Ha neked is kikezdte az arcodat a Covid elleni arcmaszk, akkor egyrészt nem vagy egyedül, másrészt pedig nem teljesen menthetetlen a dolog. Nyilván amíg fennáll ez a helyzet, és a maszk alatt viszket, dörzsölődik, kipattog a bőr, addig amíg végleg el nem lehet hagyni a maszkot, csak tüneti kezelés lesz. De már azzal is sokat segíthetsz magadon, ha nem rontasz a helyzeten.
Mi az a maszkné?
A köznyelv 2020-ban a koronavírus-járvány miatt kötelező maszkhordástól kialakult pattanásos bőrt nevezte el maszknénak (mask + acne = maskne). Én nem rajongok ezért a kifejezésért, mert ékezet nélkül úgy néz ki, mint ha azt akarná mondani, hogy ne hordj maszkot, ékezettel meg Maszk Úr feleségének tűnik. :D Ráadásul egyre inkább az volt a megérzésem, főleg a saját bőröm tapasztalatai alapján, hogy egyáltalán nem csak akné-szerű tüneteket okoz a maszk, így a maszkné kifejezés nem is fedi le teljesen és pontosan a jelenséget.
Amikor Instagramon megkérdeztem a követőimet, hogy nekik okoz-e bármiféle bőrproblémát a maszkhordás, 90 százalékuk írta azt, hogy igen, észrevett magán ilyesmit.
Sok privát üzenetet kaptam arról, hogy ki mit tapasztalt magán:
- volt, akinek kiújult az ekcémája,
- sok embernek az áll- és nyak vonalán előjöttek a pattanások,
- kirepedt a szája,
- vagy mivel a párától folyt az orra, kisebesedett az orra körüli bőr, mintha náthás lenne (nekem is ezt műveli egyébként).
A legérdekesebb az volt, hogy olyanok is írtak, akik egészen addig, amíg felvetettem a témát, nem is gondoltak rá, hogy friss bőrnyavalyáik okozója a maszk lehet, és örültek, hogy végre van valamiféle válaszuk.
Látva, hogy itt nagyon nem csak pattanásokról van szó, kíváncsi lettem az arányra, úgyhogy feltettem azt a kérdést, hogy kinek milyen problémák jelentek meg mostanában (vélhetően) a maszktól.
Milyen hatással van a maszkviselés az arcbőrre?
469 választ kaptam, ebből 293-en írták, hogy pattanásaik lettek, 92-en azt, hogy száraz, érzékeny a bőrük, és 84-en azt, hogy nekik is-is. Azaz a maszkviselők bőrproblémái 80%-ban tényleg a pattanások, de emellett 38%-nak száraz és érzékeny (is) a bőre tőle.
Úgyhogy ezennel hivatalosan is kijelentem, hogy nem tekintem a maszkné kifejezést pontosnak a maszkviselés okozta bőrproblémák egyszerűsítő leírására, úgyhogy nem is fogok ilyen módon hivatkozni a jelenségre. :)
A begyűjtött adatok alapján a megoldandó problémák a következők:
- maszk okozta bőrirritáció vagy maszk alatt kiszáradt bőr
- maszktól kipattogzott bőr, pattanások a maszktól az állon, nyakon
- vagy, szerencséseknek, mindkettő (én is ilyen szerencsés vagyok).
Ebben a bejegyzésben elmesélem, hogy a fenti három kategóriából melyiket hogyan kezelem, milyen koronavírus bőrápolási rutint vezettem be itthon, és hogy hogyan lehet odafigyelve, higiénikusan viselni a textilmaszkot.
Kis házirend infó erről a posztról, mielőtt beleugrunk
1. Nem vagyok bőrgyógyász szakember. Ezért nem fogok tudni neked teljeskörű, személyre szabott bőrápolási konzultációt lenyomni az interneten keresztül, látatlanban. Ennek a cikknek az a célja, hogy megosszam azokat a dolgokat, amik nekem beváltak, hátha másnak is segít, vagy más is el tud kezdeni rajta gondolkodni, hogy neki ez beválhat-e vagy sem. Kérlek, ha tartós bőrgondod van, akkor ne házibarkácsban próbáld megoldani, hanem fordulj szakemberhez!
2. Ez a posztom sem szponzorált. Az urban:eve-en nincsenek hirdetők, a véleményem nem eladó, ez az írás nem termékajánlás céljával vagy céges felkérésre született. A fókuszom az volt, hogy a hatóanyagokra figyeljek, hogy nekem milyen típusú dolgok segítenek. Nem az a célom, hogy jól felvásárolj mindent, amit én is venni szoktam. Megosztom, hogy melyik lépésnél konkrétan milyen termékeket használok, de az nem azt jelenti, hogy te nem használhatsz mást, és főleg nem jelenti, hogy az emlegetett márkák hozzámvágtak egy zsák pénzt azért, hogy ezt mondjam.
Ezeket a termékeket én vettem magamnak, évek óta használom őket, és nincsen semmilyen együttműködésem a márkákkal, amiket megemlítek. Csak azért szerepelnek itt név szerint, hogy akit érdekel konkrét termék, annak legyen mi alapján elkezdenie a saját kutatását. Először nézz körül otthon, hogy mid van, amit el tudsz használni, aztán a lehetőségeid és a pénztárcád függvényében haladj tovább.
3. És lehet, hogy egyértelmű, de azért ideírom, hogy nem óhajtok vitát nyitni arról, hogy van-e vírus (van), meg hogy hülyeség-e maszkot viselni (nem az). Ennek a posztnak az a célja, hogy aki maszkot visel ÉS ez irritálja a bőrét, az találjon valamilyen segítséget. És hogy most a maszkot azért viseli, mert világjárvány van, vagy hegeszt, vagy festékszórót használ, vagy síel, vagy szmogban biciklizik, vagy szívsebész, vagy postakocsit rabol a francia forradalomban, az totál mindegy. A konteós és a maszkhordás szükségességéről vitába szálló kommenteket ezért kérdés nélkül törölni fogom.
Bőrápolás maszkviselés idején
A maszk melletti bőrápolás nem különbözik nagyban a normális rutinodtól, azzal a különbséggel, hogy a felmerülő problémákat célzottabban kell kezelni. Én semmi teljesen új dolgot nem csinálok a korábbiakhoz képest, inkább arra figyelek oda, hogy még következetesebb legyek és ne blicceljem el a lépéseket, ha éppen hulla fáradt vagyok.
Lehet, hogy ez a sok minden, amit majd itt olvasni fogsz, teljesen ufóul lesz neked, és túl soknak tűnik. Semmi baj. Én sem egyik napról a másikra alakítottam ki magamnak mindezt, és neked sem csak akkor lehet sikerélményed, ha most hirtelen mindent máshogy csinálsz, mint eddig. Sőt, ezzel lehet, hogy csak még jobban magadra haragítanád az arcodat.
Ehelyett inkább olvasd végig a cikket, és gondold át, magadat és a bőrödet ismerve, hogy mi az az, amit kezdésnek kipróbálhatsz, mi az, ami neked is segíthet. Nézz körül otthon, hogy mid van – lehet, hogy tényleg csak azon kell változtatnod, hogy következetesen, odafigyelve vigyázol magadra, és egyébként megvan már hozzá az összes kencéd.
Nekem – nem csak emiatt, hanem már évek óra figyelek erre – az összes kencém lehetőség szerint színezékmentes, mesterséges illatanyagot nem tartalmaz, ezek pluszban irritálnák csak, úgyhogy most különösen jól jön, hogy minden gyengéd és hatóanyag-fókuszú. Amikor éppen fáj az egész arcod, minden csíp és viszket és lüktet, akkor rohadtul nem az lesz a prioritásod, hogy hegyijázminesszencia-szerű illata legyen mindennek és tele legyen csillámokkal. (Brr. Ne legyen.)
Próbáld meg ezt a mostani időszakot arra használni, hogy, ha eddig nem volt ennyire fókuszban ez a téma, most, a problémák apropóján végleg kipucolod és átgondolod a bőrápolási rutinodat. Itt a lehetőség megismerkedni a bőröddel, és, ha eddig mufurc volt a viszonyotok, most egy kicsit talán kibékültök. ♥
Arctisztítás maszkviselés után
- Amint hazaérsz, és jóóó alaposan kezet mostál, az arcodat is tisztítsd meg. És most rendes tisztításra gondolok, nem mindenféle „tologatom a koszt az arcomon” sminklemosó kendőkre meg épphogy átáztatott vattakorongokra. Felejtsd el ezeket, itt a remek alkalom végleg leszokni róluk.
- Ha kedves az életed, és nem akarod, hogy a bepipult arcod még jobban haragudjon rád, kerüld a habzó lemosókat – nem attól hatékony valami, hogy habzik, és pont a habzást okozó anyagok elképesztően szárítóak tudnak lenni. (Samponban is amúgy, nem csak arclemosóban.)
- Inkább szerezz be egy arclemosó olajat – azt a fajtát, amit (tiszta!) kézben kell felmelegíteni, és gyengéd mozdulatokkal belemasszírozni az arcodba, leolvasztva magadról mindenféle sminket, naptejet, izzadtságot, port, és egyebeket.
- Ezután fogj egy tiszta, frottír arctisztító törölközőt (sima négyzetes mosdókendő is jó), langyos vízzel itasd át, és töröld át vele az arcod, jó alaposan. Ha kell, öblítsd át a kis rongyodat, és jöhet még egy letörlés.
- Ezután második tisztításnak használhatsz gyengéd, nem habzó, pl. gélállagú arctisztítót most, hogy a nagygenerál már megvolt.
Amit én használok: Kamillás szilárd arctisztító olaj (The Body Shop), Ultrabland tisztító balzsam (LUSH). Az arctisztító rongyaim az IKEA gyerekosztályról valók, KRAMA néven 10 db 30×30 centis mosókendő van a pakkban, tökéletesen működnek.
Hámlasztás – bőrtisztítás, nyugtatás, gyógyítás
Mit nem csinálunk, amikor amúgy is dühös az arcunk?
Nem rúgunk bele még hármat.
Lehet, hogy amikor éppen ki vagy rügyezve és foltokban hámlik a bőröd, akkor legszívesebben jól nekiesnél valami sódertartalmú arcradírral, de ezzel csak még jobban kiszúrnál magaddal. Ha neked is volt annak idején a darált barackmagot tartalmazó arcradírból, akkor ne bánd, hogy már nem tudod megvenni, mert másra se jó, csak hogy mikrovágásokat ejt a bőrödön, amitől aztán még több mindenféle bejut, aminek nem kéne. Szóval mindenféle durva arcradír, pörgő-forgó kefés kütyü felejtős.
Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem kell csinálni semmit a száraz bőrrel.
Ha még nem találkoztál a kémiai hámlasztókkal, akkor lehet, hogy ez lesz 2020 legjobb (egyetlen jó?) híre számodra. Alapvetően meg tudja változtatni a bőrápolási rutinodat, ha kémiai, és nem fizikai hámlasztót használsz, azaz nem vésővel esel neki az arcodnak, hanem gyengéd savakat (AHA, BHA, PHA, glikolsav) tartalmazó folyadékkal törlöd át. Ez eltávolítja az elhalt hámréteget, illetve a zsírtermelést is szabályozza.
Én nem használom őket minden nap, de hetente párszor arctisztítás után és hidratálás előtt végigtörlöm az arcomat. Ez segít lenyugtatni a gyulladt részeket is, és gyengéden tisztítja a szárazabb, érzékenyebb területeket is.
A SkinSmart honlapon szuper és részletes összefoglaló van erről a témáról, és sokkal jobban elmondják, mint én el tudnám, úgyhogy linkelem, és olvasd el náluk a lényeget. Időbe telik kitapasztalni, hogy milyen a te bőrödnek kedves és hatásos rutin, de abszolút megéri. Egy jó kémiai hámlasztó évtizedekre megalapozza a bőrápolásodat.
Ami viszont rettentően fontos, hogy a legtöbb kémiai hámlasztó mellett nagyon alaposan kell fényvédőzni, szóval erre fokozottan figyelj oda.
Ha totál érzékeny, sebes, vérző az arcod, kérlek, ne használj rá gondolkodás nélkül savakat, illetve nagyon tudd, hogy mit csinálsz. Nekem is volt most, hogy annyira befülledt az arcom, hogy a szokásos glikolsavam sem esett jól a bőrömnek, pedig amúgy simán bírom, meg még az erősebbeket is. Csak óvatosan. Segíteni akarunk magunknak, nem rontani a helyzeten.
Amit én használok: Pixi Glow Tonic glikolsavas tonik gyakori használatra, Geek & Gorgeous Smooth Out (heti max. egyszer, vagy ritkábban), havi egyszer vagy ritkábban AHA 30% + BHA 2% (The Ordinary)
Arcmaszk okozta pattanások kezelése
Mi a teendő, ha a maszkviselés miatt megint olyan az arcod, mint 14 éves korodban? Ha a maszktól tiszta ragya lett az arcod? Ha úgy kirügyeztél, mint egy gyümölcsfa tavasszal?
Először is, próbáld meg nem piszkálni, mert attól csak még jobban fájni fog. A pattanások az arcod segélykiáltásai, és annak ellenére, amit a kilencvenes évek agyonreklámozott és totál alkalmatlan termékei sugallták, nem az a megoldás, hogy kiszárítod az egészet a francba valami tömény alkoholos „tonikkal” meg egy olyan erős zsíroldó arcpakolással, ami a zománcot is leoldaná a kedvenc bögrédről. Ha legutóbb kamaszkorodban voltak pattanásaid, akkor ne az akkori tudásodat alkalmazd a mostani fejedre, kérlek.
Az arctisztítás mindenképpen alap, és a kémiai hámlasztók is segíteni fognak. Ezen kívül pluszban rakhatsz rájuk olyan szérumot vagy összetevőt, ami segít gyógyulni, lenyugodni. Ha nagyon kedved van valamilyen pakoláshoz, akkor gyengéd, agyagos verziókat próbálj ki.
Az arcpakolásnál és a szérumoknál is érvényes, hogy ami nem kell az arcod teljes felületére, azt csak oda tedd, ahol szükséges. Lehet „multimask”-olni, azaz párhuzamosan különböző dolgokat felkenni az arcod különböző részeire attól függően, hogy minek mi esne jól. Én van, hogy homlokra-arcra hidratáló pakolást rakok, állra-nyakra pedig valami agyagosat, és így mindenki boldog. :)
Ezeket a szereket egyébként nyugodtan teheted a nyakadra, dekoltázsra is, attól függ, éppen hol morgolódik a bőröd.
Én emellett kúraszerűen retinolozni is szoktam, ez lényegében A-vitamin, ami pigmentfoltokon, pattanásokon segít, és megőrzi a bőr rugalmasságát, és ez megint egy akkora téma, ami túlmutat ezen a blogposzton (meg az én szaktudásomon is), de nagyon ajánlom az utánanézést. Szoptatás alatt nem javasolt. A SkinSmart oldalon a gyakori kérdéseknél van még róla hiteles info.
Ezen kívül nekem rengeteget segített az, hogy évekkel ezelőtt elhagytam a tejtermékek fogyasztását (nem csak tej, hanem vaj, sajt – minden), és tökre látszik, hogy ha néhanapján eszem olyat, amiben van valamennyi tejtermék, akkor utána azonnal berobban az arcom. Nem foglak téríteni semmire, de ha el vagy keseredve, próbáld ki két hétig, és nézd meg, mi történik.
Amit én használok: Niacinamide 10% + Zinc 1% (The Ordinary), Azelaic Acid Suspension 10% (The Ordinary)
Maszkviseléstől kiszáradt, irritált bőr hidratálása
Akár a maszktól viszkető arc a problémád, akár a pattanások nehezítik meg az életedet, a hidratálást nem lehet megúszni. Ha nálad nem okozott pattanásokat a maszk, hanem azok közé tartozol, akiknek bőrszárazsággal reagált az arcuk a maszkviselésre, akkor nálad a fő fókusz a maszkviseléstől károsodott arcbőr regenerálása.
A hidratálást én arcápoló olajjal kezdem, ettől már sokkal vidámabbnak érzi magát az arcom, utána pedig jöhet a hidratáló krém. Ezekből is több erősségű van, attól függően, hogy épp mire van szükségem. Az arcolaj egyébként a gyulladt, pattanásos részekre is megy, nem lesz tőle olajosabb a fejem, sőt. Így, hogy nem szekálom alkohollal meg egyéb horrorral, utána nincs az, hogy még több zsírtermeléssel próbálja túlkompenzálni a bőröm a túlszárítást. Az arcolaj segít a gyógyulási folyamatban is, halványítja a hegeket, stb. Szóval abszolút mehetnek a jó minőségű olajok azokra a részekre is, amik teljesen kirügyeztek a maszktól. Tapasztald ki, hogy neked miből és mennyi esik jól.
Van, hogy annyira elege van az arcomnak, hogy felkenek egy intenzív gyógyító maszkot, amire az van írva, hogy tíz perc múlva mosd le a felesleget, az én bőröm meg erre azt mondja, hogy „haha, milyen felesleget”, mert becuppantotta az egészet. Néha éjjelre is rajta hagyom, akkor nem teszek alá-fölé más hidratálót, mert pont elég. Nekem szeret a szemöldököm körül hámlani a bőr, ami szerintem közvetve szintén a maszk miatt van, hiszen szemüvegesként folyton bepárásodik a szemüvegem, szóval oda is fellihegek egy csomó párát…
A kiszáradt, kicserepesedett részekre (orrcimpa, ajkak) intenzív hidratáló balzsamot használok. Ettől úgy nézek ki, mint aki lefejelte a zsírosbödönt, de nem érdekel. Az orromon és a számon csak az ilyen segít.
Amit én használok:
- arcolaj: mikor mi, ezt a terméket váltogatom a leggyakrabban, még sosem vettem kétszer ugyanazt. Nagyon szeretem a csipkebogyóolajat, avokádóolajat, jojobaolajat, argán olajat. hialuronsavat.
- hidratálók: Nourish London Probiotic Multi-Mineral Repair Mask, Sukin Facial Moisturiser, Green People Vita Min Fix 24 Hour Cream
- mentőbalzsamok: Nourish London Antioxidant Multi Tasking Super Balm, Egyptian Magic
Kösd össze az arcápolást a kézápolással!
És ha már hidratálás, nem csak az arcunk tud kiszáradni, hanem a fokozott kézmosás és kézfertőtlenítőzés a kéz bőrét és ki tudja csinálni. Ha már úgyis értékes cseppek és hidratáló kencék vannak a kezeden az arcod miatt, a maradékot nehogy lemosd, inkább masszírozd bele a kezedbe, jót fog neki tenni. Ha különösen jól esik, pár extra csepp arcolajat is kiutalhatsz a kezeidnek. :)
Bőrápolási rutin maszkviselés mellé
Az alapokat megbeszéltük, de hogy néz ki mindez a mindennapokban? Én két kisebb rutint építettem be a napi rutinomba, egy maszkhordás előtti és egy maszkhordás utáni rutint.
Maszkviselés előtti arcápolási rutin:
- moss kezet!
- arctisztítás (elég szimplán, csak a lemosóddal)
- minimális hidratálás
- aztán naptej, smink, stb.
Bármennyire is hívogató, hogy reggel is jól telepakoljuk hatóanyaggal az arcunkat, nem éri meg: a maszk alatt a lélegzetünk párájával és az izzadsággal együtt nem tudnak úgy dolgozni az olajok, szérumok, sőt, még irritációt is okozhat. Én is jól benéztem ezt az elején, és rosszabb lett az eredmény, mintha nem tettem volna fel semmit. Szóval csak egy kis minimális hidratáló, hogy ne húzzon a bőröm, és kész is.
Naptejet akkor raktam fel maszk alá is, ha tudtam, hogy olyan helyre megyek, ahol majd kevesen lesznek, és le fogom venni a maszkot (pl. kirándulás, úszás), akkor viszont kelleni fog a naptej. És természetesen mivel egy részét lekeni, eldörzsöli a maszk, ezt érdemes utánkenni, újfent tiszta kézzel.
A smink részemről totál elhanyagolt. Amúgy sem vagyok egy nagy sminkkirálynő, de maszk alatt nem is esik jól a bőrömnek, ha a BB-krémet dörzsölgeti órákig az arcomba. Szóval igyekszem nem felkenni semmi dekorsminket, vagy maximum nagyon minimálisan, ha úgy érzem, hogy szükségem van az extra takarásra. De ez amúgy is kontraproduktív, mert attól, hogy sminkelek, még idegesebb lesz az arcom, még kevésbé akarom mutogatni, még jobban sminkelném… Egy ponton túl eljön az a döntési elágazás, hogy vagy örökre kiszúrok magammal, és nem lépek ki ebből az ördögi körből, vagy eljutok oda, hogy mindenki mondjon le, és épp elég probléma van a világban, ne már az legyen a legnagyobb baj – és emberi értéke mércéje -, hogy éppen ragyás-e a fejem vagy sem. Meg különben is, aki látja, túl közel jött. :D
Maszkviselés utáni arcápolási rutin:
- moss kezet!
- dupla arctisztítás olajos tisztítóval és fürdőronggyal
- kémiai hámlasztó, igény szerint, ha a bőrproblémád igényli
- pattanáskezelő hatóanyagok, szintén igény szerint
- arcolaj
- hidratálás
Ez azonnal bekapcsol, amint hazaérek valahonnan, hiszen a hazaérkezés és az ágyba kerülés között potenciálisan órák is eltelhetnek. Én maszkviselésen kívül is így csinálom ezt egyébként.
Higiénikus maszkviselés
2020 egy érdekes év, mert aki eddig nem jött rá, hogy esetleg kezet kéne mosni, mielőtt eszik, vagy hogy a buszon kapaszkodva ne nyúlkáljon a szájába, vagy hogy a WC-ben nem dekorációnak van ott a szappan meg a víz, az most – reméljük – megtanulta.
Lehet, hogy ez a következő lista totálisan egyértelmű mindenkinek, de mivel lehetőségeimhez mérten igyekszem alapos anyagot kiadni a kezemből, úgy éreztem, itt van a helye ennek is. Szóval az alábbi dolgokat amúgy is csináld, de ha éppen ki van rád borulva a bőröd, akkor meg különösen figyelj rájuk oda.
1. Sminkecsetek tisztán tartása
Ha sminkelsz, és a sminkeléshez használsz sminkecseteket, légyszíves tisztítsd őket rendszeresen. Az összegyűlt smink, zsír, meg mindenféle remek telephely a baciknak, ne idegesítsük még pluszban a bőrödet, ha nem muszáj.
Ha amúgy tiszták az ecsetjeid, de most úgy érzed, hogy pusztán a szőreik is irritálják a bőrödet, akkor egy időre hanyagold őket, és térj át olyan, krémes sminkcuccokra, amiket az ujjaddal is fel tudsz vinni, ez esetben ugye légyszi, moss kezet előtte alaposan. Természetesen totál ér az is, ha egyáltalán nem sminkelsz, soha, vagy csak most nem, vagy csak néha.
2. Tégelyek és tubusok
Ha házon kívül használnál ajakápolót vagy hidratálót, a tubusos-tekerős lesz a barátod, ne kelljen kézzel belenyúlkálnod semmibe. Amúgy se, de egyébként se.
Ha tégelyes dolgaid vannak, akkor érvényes az előző: moss kezet, mielőtt belenyúlsz. A tubusos dolgok előtt is amúgy, mert amikor a kinyomott kukacot letörlöd a tubus végéről, akkor is hozzáérsz, és simán össze tudod kenni a kórokozókkal. Meg hát ugye ne koszos kézzel vidd fel magadra a terméket. Én vagyok a Covid Papagáj, de tényleg csak azt tudom ismételni, hogy moss kezet. :D
3. Arcmaszkok mosása és bőrápoló eszközök tisztán tartása
Cseréld egy használat után az arctörléshez használt flaneleket/mosókendőket, illetve a mosható arctisztító korongokat (én a kémiai hámlasztókat ezzel szoktam felvinni az arcomra). Nekem mindegyikből van több, mint egy hétre elegendő adag, hogy ne kelljen állandóan mosnom.
A maszkokat is mosd egy használat után! Tudom, forradalmi gondolat, de el nem tudod képzelni, hány embernek nem alap. A beleragadt smink, naptej, izzadtság, stb. inkább ne maradjon ott és ne dunsztolódjon benne az arcod állandóan.
Gépi mosásnál figyelj oda, hogy ne használj irritáló mosószert, az öblítőt meg leginkább hanyagold. A kézmosás mellett ez sem csak ilyen járványos időkben érvényes. A maszkokat olyan szerrel mosd, ami utána nem fogja irritálni a bőrödet, nem erős az illata, hiszen attól tüsszögnöd kell majd, és te leszel a közellenség a hetes buszon.
Általános tippek és trükkök maszkviseléshez
Milyen maszkot válassz?
Nekünk mosható, 100% pamut textilmaszkjaink vannak. Nem azt mondom, hogy nem érzem, hogy rajtam vannak, mert meleg napokon, vagy párás, esős időben tud fülledt lenni, de szerintem a lehetőséghez mérten kényelmesek.
Amellett, hogy tök jó szempont a textilmaszkok mellett, hogy nem termelek vele szemetet, én azt is élvezem, hogy nem kell azon aggódnom, hogy jaj, van-e itthon elég, vagy mikor fogyunk ki, stb. Megéri a befektetést. Tavasszal fejenként 4 maszkkal kezdtünk, hiszen akkor nagyon ritkán hagytuk el a lakást, és elég volt ennyi, azóta vettem még többet ugyanattól a helyi vállalkozótól, akitől először. Láttam, hogy nagy márkák (és fast fashion óriások) is elkezdtek piacra dobni arcmaszkokat, de nem szeretném most sem támogatni őket a pénzemmel, nagyon sok ügyes kézműves van, akinél sokkal jobb helye van a pénzemnek.
Mivel ez a járvány nem sprint, hanem maraton, olyan színeket és mintákat választottam, ami megy a ruháimhoz, hogy ha már úgyis hordani kell, legalább legyen a kiegészítőim közül egy a cuki maszk. :D Van pöttyösöm, csíkosom, sárga, 3 különböző farmerkék, virágmintás, rózsaszín, egy csomó szürke és sötétkék. Azért az anyag minősége felülírja a mintát – lehet, hogy poliészterből sokkal cukibb maszkok léteznek, de azt meg nem szeretném viselni.
Természetesen attól, hogy szép és természetes anyagból készült a maszkod, még nem trillárom haj ez az egész téma. Ha úgy érzed, hogy nagyon izzadsz, pár óra után már tök kellemetlen a ragacsos maszkod, inkább legyen nálad váltás tiszta, és cseréld le napközben. Ehhez lehet, hogy egy nagyobb készlet kell, de legalább nem fogsz megőrülni a nap végén az arccsípéstől, viszketéstől.
Ha túl sok minden lóg a füleden…
Én a textilmaszkjaim egy részét meghekkeltem, és nem a fülemre akasztódnak, hanem kicseréltem a gumit úgy, hogy körbeér az egész, azaz úgy kell felvennem, hogy áthúzom a fejemen. Ez azért jó, mert nem a fülem tartja az egészet, ettől pedig sokkal kényelmesebb.
A másik előnye annak, hogy nem a fülemen lóg a maszk, az az, hogy így tuti nem fogom elhagyni – a legrosszabb, ami történhet, hogy lecsúszik a nyakamra. Ráadásul így meg mindig kéznél is van, könnyű fel-le venni, nem felejtem ott sehol véletlenül. Igen, kicsit úgy néz ki, mintha egy partedlis kisbaba lennék, de ez legyen most a legnagyobb gond.
Ha túl stresszes a maszkviselés…
Egy csomóan ösztönösen a szájukon át kezdenek lélegezni, amikor van valami az arcuk előtt. Az agyadnak ez viszont azt az üzenetet küldi, hogy valami gáz van, jön a kardfogú tigris, hiszen spannolod fel magad a lihegéssel.
Ha ezt tapasztalod, azt javaslom, hogy próbálj meg az orrodon keresztül lélegezni, amikor maszkban vagy. Nem fogsz megfulladni, nem csökken az oxigén-ellátottságod, nem leszel agykárosult attól, hogy maszkot viselsz (arra sajnos nincsenek adatok, hogy az összeesküvés elméletek milyen károkat okoznak, de vannak tippjeim). De ez segíteni fog abban, hogy ne szorongj a szokásosnál jobban.
A bőrápolás helye az öngondoskodásban
Sokat beszéltem ebben a cikkben a bőrápolás praktikus oldaláról, de ne felejtsünk el egy másik szempontot: hogy hányan azonosítjuk a bőrünket és az arcunkat valamivel, amit kötelességünk a külvilág által „szép” címkével minősített módon prezentálni. És hányan vagyunk, akik ha ezt az elvárt szintet nem tudjuk hozni, akkor bűntudatot érzünk.
Lehet, hogy most úgy érzed, hogy „csúnya” a bőröd. De tudom, hogy mennyire tud fájni egy-egy pattanás vagy gyulladt rész, kiszáradt, kisebesedett terület. És azt, hogy fáj az arcod, nem azért kell megoldani, hogy „szép” legyél, hanem mert fizikailag rosszul érzed magad a bőrödben. A bőröd is egy szerv, és a gyomorfekélyt sem azért kell kezelni, mert sokkal szexibb a gyomrod, ha egyenletes a felülete. ♥
Emberként, nőként nem az a fő értéked, hogy mennyire vagy esztétikusan kielégítő azok számára, akik rád vetik a tekintetüket. Ez a cikk a bőrápolásról szól, ami fontos része az öngondoskodásodnak, de ugyanúgy fontos része a mentális egészség és az is, hogy miféle üzeneteket engedsz be.
Ne hagyd, hogy a szétfilterezett, szétretusált Instagram fazonok elhitessék veled, hogy te nem érsz semmit, amiért a bőröd amúgy full normálisan reagálja le azt, hogy most:
- Hozzáér egy anyag, ami órákig dörzsöli (van, hogy egész nap).
- Stresszes vagy, hiszen – hahó! – egy világméretű krízishelyzetben vagyunk.
- Nem tudsz annyit aludni, mozogni, mint szoktál, vagy kaotikusabban étkezel.
Pont az lenne a furcsa, ha mindezek mellett az arcod megvonná a vállát, és azt mondaná, hogy „ja, mit nekem káosz„, majd felveszi a pléhpofát, és úgy néz ki, mint egy gumibaba, akinek nincsenek pórusai.
Nagyon bele tud taposni az ember önbizalmába, ha nem egy olyan arc néz vissza a tükörből, mint amilyet elképzelt.
De próbálj meg arra gondolni, hogy szegény arcod is csak próbál megküzdeni a neki sorsolt csapásokkal, mint ahogy mi mindannyian próbáljuk túlélni ezt a 2020-nak nevezett káoszvonatot. Ahogy mi, úgy az arcod is igyekszik kihozni belőle a legjobbat. Nem mindig sikerül, de ez nem baj. Ne hadakozz vele, és ne bántsd magad, mert épp elég sok hülye van a világon, legalább mi ne legyünk saját magunkkal szemetek.
Az önbizalomhoz valójában nem az kell, hogy hibátlan legyen a bőröd, vagy tökéletes legyen az alakod. Nemhogy ezek ellenére, de ezekkel együtt lehetsz saját magadnak jó barátja, aki nem piszkál, nem zsarol, hanem empatikus és kedves, és elhiszi, hogy szabad jól érezned magad és olyan dolgokért küzdened, amik fontosak neked.
Lehet, hogy ez most nagyon csöpögősnek hangzott, de komolyan gondolom.
Ha ehhez a témához kapcsolódóan olvasnál még segítő, normálisan önbizalomépítő és empatikusan motiváló cikkeket, akkor ezeket ajánlom következőnek:
- Kell-e világot váltanod világjárvány idején? – Lecsó Podcast #011
- „Mi a baj, beteg vagy?” Nem, ez az arcom.
- Szürke kisegér-szindrómában szenvedsz? Próbáld ki a 7 napos önbizalom-kihívást!
Most te jössz!
Segített valamelyik tipp? Kipróbáltad? Mi történt? Írd meg a hozzászólások között!
Kommentben ezen kívül szívesen várom a ti megoldásaitokat a saját maszkos bőrproblémáitokra, mert biztosan van olyan ember, akinek semmi nem válna be az én rutinomból, de a kommentben hátha talál sorstársat, akinek hasonló bőre/problémái vannak.
Ismersz valakit, akinek segíthet ez a cikk? Küldd el neki! Ő is hálás lesz, és én is. Ha téged sehogy sem érint ez a probléma, akkor is megköszönöm, ha megosztod a cikket, mert lehet, hogy van olyan ismerősöd, akinek segít. :)
Kőrösi Èva mondta
Szia Via! Megtörted a jeget! Na, nem az ideit, a 2020-ast. Eddig nem tudtam magam rávenni, hogy blogot olvassak. Nevetségesnek, magamutogatásnak tartottam. Ugye,ugye! Még a horgászási is megértem, pont a blogolást nem? A face-n említette valaki az inspirációs naplót -az ilyen pozitív szavak megfognak- rákérdeztem, hozzád irányítottak. Láss csodát, akkor indult egy 30 napos tréning. Nagggyon-nagggggyon szükségem volt akkor erre! Életben maradtam, ráadásul két lábon. (Most csak néhány rutint használok, muszáj konmariznom. Remélem, visszatérek!)
Most pedig,olvastam , arckezelő rutin, lépések, olaj, ilyen-olyan nagybetűs, érthetetlen (talán márkák) szavak. Hú, ehhez nekem vizem van, meg egy Nivea hidratálóm. Léptem, leléptem. Mentem vígasztalódni a konmaris csoportba, ahol egyik lány ÉPPEN azt mutatta hogyan helyezi el a fürdőszobában a TÍÍÍÍÍZ lépéses arckezeléshez a cuccait. Na, ezt már zaklatásnak vettem. Mivel engem nagyon izgat egy-egy történet kiinduló pontja, rákérdeztem, mi ez. Koreai szisztéma. Hasonlóságot találtam a Te rutinoddal, legyűrtem a hazai termékek iránti felelőségérzetemet, és uccú, rendelünk. Analfabétaságom ellenére rengeteg segítséget kaptam. Már használom ( a számomra még kicsit szokatlan, de finom illatú) a nyolc termékről álló készletet. Borzasztóan jól esik újra nőnek érezni magam! A hajam is befestettem. Ja, a szobabicikli is rutin lett.
Neked köszönöm mindezt, drága Via!
Evi
Via mondta
Szia Évi! :)
Ó, hát blogból is van ilyen is meg olyan is. Tudod, mint ahogy nem minden könyv meg film ugyanolyan. Ez is csak egy hordozó, nem pedig egy műfaj. Örülök, hogy találtál hasznosat is! :)
A néhány rutin teljesen jó, nem az a lényeg, hogy mindent mindig csinálj, csak hogy ott legyen mankónak, ha éppen szükség van rá. Az arcápolási cuccok is ilyenek. Nem használok állandóan minden terméket, de ha éppen ordít a fejem, hogy ez meg az a baja, akkor tudom, mi után kell nyúlnom, amivel segítek magamnak.
Vigyázz magadra, élvezd a tavaszt! :) És köszi, hogy itt vagy. ♥
amelie mondta
Sziasztok. A 11 éves lányomnál a napi 8 órás maszkviselés miatt kis pici dudorok jelentek meg az arcán – nem pattanás, nem mitteszer, fogalmam sincs mi, de ha végig simítom az arcát, olyan, mintha reszelő lenne. Erre van valami ötletetek? Köszönöm :)
Via mondta
Szia! Nézz utána, hogy a gyengéd kémiai hámlasztást hány éves kortól ajánlják, az lehet, hogy segít neki. Ezt nem fogom tudni neked most fejből megmondani, mert nem vagyok szaki. :)
Adri mondta
koszi a cikket! szerencsere otthonrol dolgozom, igy csak nagyon ritkat kell maszkoz viselnem. a hugom viszont egesznap maszkban ul es bizony nagyon latszik is az arcan :/ szulinapjara vettem neki egy Paulas Choice BHA hamlasztot. A fekete/szurke palackosat es nagyon jo eredmenyeket ert el vele! Elkezdtem en is hasznalni az orromon levo mitesszerekre, viszont en picit tul irritalonak talaltam. Van esetleg tipped valami alternativara?
Szemeztem meg ezzel: https://www.lakrem.sk/p/cosrx-aha-bha-clarifying-treatment-5648
(bocsi a linkert, kulfoldrol vagyok)
Van tapasztalata valakinek ezzel a markaval?
Koszi elore is
Szep napot
Via mondta
Nem tudom, melyiket vetted neki, de Paulának van 2%-os és 1%-os BHA-ja is. Ha a 2%-osat vetted, akkor esetleg próbáld ki a gyengébbet. :) https://www.paulaschoice.co.uk/calm-1-procent-bha-lotion-exfoliant-full-size-9100.html?aw_account=1510415071&aw_campaign=11614402750&aw_adgroup=111521473365&aw_creative=479623255171&aw_dev=c&aw_target=pla-393765055836&&utm_content=shopping_nonbrand&gclid=Cj0KCQiAk53-BRD0ARIsAJuNhpseMdeIzCERQBmTkC_7jXuktV4fuwHOlrInscPjaXQmfaOwdHcC1kgaAm0cEALw_wcB
Zizik mondta
Amit mindenképpen ki fogok próbálni, az az olajos arclemosás és az arctörlő kendő. Előbbivel már egy ideje szemezek, utóbbi pedig most tetszett meg, utána is néztem az IKEA-ban (eddig azt sem tudtam, hogy ott árulnak ilyet), nagyon cukik vannak :D
Ami nekem bevált: 1. a kor…idővel egyszercsak megváltozott az arcbőröm: a zsírosból normál/néha kicsit száraz lett, így sokkal egyszerűbb karban tartani. 2. arckrém: egy nagyon lightos krém, amit inkább reggel használok: GARNIER SKINACTIVE HYDRATE + SOOTHE. Tudom ez nem teljesen natúr, de egyáltalán nem erős illatú, így nincs gond vele. Estére szoktam a LUSH-tól a LIGHT TOUCH arcápoló olajat, ami szilárd kis tömb, viszont bőrhöz érve „olvad”. Nem minden este használom, hanem amikor szükségét érzem. 3. arcradírozás: én szemcséset használok. Eddig szintén a LUSHtól az OCEAN SALT arcradírt. Ez nagyobb szemcsés a só miatt, de ha vizes kézzel hsználtam, akkor sokkal kevésbé dörzsölt. De tudom még tőlük ajánlani a HERBALISM, a LET THE GOOD TIMES ROLL és az ANGELS ON BARE SKIN arcradírt is. Ezek sokkal finomabbak. Jelenleg egy ajándékba kapott WISE TREE NATURALS arcradírt használok. Ez is finomszemcsés, számomra nagyon kellemes használni.
Nekem egyébként a maszk szárítja az arcom. Napi 8-10 órát rajtam van, mert egy boltban dolgozok és kötelező viselnem. Miután leveszem, mindig úgy érzem, mintha még mindig rajtam lenne. Bár miután leváltottam a hagyományos papír alapú maszkot, jobb lett a helyzet.
Gabi mondta
Szuper összefoglaló! Én amúgy is hadilábon állok az arcápolással, mert iszonyatos érzékeny bőröm van, ha nem valamelyik kémiai összetevőre, akkor szimplán arra, hogy befülled a kence alá a bőröm és azért pattog ki… de most egy kis lendületet adott a cikked és ki fogom próbálni az olajos arctisztítókat. :) Szerencsére ha nem csinálok semmit, akkor sem vészes a bőröm, de a maszkviselés most meglátszik rajta…
tschuli mondta
Update – köszikösziköszi az olajos arctisztítás tippet! Mármint hogy a zsírosodó bőrnek sem tesz rosszat, sőt :) Hosszas olvasgatás után beszereztem egy douglas sajátmárkás akciós cuccot és már egy hét használat után nagyon bejött.
Via mondta
Jessssz! :))
Zita mondta
Szia Lívia!
Kèrlek le tudnád írni, hogy nálad egy hámlasztásos-arcpakolásos rutin hogy néz ki?
Ihletet kaptam a cikked miatt és szeretném kipróbálni :)
Via mondta
Szia! Pontosan úgy, ahogy a posztban írtam, a rutinsorrendnél. :) Vannak napok, amikor használok hámlasztót vagy retinolt, vannak, amikor meg nem, és ez azon múlik, hogy éppen hogy érzi magát a bőröm, vagy mire van szükségem. Nem fix, hogy heti egy vagy heti kettő vagy micsoda, mert ennél nekem pont az a lényeg, hogy nem előírom, hogy minek KELL történnie, hanem reagálok arra, ami történik.
Nikoa mondta
Köszönjük a tippket. Én egészségügyisként ezer éve hordok maszkot időnként. Most szinte állandóan, emiatt az alapvetően kombinált, inkább száraz bőrőmön rengeteg pattanásom van. Az is megérne egy misét, mikor kijön a herpeszed a maszk alatt… Nem bőrápolási trükk, de nekem még az vált be, hogy aromaterápiás légzéskönnyítő illóolajokkal picit bekenem a maszk belsejét,- nem itatom át!-, figyelve, hogy lehető legkisebb helyen érintkezzen a bőrömmel, hogy ne irritálja, és így könnyebb lélegezni a maszkban, nem érzem kényszerét a lihegésnek.
zsofiram mondta
Szuper ez a cikk, élmény volt végigolvasni!!! :)
Még úgy is, hogy nem érint a probléma, mert világ életemben szerencsém vol a bőrömmel (*lekopogja, mert még csak 31 éves*) és viszonylag keveset hordok maszkot, akkor is csak rövid ideig (80 % home office).
Viszont kb 5 embernek küldtem tovább, akit biztosan érint ez a probléma. Köszi Via!!!
Via mondta
Köszi a terjesztést! ♥
AKTUCS mondta
Magyarul a maszkanás lehet hogy jobb lenne…
Egyébként már három hete nem volt rajtam maszk (karanténban küzdök a laposföld hívők szerint nem létező vírussal – most már nyerésre állok, de a légzési nehézségek nem voltak viccesek), de még mindig tiszta pattanásos az a rész. Szóval idő, mire helyrejön.
Via mondta
Maszkanás, haha. :D
Mindenki csak addig pofázik, hogy „jaj, statisztikailag alig érint valakit”, amíg hirtelen ő nem lesz a statisztika… :/ Remélem, nem nyomják még mindig neked is a dumát a nagyokosok. Nagyon drukkolok neked, hogy mihamarabb felépülj és megerősödj! ♥♥
Aletta mondta
Ez egy remek cikk. Szinte pontosan ugyan ezeket a termékeket használom már egy jó ideje, de hónapokba telt amíg össze szedtem az infókat hozzá. Jó volt látni egyfajta megerősítést a magam számára, hogy na, ezek szerint jól raktam össze a dolgokat.
( Én a Lushnak az „oh so sleepy „éjszaki olajos lemosóját használom és imádom, illetve pakolásnak a Mask of Magnamity-t ami a hátamra is elég jó )
Szerintem ez a cikk nagyon nagy segítég azoknak akiknek nincs idejük mazsolázgatni az internetet és termékinfókat olvasgatni.
Persze itt is kitétel a bőrtípus, de hát erre vannak a linkek.
Ha rendesen és rendeltetés szerűen használja az ember ezt az arcápolási rutint akkor csodákat tesz, egy éve nem használok alapozót egyáltalán bár előtte sem voltam nagy rajongója.
Az AHA BHA stb. kémiai hámlasztókat én nyáron nem használom, mert a legerősebb fényvédő mellett is kicsit ” szeplős” lett a bőröm, de ez szerintem mindenkinek egyedi. ( nekem könnyen barnulós bőröm van )
Extraként a fekete karikáimra a coffein solutiont is szoktam használni, de csak akkor ha másnap ” jelenésem van” itthonra magamnak nem.
Via mondta
Örülök, hogy tetszett a cikk! :) Nyilván nem szentírás, csak nekem is tényleg ez vált be.
Én is elsősorban ősztől tavaszig savazok meg retinolozok, a bőröm is akkor igényli jobban. Engem a koffeines cucc nagyon szárított, inkább hagytam, annyira nem feketék a táskáim.
tschuli mondta
A cuki maszkokkal én az elsős gyerekemet motiválom… magamat meg cukikkal és poénosakkal. Mondjuk én szerencsésebb vagyok, mert az irodában, ahol gyakorlatilag egyedül vagyok, csak néha néznek be, le tudom venni. De kinn a folyosón már kell. Illetve ha töküres minden és sehol senki, akkor ott se veszem fel renitens módon, amíg elmegyek a konyhába 3 ajtóval arrébb :D A tömegközlekedés viszont napi program, meg bolt is befigyel időnként, szóval kell az a maszk, na.
Nagy gondjaim nincsenek, csak annyi, hogy szerintem összezavarodott a bőröm, amikor a 27 fok napsütés és a 15 fok eső váltogatta egymást… Most készülök a nyári ápoló szettet lecserélni a télire, már nagyjából kitapasztaltam, melyikben mi kell hogy legyen. Nyáron pl a fizikai radírozás + light hidratálásnak örül a legjobban a bőröm a ragacsos izzadság miatt, hideg időben viszont krémezés ezerrel. Az arctisztító olaj szuper ötlet, utána is nézek.
Karmintosz mondta
” A bőröd is egy szerv, és a gyomorfekélyt sem azért kell kezelni, mert sokkal szexibb a gyomrod, ha egyenletes a felülete. ” Ezen felnyihogtam így reggelről, köszi :D
Via mondta
:D Annyira könnyű mindent úgy tálalni, hogy eTtŐl mAjD SzeXiBb lEsZeL és a hócipőm tele van vele, hogy fáj/csíp/húz az arcom, te rohadék, nem érdekel, hogy neked tetszem-e vagy sem. :D
Tusi mondta
Nekem a legjobban bevált „praktika”: Alapos arcmosás babaszappannal, és utána semmit nem kenek az arcomra. Ha mégis kicsit kiszáradna, gyógyszertárban kapható Panthenol sprayt használok (a kezemre is.) A pattanásokat nem várom meg: még mitesszer formájukban kinyomom őket tiszta kézzel, utána alapos szappanos arcmosás. következik.
Korábban, amikor mindenféle, drogériákban kapható „csodakencéket” használtam, azoktól inkább csak romlott a bőröm állapota.
Javaslom, hogy ne akarjunk vég nélkül kezet fertőtleníteni. Az alapos, szappanos kézmosás itt is a legjobb megoldás. Egyéb fertőtlenítőt csak akkor használjunk, ha nincs lehetőségünk szappanos kézmosásra.
A maszk alatti bőrproblémáknak (szerintem) a szájból és az orrból a maszk alá kerülő baktériumok, gombák is az okai lehetnek, ezért nagyon fontos az alapos szájápolás.
Via mondta
Ez a mitesszerként induló pattanásokra megoldás is lehet, de sokaknak nem whitehead-ként indulnak, hanem mélyebb, cisztás, fájdalmas púpokként, amin nincs mit nyomni, mert nincs közepe, na ezeken segít a hidratáló olaj meg előtte a kémiai hámlasztás. (Vagy szép lassan megszűnteti, vagy felszínre hozza.) Az ilyen típus marha könnyen hegesedik is, ha esetleg mégis nekiesik valaki kőfejtővel, és sokáig maradhat utána pigmentfolt. Ha most hallasz erről a típusról először, akkor legyél nagyon hálás a bőrödnek! :)
A szappanos kézmosás tényleg nagyon fontos, én is csak házon kívül kézfertőtlenítőzök, amikor nincs szappan és víz. Itthon teljesen felesleges.
Kiscsillag mondta
Köszi a cikket! Nekem az arcom viszonylag jól bírja, mert viszonylag keveset kell maszkot hordanom (ha emberek közt vagyok, természetesen hordom, csak keveset vagyok emberek közt). Viszont a kezem most
megint kezd iszonyú szárazzá válni, viszketni, fájni, feszülni a sok kézmosástól, fertőtlenítő szertől. Tavasszal is ez volt. Nyáron valahogy jobban bírtam. Most viszont hàlàsan fogadok minden tippet. Bekentem drága extra száraz bőrre való kézkrémmel, de szerintem még rosszabb lett.😥 Help!
Via mondta
Tömény shea vaj? A natúr fajta, aminek „furi” szaga van. Nekem nagyon sokat szokott segíteni, ekcémás részeken is.
Kiscsillag mondta
Köszi mindenkinek a tippeket! Szuperek vagytok!
KiVi mondta
Szintén nem reklám, csak tapasztalat: én a Linola Fett nevű kenőcsöt használom, ami igazából ilyen olajos egyveleg kenőcs, de pont ezért bevált nálam (nincs benne illatanyag, viszont mogyoróolaj és lanolin igen, ha valaki érzékeny rá, akkor nem lesz jó, ezt a dobozán is írják). Gyógyszertárakban recept nélkül kapható (van fürdőolaja is, azt is használtam, bevált).
Niki mondta
Nekem is a kezem issza meg a levét mindennek. Maszkot nem sűrűn kell hordanom, mert most itthoni anyuka vagyok.
A kezem viszont a sok kézmosástól és a fertőtlenítőtől már úgy kiszáradt, hogy kisebesedett, nem egyszer vérzett is. Nekem minden után IS kezet kell mosnom, mert veszélyeztetett terhes is vagyok, meg van egy ovis fiam is. Szóval kinti és benti gyerkőc miatt dupla kézmosás és fertőtlenítés folyamatosan.
Van nekem is csudajó extradrága kézkrémem. Azt hittem, hogy belehalok a fájdalomba, úgy csípett. Nekem kettő krém segített. Az egyik a sima hagyományos Nivea a sötétkék fém tégelyben. Ezt a férjem kapja a gyárban. A másik pedig a Neogranormon popsikrém. Ezt pedig még anno küzdősport edzések után használtam a sérülésekre, azóta mindig van itthon, mert ezzel gyógyítom a horzsolásokat is, amikor a gyerek valami csodaszert vár el tőlem. „Anya, kend be valami csodakrémmel, hogy ne fájjon”
A járvány áldásos hatása viszont, hogy a kisfiam megtanult rendesen zsebkendőbe vagy könyékhajlatba köhögni/tüsszenteni, zsebkendőhasználat után pedig azonnal megy kezet mosni. Itthon is. Főleg, hogy kaptunk barátnőmtől finom mézes illatú házikészítésű szappant, ami nem szárítja annyira a kezünket.
tschuli mondta
Sima natúr sheavajra még egy szavazat! Kiszáradt kezeket mindig azzal gyógyítunk :) különösen amikor még a kézfertőtlenítést is tolták ezerrel az oviban… de a sima „beadja a szülő a legolcsóbbat” szappanok plusz a téli hideg is elég volt, hogy minden este kezelgetni kellett a minimancsokat. Mondjuk volt levendulás meg „csokis” is (ami igaziból pici tégelyes kakaós szájkence, de sheavaj alapú, szóval toltuk azt is kézre, miértisne), lehetett választani, keverni, csak legyen bekenve. :D De extra hiperszuper érzékeny, fájdalmas esetben csak a sima. <3
Tünde mondta
Köszi Via a maszkos cikket :D Jó alaposan összeszedtél mindent IS…
Via mondta
Mindent ám! :)) ♥ Örülök, hogy tetszett!
KiVi mondta
Én is köszönöm :-) Gyakorlatilag egész nap hordom, mert vagy utazok, vagy órát tartok maszkban… Mozgásfejlesztést csinálok gyerekeknek, és van, akivel fizikailag is kontaktolnom kell, mert a mozgásállapota olyan.