Ötletek Anyák Napjára

Alapvetően szerintem anyukánknak/nagymamánknak szánt ajándékok kiválasztásánál az a legegyszerűbb szempont, hogy mi az, aminek nagyon örülne, de sajnálja magától. :) A virágcsokron túl íme még néhány ötlet inspirációnak, irányadónak, ha idén kipróbálnátok valami mást.

(A fenti képen cuki anya-nyúl meg baba-nyúl van, nyilvánvaló okokból – anyunak és nekem is vannak nyuszijaink. Még több helyes mamaállatot itt és itt találtok.)

 Lopj neki egy kis szabadidőt, és segíts be, amiben tudsz, hogy a hobbijával foglalkozhasson, vagy elmehessen fodrászhoz, ha már régóta vágyik rá. (Ha van rá mód, fizesd is be!)

 Ha anyukád már nagymama, akkor a gyereke(i)ddel együtt is készíthettek valamit neki – ujjnyomdás képet, gyurmaszobrot, vagy bármit, amin csapatostul tudtok dolgozni. A kreatívkodásból sosem lehet kinőni. ;)

 Ami a vásárolt ajándékot illeti, egy natúrkozmetikummal vagy kézműves ékszerrel szerintem nem lehet mellé lőni (nálam mindkettőre volt példa idén, és csak azért merem leírni, mert anyu már megkapta őket :)). Ami a kozmetikumot illeti, továbbra is szívből ajánlom a nálam már bizonyított Sophie Bello termékeit, a Rendez-Vous Nature-ben szuper akciók vannak, ez a csomag szerintem kifejezetten jó anyák napjára. Anyu egy Casa Nature rózsás tusfürdőt kapott tőlem. :) Ékszer-ötletnek javaslom végignézni az eddigi blogos nyereményjátékokat, elég széles a paletta, esélyes, hogy bármilyen stílusú édesanyának lesz köztük szimpatikus ajándék. Egyre több budapesti designvásár és kézműves üzlet van egyébként, esetleg oda is elnézhettek, programnak sem utolsó. :)

 Töltsetek el együtt egy kis szabadidőt, akár étterembe is mehettek (ha otthon főztök, úgyis az lesz belőle, hogy ő mosogat – már megint! -, ahelyett, hogy pihenne), de nyugodtan ellátogathattok egy múzeumba, közös kedvenc koncertjére, beülhettek egy kávézóba beszélgetni, vagy megnézhettek valami jópofa filmet a moziban. Ha szerettek alkotni, egy kézműves workshopra is bejelentkezhettek az Ötletek Boltjába vagy a MadeByYou-ba.

 Használd fel a régi, közös képeiteket: scanneld be őket, és készíts scrapbook-oldalt magatokból, vagy kirakót, egyedi képeslapot, mobilhátteret. Textilre nyomva párnát, kerámiára nyomva bögrét is készíthetsz.


Hozzászólások

  1. astraaida írta:

    Én az elmúlt egy hétben megleptem az anyukámat egy vágyott ruhadarabbal, elvittem egy szép városnézésre, kellemes ebéddel. Anyák napjára még azt hiszem viszek neki egy szép dobozban pár igazán művészi alkotásnak is beillő sütit, minitortácskát a közeli cukrászmestertől.

  2. írta:

    Nálunk évek óta az a hagyomány, hogy anyák napjára teleültetem az összes balkonládát és a kertet virággal. Ez egyrészt szükségszerű (na jó, lehetne élni nélküle, csak nem érdemes :D). Másrészt anya infarktust kapna, ha tudná, mennyibe kerül mindez (én sajnos egyetlen forintot sem tudok sajnálni virágra….) – így viszont anyának csak a gyönyörködés marad ♥

  3. NSDetti írta:

    Mi a nagyszülőknek (ez az első év, hogy nagymamák:) ) kinyomtattunk egy csomó fotót a babáról, és szépen albumba rendezgetve adjuk majd át. Amúgy a bébivel kettesben hazautazunk, és Anyuék, akik mindig egy kisvödörnyi (bolti) sütivel szoktak jönni, most visszakapják a kisvödrüket: házi sütivel tele:) Asszem még megfőzöm Anyu kedvenc levesét is, azt is viszem magammal, és akkor nem kell főznie:)

  4. Nono írta:

    Mi idén a báttyámmal azt tervezzük anyák napjára, hogy előveszünk kettőnkről régi gyerekkori képeket, és azokat megcsináljuk most, ebben a korban, ugyanabban a ruhában, pózban, stb :) aztán a régit is bescanneljük, mind2őt előhívatjuk és mehet is a képkeretbe. Persze a virág se marad el :)

  5. Bb.Sophie írta:

    Az én anyukám nem szereti az anyák napját, és azt kéri már évek óta hogy ne ünnepeljük. “Nemanyáknapi” tortát szokott kapni hétfőn (direkt nem vasárnap) és idén egy cserép “nemanyáknapi” levendula is lesz mellé Emily kincsesboltjából (a kedvenc virágja). :)

      • Bb.Sophie írta:

        :) Az enyém csendben tűrte amíg ovis-általános iskolás korunkban volt “kötelező” ünnepség, valahogy akkortájt találta ki, h neki nem kell ez az ünnep. :))
        De a Te anyukádnak nagyon igaza van: egy tündéri jó gyerek és egy kis nyugi a legnagyobb ajándék. :)

      • l2njpy írta:

        Egyébként nem is értem, miért ünnepeltetik ezt oviban, suliban. Ezn nem állami, nemzeti ünnep, hanem családi, sőt nagyon is személyes, csak anyára és gyerkére vonatkozik.
        Egy barátnőm tanítónő, és úgy döntött, idén tanít a kicsiknek verset, éneket, de megkéri, otthon adják ezt elő anyának, nagyinak, nevelőanyának, bent a suliban nem tart ilyet. A fentebb leírtak miatt sem, meg, mert van gyerek, akinek nincs anyukája (meghalt, vagy ő lépett le, és apa nevel), azoknak pedig nem jó a közösen tartott ünnepély.

      • írta:

        Ez ilyen szocialista maradvány, nem? Én se szerettem egyébként nagyközönség előtt szavalni. Amúgy igen, de Anyák Napján nem. :)

      • l2njpy írta:

        Nem tudom, lehet. De azt hiszem, az anyukák nagy többsége is szereti produkáltatni a gyerekét valójában.

      • írta:

        Azt én utálom, mármint ha produkáltatnak. Ha magamtól akarom, akkor jó, de ha erőltetik, hogy “naaa, zongorázz már valami szépet”, akkor gyilkos ösztöneim lesznek. :D

  6. írta:

    Most olvasom a kérdezz felelek könyvet Vekerdy Tamástól (hogy felkészüljek majd az anyaságra, meg érdekel a pszichológia, a nők lapjás kérdéseket, válaszokat gyűjtötte egybe, és életkoronként megy végig), és ő sem javasolja az erőltetett anyák napi óvodai műsorokat, mert a gyerekre rányomják a feszültséget, és ebben a korban a gyerek játsszon, max. rajzoljon valamit, de a vers mondást nem javasolja. Én is utáltam így szerepelni. Meg miért csak arról az egy napról szól? Minden nap legyen “ünnep” nap.

  7. EllieDumps írta:

    Nálunk az a bevett szokás, hogy öcsémmel együtt felkelünk hajnalban, körbebiciklizzük a várost és összeszedjük az összes virágot amit csak találunk, és betesszük a szobájába… meg mire anya felébred, sütünk neki házi műzlit vagy valamilyen sütit :) Imádja :D

SZÓLJ HOZZÁ!