- Euronics (20% a megjelölt Samsung, LG, Sony, Philips, & Telefunken TV-kre / 20% minden Duracell, Panasonic és Varta elemre és 30% minden Panasonic, Sony, Sencor, SkullCandy és Vivanco fej- és fülhallgatóra és 30% minden Acme, A4tech, Aula, Genius, Sbox és Trust számtech. Kiegészítőre / 20% kedvezmény a megjelölt Bosch, Electrolux, Hauser, Philips, Rowenta, Sencor és Zelmer porszívókra és Bosch, Cuisinart, Electrolux, Grundig, Hauser, Philips, Russel-Hobbs, Sencor, Tefal és Zelmer kisháztartási gépekre és Babyliss, Bosch, Braun, Hauser, Grundig, Oral-B, Philips, Remington, Rowenta, Sencor és Zelmer szépségápolási termékekre / 20% a megjelölt Huawei, Lenovo, Microsoft/Nokia, Sony, Philips és Telefunken telefonokra)
- Extreme Digital (20% Philips szépség- és szájápolási termékekre)
- iStlye (20% Beats / B&PLAY)
- Krächer (20%)
- Media Markt (20% Samsung, Philips, Electrolux, Bosch, Rowenta, Dyson padlóápolási termékekre / 20% Philips, Saeco, DeLonghi, Kurps, Jura, Cremesso, Bosch kávéfőzőkre / 20% Philips, Bosch Tefal, DeLonghi, Kenwood, Electrolux, Braun, Russel Hobbs, Cuisinart konyhai kisgépre & vasalóra / 20% Babyliss, Philips, Remington, Rowenta, Braun, Oral-B, Phiips-Sonicare, Imetec, Wahl, Moser szépség- és szájápolási termékekre / 20% minden okospontban elérhető szolgáltatásra), 25% Oral-B, 25% kedvezmény 1 db Braun Series 9-9290cc-re és 1 db BraunBD5001 IPL-re
- Remington IPL (20%)
- Samsung (20%)
- Sony (15% márkaboltokban, kivéve: Play Station)
- Interspar: Bosch (20%), Nestlé Oats (20%), Philips (20%), Remington/Russel Hobbs (20%), Tefal (20%), Moments (a harmadik ingyen)
- Tesco: Ariel (25% 50 mosás gélekre és 38 dbos kapszulákra), Bic (40%, borotvákra), Carte d’Or, 100 ajándék Clubcard pont, Tesco Finest (20% kivétel: zöldség-gyümölcs és hűtött termékek), Liberow wipe (20%), Philips (20%, férfi elektromos hajvágó és szőrvágó), Rowenta (30%), F&F (20%), 2000 Ft kedvezmény (20 000 Ft feletti vásárlásnál), Zewa (20% Exlusive Almond Milk 4 rétegű 8 tekercses toalettpapírra)
- Szállás: Caramell Premium Resort Bükkfürdő (25%), Hotel Corvinus Aqua (50% a szobákra, 30% a félpanzióra), Hotel Eger & Park (50%), Hotel Piroska Bük (40%)
Frissítsd tudatosan a ruhatáradat – töltsd le a gardrób kisokost!
Kriszta933 mondta
Szia! Jól látom, hogy 50%-os, DM-ben beváltható Gliss Kur kupon nincsen most?
Via mondta
Nincs most ez a kupon.