Üzenetek címkézve fagyi
Csináld magad! Fagyis mini-napló nyárra
2012. június 28.
Saját kezűleg készített kis füzeteket kerestem, amiket egyszerűen össze lehet dobni nyárra, hogy fel tudjátok írni bele az emlékeket, élményeket – akár szövegesen, akár scrapbookosan. Főleg olyanokat találtam, amik már könyvkötős tapasztalatot igényeltek, aztán belefutottam ebbe a cuki fagyis naplócskába. Egy 8-ba hajtott, barna csomagolópapírból kivágott kör (29,3 cm átmérőjű), és 4 színes papírból kivágott kisebb körlap (10,2 cm átmérőjű fagyigombócok) kellenek hozzá. A harmonika-szerűen összehajtogatott körlapból lesznek a tölcsérek, és egy-egy hajtásba kell beragasztani a gombócokat. Az 6-os képen levő helyekre ha lyukat teszünk, utána össze is lehet kötni a füzet “gerincét”. Ami a tartalmiat illeti, a vakációs élményeken kívül fagyireceptek is kerülhetnek bele (például egy doboz fagylalt vagy egy fagylaltkészítő gép kísérőjeként), de a nyári szülinaposok üdvözlőkártyaként is megkaphatják – minden oldalon lehet egy-egy jókívánság, vagy kedves emlék az ünnepelttel kapcsolatban. Még több képet és fázisfotót itt találtok.
Tematikus bulik #4 – Fagylaltozó
2012. június 24.
Nyári névnapozásnak, szülinapnak, sikeres érettségi ünnepnek, nyári lánybúcsúnak is lehet a központi fókusza a fagyi. Ha nincs rá indok, az is jó indok. :) A “csináljon mindenki magának saját kelyhet”-mozgalom első lépése a jól felszerelt fagyis svédasztal. Készítsd ki a tálkákat, amikbe mindenki szedheti majd a gombócait (nem kell rendes fagyikehelynek lennie, a mélyebb, műzlis tálkák vagy terebélyesebb bögrék is teljesen jók) és a kanalakat. Tisztíts meg és vágj apróra többféle gyümölcsöt: almát, banánt, cseresznyét és meggyet (magozva), málnát, barackot, és tedd őket külön kínálótálakba, hogy mindenki csak abból vegyen, amit szeret. Feltétnek készíts össze különféle ostyákat, kekszeket, rolettiket, darabolt diót, mandulaszeleteket, mogyorót, csokicseppeket, kókuszreszeléket, zabpelyhet, aszalt gyümölcsöt, műzlit. Ezeket teheted papírból hajtogatott “sótartóba” is, ahogy Martha Stewart is tette (ld. fenti kép alul középen). Áttört gyümölcsből egy kevés cukorral főzhetsz szirupot, öntetet, és olvaszthatsz csokoládét is a csurgatáshoz, de bevetheted télről a csokifondue-t is. Utolsó előttinek verd fel a tejszínt (vagyd tedd szifonba), legutolsónak pedig vedd elő a fagylaltot a mélyhűtőből – nem kell nagyon sok féle, mert a kiegészítőkkel bőven lehet variálni, 2-3 teljesen elég. Ha házi fagyi, akkor kapsz pluszpontot, de ha bolti dobozos, az is teljesen tökéletes. :) Kis “ültetőkártyákkal” címkézd fel, hogy mi micsoda, hogy egyértelmű legyen a vendégek számára!
Innivalónak igyatok gyümölcsös limonádét, dekorációs alapnak pedig a felszolgált fagyik színeit használhatod, de igazából nagy körítés szerintem nem szükséges, anélkül is hatásos lesz a fagyis svédasztalod. :)
Epres jégkrém
2012. június 20.

Csak mert sosem nyugszik az agyam… Az első eperkrémlevesnél eszembe jutott, hogy végülis semmi olyan alapanyag nincs benne, ami ne kerülhetne egy fagyiba – gyümölcs, tejszín, cukor… A keményítő se gond, a csokifagyimban is van. Úgyhogy a második eperkrémlevesnél pár merőkanálnyit félretettem, és a jégkrém-készítő formákba töltöttem. A végeredmény sikeres lett: hideg, gyümölcsös, édes. Szóval akkor mostantól bármilyen gyümölcsből lehet krémleves ÉS jégkrém is. Az eperkrémleves receptjét itt találjátok, teljesen ugyanaz a fagyi is, csak az állaga más. :) Fagylaltgépben is bizonyára szépen megfagyna a behűtött leves, úgy még krémesebb a végeredmény.
Csináld magad! Textilfagyi
2012. június 2.

Melissa és Kellie partikellékek gyártásával foglalkoznak, az ő blogjukon találtam ezt az ötletet. Ezek a fagyistölcsérek eredetileg egy fagylalt-tematikájú buli dekorációjaként készültek, de szerintem túl aranyosak ahhoz, hogy ennyire limitáljuk a felhasználási lehetőségüket. Én a fejemben már egy kartondobozból eszkábált fagyi-standot vizionáltam, ahol játékpénzzel lehet fizetni a fagyikért… :) Sőt, egy nagyon lányos babaszobában még mobil is lehet belőlük a kiságy fölé. A tölcsér keményebb, mintás papírból készül, a gombóc pedig textillel bevont hungarocell-golyó. A fodrok úgy készültek, hogy cikk-cakkollóval felvágott csíkot varrógéppel összeráncolták a lányok. Fázisfotók és angol nyelvű leírás itt található, a fagyis születésnapi buli fotóit pedig itt nézhetitek meg, nagyon hangulatos lett!
Illusztrált fagyireceptek
2012. május 29.

Nemsokára megint megfogadhatom, hogy még több fagyit készítek, mint tavaly, úgyhogy pont jókor botlottam bele Lili Chin illusztrátor és fagyi-őrült tumblr-jébe, aki hetente teszi ki új, tündéri fagyis receptkártyáit, amin a saját maga által kikísérletezett receptek találhatók. Logikusan felépítettek, könnyen követhetők, és a legtöbbjük tojásmentes. Kiindulási alapnak és inspirációnak sem utolsó, tovább lehet próbálkozni az ötletekkel… :) A receptek alatt érdemes a flickr linkekre kattintani (nem mindenhol szerepel), ahol az elkészült fagyikat “élőben” is megnézhetjük. Lili egyébként nem nagy fagyifogyasztó, főleg az ízkombinációk érdeklik, és leginkább a barátait szereti etetni. Sejtem, nem panaszkodnak. ;)









Szeretnéd minden nap e-mailen megkapni az új bejegyzések összefoglalóját? Iratkozz fel a hírlevélre!


