Kihívás #22

Félni jó. Ha félsz, akkor nem vagy közömbös. Akkor valami történik, nem csak elvagy a pocsolyádban. Hogy mit reagálsz rá, az már más kérdés, de alapvetően nem baj a félelem, és csak az esetek egy részében jelenti azt, hogy “arra nem megyünk”. A többi esetben a pocsolyád hívó szava a félelem, mert a bizonytalanság ijesztő, a pocsolya pedig szereti, ha nem zavarják a vizét. Azt már ismeri, hogy milyen, abban semmi váratlan nem lesz, és nem túl érdekes (sőt, nem is feltétlenül jó) így az élete, de legalább tudja, mire számítson.

A 22. hét kihívása: Ne figyelj a pocsolyádra!

Csinálj meg valamit, amit régóta szeretnél, csak féltél tőle – ez lehet egy apróság is, például egy telefon elintézése, egy levél megírása, egy régóta áhított állás megpályázása, vagy bármi más, ami megijeszt, de nem azért, mert életveszélyes dologról lenne szó. Félhetsz attól, hogy nem sikerül, amit elterveztél, vagy attól, hogy kinevetnek, bolondnak néznek, ha megteszed – és ezzel nincs is semmi baj, félj nyugodtan, csak utána csináld meg! :)

+ FELADAT: Még egy kétszázast tegyél a perselybe. Jövő héten elköltjük mind az 1400 Ft-ot! :)


Hozzászólások

  1. arapon írta:

    Az én pocsolyám a jövő heti államvizsga :D Érdekes, hogy ez az utolsó, 3 db már teljesítve… de még mindig félek tőle. Szerintem a félelem pontosan addig tart, míg az a valami, amitől tartunk, meg nem történik :) Majd utána ráébredünk, hogy nem is volt olyan nehéz és borzalmas, mint ahogy hittük :D

  2. foborso írta:

    Pocsolya…hmmm…sártenger. Nincs új a nap alatt: államvizsga, két hét múlva. Államvizsgából második, gyerekből az első, 3 hónapos…
    Tavaly beletörött a bicskám a diplomadolgozatba a munkám miatt, halasztottam. Most- hááát, azt beszélik, ráérni ráérek, hisz “egész nap itthon vagyok” és “úgyis éjjel-nappal ébren vagyok”. Tehát felvettem a kesztyűt. Ma bánom a könnyelmű ballépést, kíváncsi vagyok, két hét múlva mi lesz erről a véleményem. Addig egy élet van még hátra, vagy tán két emberöltő is.
    Kihívás elfogadva, kedv-egyelőre- -9.-edik szintig lehorgadva. DE, ismétlem kimérten: kihívás elfogadva.

  3. írta:

    Én néha azt érzem, folyton csak a pocsolyámat kavargatom, és szívesen abba hagynám egy picit… úgy, hogy körülöttem mindenki idegen nyelven beszél, már egy átlag hétköznap is arról szól, hogy tudom leküzdeni a paráimat. Bemenni egy boltba és kérdezni valamit. Nem az a baj, hogy nem tudom elmondani, hanem, hogy nem értem meg sokszor a választ. Telefonálni pedig egyenesen rémálom, főleg, amikor még szaggat is a telefon, és amiatt végképp nehezen értem, mit mondanak.
    És mint a vérvételnél is, hiába kerülök nap mint nap ilyen szituációba, nem igaz, hogy a következő annyival könnyebb lenne. :/
    Ma pedig tovább feszegetem a határaimat és elmegyek egyedül vásározni. :P

    • írta:

      Én két tök új nyelvet kezdtem el tanulni az egyetemen. Az első két hónap arról szólt, hogy mindennap zokogtam, hogy nekem ez nem megy. Aztán rájöttem, hogy ilyen szutymi hozzáállással nem is fog.
      Megfogadtam a lektor tanácsát, és elkezdtem 5 perces szlovén meséket nézni a youtube-on. Annyira egyszerű a nyelvezetük, hogy még én is megértettem. Amit meg nem, arra másnap rákérdeztem. Szóval ezek a kis bugyuta 5 perces “kalandok” egész jót tettek a tudásomnak. Szóval azokat tényleg tiszta szívből ajánlom.
      És ne félj! Mindenki volt kezdő az élet valamely területén! ;]]]

  4. írta:

    Úgy látszik, az államvizsga ilyen “guardian of the gate”. Én bulldózerrel mentem neki ennek a kapunak, az államvizsga már csak a hátam mögött ordibál évek óta (egyelőre hiába) — nekem inkább az érettségi volt hasonló erejű, mert tudtam, hogy utána a saját lábamra kell állnom, ha akarok valamit.

  5. írta:

    Az én pocsolyám is az idegen nyelven kommunikálás. Ha le van írva, oké, de kimondani..? Főleg, hogy a gyerekkoromban állandóan (még néha felnőtt fejjel is) kijavítgatott az anyám, és ha egy idegen nyelven beszélek és a párom mellettem, ő is javítgat, és TUDOM, hogy jót akarnak nekem, de akkor inkább elírom százszor, de ne kelljen kimondani!
    Amikor tök egyedül voltam egy idegen országban, és a körülöttem lévők nem tudtak magyarul, mókás volt hallani, ahogy a franciát törték, szóval ott és akkor ment a nyelv – folyékonyan, és nem paráztam, hogy mi van a ragozással.
    De ha ismerősök vesznek körbe, jaj, elnémulok.
    Talán a latin nyelv való nekem – azt nem beszélik ;-))

    Nussi – kipróbálom a módszeredet, köszi a tippet!
    Via – mi mind drukkolunk az államvizsgádért, és majd ösztönzünk, mint Te minket a házimunka, és az ilyen esős, depis időszakok idején! Ránk számíthatsz!! ♥♥♥

    • írta:

      Aranyosak vagytok, majd szólok, ha aktuális lesz. :) Egyébként nem tartok tőle, nem érhetnek meglepetések (nem egy orvosi vagy jogi diplomáról van szó), nem fontos, hogy színötös legyen, tényleg csak az időfaktor az, ami befolyásolja. Szabadúszni nehéz, a szabadúszó pénzt beosztani még nehezebb, és akkor és addig kell dolgozni, amikor van munka.

  6. zöldnyussz írta:

    Na, ne már-ne már… :))) Aki így ír, ilyen jókat, ilyen sokat, és összeraktuk róla a képet, hogy szorgalmas is, az simán összedob egy szakdogát. :)
    Engem ilyenkor mindig az motivál, hogy MOST VÉGE LEHET! :)
    (És békén hagynak, és senki nem hozza szóba soha többé… :)))

    • írta:

      Nekem ez nem olyan fontos. :) És nem érdekel, hogy ki szerint az, meg ki hozza szóba. Az önbecsülésemhez nem tesz hozzá semmit, hogy lesz, nem vesz el semmit, hogy nincs… Tényleg nem érdekel. :) Elég frankón bebizonyítottam, hogy boldogulok nélküle is, nekem ez elég, más meg gondoljon, amit akar. A szorgalmasságomat nem ezen mérem.

      Sajnos nem blogolásból írom a szakdolgozatomat, egyáltalán nem olyan lenne azt írni, mint ide írni, a kettőnek semmi köze egymáshoz, se témájukban, se struktúrájukban nem hasonlítanak.

      Én elhiszem, hogy más fél attól, hogy milyen diploma nélkül élni, de az a Ti pocsolyátok, az enyémet már felszárította az eső. :))

      Meg fogom csinálni, de nem csinálok belőle ügyet, hogy mikor, hogyan, és nem fogom megünnepelni, hogy sikerült-e, mert nem tartom életem fő művének. Egy sütit annál inkább. :)

      • írta:

        Ha nem tartasz attól, hogy mit gondolnak rólad az emberek diploma nélkül, hogyhogy végzett bölcsészként mutatkozol be? Pusztán érdekel, nem kötekedés.

      • írta:

        Aranyos vagy, hogy visszakerested. :)

        Ha valaki kérdezi a foglalkozásomat, íróként mutatkozom be. Ha kérdezik a papíron megszerzett végzettségemet, elmondom, hogy van egy abszolutóriumom angol nyelv és irodalomból.

      • Bimb írta:

        Na ja, azt hiszem, tegnap volt a kötekedős napom. Lehet, ilyenkor kellene inkább háromig számolni hozzászólás előtt, vagy emailt írni. Végül is nekem attól nem lett jobb, hogy ezt megkérdeztem.

        Konkrétan egyébként a bemutatkozó oldaladra gondoltam. Volt egy évfolyamtársam, aki három évet feccölt a doktoriba, aztán otthagyta. Mert elege volt az idióta témavezetőjéből, a semerre sem haladásból. Ő azt mondta, tudna írni egy közepesen sz*r dolgozatot, de minek? Én sose mondtam meg a témavezetőmnek, hogy egy idióta, írtam egy közepesen sz*r dolgozatot, és ha minden jól megy, jövőre akár még doktor is lehetek – tudván persze azt, hogy sok diploma nélküli ember értelmesebb nálam a PhD-mmal együtt is. Nagyon becsülöm, amiért meglépte ezt. Ahogy téged is. Csak kicsit kontrasztos volt azt olvasni, hogy papírom van róla, amikor senki se buzdítson a befejezésre, mert már túlléptél rajta. De persze az abszolutórium is papír.

        És kívánom, hogy összejöjjön a jacht :)

      • írta:

        Semmi gond. :)

        Nekem egy angyal a témavezetőm, és nem akartam neki és magamnak csalódást okozni azzal, hogy összecsapom a dolgot halál motiválatlanul. Viszont pont az elmúlt pár hónapban jött az isteni szikra, ami új életet tud lehelni a kutatásomba, így már nem csak azt tudom, hogy “egyszer majd” szeretném megírni a szakdolgozatot, hanem végre azt is, hogy ennek mi értelme lesz, és hogyan fogjak hozzá. :) Nem leszek tőle jobb abban, amivel most foglalkozom, de legalább nem egy lélekölő projekt lesz, hanem valami, amihez kedvem is van. Inspiráció nélkül nehéz – és nem szeretek erőlködni ihlet nélkül, illetve azért, mert mások szerint azt kéne tennem, vagy “úgy illendő”. (Ha viszont ihlet és belső késztetés van, akkor meg a hegyeket is elmozdítom.)

        Amúgy egyáltalán nem “szégyellem”, hogy eddig húztam a dolgot, ha gond lenne, nem beszélnék róla. Nekem ez megint egy bizonyíték, hogy mehetek a fejem után. Ismét forgalommal szembe vezettem, tudod, “papír nélkül nem lehet boldogulni”. :) Ez olyan, mint amikor Ádámmal közölték 5 éves korában, hogy azért egyen répát, mert attól fog tudni fütyülni. Direkt nem evett, és direkt megtanult fütyülni nélküle, hogy bebizonyítsa, hogy hülyeség. Azóta meg eszik répát. :D Senkit nem fog érdekelni tíz-húsz-száz év múlva, hogy az abszolutóriumomhoz képest mikor lett meg a záróvizsga a munkámhoz “közenincsen” témában. Nem orvosi diploma nélkül műtök addig sem. :) És ha bejön az új szemszögem, akkor a kutatásomat sem fogom annyira feleslegesnek érezni, mintha akkor és ott megírom, amikor végeztem az ötödévvel. Így a legjobb nekem.

        Szerintem az a fontos, hogy mindenki érezze jól magát ott, ahol van, és/vagy küzdjön azért, ami neki fontos – még akkor is, ha más szerint az hülyeség, felesleges, vagy nem is érdemes érte küzdeni. Eleven emberekre van szükség. Aki PhD-tól lesz eleven, az csináljon PhD-t. Aki meg attól, hogy fúr-farag, az csinálja azt. És aki a PhD után dönt a fúrás-faragás mellett, az is szuper, még ha mások szerint “méltatlan” vagy “szintvesztés” is. És fordítva is – sosem késő. Magunkkal kell elszámolni, szerintem ennyi a lényeg.

        Köszi a jachtot, nem ígérem, hogy nem költöm másra az árát! :) Én meg kívánom, hogy sikerüljön a doktorság, ha azt szeretnéd.

  7. írta:

    Na és a napi 15 perces időzítős megoldás? Sok kis idő sokra megy… ;-)
    Mondjuk tudom, hogy az én szakdolimnál is kb. 1 óra ráhangolódás után írtam egy oldalt, és a határidő motivált, tehát a vége felé írtam a legtöbbet. (ha volt emlékszem, összesen 80 oldal lett)
    Most egy másik szakmát tanulok, és a Te módszereddel elhatároztam a napi 30 perc tanulást (jún.30. vizsga), ami nem tűnik olyan soknak naponta, de hét végén, ha elég fegyelmezett voltam, akkor látom, hogy szépen lehet vele haladni ;-))

    • írta:

      Adatkiértékelést kell végeznem. Nem lehet öt perces etapokban haladni. Interjúkat kell készítenem, azokat meg kell szervezni, eljárni, hangfelvétel, azokat transcriptolni (azt mondjuk lehet majd részletekben, de oda jutni nem öt perc), utána pedig kiértékelni, véleményt mondani, statisztikát számolni, azokból kikövetkeztetni dolgokat. Nem szófosós bölcsész-duma. :)
      A tanulás-része érdekel kevésbé, ha már csak az államvizsgára kéne tanulni, a nehezén túl lennék.

      Higgyétek el, hogy nem buta vagyok, meg hülye, aki nem mérte fel a helyzetet és nem tudja, hogy kell kezelni. Rólam beszélünk, csajok! :))

      • írta:

        Nagyon okosnak tartalak, nem azért írtam. Csak mindenkinek van mumusa, és szerettem volna én is segítőkész lenni, ha Neked ez lett volna az. Ha kell segítség (pl. adatok, vagy interjú, vagy bármi), csak szólj!
        Sokra becsüllek, hogy ezt a blogot vezeted, mert én tudom, hogy milyen a szabadúszó vállalkozók élete már 3 éve, kész csoda, hogy erre van időd, és lelkesedésed, és engem is sok mindenre ösztönöz, formál, és ezt nagyon köszönöm Neked.
        Igazán nagy tiszteletet akkor éreztem Feléd, amikor a reggeli műsorban nyilatkoztál, onnantól teljes szívvel én is lelkes követőd vagyok ;-) A többi cikked, véleményed is nagyon tetszik.

      • írta:

        Nem, ez abszolút nem mumus. Tényleg nem jelent semmit. :) Másoknak úgy látszik, többet jelent az én diplomám, mint nekem. :D Nem véletlenül mondtam, hogy bulldózerrel mentem át a kapun. Nem félek attól, hogy milyen diploma nélkül élni, mert tudom. Nincs mitől félni. :)

        Ezt most úgy általánosságban:
        Szerintem nagy hiba a papírjaik alapján megítélni embereket, és egy csomóan teljesen beparáznak, mert ha elkönyvelik maguknak azok alapján, hogy miket tudnak rólam, hogy okos vagyok meg ügyes, abba a képbe nem fér bele, hogy jaj, hogy vagyok erre képes szakdolzoat nélkül? Hát úgy, hogy rohadtul nem ezen múlik, hogy milyen ember vagy. Ismerek diplomás jófejeket és diplomás címeres ökröket. Ismerek csak érettségivel rendelkező zseniális embereket, akik többet érnek egy csomó PhD-snél. Ismerek házasságban élő hazugokat és papír nélkül élő örök szerelmeseket is. A pecsét, az aláírás, a hivatali elismervény és mások véleménye semmit nem jelent! Tükörbe tudsz nézni reggel? Igen? Akkor jó. :)

        Úgyhogy kedves államvizsgától félők, ne aggódjatok, hogy mi lesz utána, koncentráljatok most arra, hogy meglegyen az államvizsga, utána majd foglalkoztok a többivel. Don’t panic és sok sikert! :)

    • írta:

      Mindenkiből ezt váltja ki ez a tény… Mintha minimum azt mondanám a döntésemmel, hogy Te ne diplomázz le, Te sz*rj bele… :))

      Amikor valaki ennyire hosszasan reagál egy félmondatra (ami nem is egy végleges dolgot jelent, csak azt, hogy per pillanat nem foglalkozom valamivel), akkor komolyan csak azt tudom gondolni, hogy belenyúltam valami darázsfészekbe. De nem hozom a Chemotoxot, oldja meg magának a fészektulaj. :))

  8. csigageza írta:

    Sziasztok! Itt egy zugolvasó! Én ugyanígy vagyok a PhD-val. Nagyon szerettem volna megcsinálni, aztán ahogy a végére értem a kurzusoknak, már elfogyott a lendületem. És azért 5 gyerek mellett sem olyan egyszerű ezt abszolválni. DE most megláttam egy ismerős dolgozatát és elszörnyedtem, hogy ilyen sz…t be lehet adni. Ez ad erőt, hogy újra felvegyem a fonalat. Ennél én sokkkal jobbat írok. Csak legyen már szeptember… :)

    • írta:

      Igen, én is láttam dolgozatokat, meg hallottam sztorikat az államvizsgáról. Tényleg nem ügy azon a területen, ahol én vagyok, és meg is fogom csinálni, csak jelenleg még a sz*rt összehozni sincs időm. :)

      Egyébként bár nehéz lenne! Bár kihívás lenne megírni, levizsgázni… mert az azt jelentené, hogy ér valamit. De nem baj, mert ez is segít abban, hogy ne tulajdonítsak neki nagy jelentőséget. Meglesz, meglesz. Az utána levő kedd ugyanolyan lesz, mint egy korábbi kedd. Nem változik meg a nevem, nem változik meg a titulusom, sehova fel nem lesz jegyezve, hogy most aztán nekem nagyobb főhajtás jár, ha bemegyek a fizetős budiba… :))

  9. írta:

    Én tegnap bizonytalanodtam el, azzal kapcsolatban, vajon tényleg jól döntöttem-e a szakmámmal kapcsolatban. Nagyon bizonytalan “munkára” tettem az életem, és tudom, hogy ezt akarom csinálni, mindig nézegetem az álláshirdetéseket. Teljesen be tudom magam pánikoltatni miatta…

    • írta:

      Ha azt akarod csinálni, és ha belehalnál, ha nem csinálhatnád, akkor nincs kérdés, akkor gürizel, és gürizel, amíg nem sikerül, mert ha csak ebben tudsz kiteljesedni, akkor megéri. Bizonytalan – oké. Hülyének néznek – oké. De marhára nem mindegy, hogy egy sarokba betolt íróasztal felett görnyedsz 50 évig, vagy élsz is…
      Megírod privátban, hogy mi az a szakma?

      • l2njpy írta:

        Azért a “sarokba betolt íróasztal felett 50 évig görnyedőket” se nézzük le, légyszi.Egyrészt lehet, hogy szeretik a munkájukat vagy netán csak megfelel nekik vagy nem a munkában látják a nagy önkiteljesítést vagy hitelt fizetnek, gyereket nevelnek, stb. Másrész nélkülük nem működik a világ, a kívülről unalmasat is el kell végezni, hogy legyen útlevél, telekkönyv, anyaköny, hatósági döntések, stb.

      • írta:

        Nem azon volt a hangsúly, hogy íróasztalnál dolgozik, hanem hogy nem szereti és belebetegszik a megfelelési kényszerbe. Ha Te szereted, Isten áldjon! :) A kívülről unalmas pedig belülről nem mindig unalmas. Minden szakmában ki lehet teljesedni.

      • l2njpy írta:

        Nem ilyen egyszerű a munka, hogy szereti/nem szereti. Hol így, hol úgy van az ember vele. Ha mindenki önbeteljesítene, nem lenne vécésnéni, vízóraleolvasó, portás, stb.

      • írta:

        Az önbeteljesítés nem valami magasztos dolog, amikor angyalok szállnak alá az égből fanfárral, hozzák a múzsákat, homlokon csókolnak, és Te lázas alkotómunkába kezdesz.
        A Te szavaidat használva a vécésnénit, vízóraleolvasót, portást “se nézzük le, légyszi”. Te lehet, hogy nem tudnál vécésnéniként kiteljesedni, az egy dolog.
        De az önbeteljeseítés nem azt jelenti, hogy olyan maradandót alkotsz, hogy ötven év múlva tananyag leszel. Az önbeteljesítés azt jelenti, hogy jól érzed magad a bőrödben, és szereted, amit csinálsz, és a környezeted jó szívvel gondol rád. Ezt egy hentes, egy bolti eladó, egy vízóraleolvasó, egy kávéfőző kisasszony, vagy egy postás is abszolút teljesítheti. Erre mondtam, hogy minden szakmában ki lehet teljesedni, nincsenek felsőbbrendű szakmák és felsőbbrendű emberek. Mindenki lehet boldog ott, ahol van, és nem szabhatja meg neki senki más, hogy “hát, nem is tudom, minek örülsz, te csak egy kukás vagy”.

        Vécésnéni témában pedig nálam Ő az etalon: http://nol.hu/ajanlo/20090728-buszke_vecesneni
        Hajlandó vagyok ölre menni azzal, aki szerint Ági Mama nem önbeteljesedett. :))

      • írta:

        Nekem ebben a témában nagy rácsodálkozás volt a Beépített főnök című sorozat. Már én is kezdtem begyöpesedni a saját munkámban, úgy éreztem, nem elég fennkölt és magasztos és aztán hétről hétre néztem, milyen boldog a liftes az építkezésen, a takarító a panzióban és a gépkezelő a gyárban. Kis megerősítés volt, hogy igenis fontos láncszemnek érezhetem magam vezérigazgatói beosztás nélkül, azóta könnyebben viselem a hétköznapokat:)

  10. írta:

    Egyszer voltam egy helyen, és Ági mama felirata nekem is nagyon tetszett. :-)
    A mi családunkban az öcsémnek nincs diplomája, és e miatt anya néha sóhajtozik, én meg mondom neki, hogy miért? Felnőtt, jófej, és kész, miért kell a diploma a “boldogsághoz”? Egy csomó hülye, beképzelt diplomással találkoztam, és némelyiknek volt dr. is a neve előtt, és annyira nem ezen múlik! Olyan sok nem diplomás barátom van, akik jófejek, és kész. Nem ez alapján ítélem az embereket. Hanem inkább, hogy hazudnak (akár maguknak is), vagy bevallják, hogy igen, nem vagyok tökéletes, de jó úton haladok az önbeteljesítés felé.
    A diplomás munkámat most én is lecserélem, egy középfokú-s okj-re, és letojom, hogy mások azt gondolják, hogy elment a józan eszem. :-)

    • írta:

      Nem konkrétan Neked írtam az ítélős részt, azért volt előtte, hogy “általánosságban”. Rendes Tőled, hogy megvéded az öcsédet. ♥

      Nekem az is nagyon fontos filozófiám, hogy csak azért gürizek, ami fontos, és ha ráébredek, hogy valami nem fontos már (vagy esetleg sosem volt az), mert megváltozott az értékrendem, akkor gond nélkül abbahagyom, és nem fog az visszatartani, hogy “jaj, de már annyi munkát beleöltem”. Épp ideje abbahagyni, nehogy még többet beleöljek tök fölöslegesen! Egy szakot le is adtam így, lelkiismeretfurdalás nélkül, 2 év után. Amit megtartottam, az fontos volt annyira, hogy lássam értelmét befejezni – idővel. :) Nem most, most más a még fontosabb. :))
      Diétában is az egyik legnagyobb nehezítő erő, hogy sokaknak gyerekkorban az volt a mantra, hogy “edd meg, ami a tányorodon van”. Ha jól laktál, minek?

      Szóval csak ennyi a titok: legyenek prioritásaid, ami fontos, azt foggal-körömmel csináld, ami meg nem, az egy visszanézést se érdemel meg.

  11. melarossa írta:

    Kedves Lányok!
    Emlékeztek még, hogy indult az oldal: kihívás!
    Lassan újra kellene olvasni. Nem Via diplomája/nincs diplomája a mai nap kihívása, pedig mindenki arra gyúr, hogy ezt a kérdést pro vagy kontra eldöntse. Én jövő héten államvizsgázom, negyedik diploma- tudom már, hogy amit tudok, a szakmámban használok, annak töredéke származik a felsőoktatásból. A nyitottság, önművelés, élethosszig tanulás nem ezen múlik. Nem azon kell gondolkodjunk, ki a nagyobb önbeteljesítő, aki WC-s néni, vagy a húszdiplomás. Az élet célja, hogy tudsz-e boldog lenni a saját helyeden. Nagy életfeladat ez, nagyobb sokkal, mint egy diplomát megszerezni. Sok pocsolyában meg kell fürödni hozzá. Kedves Via, köszönöm a kihívást, nagy feladat nekem, mint eddig mindegyik (bár rúzsozni nem mertem :), lehet, hogy most kellene nekimenni :), úgyhogy megpróbálok most kikecmeregni az egyik aktuális pocsolyámból. Az államvizsgázóknak hajrá, túl leszünk rajta!

  12. Reka írta:

    Via, teljesen igazat adok neked! Ugyanebben a cipőben járok, bár engem még kisebb hajszál választ el a diplomától. :) Valóban sokkal-sokkal fontosabb és nehezebb dolgok vannak az életben, amin át kell küzdenünk magunkat. … … egyszerűen nincs idő befejezni a diplomát. :)

  13. nitta írta:

    Azt hiszem, most későn értem ide (az idő..:) de ha még bárki látja, az is megérne egy misét, ki az (hozzám hasonlóan) akinek megvan az abszolutórium, mert szakdolgozat, államvizsga meglett, ellenben nincs diplomája nyelvvizsga híján. Az ismerőseim közül is sokan vannak így. Felnőtt fejjel, lassan 4 éve akartam, nem más, nem munka, hanem magam miatt elvégezni, nem is értelem nélkül, mert amit tanultam, használom a mostani munkámban is, de az angol tanulást, vizsgát évek óta tologatom, mert “nincs időm” vagyis mindig más a prioritás, nagyon lassan haladok. Sokszor belegondolok, hogy kellene, annak gyakorlati haszna is lenne, nem csak egy újabb papír. Egyszer csak átugrom én is a saját pocsolyámat. Vagy leszek benne békakirálynő:)

      • nitta írta:

        Angol:) benne is van. Megint nem nyúltam hozzá egy hónapja kb., totál el vagyok havazva, szóval tologatom, és közben lelkifurdim van. Tipikus újrakezdő vagyok, szerintem ugyanazt már vagy négyszer megtanultam:P mindig fellelkesülök van már rengeteg anyagom, könyv, paper, nézek néha sorozatot (éjjel leginkább) aztán megint elmegyek másmerre és hónapokra hanyagolom.

  14. kkriszta írta:

    Az én pocsolyám a mellrákszűrés halogatása, de már a parton kapaszkodom kifelé: holnapra van időpontom. Egyébként szabályosan jártam el, mert kb. egy éve voltam, csak ahhoz képest ciki, hogy mintha néhány hete éreznék valamit… Ha ott nincs gond, folytatom a többi szűréssel, hogy végre megnyugodhassak, ha van, nincs mese, meg kell gyógyulni. Persze sokkal kényelmesebb lenne feladni, de nem szúrhatok ki a családommal, nagyon nem volna tisztességes dolog, mert nekik is megvan a maguk keresztje.
    Egyébként a nyelvvizsgába, államvizsgába, utánuk jövő egyebekbe én is mindig bele akartam halni, ahogy itt sokan, akkor is ha számított, akkor is, ha nem. Ha tudtuk, hogy mindenki ötöst fog kapni, még inkább ciki lett volna felkészületlenül odamenni, senki sem szereti hülyének érezni magát.

  15. kkriszta írta:

    Köszönöm! A logikával nem is volna baj, csak azok a fránya érzelmek, félelmek, miegymás. Megírom. Jó, hogy megtehetem. Épp azon gondolkodom napok óta, mi legyen a vészforgatókönyv, kinek és mennyire engedhetem felfordítani ezzel az életét. Kellene-e tudnia gyereknek, szülőnek? A betegnek inkább nem, a kicsinek nagyon nem, a kamaszoknak is van elég bajuk.
    A középső születése előtt komoly esély volt születési rendellenességre, rémes hetek voltak, anyukámért is nagyon aggódtam, mert nálunk is jobban félt. Azóta sok év telt el, ma már a tesóm is sokkal félősebb, talán a korral jár, de mindkettejüket fel kell hívnom, ha hazaértem tőlük, pedig csak egy óra az egész; sötétben meg inkább ne is vezessek, noha nem tartanak ügyetlennek.
    Na jó, ráérünk akkor úszni, ha már süllyed a hajó!

      • kkriszta írta:

        Megjöttem! Boldog vagyok! Van csomó: hónaljra hízom és van fájdalom, valós, az pedig izomsorvadás. Én még rossz hírnek nem örültem ennyire. Van egy születési váll-kar sérülésem, azzal kapcsolatosak ezek, meg nyilván a nordicozás elhagyása is vastagon benne van. Sebaj! Holnap indulok újra botozni és felhívom egy kedves gyógytornász ismerősömet időpontért.
        Köszönöm, hogy elmondhattam.
        Már a család is tudja. Kicsit elképedtek, amiért kihagytam őket, de megértik és most együtt örülünk. Igazság szerint, ahogy kiléptem a rendelőből, hívtam Anyukámat és elzokogtam neki a boldogságomat, aztán a férjemnek is jól kibőgtem magam. A tesómnak már csak az ujjongás maradt. Ja, és rögtön utána megnéztük az Életrevalók című filmet. Nagyon tetszett és nagyon illett most ide. És hazafelé diszkréten száguldoztam a kocsival és bőgettem a tök jó zenéket, ami nem vall rám, és újra nagyon szerelmes lettem az életbe!
        Hát ennyi.

      • írta:

        Küldök egy virtuális ölelést, ha elfogadod. ♥ Nagyon-nagyon örülök, és próbáld meg megőrizni ezt az életörömöt, tedd egy befőttbe, és ha pocsékul leszel, vedd elő! :)

  16. luxusrozi írta:

    Mikor olvastam a kihívást, biztos voltam benne, hogy “nekem nincs is pocsolyám, ugyan már…”.
    Jelentem, van! Tegnap szembesültem a ténnyel, hogy idén még nem voltam szabadságon, egyetlen napot sem fordítottam a lehetségesek közül magamra vagy a családomra… Különösebb elismerés nélkül egyhuzamban dolgozom év eleje óta, TE JÓ ÉG! Ezt nagyon át kell gondolnom!

SZÓLJ HOZZÁ!