Találós kérdés.

Ha van, akkor az a baj.

Ha nincs, akkor az a baj.

Akinek túl sok van, nem érti, hogy akinek nincs, az mit pattog.

Ha nincs elég, akkor az minden mást be tud árnyékolni.

Mi az?

Megvan?

Nem, nem árvíztűrő tükörfúrógép.

A mai epizód témája a pénz, és ha már ennek hallatán elkezdted magad kellemetlenül érezni — teljesen megértelek. Amennyire fontos téma a pénz, van egyfajta tabu körülötte, és ha ez még szégyenérzettel is párosul, akkor aztán teljes a némasági fogadalom.

Pedig fontos róla beszélni, mert ha akarjuk, ha nem, muszáj foglalkoznunk a pénzzel — ez nem egy olyan dolog, ami hirtelen el fog tűnni az emberi társadalomból. Úgyhogy most megbirkózunk ezzel a zavarral, és inkább kilevegőztetjük a témát. 

Éppen azért, mert annyi embernél érzékeny pont a téma, nagyon sok sztereotípia épült ki aköré, hogy mi az a pénz, kinek van, milyen ember az, akinek van, milyen ember az, akinek nincs, satöbbi.

Ezeket a valóságtorzító sztereotípiákat aztán szólásmondásokba és idézőjeles “hasznos tanácsokba” csomagoltuk, és úgy mondogatjuk őket, mintha teljesen egyértelmű igazságokról beszélnénk – pedig nem azok.

„A pénz nem boldogít.”

„A pénz annál van, aki megérdemli.”

„A pénz gonosszá tesz.”

„A pénz mindenképpen gyorsan elfogy, ezért ha hozzájutsz, gyorsan el kell költeni.”

Pedig attól, hogy valami szólás, még nem igaz.

Sőt.

Úgyhogy a Lecsó podcast legújabb epizódjában lebontom azokat a pénzmítoszokat, amikkel én is folyamatosan találkozom, és amiket a hallgatók is beküldtek arra a kérdésemre, hogy miről legyen szó ebben a részben.

És remélem, hogy az epizód végére már nem lesz benned akkora gyomorgörcs a pénz hallatán. :)

Farkas Lívia vagyok, és csapjunk bele a Lecsóba.

Kattints a nagy lejátszás-gombra, és már hallgathatod is a legújabb részt!

Új! Ha bármi miatt nem tudod meghallgatni a podcastot, vagy szeretnéd hozzá olvasni a szöveget, akkor tekerj a bejegyzés aljára, ahol elolvashatod az epizód teljes szövegét! :)

Hogyan hallgathatod?

• Itt és most: Számítógépen és telefonon nyomj a fenti lejátszógombra a böngésződben és már hallgathatod is!
• Vidd magaddal: Ide kattintva a gépedre mentheted az MP3 fájlt, amit magaddal vihetsz az MP3-lejátszódon, rátöltheted a telefonodra (hogy ne fogyasszon adatot), USB-n a kocsiba, kihangosíthatod főzés-takarítás-vasalás közben.
• Androidon: használd az ingyenes Podcast Addict appot (írd a keresőbe, hogy “Lecsó” :), és fenn van Spotifyon is.
• iPhone-on: megtalálsz az iTunes podcast-tárában

Kapcsolódó cikkek a blogon:

• Hogyan spóroljak? (És hova tegyem a spórolt pénzt?)
• Így vásárolj tudatosan – 3 teszt, hogy biztosan megérje
• Miért jó, ha befektetsz magadba? Így segít a befektetés-alapú szemlélet a mindennapokban
• Még több Lecsó epizód itt, ha még hallgatnál. :)

Az epizódban említett kutatások és egyéb hasznos linkek:

• A mai generáció kevesebbet keres, mint a szüleik, pedig képzettebbek
• Egymillióval több fiatal felnőtt él a szüleivel
• A szegénység hatása a kognitív funckiókra
• A pénz egy ponton túl nem boldogít

Most te jössz!

Nálad melyik „hasznos tanács” veri ki a leginkább a biztosítékot? Mi az a mondat a pénzzel kapcsolatban, amit már annyit hallottál, hogy nehéz nem elhinned? Oszd meg a hozzászólások között, segítsük egymásnak a pénz-blokkok oldását! :)

 

---

„A pénz nem boldogít” és egyéb baromságok – az epizód teljes szövege

 

1. mítosz, amit szívem szerint kilőnék a hold sötét oldalára, hogy az ufókat ijesztgesse, és amit már biztos ezerszer hallottál életedben:

„A pénz nem boldogít!”

Erre az egyszerű válaszom az, hogy:

De. A pénz boldogít.

Ezzel vége is az mai epizódnak. :) Jó, csak vicceltem. Szóval a pénz igenis boldogít, ez a mondás nem arra utal, hogy légyszíves örülj annak, ha szenvedsz és élére kell állítanod a garast minden hónap végén, mert igazából simán lehetnél boldog is, és a te hiányosságod, ha erre képtelen vagy.

A pénz akkor nem boldogít, hogy ha már van 850 millió forintod, mert a 851 milliomodik forintodtól tényleg nem leszel boldogabb, mint előtte. De nem azt jelenti, hogy a szegénység vagy az anyagi nehézségek nem számítanak, és boldognak kéne tudnod lenni, bármilyen is az anyagi helyzeted.

Ha nincs pénzed, akkor nem az a baj, hogy nincs pénzed, hanem hogy nem tudod megvenni vele az életed alapjainak biztosításához szükséges dolgokat. Pont a Maslow-piramisod alját bizergálja, a létszükségeid billegnek tőle, ami egyáltalán nem mellékes, és nem múlik el attól, hogy szépekre gondolsz, meg úgy kelsz fel minden reggel, hogy csakazértis boldog leszel.

Éppen ezért az anyagi kiszolgáltatottság rengeteg szorongást és frusztrációt tud okozni. És ez nem csak akkor igaz, ha mélyszegénységben élsz, hanem akkor is, ha egyszerűen csak folyamatosan figyelned kell, hogy mire költesz. Ha az a stresszed forrása, hogy nem tudod, miből fogsz kaját venni a hónap utolsó hetén, amikorra már nem maradt a fizetésedből, vagy hogy sakkoznod kell azon, hogy melyik számláidat tudod befizetni és milyen sorrendben optimális, az egyáltalán nem lebecsülendő dolog, mert elképesztően fel bírja emészteni a mentális és a lelki kapacitásaidat – és a kettő összefügg, mert miközben próbálod praktikusan megoldani, hogy beoszd a pénzedet, folyamatosan lehúz a kiszolgáltatottságod lelki terhe.

De az is ugyanilyen stresszes tud lenni, hogy el se tudod képzelni, mikor és miből tudnál elmenni nyaralni, az is akrobatikát igényel, hogy a büdzsédből ki tudj préselni annyit, hogy ki tudd fizetni a megdöglött mosógép helyett az újat, vagy hogy kilátásban sincs az, hogy a következő tíz évedben tudj venni egy lakást.

Minél tovább nem jutunk hozzá valamihez az életben, amit szeretnénk, annál jobban be tudjuk magyarázni magunknak, hogy ez így normális – “ugyan már, más se megy nyaralni”, “ugyan már, másnak sincs félretett pénze”. Pedig az, hogy nem az év 52 hetében kell dolgoznod, és hogy tudod, hogy ha váratlan baj történik, akkor lesz rá anyagi fedezet, egyáltalán nem a luxus kategóriába tartoznak.

Talán ebből is látszik már, hogy a pénz egy bizonyos szintig igenis boldogít – egyszerűen azért, mert leszed rólad egy halom félelmet és bizonytalanságot, amitől az energiád és a lélekjelenléted is felszabadul, és jobban fogsz tudni azzal foglalkozni, ami fontos. Majd ha eléred a 850 millió forint éves bevételt, elkezdhetsz aggódni azon, hogy jaj, a pénz nem boldogít.

(Mellékvágány, de nem tudom, észrevetted-e, hogy még mindig úgy használjuk a milliomos szót, mintha az sok pénz lenne, pedig ha összeadod, hogy mennyi kell egy évben ahhoz, hogy egy ember a párjával és mondjuk két gyerekkel egy évig fedezze a kiadásait, akkor hamar az jön ki, hogy át kell nevezni a “Legyen ön is milliomos” műsort “Legyen mindenki milliomos, különben éhenhal”-ra.)

Azért veszélyes ez “a pénz nem boldogít” mítosz, mert akinek soha nem voltak anyagi gondjai és életében nem kellett megnéznie az árcéduláját annak, amit meg akart venni, simán lenézheti azt, akinek nincs annyi pénze mint neki, és mégsem elégedett az életével. Neki normális az, hogy ha problémája van, akkor csak megszórja egy halom pénzzel, és megoldódik minden, bármikor befizetheti magát bármire, amihez kedve szottyan, anélkül, hogy elgondolkodna rajta, hogy az mibe is kerül valójában, vagy olcsóbb alternatíva után kellene néznie. Az ilyen hozzáállással a tehetősebb emberek csak a vállukat vonogatják, hogy “hát mér’ nem boldog az, aki szegény, meg van mondva, hogy a pénz nem boldogít”. Így aztán nem is fognak harcolni a szociális intézményekért, meg a jóléti állam kiépüléséért, hiszen örüljön mindenki annak, amije van. Akkor is, ha az marhára nem elég semmire. 

Na de gondolom az ilyen ember eleve nem is hallgatja a Lecsót, úgyhogy nézzük még, hogy ki gondolhatja még azt, hogy a pénz nem boldogít. Mert bizony az is, akinek nincs pénze. Ezzel a mondattal ideig-óráig ugyanis el lehet magadat nyugtatni, hogy hát igazából nem kéne ennyit izgulni a pénzen, mert úgyse boldogít, hát akkor meg minek aggódni. Pedig ez nem megoldás, a szorongáson sem segít, sőt, kifejezetten káros, mert el is távolít attól, hogy olyan megoldásokon gondolkodj, amitől több pénzed lesz.

Szabad aggódnod az anyagiakon. Teljesen normális, ha gyomorgörcsöd van, amikor valamit nem tudsz kifizetni. Nem egészséges ezeket az érzéseket elkenni azzal, hogy ó, hát igazából örülnöd kéne, és valami teljesen hülyeségen aggódsz. 

A megoldás az, hogy kijelented magadnak:

Igen, több pénz segítene abban, hogy nagyobb biztonságban érezzem magam.

Igen, a több pénz segítene abban, hogy olyan életem legyen, amiben tudok gondoskodni magamról és azokról, akik nekem fontosak.

És egyáltalán nem én vagyok az akaratgyenge és a lusta, hogy most nem vagyok boldog azzal, ami van.

És nem vagyok gonosz attól, hogy több pénzt akarok.

Lehet, hogy azt fogod tapasztalni, hogy nehéz ezeket kimondani magadnak. Mert mint minden folyamatban, az első lépés a legnehezebb, ami az, hogy elismered, hogy a probléma létezik. De a jó hír, hogy amint ezt megtetted, el fogsz tudni indulni a megoldás felé.

Második mítosz: „A pénz annál van, aki megérdemli.”

Na ezt a mondatot szívem szerint bedobnám a mordori vulkánba, hogy ne köthessen többet gúzsba senkit.

Az, hogy van pénzed, privilégium. Nem magától értetődő, hogy mindenkinek van. És ha valakinek van, az nem azért van, mert ő nem volt lusta és keményen dolgozott. Nem is azért gazdag, mert úgy gondolkodik, mint egy gazdag ember. Mindenki keményen dolgozik, csak van, akinek emellé van anyagi hátszél is. Aztán úgy persze, hogy gyorsabban halad a hajója…

Van az a Jóbarátok jelenet, amikor a hat főszereplő elmegy vacsorázni, a jobban keresők berendelnek mindenféle finomságot, a másik három meg nézi, hogy mit tud magának megengedni. És a végén a tehetősebbek közlik, hogy na akkor az egyszerűség kedvéért osszuk hat felé a számlát. Én magam is voltam már ilyen helyzetben, amikor a ténylegesen elfogyasztott kis köretem háromszorosát kellett volna kifizetnem az „igazságosság jegyében” elosztott számlával, mert a többiek kardhalat meg kaviárt rendeltek. Nem, ez nem oké. 

Általában az nem aggódik a pénzen, akinek van. Mert örökölt, mert olyan helyre született, ahol már eleve voltak ingatlanok a családban, mert volt mit befektetnie, mert a szüleinek volt munkája, mert két magas fizetésből éltek, satöbbi satöbbi. Ezek mind olyan tényezők, amik nem az egyén eredményei, nem tehet róla, hogy ez a vagyon és a hozzá tartozó színvonal a rendelkezésére áll.

De fontos, hogy ne essünk át a ló túloldalára. Ne démonizáljuk automatikusan azokat, akik nálunk tehetősebbek. Aki anyagi privilégiumban él, az gyakran bele sem gondol, hogy másnak ez probléma lehet. Persze, hogy neki nem probléma a pénz, mert VAN NEKI pénze, tehát vele sosem jöttek szembe olyan problémák, mint a konzervkaján élés vagy a sárga csekk-sakkozás. De mivel mindenkinek az a normális helyzet, amiben ő felnőtt, vagy amit hosszú évek alatt megszokott, amíg sosem találkozott alternatívával, nem hibáztatható, hogy nem tud róla.

Az említett Jóbarátok-résznek is az a feloldása, hogy miután feljön ez a probléma a csapatban, őszintén átbeszélik egymással, és onnantól kezdve tudatosabban viselkednek a saját és egymás anyagi helyzetével. Empátiával állnak a problémához, ezért találnak olyan megoldást, ami megerősíti a kapcsolatukat. Ezért az a sorozat címe hogy Jóbarátok, és nem A három gazdag szemétláda.

Baj akkor van, ha valakinek van is pénze; tud is róla, hogy ettől előnyöket élvez az életben; és ennek ellenére hangoztatja azt, hogy neked be kéne érned azzal, amid van, miközben neki soha nem volt olyan alkalom az életében, hogy nem tudta, hogy hol fog lakni jövő hónapban, vagy hogy miből javíttassa meg a bojlert, hogy újra legyen fűtés és ne fázzon.

Az a baj, hogy elképesztő sokat nyílt az olló az elmúlt évtizedekben az átlagember számára megszerezhető bevételek és a dolgok ára között. Ha most éppen nincs a neveden lakás, vagy hitel, vagy örökölnivaló vagyon, akkor a mai világban nehezebb anyagilag előrébb jutnod, mint eddig valaha.

És ez nem csak Magyarországon igaz, a jelenleg a fejlett világban élő harmincasok generációja az első, akik nem fognak jobban élni, mint a szüleik. Több, egymástól független kutatás is kijött az elmúlt három évben, amik azt mutatják, hogy a mai harmincasok sokkal képzettebbek, mint a szüleik generációja, miközben arányában 30%-kal kevesebbet visznek haza egy sokkal drágább világban.

A kilencvenes évek óta csak az ingatlanárak átlagban az infláció két-háromszorosának megfelelő százalékban drágultak, szóval hirtelen egyáltalán nem csoda, hogy rengetegen itt állunk huszon, harminc, lassan negyvenévesen, és öröklés vagy lottóötös nélkül kevés esélyünk van kompromisszummentesen saját lakáshoz jutni.

Mindez a makrogazdasági kitérő azért fontos, mert amikor kérdéseket gyűjtöttem ehhez az epizódhoz, valaki azt kérdezte, hogy „Meddig oké, hogy a szüleim támogatnak anyagilag”. És a fentiek miatt az a helyzet, hogy nincs ilyen határ.

Nem az a világ van, mint 30 meg 40 éve, hogy szereztél egy diplomát, azzal tisztességesen meg tudtál keresni annyit, hogy legyen egy kis lakásod. A mostani 50-60 évesek közül ennyi idősen nagyon sokan engedhették meg maguknak, hogy például hetente jártak vendéglőbe, évente belefért egy nyaralás minimum belföldön, urambocsá még saját nyaraló is volt. Nézd csak meg, hogy a szüleid annyi idősen, mint amennyi most te vagy, hol tartottak az anyagi ranglétrán a munkájukkal. És nem kell bántanod magad, ha te még nem tartasz ott. Lehet, hogy anyukádnak annyi idősen, mint most te, már 2 iskolás gyereke volt, te meg még az albérlet egyre emelkedő bérleti díját is alig bírod kifacsarni magadból, nem hogy azon gondolkodj, hogy hogyan fogod megengedni magadnak, hogy évekre kiess a munkaerőpiacról, miközben felveszed a kiadáslistádra a gyerekvállalással kapcsolatos összes költséget (és lehet bármennyire romanticizálni a szülőséget, az a rövid- és hosszútávú anyagi vonzatát nem törli el). 

Szóval ez egy nagy generációs társadalmi őrület, és betarthatatlan elvárás, hogy teljesen más gazdasági környezetben ugyanazt az eredményt produkáld, mint az elődeid. Nem ciki, ha segítenek a szüleid, és nagyon jó, ha meg tudják tenni. Egy csomó cikk jelenik meg arról, hogy milyen idióta barmok ezek az Y-Generációs milleniálok, hogy még harmincöt évesen is a szüleikkel laknak (gúnyosan el is nevezték mamahotelnek), de én azt mondom az összes ilyen cikknek, hogy kihúzhatja a fejét a privilegizált hátsójából. 

Nem a személyes kudarcod, ha nem ott tartasz, mint a szüleid ennyi idősen, vagy mint a tehetősebb környezetbe született kortársaid. Bonyolult és nem egyszerű világban élünk, úgyhogy kérlek, ne bántsd magad, ha emiatt eddig bűntudatod volt, vagy gyengének, lustának érezted magad, miközben kidolgozod a beled. Nem vagy lúzer, ha lépéshátrányból nem tudtad beérni azt, akinek egyszerűbb dolga van. És nem, nem vagy sóher és kisstílű, ha nem akarod kifizetni mások kardhalát, amikor te csak egy görög salátát rendeltél. 

Erre nem lesz egy pofonegyszerű megoldásom, mert rendszerszintű változások kellenek ahhoz, hogy ez jobb legyen, de mindenképpen akartam beszélni róla, hogy ne érezd magad ufónak, ha így érzel.

Jöjjön a 3. mítosz, amit legszívesebben leöntenék unikornishányással, hogy kitisztuljon az összes csakrája:

„A pénztől gonosz leszel”

Egy csomó ember azért nem mer tenni azért, hogy többet keressen, mert attól fél, hogy a pénztől majd gonosz ember lesz. Aki “gazdag” – és ilyenkor a gazdag definíciója mindenki, akinek több pénze van, mint neked – szóval aki gazdag, az kapzsi, beképzelt, és undorító. Te nyilván nem akarsz ilyen lenni, úgyhogy inkább kerülöd a pénzt.

A gonoszságnak és a pénznek valójában semmi köze egymáshoz. És egy gyors gondolatkísérlettel meg is mutatom neked, hogy te se lennél gonosz több pénzzel.

Mire költenéd a lottó főnyereményt? Mondjuk azt, hogy ötszázmillió forint, tisztán, nettón, már le van adózva, tiéd az egész. Mit csinálnál vele?

Az átlagembert ha megkérdezik, olyasmiket mond, hogy kifizetném a hiteleimet, a szüleim lakáshitelét, utaznék, adakoznék, vennék a tesómnak valamit, meg alapítanék egy alapítványt vagy egy vállalkozást, szereltetnék napelemet a házamra. 

Senki sem azt mondja, hogy ha lenne ötszázmillió forintom, akkor gyerekhadsereget indítanék kiszolgáltatott gyerekekből, akiket hétvégente gyapotfarmon dolgoztatnék és mellékállásban szervkereskedő leszek. Senki nem erre költi a lottónyereményét. 

Ha valaki egy empátia nélküli, kapzsi gazember, az már öt forinttal a zsebében is genya volt. Nem a pénztől lett gonosz, a pénz csak lehetőséget adott arra, hogy még nagyobb mértékben fejezhesse ki az önazonosságát, ami az ő esetében az, hogy egy pszichopata vadbarom.

Ha most nem vagy szemét állat, a pénztől sem leszel az. Ha most mindened a család, több pénzzel meg tudod nekik adni azt a biztonságot, amit szeretnél. Ha van egy nagy álmod, akkor több pénzzel biztosítani tudod a vállalkozásod sikerét, amivel munkát teremtesz, segítesz embereknek, és maradandó, értékes nyomot hagysz a világban. Ha most szereted az állatokat, több pénzzel jobban segítheted a menhelyes kutyákat. Ha van egy szívügyed, több pénzzel többet jótékonykodhatsz is. 

Az, hogy van pénzed, az nem azt jelenti, hogy kötelezően A8-as Audiban kell száguldoznod a belvárosban, aranylánccal a nyakadban, tilosban parkolni és egész nap azt keresni, hogy melyik nyugdíjas néni alól rúghatnád ki a járókeretet.

Lehet, hogy az, hogy van pénzed, az azt jelenti, hogy nem kell nézned egy étteremben az árat – vagy hogy egyáltalán dönthetsz arról, hogy ma nincs kedved főzni, és elmész enni valahova. Az is jelentheti számodra a gazdagságot, hogy biztosra tudod, hogy hol fogsz lakni jövő ilyenkor, és hogy egyáltalán lesz tető a fejed fölött. Hogy nem kell többet azon aggódnod, hogy miből fizetsz ki egy váratlan kiadást, ha például tönkremegy valami, vagy betegség miatt kiesel a munkából. Hogy nem kell választanod aközött, hogy két műszakban dolgozol a megélhetésért, vagy egy idős családtagodat ápolod. Tudsz többet költeni etikusabb, jobb minőségű, tartósabb cuccokra, amitől egészségesebb leszel te is, a családod is, és támogatod azokat a dolgozókat is, akik az általad vásárolt termékeket előállították. Ezek mind-mind jó dolgok.

A pénz nem gonosz. Az emberek tudnak gonoszak lenni, de az nem a pénztől van. :)

Mindezt azért mondom, hogy pusztán erkölcsi alapon ne tagadd meg magadtól az anyagi bőséget. Szabad azért dolgozni, hogy több pénzed legyen. Szabad arra vágyni, hogy több pénzed legyen. Szabad tenni azért, hogy jobb legyen az életszínvonalad, akár olyan, ami neked igényed, de másnak már luxus lenne. Attól még ugyanúgy lehetsz lelkiismeretes, empatikus, kedves, okos, szorgalmas, és ez nem fog megváltozni akkor sem, ha több pénzed lesz. Nem aközött kell választanod, hogy nyomorogsz, vagy eladod a lelked.

Ezzel áttérhetünk a 4. mítoszra, ami igazából egy tudatállapot:

“A pénz olyan dolog, amitől gyorsan meg kell szabadulni”

A pénz-témában az egyik legérdekesebb angol kifejezés a “poor mindset” vagy “poverty mindset”, amit magyarul szegénységtudatnak szokás fordítani. Ezt a kifejezést eredetileg kifejezetten belső pénzügyi blokkokra találták ki, de azóta ezoterikus körökben is nagyban felkapták. Én most nem ebbe az irányba szeretném elvinni a beszélgetést, hogy az a szegény, akinek szegény gondolatai vannak, meg csak az kell a pénzhez, hogy elhidd, hogy gazdag vagy (haha, jó is lenne, ha ilyen egyszerű lenne), hanem megmaradok a szó eredeti, a pszichológiához közelebbi értelménél.

A szegénységtudat az egy belső hiedelemgyűjtemény, ami mindenkinek ott van a fejében, aki valaha sok időt töltött nélkülözésben vagy szűkös anyagi körülmények között, akár gyerekkorában, akár felnőttként. 

A szegénységtudat nem csak akkor alakulhat ki, ha konkrétan mélyszegénységben nőttél fel, és nem volt tető a fejed felett. Ha “épphogy kijöttetek minden hónapban”, szerényen éltetek, az is számít. Vagy egyszerűen volt koncepciód arról, hogy vannak nálad tehetősebb osztálytársaid is:

• kertes családi házban laknak, miközben te lakótelepen élsz,
• folyton új ruhákat kaptak, miközben te az unokatesóid levetett cuccait hordtad,
• volt, akit be tudtak fizetni a szülei mindenféle táborba vagy kirándulásra, te pedig csak néhány évente egyszer tudtál menni, vagy annyiszor sem, és így tovább. 

Már ezek is beépülhetnek szabályként, hogy neked mit lehet és mit nem. És ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy egyébként boldog gyerekkorod volt-e — ez mind olyan élmény, ami az agyadban a “pénz” feliratú dobozba került.

Amennyire lehet ezt mondani, van hasznos része is az anyagi nehézségnek, például lehet, hogy megtanulsz havi költségvetést vezetni, vagy ügyesen beosztani a pénzedet. A huszas éveimben, amikor egyetemistaként összeköltöztünk Ádámmal, minden száz forint számított és többször köszöntöttük úgy az újévet, hogy hatezer forint volt a bankszámlánkon, napi szinten vezettük a bevételeinket és a kiadásainkat, és a mai napig pontosan, kategóriákra bontva vezetjük a költségvetésünket.

A szűkös anyagi helyzetben töltött évek negatív hatása viszont az, hogy a fejedben elraktározott idézőjeles “szabályok” akkor is veled maradnak, amikor valójában már rég nem érvényesek, viszont befolyásolják a döntéseidet és a viselkedésedet. Ezzel pedig a nehéz anyagi szituáció önbeteljesítő jóslattá válik.

Ezek a kis dolgok nagyon bele tudnak épülni az emberbe, és akkor is dolgoznak, amikor már rég nem az az anyagi helyzeted, hogy az egyik szülőd munkanélküli, és hó végén csak grízes tésztára telik. 

A kihívásokkal teli pénzügyekre jellemző helyzetekből tud szabályként beépülni a fejedbe, hogy például „A pénz az egy olyan dolog, ami elfogy”, és ez alakítja ki azt a mintát, hogy ha bármi miatt hirtelen lesz pénzed, akkor szinte kötelezőnek érzed, hogy minél hamarabb elköltsd — mert gyerekkorodból, amikor még nem te kerested a pénzt, hanem a szüleid, azt a mintát hozod, hogy a pénz olyasmi, ami hirtelen a semmiből néha megjelenik, úgyhogy gyorsan el kell költeni, mielőtt magától elillan.

Amikor azt hallod, hogy a lottónyertesek 6 hónap alatt elköltik a nyereményt, az pontosan ugyanez a minta. És itt megint befigyel a pénzprivilégium. Akinek több pénze van, az kevésbé szorong azon, hogy költsön-e, vagy nem, mert ő meg azt szokta meg, hogy a pénz olyan dolog, ami van, ezért csak akkor nyúl hozzá, amikor kell. Azért tanult meg bánni a pénzzel, mert volt min megtanulnia. Azért tudja, hogy mibe kell fektetni, mert volt mit befektetnie, és így tovább.

Ennek a lónak a másik oldala az, hogy amikor végre olyan helyzetben vagy, hogy van pénzed, akkor kompenzálásként nekiállsz költekezni, mert “végre megengedheted”, és ettől lesz az a helyzet, hogy hiába van pénzed, nagyon hamar nem marad belőle semmi. Vagy hogy csak rövid távú előnyöket és hátrányokat nézel a pénzügyi döntéseknél, mert hogy “úgysem tart ki a pénz”. Vagy hogy akkor sem gondolkodsz a megtakarításon vagy a befektetésen, amikor már tudnál félretenni, mert “ki tudja, mit hoz a holnap, mi lesz két év múlva, inkább érezzük jól magunkat most”.

A szegénységtudat a nevével ellentétben nem tudatos, de észreveheted, és emlékeztetheted magadat, hogy most már nem kiszolgáltatott gyerek vagy, hanem felnőtt, aki hozhat döntéseket az anyagiakkal kapcsolatban. És ha észreveszed és gyakorlod ezt, akkor már nem lesz belőle önbeteljesítő jóslat.

Ezzel elérkeztünk az ötödik és egyben utolsó mítoszhoz, ami a legfontosabb, hogy egy életre kipukkanjon. Ez pedig az a gondolat, hogy:

„Én nem tudok a pénzzel bánni!”

Ha úgy érzed, hogy tök hülye vagy a pénzhez, az nem a te hibád. Ha nő vagy, akkor történelmileg kevesebb időd is volt gyakorolni az anyagi javakkal való bánást: az elmúlt évezredekben kicsi, vagy semennyi esélyed nem volt földtulajdonosnak vagy örökösnek lenned. Nőként a legtöbb helyen a hozomány része voltál a tehenek és a kecskék mellé extrának, nem vásárolhattál ingatlant, sőt, 1975-ig még az Egyesült Királyságban sem nyithatott bankszámlát egy nő anélkül, hogy a férje vagy az apja erre írásban engedélyt nem adott.

És, mint már említettem, annak könnyebb megtanulnia a pénzzel bánni, akinek van. Nyilván okosabb a befektetési kérdésekben az, aki tizennyolcadik szülinapjára kétszázezres alaptőkét kap a szüleitől, hogy azzal tanuljon meg tőzsdézni.

De van egy jó hírem: bármennyire értesz most a pénzhez, nem vagy elkésve. A pénzzel bánni nem veleszületett képesség, hanem tanulható készség. 

A legegyszerűbb módja annak, hogy megismerkedj az anyagi helyzeteddel az, hogy költségvetést vezetsz. Mivel már most többen kérték, mindenképpen csinálok külön epizódot arról, hogy hogyan lehet büdzsét vezetni, mert az már túlmutat ennek az epizódnak a keretein belül. De az a lényeg, hogy nem kell hozzá semmilyen speciális eszköz vagy képesség. A nagymamám egy általam ma kincsként őrzött kockás füzetbe vezette tollal a kiadásait és a bevételeit, és az is tökéletesen megfelelt.

Ha tudod, hogy mennyi egy hónapban a bevételed és a fix kiadásod, akkor máris sokkal tudatosabban állsz hozzá a pénzügyeidhez. Ha ugyanis kapsz 250 ezer forintnyi fizetést minden hónapban, és tudod, hogy ebből 200 ezer Ft elmegy a fix kiadásaidra (lakhatásra, számlákra, ennivalóra), akkor nem fogsz 150 ezer Ft-ért bevásárolni magadnak a Lego szaküzletben, amint megjött a fizetésed, mert tudod, hogy akkor a fontosakra nem marad. Persze, treat yourself, de ne ész nélkül. :)

Amint ismered a költségeidet, onnantól azt is tudod, hogy mennyivel gazdálkodhatsz minden hónapban, amivel megvehetsz nem létszükség dolgokat is, de közben nem vered magad adósságspirálba, és nem veszélyezteted a biztonságodat. És ha az jön ki, hogy a bevételeid csak épp hogy, vagy nem fedezik az alapszükségleteidet, akkor a büdzséd egy korai kis vészjelző lámpa arra, hogy hosszútávon nem fenntartható a helyzet, és valami változtatásra szorul.

A büdzsévezetés nagyon röviden tehát ennyi: vezeted, hogy mennyi a bevételed és a kiadásod, utóbbiból pedig ki tudod számolni, hogy mennyi az a havi fix, ami az alap megélhetésedhez kell (magyarán nem fogsz éhezni és lesz tető a fejed felett). 

Aki ezt nem csinálja, annak hiába nő a fizetésre évről évre, és emléletileg meg kéne tudnia élni belőle (pusztán matematikai alapon), mindig pengeélen fog táncolni év végén.

Ha tehát tisztában vagy a fix kiadásaiddal, és az arra elrakott pénzt nem fogod elverni a könyvhéten kedvtelésből, mert rossz napod van, már tudatosabb leszel, mint az emberek nagyrésze, aki azt hiszi, hogy fizetésnapon el lehet szabadulni, mint kisgyerek a cukorkaboltban, aztán hó végén meglepődik, hogy hova ment el a pénze. 

---

Útravaló

Ez volt az az öt pénzes mítosz, amit szerettem volna kipukkasztani. :)

Ha egy dolgot viszel magaddal útravalónak ebből a mai epizódból, akkor az legyen a következő:

Megmutattam, hogy mennyi elképesztő lelki terhet aggatunk erre az eredetileg teljesen neutrális dologra, hogy pénz. Megint fontos, hogy nem vagyok ezomágus, és nem fogom azt mondani, hogy ha napi ötször elismétled a tükörben hogy “jóban vagyok a pénzzel” akkor ha kinyitod az ablakot akkor dőlni fog be rajta az arany meg a csillámunikornis, akit utána mehetsz eladni a lóvásáron.

Ehelyett azt gondolom, hogy bármilyen anyagi helyzetben is vagy most, az ilyen lelki terhek lepucolása és az anyagi helyzeteddel való tudatos szembenézés segíteni fog abban, hogy egy egészségesebb viszonyt alakíts ki a pénz témájával kapcsolatban.

Ez segíteni fog abban, hogy reálisabban lásd a helyzetedet, a potenciális lehetőségeidet, és elindíthat egy cselekvési terv irányába, amiben tudatosabban teszel azért, hogy javíts a helyzeteden.

---

Kérdezz te is a következő részhez!

Nagyon szeretem a pénzes témát, úgyhogy biztosan lesz még pénzes Lecsó epizód. 

Éppen ezért nagyon érdekel, hogy milyen gondolatok merültek fel benned az epizód hallgatása közben. Szerintem ez az a téma, amiről bőven van még mit beszélni! A hozzászólások között folytathatjuk is a beszélgetést! :) Szeretettel várom a hozzászólásodat. Az emlegetett kutatásokat és egyéb hasznos cikkeket szintén megtalálod a blogon az epizód jegyzetei között.

Ha pedig szeretnél aktívan részt venni a Lecsó témáinak alakításában, akkor figyelmedbe ajánlom a most indult Lecsó üzenetrögzítőt, ahol hangüzenetben hagyhatsz nekem kérdést akár a mai epizóddal kapcsolatban, vagy bármilyen témával kapcsolatban, amiről úgy érzed, hogy érdemes lenne válaszolnom a Lecsó keretein belül. Ha válaszolok a kérdésedre, be is játszalak az epizódba, így majdnem olyan lesz, mint egy igazi betelefonálós rádióműsor. :) Ha kedved kaptál az üzenethagyáshoz, akkor menj kattints ide!

Nagyon köszönöm, hogy velem tartottál, a pénz legyen veled! :) Találkozunk legközelebb.