Adventi naptár felnőtteknek is járhat, a mindennapos várakozás nem csak a gyerekeknek öröm! Adventkor a felnőttek is meglephetik magukat vagy egymást minden nap egy-egy aprósággal. :)
A naptárba kerülhetnek idézetek, vagy programötletek, utóbbiról már írtam korábban, de ötletekért érdemes elolvasni a 4×24 ötletes sorozatomat: egyedül, kettesben, barátokkal, gyerekekkel.
Ebben a bejegyzésben azokat a tárgyi apróságokat gyűjtöttem össze, amelyek szerintem a felnőtteknek is okozhatnak vidám perceket, amikor reggel kibontják a kis csomagot. (Hogy nézzen ki az adventi naptár? Ötletekért kattints ide!)
Miért készüljön adventi naptár felnőtteknek?
Először is azért, mert nem csak a gyerekeknek juthat ki a meglepetésből. :) Nincs korhatár azon, hogy minden napra jusson egy kis hangolódás, egy gondolat, egy rövid szünet az egyébként amúgy is pörgős decemberben.
Másrészt ajándékba is készíthetünk adventi naptárat olyan embereknek, akiket szeretnénk több napon át meglepni valamivel. Egy ilyen ajándék jó ötlet lehet akkor is, ha nehéz éve volt az illetőnek, és egy kis odafigyelésre van szüksége, és akkor is, ha nem tudunk az idén együtt ünnepelni.
Ilyenkor a kiválasztott személy, aki így „távkarácsonyt” kap ajándékba, egyben kaphatja meg a kész „naptárat” december elején. Ez esetben a naptár lehet 24 zseb, boríték, vagy apró csomag. Ő pedig minden nap bontogathat valami meglepetést tőlünk.
Ha ilyen személyes, szívhez szóló adventi naptárról van szó, akkor a szokásos csoki-tea-illatgyertya mellett nem csak ajándékok kerülhetnek bele, hanem személyes apróságok is. Motiváló üzenetek, versek, illetve rajzok (ha van gyerkőc a családban, aki nagyon hiányzik az ajándékozottnak), kézzel készített karácsonyfadísz (gyerkőc kéznyoma-lábnyoma só-liszt gyurmában), fotós puzzle, mágnes vagy bármilyen fotó rólatok, és így tovább. Így lehet, hogy nem tudtok együtt lenni, de legalább megvan az az illúzió, hogy közösen ünnepeltek. ♥
Mi a különbség az adventi naptár és az adventi kalendárium között?
Semmi! :) Nyugodtan hívd úgy, ahogy szeretnéd, ugyanazt jelentik.
Adventi naptár felnőtteknek
Praktikus adventi ajándékötletek
Ha nem szereted a porfogó lomokat, a zsebekbe tegyél használati tárgyakat, amelyek a karácsony után is jól jönnek majd!
- pendrive (vicces formájú vagy különleges alakú)
- egy pár jó meleg zokni
- színes, öntapadós jegyzettömb
- mintás gemkapocs
- egy pakli kártya – ha hisz az ilyesmiben, egy szép tarot pakli is hasznos lehet :)
Adventi ajándékötletek Kreatív lelkeknek
Mindenkinek, aki szeret dekorálni, rajzolni, alkotni. A nagyobb papír-írószer áruházakban, hobbiboltokban rengeteg apróságot találsz, a filléres tételek pont attól lesznek lenyűgözőek, hogy minden napra jut egy. A szetteket szedd szét több részre, pl. egy 12 darabos pasztellkréta-doboz tartalmát nyugodtan oszd szét 3-4 napra!
- egy guriga dekortapasz, vagy kettő :)
- színes toll, kihúzófilc, ecsetfilc (itt vannak a kedvenceim!)
- matricák – ezekből is létezik praktikus, pl. feliratos a hét napjaival, amit használhat naptárazáshoz
- pecsét és hozzá illő tinta, valamilyen praktikus mintával (pl. Ex Libris az ő nevére!)
- kitűző olyan figuráról, amit szeret (sorozatszereplő, történelmi személy, stb.), vagy egy szép bross
- festékkészlet, zsírkréták
- szép gombok, esetleg kövek (ametiszt, rózsakvarc, vagy amelyik illik hozzá szerinted)
Adventi naptár ötletek Szépség-rajongóknak
Ha a tesódat, barátnődet, anyukádat szeretnéd meglepni, sok színes, vidám mütyür kerülhet a zsebekbe. Nyugodtan vegyél mindegyikből többfélét, ha jó akciót fogsz ki — bizonyára nem fog tiltakozni három különböző arcpakolás vagy két eltérő színű körömlakk ellen az ajándékozott! :)
- mini körömlakk
- szájfény
- kis tégelyben házi ajakradír (cukor, olaj)
- kis kiszerelésű testápoló vagy sheavaj
- mini kézkrém
- tasakos arcpakolás
- ajakápoló
- bedugós fülbevaló
- zsebtükör
- hajdíszek
- illóolaj — párologtatni
- illatos mécses
- arcmaszk a nyugodt alváshoz
- természetes szappan
- krémparfüm
- csomózott karkötő
Adventi naptár ötletek Karácsonymániásoknak
A naptár bontogatásával egyre több dekorációs elem kerül elő, és ünnepi ruhába öltözik a lakás is. :) Nem feltétlenül kell új dolgokat vásárolni: a meglévő díszeket is becsomagolhatod, és a készülődés része lesz, hogy apránként veszitek elő öket.
- Advent vasárnapkor gyertya
- karácsonyfadíszek
- hozzávalók képeslapküldéshez: szép boríték, bélyegek, levélpapír
- sütikiszúrók (csizma, harang, csillag, stb.)
- poháralátét
- karácsonyi figurák (hóember, télapó, rénszarvas)
- hópehely mintás szalvéta
- mini égősor
Adventi naptár ötletek foodie barátoknak: Gasztro-naptár
Minden napra egy falat! Tea-naptárat, bonbon-naptárat, vagy keksz-naptárat szeretnél? Süsd meg, állítsd össze — jó étvágyat! :) Ez a legszaporább naptár, akár kettőt-hármat is összeállíthatsz saját készítésű kekszekből, szép teából, így több családtagot is meglephetsz vele.
- tea (filterben egyenként, vagy kisebb adagokba kimérve, szépen becsomagolva)
- kis üveg, különleges lekvár
- bonbonok, egyfalatos csokik
- Mikulásra mandarin, földimogyoró
- aszalt gyümölcs és magkeverék
- házi készítésű müzli
- sokáig elálló keksz
- kis tégely házi méz
- ínyenceknek spéci savanyúság (kimchi, ecetes lilahagyma, stb.)
Adventi ajándékötletek időhiányosoknak
Készíts a szeretteidnek nálad beváltható kuponokat! Az idő pénz, de ez az ajándék nem kerül pénzbe — viszont annál többet ér. :) Hogy mi lehet a kuponon? Attól függ, milyen kapcsolatban állsz az ajándékozottal, és hogy együtt éltek-e! :) Például:
- 5 talpmasszázs (tappancsonként :))
- 1 mosogatás következmények nélkül átruházható rád
- 1 kutyasétáltatás
- 1 adag sütiért beváltható a kupon nála (időpontot előre kell egyeztetni)
- 1 szakmai tanácsadás (ha fodrász vagy, levágod a haját; ha grafikus, tervezel neki logót; beállítod neki a titkosított Facebookot; felfúrod a polcát a falra, stb.)
Tetszettek a fenti ötletek? Vezesd az idei ajándékötleteidet és minden mást a karácsonyi tervezéssel kapcsolatban az ingyenesen letölthető karácsonyi tervezőmmel!
Még több karácsonyi ötletet keresel? Több, mint 375 kreatív karácsonyi tippet és hangulatteremtő ötletet találsz a karácsonyi ötlettáramban!
Judit mondta
Nekem az a tervem, hogy egy Lego csomagot porciózok ki a lányomnak. Aztán lehet naponta pár darabonként építgetni.
freyya mondta
17 éves éves voltam, amikor németországi barátainktól az első olyan adventi naptárat kaptam, amiben az itthoni szokásos egyencsoki helyett 24 becsomagolt ajándék volt. Soha nem bírtam reggelig várni, mindig éjfélkor bontottam ki a következőt. Az egyik legjobb adventi időszak volt életemben. Nem nagy dolgok voltak benne: bizsuk, apró karácsonyfadíszek, matricák, noteszek, néhányban édesség, apró kozmetikum stb., de már attól tökéletes volt, hogy nem lehetett tudni, mit bontok ki másnap. Egy pár évig küldtek bele még utánpótlást, aztán amikor már volt elég pénzem feltölteni, én adtam tovább.
Andru mondta
Nálunk idén szándékom szerint a karácsonyi készülődést segíti az adventi naptár. Sokat dolgozom, így nem tudok órákat eltölteni este a lányommal, aki azonban nagyon igényelné a közös készülődést. (Sajnos) a boltban is ez a csúcsidőszak. Így rövid feladatokat, díszítést, egyéb tréfás dolgot találtam ki, hogy mégis legyen együtt készülés este egy óra alatt. Apa is benne van, úgyhogy sikerre számítok :) Emellett persze kap csokis adventi naptárat is :)
zsuzsamama mondta
A gyerekeim a gyerekeikkel dobozokból élnek 2 hete költöztek most még csak hozzánk,de már az új otthonukban is pakolnak,ott van aztán még csak doboz doboz hátán,Tegnap jót nevettünk,mert persze semmi sincs meg,ami kéne.Adventi kalendárium sem tudni merre került.Menyem mondta vesz egyet,mondtam számozzátok meg 1-24-ig a költözős dobozokat , az lesz a kalendárium és mindennap kinyittok egyet. ,aki megtalálja,amit keres,csokit kap. :-) Persze nem szeretnénk,hogy Karácsonyig tartson,de vicces volt.
Via mondta
Tök jó ötlet! :) Nekünk amúgy is számozottak voltak a dobozok a költözéskor. :D
fxtina mondta
Jó pár éve készítek adventi naptárt a férjemnek. Az első is nagy meglepetés volt számára és nagyon megörült és valójában minden évben újra és újra nagyon meglepődik, mert mindig elfelejti, hogy december elsején jön az első kis csomag. Konkrétan jobban örül az adventi naptárnak, mint a karácsonynak, meg hát azt nehéz is elfelejteni, hogy mikor van :) A kis csomagokba apró édességeket szoktam tenni és minden évben valami más köntösben tálalom, természetesen megszámozva. De volt olyan év is, amikor nem jött össze a csomagolás, így egyszerűen egy tálra kiöntöttem a 24 apró édességet és minden nap egyet lehetett belőle naptárazni :D
Kivi mondta
Ezek még karácsonyi ajándéknak is jók, ha nem szeretnék nagy dolgot a csoporttársaimnak (a gatyám is rámenne ha mindenkinek vennék valami komoly dolgot, meg nem is ismerem őket annyira még.) :)
nesara mondta
Kedves oldalgazda és kommenterek, segítsetek! Olyan jó ötletek vannak itt, hátha tudtok nekem is segíteni. Van egy kis egyesületünk, amivel gyerekprogramokat szoktunk szervezni. Szeretnék csinálni a facebookra egy adventi naptárat, nem ilyen applikáció szerűt, csak hogy minden nap kirakok valami új posztot. Egyenlőre ennyi az ötlet, de innentől meg vagyok lőve: ajándékot nem tudok (és nem is szeretnék) mellékelni csak valamit ami miatt várhatják a téli táborunkat karácsony után. Azon gondolkodtam hogy vagy valami kérdést teszek fel minden nap, és (remélhetőleg) válaszolnak, vagy csak valami jó képet; esetleg puzzle szerűen minden nap felfedni egy részét a képnek? Ha van valakinek jó ötlete, vagy látott ilyesmit írjon! :) Eddig csak olyat találtam hogy cégeknél minden nap valami kupon ajánlat jön elő.
Via mondta
Az idézet jó ötlet, de forrásmegjelöléssel linkelhetsz recepteket, verseket, ajándékötleteket is! :) Kérdezhetsz is, szavaztathatsz is (pl. műfenyő vagy igazi? miért?). Nem mindig kell nyomni a szolgáltatást, van, hogy elég, ha a hangulatukon segítesz. :)
pommepomme mondta
Én egyszer a férjemnek egy regényt nyomtattam ki, és csomagoltam 4-5 oldalanként. (Ez kicsit önző ajándék is volt, mert nekem az életem egyik meghatározó könyve volt, és tudtam, hogy egyben nagyon nehezen ugrik neki, így viszont minden reggel ezt olvasta a metrón, és neki is tetszett. :)))
Bb.Sophie mondta
Egy szépségápolósnak hogy tudnék örülni, jajj!!! :D Úgyis mostanában gyűjtöm anyának az ötleteket (ő a házi naptár-felelős), belinkelem ezt is, kiemelve pirossal. :))
Timci mondta
Kész, megadom magam! Eddig küzdöttem, ki akartam élvezni az őszt :( Nekem az ősz sosem elég hosszú. Alig van vége a jó időnek, már készülünk is a Karácsonyra…. Úgyhogy rájöttem, kár ellenállni, innentől már nincs visszaút :)
Karácsonyi tervezőt kinyomtattam, Éva Adventet megvettem, most pedig bújom a netet (főleg persze a blogot :) ötletek után kutatva. És bőszen jegyzetelek, nehogy valami kimaradjon! És igen, néhány éve vettem a Tchibóban kis zsákos adventi naptárat, mindjárt elő is keresem! Ja, és most épp olyan csillogós toll után kutatok a Kreatív Hobby katalógusban, amivel gyönyörűségese be tudom számozni 1-24-ig a kis teamécseseket, december 1-től pedig indul a visszaszámlálás!
Via mondta
Nyugodtan élvezd az őszt! Szerintem lehet párhuzamosan is. :) De szép lassan elkezdheted a készülődést.
bongyorka mondta
Mi tegnap a barátnémmal beindítottuk a kis kreatív műhelyt, nekiálltunk az adventi naptárnak. :) én a barátomnak fogom adni, az ajándékok közül 12 közös kép lesz, a maradék 12 pedig valami kis apróság. Ehhez már merítettem is ebből a bejegyzésből ötletet, nálam beváltható talpmasszázs biztos lesz, szeretnék még tenni bele mozijegyet, forró csokira meghívást, remélem, örülni fog neki :)
A barátnőmnek pedig a szépség-rajongóknak szóló naptár-ötletedet egy az egyben fel tudom használni, úgyhogy köszi szépen a tippeket :)
Most újraolvastam a tavalyi bejegyzéseket, annyira jó ötletek vannak ott is, már alig várom a karácsonyt. Idén rávettem szüleimet, h utazzunk el karácsonykor, mert tavaly annyit dolgoztak, anyum még 24-én is, hogy este úgy voltunk, h na bumm, akkor most itt a szenteste, legyen varázsütésre mindenkinek karácsonyi hangulata. Így meg nem arról fog szólni a karácsony, hogy takarítunk, sütünk főzünk, hanem lazulunk, pihenünk :)
Kissasszony mondta
Ez most extran jo cikk lett ;) lehet tovabb adom a Ferjemnek, en szeretnek egy ilyen naptarat :)