Szoktam viccelődni azzal, hogy nálam úgy néz ki a húsmentes konyha, hogy amikor a recept azt írja, hogy „és akkor tedd bele a csirkét”, nem teszem bele a csirkét. :D
Nagyon sok ételnek a fűszerezés és a szószok a lelke, éppen ezért szoktam inspirálódni nem kifejezetten növényi receptekből is — a növényi részét lenyúlom, a hús helyett meg beleteszek valami mást. Gombát, pirított tofut, vagy, jelen esetben, karfiolt.
És még mielőtt lezárod az oldalt azzal, hogy „fúj, karfiol„, szeretném elmondani, hogy én sem voltam a karfiol kifejezett rajongója, egészen addig, amíg így nem kezdtem el készíteni.
Önszántamból sosem vettem, de amikor az élelmiszermentő meglepetésdobozomban elkezdett jönni (szezonban akár minden egyes héten), akkor ki kellett találnom valamit.
Közben nagyon kívántam valami jó ázsiai, rizses, arcomba lapátolható finomságot is, úgyhogy jött a szikra, hogy legyen ebből a karfiolból valami édes-savanyú cucc.
Megnéztem a bolti üveges szószok összetételi listáját is online, hátha abból is tudok inspirálódni, kerestem mindenféle receptet, összevetettem azzal, hogy mi van itthon (ketchup nem szokott lenni), illetve hogy mihez van elég idegszálam (karfiolokat rózsánként keményítőbe forgatni pl. nincs), és ez alapján, illetve sok alapos tesztelés után megszületett A Legjobb Recept, amit akkor se unok, ha minden héten jön karfiol.
Ha viszont te úgy vagy a karfiollal, mint én a csirkével, hogy nem akarod megenni, akkor helyettesítsd azzal, amit szeretsz, és amikor a receptben azt írom, hogy „karfiol”, akkor fejben gondold helyette a te kedvencedet. Úgyis a szósz a lényeg. :)
Ingredients
- 1 fej karfiol
- 1 ek olaj
- só
Édes-savanyú szósz
- 200 ml paradicsomszósz (passata, vagy ha nincs, ketchup)
- 3 ek almaecet
- 3 ek szójaszósz
- 1 ek kukoricakeményítő
- édes chiliszósz
- csilipehely
- só
- bors
- cukor
- fokhagyma
Tálaláshoz
- 1 bögre basmati rizs
- 2 bögre víz
- só
- újhagyma
- szezámmag
Instructions
- A karfiolt pucold meg, szedd rózsáira, és kevés olajon egy nagy seprenyőben (vagy wokban) közepes lángon szépen pirítsd meg. Sózd és kevergesd.Én nem szoktam vele rohanni, az a jó, ha szinte már ehetőre sül így, és sok helyen jó barna - azok a kedvenc részeim. Amíg pirul a karfiol, elkészítheted az édes-savanyú szószt.
- A paradicsomszószt öntsd egy kis lábosba. Tedd hozzá az almaecetet, szójaszószt, édes csilit és csilipelyhet és a többi ízesítőt. Nagyon fontos, hogy ez a szósz az ízléseden múlik, neked kell beállítani, hogy mennyire legyen sós, savanykás és édes. Ha paradicsomszósz helyett ketchupot használsz (tök legális, csak nekem általában nincs itthon), lehet, azt találod, kevesebb cukor és ecet kell mellé, mert abban már amúgy is van. Ha nincs édes csiliszószod, akkor csak csilipehely mehet bele, de lehet, hogy több cukor kell. Ha nem szereted, ha csípős, hagyd el teljesen a csilit. Az édességét elérheted juharsziruppal, datolyasziruppal vagy bármi mással, amivel te édeset szeretsz csinálni. Kóstolgasd, ízlelgesd. Ha belőtted az ízeit, akkor tedd bele a keménytőt, lassú tűzön kevergetve melegítsd fel, klasszul be fog sűrüsödni.
- Amíg a szósz rotyog és a karfiolok pirulnak, felteheted a rizst is - én basmatit szoktam kétszeres mennyiségű vízben sóval, de természetesen ezt is lecserélheted arra, amid éppen van otthon, nem fogja rádtörni az ajtót a rizsrendőrség.
- Utolsó mozzanatok jönnek. Melegítsd elő a sütőt 180°C-ra (légkeverésesen 160°C).
- Ha kész a szósz és a karfiol is jó barna sok helyen, akkor fogj egy kisebb tepsit, aminek azért van egy kb. 5 centis pereme, rakj bele sütőpapírt, borítsd bele a karfiolt, öntsd rá a szószt, keverd el, és dobd be a sütőbe, hogy összeérjenek az ízek, és az egész egy jó ragacsos massza legyen.
- Merd ki egy tányérba a rizst, a karfiolt, szórd meg apróra vágott újhagymával és szezámmaggal, ha szereted.
Zsőfi mondta
Négy csillag, mert meghoztad a kedvem a karfiolhoz, de nekem nagyon hiányzott belőle több zöldség (bell pepper vagy hagyma), esetleg mondjuk ananász, hogy feldobja. Tényleg baromi sok lábast igényel, és én is ajánlom azt a változatot, amit az egyik kommentelő ajánlott, hogy inkább 5 percig blanchirozni.
Szeretem a hozzáállásodat, hogy „csak ne rakd bele a húst” :)
Köszönöm a receptet!
Via mondta
Az üvegesben szokott ananász is lenni, azzal is nagyon finom! Ha majd jutok konzervhez, belerakom legközelebb. :) Esetleg az ananászkonzerv levéből is mehet a szószba, akkor kevesebb cukor/édes akármi kell bele, biztos nem rossz!
Zorka mondta
Kedves Via!
A múltkori felmérésed alapján egy teljesen átlagos olvasód vagyok. Sokat inspirálódtam az oldalról. Bár a receptet még nem próbáltam ki, tegnap nem fért bele a napba a főzés, viszont este semmi másra nem vágytam már, mint valami jó, laktató, meleg vacsira. Mikor a párommal hazazuhantunk, kettesen (a gyerekek a nagyszülőknél karanténoznak és online járnak iskolába, mert nekünk dolgozni kell a megélhetésükért, karantén ide vagy oda) nagyon jól esett a lecsó, befőttből, tavaly tattük el, és az esti filmhez a tavalyi cseresznye befőtt. A befőttek alapanyagai saját, vagy a rokonaink, barátaink kiskertjéből érkeztek, ami menthető volt valahogy elraktuk (éljen a kombi hűtő, én a tetején tartom a hirtelen előrántós befőtteket, a pincében ami ritkábban kell. A desszert a konyha sarkában leszállításra váró (tavaly óta) kiskosárból került elő és kivételes hálával gondoltam magamra azért, hogy egy feladatomat mertem halogatni, hogy olyan legyen amilyennek én szeretném.
Köszönöm szépen.
Volyák Edit mondta
Szia!
Köszönjük a receptet!
Az én figyelmem az élelmiszermentő meglepetés csomag ragadta meg.
Segítenél, hogy ezt honnan, hogyan rendeled?
Köszönöm szépen!
Volyák Edit
Via mondta
Szia Edit!
Egy Soul Soup nevű helyi egyesület veszi át a boltoktól azokat az élelmiszereket, amiket ők már kidobnának. Kiválogatják őket, mert sokszor az összecsomagolt cuccokban 1 db kiwi vagy narancs penészes, de az egész menne a kukába, a boltnak olcsóbb kidobni mint foglalkozni vele. Az egyesület az ép, ehető dolgokból vegyes dobozokat rak össze (zöldség, gyümölcs, sokszor tészta, rizs, konzerv is), ezekre elő lehet fizetni. A javasolt ára dobozonként £10, de ha valakinek ez sok, bármi adományt elfogadnak. (A tartalma általában £30-40 értékű minimum.) Nekem a heti bevásárlás felét kiváltotta időben is. Egy éve használjuk már. Egyelőre csak Brightonban működnek, de hasonló az OddBox, ez Londont is érinti, ők a termelőktől veszik át azt, ami a boltoknak nem kellett, mert kicsi / görbe / stb.
Instagramon szoktam néha megmutatni, mi van a dobozban. Körbekérdeztem, Magyarországon jelenleg nincs a lakosság számára elérhető hasonló szolgáltatás. (A Budapest Bike Maffia rászorulóknak visz el a boltokból megmaradt dolgokat, de arra nem jelentkezhet be akárki.) Éttermekből lehet olcsóbban vásárolni, de az nekem a kuponos kaja c. műfaj, nem nyersanyagot kapsz.
Én szeretem, hogy mindig meglepetés, hogy mi van benne, & ki kell találni, hogy mit főzünk. 😁 Biztosan máshol is lenne rá lehetőség, sok országban dobnak ki rengeteg ehető dolgot, ez egy tanulságos oldal: http://www.instagram.com/anurbanharvester
Lily mondta
Szeretem a keleti ízesítésű zöldségeket, én is rendszeresen készítek karfiolt – gyömbéres szójaszószos verziót. Ki fogom próbálni az édes-savanyú verziódat, én a tiednél kicsit mosogatóbarátabb verziót csinálok, nem teszem a sütőbe és nem készítek külön a szószt sem. :) Wokban borogatok mindent össze (bár a karfiol rózsákat 5 percig forralom vízben és utána wok).
Bevallom, mivel imádom a karfiolt, rizs sem eszek hozzá csak reeengeteg karfiolt. :D Remélem sokan kipróbálják mert imádni fogják!
Via mondta
A sütőpapír segít a mosogatáson. 😆 De tetszik az 1 wokos verziód is.
Lily mondta
Na igen, a zabpelyhes kekszeket is azon sütöm és aztán azzal együtt megy a kekszes dobozba, mosogatni meg nem kell mert úgyis megint majd zabpelyhes kekszet sütök haha. A sütőpapír hasznos találmány és még mixed mediázni is jó. Biztos jót tesz egy kis sütőben csücsülés neki egyébként, csak lusta vagyok, de egy kört megcsinálok majd Via-módra tuti.
Via mondta
Kekszek, pogácsák alatt én is többször ugyanazt a sütőpapírt használom. Meg arra a szilikonos is jó. Az ilyen ragacsos cuccokat egy örökkévalóság lesikálni róla, amit papíron megspórolok, ellocsolom a vízben…
Nekem nagyon ízlik, hogy összesülnek a karfiolok a szósszal, jó mély íze lesz!