Játszottam egy kicsit a Polyvore template-eivel. :) ... Olvass tovább
Találatok erre: polyvore
Polyvore tutorial – öltöztetős baba felnőtteknek
SZERK. 2018 - A Polyvore sajnos megszűnt, és még nem találtam rá hasonló alternatívát. :( Ha te igen, akkor légyszi, írd meg kommentben! Addig is, RIP Polyvore. A Polyvore egy online montázskészítő, melynek elemei (főként ruhák, kiegészítők) a nagy netes áruházakból jönnek, így ami megtetszik, akár meg is lehet rendelni őket. Nagyon szeretem, mert különösebb koncepció nélkül is szuper szetteket lehet rajta összeállítani, és jó egyben látni, hogy mi mihez megy. A blogon is gyakran láthattok ilyen montázsokat, főleg az olvasói levelekre adott válaszaimban, hiszen hatalmas árukészletből lehet válogatni, így stílusban, fazonban biztos találok illusztrációt ahhoz, amit elképzeltem. Engem leginkább a régi, gyerekkori papírbabáimra emlékeztet, akikre különféle papírszetteket varázsoltam - sokszor magam rajzoltam a ruhákat. :) Hasznos és jó móka tehát a Polyvore, mindenkinek ajánlom. Praktikus, gyakorlati tudást is lehet vele szerezni azt illetően, hogy mi mihez illik, ezt pedig később ruhavásárlásnál is lehet hasznosítani. A következő gyorstalpaló, csak a lényegre koncentráló tutorialban megmutatom, hogy lehet használni a Polyvore felületét. A képek klikkre nőnek! 1. Regisztráció Miután felmész a Polyvore.com-ra, a jobb felső sarokban kattints a Register feliratra. Megjelenik egy rövidke űrlap, semmi bonyolult nincs rajta, név, e-mail, jelszó kétszer, születési dátum kell. Ha van Facebook profilod, azon keresztül is regisztrálhatsz. A későbbiekben majd a jobb felső Sign in-re kattints a belépéshez, itt is lehet a Facebookot használni, és akkor nem kell jelszót írogatni. :) Ennyi a regisztráció, kezdődhet a szettgyártás! ... Olvass tovább
Segítség! Internet!!4!
1998 óta internetezem, 1999-ben készítettem az első honlapomat, és mivel akkor még épphogy betöltöttem a 14-et, mondhatjuk, hogy az internettel nőttem fel. Fokozatosan kellett beletanulnom az új dolgokba, és élvezettel csemegéztem az újdonságok között. Ez most sincs máshogy, hiszen ez egy olyan terület, amin folyamatosan van mit fejleszteni -- lehet rajta gyakorolni az életfogytig tanulást! Szívesen megosztom a legjobb trükkjeimet -- érthető, felhasználóbarát leírásokban. Ezen az aloldalon összegyűjtöttem a különböző netes-teches-mobilappos-szoftveres cikkeimet, így egy helyen találod őket, ha eligazításra, segítségre van szükséged. Nyugi, nem vagy maradi és vénasszony/vénember, ha nem értesz ezekhez a dolgokhoz magadtól -- mások is tanulják ám. :) Segítek! Válaszd ki, hogy mi érdekel most a leginkább, és kattints az adott cikkre. Alapok Használd okosan az okos gépeket! Szezám tárulj, de csak nekem. Hogyan válassz biztonságosan jelszót? Számítógépes fájlok rendszerezése -- hogy ne minden nyaralási kép Untitled-00001.jpg legyen :) Online vásárlás kisokos -- néhány biztonsági intézkedés, és nyugodtan vásárolhatsz. Kinyílik a világ! Közösségi média Mire jó a hashtag? #megmondom 5 Facebook trükk a lelki nyugalmadért tumblr gyorstalpaló Pinterest gyorstalpaló Instagram gyorstalpaló E-mail fogások E-mailezés gyorsan és egyszerűen 6 tipp, hogy még hatékonyabban tudj GMailezni Google Inbox -- a legújabb e-mailfiók Légy a saját személyes asszisztensed! Automatizáló trükkök Google alkalmazások -- ingyenes és praktikus Google MyMaps - csinálj saját térképet! Google Forms - online kérdőívek szakdolgozatokhoz, kutatásokhoz Google Calendar Mobilos alkalmazások Rendszerezz a mobiloddal! 7 hasznos alkalmazás App ajánló - a kommentekben olvasói kedvencek Hasznos online szoftverek Online grafikus programok -- Picmonkey és Canva Fotómontázs készítő: Fotojet Polyvore - öltöztetős baba felnőtteknek Feedly -- letisztult RSS olvasó Ez is érdekelhet... Blogolsz? Nézd meg a blogolással kapcsolatos cikkeimet itt! :) Ismersz olyat, akinek segítenének ezek a cikkek? Küldd el neki az oldalam linkjét! Köszönöm! ... Olvass tovább
Inspiráció hétfőre – 2015. #32 hét
Hivatalosan is itt az augusztus (naptárak meg effélék erre), még jöhet egy nagy hajrá, pláne, ha eddig nem volt pihenés. Ha csak két óra, akkor annyi, de muszáj. ♥ Napi zene - it's time to take the pressure off! Képek: stílus, vacsora, innivaló, mottó. ... Olvass tovább
Rajzfilm stílusikonok 11.: Gumimacik
Ilyen a mackónép! :) Folytatom a Disney mesedélutános sorozatomat, méghozzá a Gumimacikkal. Nem voltam kisegítve azzal, hogy maguk a medvék is színesek, úgyhogy ezúttal inkább egy laza interpretáció született mindenkihez. (Kivéve Tódit. Bocs, Tódi.) De aki akarja, Sunninak öltözve be is festheti magát sárgára. :P Grammi: a Gumibogyószörp megalkotója, direkt bogyós-pöttyös blúzt választottam neki, a kötény opcionális, remélhetőleg nem szép ruhában áll neki szörpözni. :) A nyakában egy bogyós muffin-medál lóg, nem ehető, de hátha van szuperereje... Sunni: a kényelmes military-stílus megtestesítője, az oldaltáskáját Graffitól lenyúlta. :) Ebben a cipőben inkább ne ugráljon erdőszerte, de egy esős városi naphoz tökéletes lehet, ha a jó ügyhöz kell állni. Cubbi: az ifjonc medvefiú rózsaszínű, sárga-kék csíkos ruhát és kék kalapot hord, úgyhogy inkább úgy voltam vele, hogy ezt nem akarom utánozni, köszönöm szépen! :) A csíkok és a kalap maradt, a fakardból pedig egy kard-formájú karkötő lett. Zummi: varázsmedve Ősgumimaci-medállal (talán vizsgákra is szerencsét hoz, és nem csak a Nagy Gumimacikódexet nyitja), köpönyeg helyett sállal. A szemüveg kötelező, napszemüveggel helyettesíthető. :) A képhez felhasznált ruhák konkrét beszerzési helye itt található. És ha még nem ragadt bele a füledbe a főcímdal, tessék: Szívesen. ... Olvass tovább
Rajzfilm stílusikonok 10.: Micimackó és barátai
Micimackóék egy életre elintézték, hogy ha meghallom azt a szót, hogy "hajnalodik", azonnal folytatom a fejemben: kiugrom az ágyból, a barátom már vár reám... A rajzfilm stílusikonok, alias casual cosplay* kezdőknek sorozatomban - valószínűleg a nyár és a magas nosztalgiahullámok hatására - a Disney mesedélután karaktereinek hagytam, hogy inspiráljanak. Elsőként jöjjenek a Százholdas pagony lakói! Micimackó Mindenképpen egy kényelmes Micimackó-szettet szerettem volna, amiben feszengés nélkül, lazán lehet méheket kergetni (mézes parfümmel még több az esély a beépülésre!), és a lassan andalgó városnézésre is tökéletes a sárga nadrágszoknya és az ujjatlan ing. :) Malacka Nem akartam full malacrózsaszínbe öltöztetni szegény kicsi állatot, ezért kapott egy cuki, pink csíkos pólót, bézs nadrágot és kerek orrú cipellőt. Plusz repülő malacos fülbevalót távoli magyar nagybácsija, Szárnyati Géza emlékére. Mehetnek is városnézni Micimackóval! Kivéve, ha jönnek a Januárok. ... Olvass tovább
Ruhatárfrissítés & alap ruhatár összeállítása – Hogyan kezdjem?
Az alapruhatár összeállítása vagy egy új élethelyzethez alakítása nagyon izgalmas feladat, de egy csomó stresszel és frusztrációval is jár, ha nem ismered (még) a saját stílusodat, és emiatt utálsz vásárolni, öltözködni. A szükséges rosszból egy kis stratégiával könnyen követhető teendőlistát írhatsz, és ki tudja, menet közben még lehet, hogy rá is kapsz a divat ízére. :) Ha most tavasszal gardróbfrissítésre készülsz (esetleg a közelgő Glamour-napok kapcsán), remélem, segít kevésbé stresszessé tenni a folyamatot ezt a bejegyzés. Mi kell egy alap ruhatárba? Sokan kérdezték már az elmúlt években, hogy szerintem mi az, ami feltétlenül kell egy alap ruhatárba. Mindig az a válaszom, hogy teljesen az egyéntől függ. Más a stílusod, az ízlésed, a testalkatod, és az életed, mint a többi embernek. Nincs egy öntőforma, amit mindenkire rá lehet húzni! Egy űrhajósnak valószínűleg más munkaruhára van szüksége, mint egy virágkötőnek. Egy fizikatanár szintén más stílusban nyomja, mint egy ügyvéd. És aki szabadidejében falat mászik, annak más holmijai lesznek, mint a motorosoknak. Én szeretem, ha nincs egységes előírás (sem a divatban, sem másban), és inkább önismerettel, gyakorlással ki tudja fundálni mindenki, hogy neki mi a jó - aztán ezen továbbindulva kialakítja a saját gardróbját. Nekem például hiába ajánlgatják a top 10-es "must have" alaplistákat, nincs szükségem kasmírpulcsira, nadrágkosztümre, és hétköznapi tűsarkúra sem, mert nem olyan az életem, hogy ezekre hangsúlyosan szükségem legyen. :) Az állatminta pedig egyszerűen nem tetszik magamon. Aki viszont olyan körökben mozog, hogy mindig fontos a kiskosztüm és a csinos cipő, az én alap-nadrágjaimat és lapos cipőimet tarthatná feleslegesnek számban és akár stílusban is. Egyikünk sem jobb a másiknál, csak mások az igényeink. Ezeket kell felismerni és ezek alapján dönteni. :) Úgyhogy tessék, íme a rendkívül megengedő, és egyáltalán nem előíró "alapruhatár lista", avagy szerintem mire van minden nőnek szüksége az öltözködéssel kapcsolatban. Minden nőnek szüksége van... arra, hogy tudja, hogy miben érzi jól magát. Vedd észre, hogy nem azt írtam, hogy mi áll jól neki, mert ez a két kategória nem mindig metszi egymást. :) A világ legszebb, rádszabott ruhája is hülyén fog mutatni, ha közben feszengsz benne, el akarsz bújni, rossz benne a testtartásod, mert meghúznád magad... A magabiztosságod félig megnyeri a bulit, és onnantól már szinte mindegy, hogy mit vettél fel. Nézz a tükörbe, nézd meg a ... Olvass tovább
Kabátos-pulcsis átmeneti ruhák – 4 stílusban
Készítettem négy szettet a mostani átmeneti időhöz. :) Már el lehet kezdeni elővenni a tavaszi darabokat (virágminta, milyen egyedi!), ha pedig a pulcsi nem csak jó meleg, hanem még színes, mintás, az plusz vidámságot vihet a napba, ami sosem árt. Ha süt a nap, azért, ha szürke, borús idő van, akkor azért. :) Mindegyik szettet más-más karakterrel a fejemben készítettem, a valósággal való bárminemű egyezés a véletlen műve. :D (Psszt, totálisan vagyok egyszerre mind a négy.) 1. Szeles-esős: Elfoglalt BKV-s Lány csíkos pulcsit és kapucnis parkát vett magára, az eső ellen pedig egy csinosabb gumicsizmával védekezik. Sok helyre kell rohannia: a holmiját oldaltáskába rámolta, és gyorsan magára húzott egy gyűrűt, hogy a kezére vonja a figyelmét, amikor magyaráz (márpedig gesztikulálva magyaráz). A belső kabátzsebében egy műzliszelet várja a délutáni éhségrohamot. 2. Egy kis szín: Félprofi Dolgozó Lány a laza farmerhoz blúzt és v-nyakú pulcsit választott. Nem túl szigorú, de azért már egészen komolyan lehet venni, ugye? A pulcsi színe visszaköszön a fülbevalóján: azért nem annyira komoly. :) Enyhe időkben a kedvenc ballonkabátja is jól jön, és a strapabíró táskája is vele tart -- benne jegyzetfüzet és minimum három toll. 3. Szelíd motoros: Lázadó Lány dafke Valentin-nap után veszi fel ezt a pulcsiját, és hogy nehogymár azt higgye valaki, hogy ő holmi érzelgős típus, fűzős cipőt és bőrdzsekit választ hozzá a szekrényből (minél viharvertebb, annál jobb). Azért a piros nadrágot nem bírta ott hagyni, így még februári krampusznak is gondolhatja magát. A táskájában kólás ajakápoló lapul, és egy divatlap, amiben lila tollal karikázza be a neki tetsző darabokat. 4. Majdnemtavaszi pasztell: Fagyiszínű, pomponos (!!) kardigán és virágmintás sál akadt az egyik enyhébb reggelen a Szende Szürke Asszony keze ügyébe. Illik ilyet télen? Úgy döntött, hogy igen. A halványrószaszín rúzst magával viszi, hogy a tízórai francia krémes után felfrissíthesse a sminkjét. A pirosítóról gondoskodik a friss levegő. Az illusztrációnak felhasznált ruhadarabok listáját és beszerzési helyeit itt találod. ... Olvass tovább
Téli kapszulagardrób – fehér, szürke, fekete és piros színben
A januári rétegzős téli ruhatárban elsősorban arra fókuszáltam, hogy hogyan lehet különböző hőmérsékletben rétegezni a meglévő kínálatot, most inkább az alapdarabokra helyeztem a hangsúlyt. A kombinálható ruhatár egyrészt segít a kreatív, kezelhető gardrób összeállításában, jól lehet vele utazni, másrészt költséghatékony. Egy átlagember nem rendelkezdik 5-10 télikabáttal és több tucat meleg cipővel, ami -10 fokban is beválik, ilyenkor jól variálható darabokra és kiegészítőkre (sapka, sál, stb.) kell támaszkodni, hogy ne uniformis legyen a téli ruháinkból, és legalább a kiegészítők változzanak. Egyébként az sem "ciki": én télen a túlélésre játszom, nem vagyok Anna Wintour, hogy megszóljanak, ha két(ezer)szer van rajtam ugyanaz a kabát. Aki gyalog/tömegközlekedéssel/biciklivel jár, annak fel kell öltöznie, az átlag téli divatötletek elsősorban az autósoknak kedveznek, akik nem ácsorognak 15-20 perceket a megállókban. Téli alapdarabok két meleg kabát: egy hosszabb-elegánsabb, egy sportosabb; legyenek jól béleltek, ne fújjon át rajtuk a szél, és ha sokat vagy kültéren, előny, ha van rajtuk kapucni. két pár cipő: egy sportosabb, egy elegánsabb -- vízálló, hóálló; impregnálót ajánlott hozzá beszerezni, és ápolni, hogy pl. a sózás ne kezdje ki, este szellőzzenek ki jól. két sál: sokszor körbetekerhető, jó meleg -- a kámzsa is szuper! sáltekerős ötleteket itt találsz. két sapka: egy sikkesebb, egy lazább -- lehet, hogy bilifejed lesz, de inkább az, mint egy homloküreggyulladás. két pár kesztyű: elegánsabb és kötött; ha ujjlevevős, okostelefonozni is tudsz, de olyan is van, amit le sem kell venni, hogy telefonálni tudj -- a (mű)bőrkesztyű pedig víztaszító, hógolyózáshoz ideális. :] Ezeket lehet már nagyon jól variálni. A kesztyű-sapka-sál triót pedig lehet bővíteni. Ha mindegyik új darab megy a többi meglévőhöz, vagy legalább két másikkal hordható együtt, akkor jól variálható lesz. :) Őszről átmentve Nadrágok (vászon, farmer), vékony pulcsik, vastag pulcsik, garbók, stb. -- többféle is lehet, természetesen, most csak egyet-egyet válogattam be belőlük az illusztrációhoz. Nem szerepelnek a képen Fehérneműk, trikó, póló, hosszú ujjú felső, ing/blúz, zokni, harisnya -- nyilvánvalóan ezekből is kell a ruhák alá. :) Nagyon hideg időben a harisnya a nadrághoz is felvehető (nulla fok alatt már így hordom egyébként). Lábszármelegítőt is lehet használni, plusz derékvédőt, hogy ne fázzunk meg. Az első a biztonság és a kényelem, szinte mellékes, hogy ... Olvass tovább