Amikor kicsi voltam, hatalmas szó volt, hogy át tudtunk menni az osztrák Billába egy-egy banánért. (Ez még a fegyveres-határőrös, vasfüggönyös időszak volt a nyolcvanas években.) Nem tudom, hogy ennek van-e bármi köze hozzá, de évtizedekig nem tudtam utána megenni a banánt. Aztán harminchoz közelítve rájöttem, hogy nem rossz az, amennyiben EGY PICIT SEM barna és folyós, mert akkor fúj és nem kérem. Úgyhogy most már mindig van itthon banán, a legjobb edzés utáni gyorskaja, de szeretem két étkezés között is, meg tök jó, hogy magammal vihetem és "gyárilag" be van csomagolva. De csak és kizárólag akkor vagyok hajlandó megenni, ha szép sárga és ruganyos, és az se zavar, ha nem egészen érett. Pont. Ehhez képest túlszámoltam magam, nem fogyott a banán úgy, ahogy számítottam rá, és lett néhány barnultabb itthon. Persze nem annyira barna, hogy már magától mászik, csak épp annyira, hogy ne akarjam megenni. Ekkor döntöttem úgy, hogy banánkenyeret csinálok. De jól tettem! Kevés munka van vele, megmenti a szottyadt banánjaimat, és tök jól lehet variálni. Ráadásul a banánon kívül igazából semmi extra nem kell hozzá. A méricskéléshez pedig elég egy bögre! Ezt a receptet dolgoztam át. Ha jót akartok magatoknak, csináljatok banánkenyeret! ... Olvass tovább
Adventi majszolnivaló: tökös-csokis
Tökkel sütit sütni jó: az íze szinte alig kivehető, inkább reszelt almának tűnik a tésztában, nagyon jól lazítja és nem is hagyja kiszáradni a sütit, így egy különlegesen omlós, puha sütemény lesz a végeredmény. Aki nem szereti a tököt, annak meg nem kell elárulni, hogy mi van benne. Nem jön rá. :P Hozzávalók 35 dkg liszt fél csomag sütőpor egy nagy csipet só 25 dkg kristálycukor 1 zacskó vaníliás cukor 1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék 1,5 dl étolaj 40 dkg reszelt tök (vagy cukkíni) 10 dkg darabolt dió 5 dkg édesítetlen kakaópor 3 egész tojás A receptet a BBC Good Food cukkínis tortája alapján készítettem, de elég sokat módosítottam rajta, főleg az összetevők arányait illetően (eredetileg 37 dkg cukrot írt!!). Abban is improvizáltam, hogy mindent egy tálba mértem ki, nem száraz-nedveseztem külön, és úgy kevertem össze egy spatulával. Tökéletes lett. Szóval nyugodtan borítsátok a fentieket egy nagy bödönbe, kis karmunka, és meg is van. A kerek tortaforma helyett egy hosszúkás téglaformába és egy kuglóf-szerű szilikonba töltöttem a tésztát, így 180°C-on 40 perc alatt sültek készre. (Tűpróbával ellenőrizni kell, hogy átsült-e!) 10 percet kell formában pihentetni, aztán rácson kell megvárni, hogy kihűljön. A recept laktózmentes! A tetejére lehet forró tejszínnel elkevert olvasztott csokit önteni, ezt a lépést is megspóroltam, így is csodásan csokoládés volt, a csoki kell még a püspökkenyérbe. ;) A szilikonformák miatt a vajjal kikenést is megspóroltam, pompásan kijöttek a formákból (amúgy a Sütivarázs magazinból volt mindkettő). Ő a minikuglóf-formás másik fele a sütinek hűlés közben, ezen nagyon jól mutathat a csokimáz. :) ... Olvass tovább
Advent 1 – A majszolnivaló: Tőzegáfonyás cantuccini
A cantuccini (alias biscotti) egy magvakkal, gyümölcsökkel megtöltött, kétszersült olasz ropogtatnivaló. Az elkészítése egyáltalán nem bonyolult, az alap tésztához nem kell semmi különleges, az ínyencségek összetétele pedig csak a kéznél levő kínálattól függ! Teához, kávéhoz, bögre tejhez, édes borhoz vagy forraltborhoz mártogatnivalónak isteni, szép dobozban pedig gasztroajándéknak sem utolsó! :) Dobozban sokáig eltartható. Hozzávalók 30 dkg finomliszt 20 dkg porcukor 1 teáskanál sütőpor 1 tasak vaníliás cukor 1 csipet só 2 egész tojás 15 deka darabolt ínyencség (nálam 5-5 deka mandula, fehércsokoládé és szárított tőzegáfonya, plusz pár csipet őrölt rozmaring, mert jól kihozza az ízeket - ötlet innen) A robotgépben összekeverem a tészta hozzávalóit -- ragacsos, tömör tészta lesz a végeredmény, egy tálban fakanállal is kivitelezhető, jó karizomgyakorlat. :) A végén óvatosan beleforgatom a finomságokat, amelyeket természetesen a kamra tartalmától függően lehet variálni (mazsola, dió, étcsokoládé, meggybefőtt, aszalt sárgabarack, pisztácia), de a tésztát is készíthetjük csokisra úgy, hogy 5 deka liszt helyett 5 deka édesítetlen kakaóport teszünk bele. Lehet kísérletezni bátran! :) Miután összeállt a tészta, egy sütőpapírra szép hosszú, lapos veknit formázok belőle. A fotón látszik, hogy kb. milyen alakja van, a magassága pár centi. Ha kisebb, falatnyi sütiket akarok legközelebb, hosszában félbe fogom vágni és széjjel csúsztatom, hogy két vekni legyen. A cantuccini kétszer van sütve, először 180°C-on sül 30 percet a vekni (szép barna lesz kívül), majd sütőn kívül tíz percet pihen (én rácsra tettem, biztos ami biztos). Ezután egy éles késsel és határozott mozdulattal (nekem nem recés késsel könnyebb volt) egy centi vastag szeleteket vágok belőle, majd ezeket visszarakosgatom a tepsibe. A kekszek 140°C-on további 15-20 percet sülnek, hogy jó ropogósak legyenek. ... Olvass tovább
Habkönnyű barackos pite
Lement a hőmérséklet (egy kicsit), most kell gyorsan sütni holnapra. Például isteni, omlós, habkönnyű barackos pitét! A recept elképesztő flexibilis. Sárgabarack helyett mehet rá málna, szeder, szilva, nektarin, őszibarack, alma, körte, meggy, vagy amit csak akarsz. Az ötletért és a receptért köszönet Leddynek, aki istenieket süt és mindig este osztja meg a fotókat Facebookon. :D Nekem most az esti sütés miatt csak ilyen sötét, mobilos képem van, holnap normális fényekben majd újrafotózom. :) Habkönnyű barackos pite - hozzávalók Egy közepes tepsihez (az enyém 20x30 centis): 10 dkg cukor (vagy ennek megfelelő mennyiségű édesítő -- és a gyümölcs édességétől függően lehet több is) 1 zacskó vaníliás cukor (nálam szokás szerint bourbon) 3 tojás sárgája 15 dkg puha (szobahőmérsékletű) vaj 18 dkg liszt 1 csomag sütőpor 1 csipet só 3 tojásfehérje felverve a tetejére: megtisztított, felaprított gyümölcs és fahéj A barackos pite elkészítése A cukrokat a vajjal és a tojássárgájával egy tálban habosra keverem. A tojásfehérjét kemény habbá verem. A vajas krémhez hozzáadom a lisztet, sütőport, sót, jól elkeverem, majd a felvert fehérje felével fellazítom, a másik felével pedig már óvatosabban bánok, hogy ne törjön össze. Kivajazott, kilisztezett tepsibe egyengetem egy spatulával, kirakom a tetejét gyümölccsel, és kevés fahéjjal megszórom. 180°C-on 25 percig (vagy tűpróbáig) sütöm. Az eredmény: krémessé, szinte lekvárrá sült a sárgabarack, isteni finom lett! Jó étvágyat! :) További barackos receptek Maradt egy csomó barackod, vagy egyéb barackos finomságokra vágysz? Próbáld ki ezeket! Sárgabaracklekvár héjával, hámozás nélkül, egyszerűen Mézes-vaníliás barackfagyi Most te jössz! Megcsináltad a habkönnyű barackos pitét? Milyen lett? Írd meg a kommentek között! ... Olvass tovább
Hintett túrós lepény
Másnéven Bolyi/dobálós/szórós túrós. Anyuval sütöttük tegnap, gyorsan megvolt és nagyon finom. :) A mérőegység egy bögre, ez kb. 3 decis legyen, - mi tegnap az őrült nagy tepsihez egy 6 decis óriásbögrét használtunk, a többi hozzávalót pedig dupláztuk, ezért akkora a képeken a süti, amekkora. :) ... Olvass tovább