Még nem töltöttem be a tizet. 1995 volt az az év, amikor -- általános iskola harmadik osztályában! -- hirtelen elkezdett annyi teendőm lenni, hogy már nem bírtam észben tartani őket. Muszáj volt leírnom mindent, különben elfelejtettem, és elkéstem, lemaradtam, nem adtam be, nem készültem... Ez elég sok szorongást okozott, és mivel nem úgy tűnt, hogy valaha kevesebb dolgom lesz, megoldást kellett találnom. Akkor még külön-külön minden tantárgynak a tantárgyfüzetébe írtam, hogy mi a házi, de kellett volna valami, ahol egy helyen látom az összes teendőmet -- rohadt idegesítő volt, hogy minden nap mindegyik füzetemet át kellett néznem, hogy nem hagytam-e valamelyikben olyan feladatot, amit még meg kell oldanom. Szerencsére már akkor is rendszeres látogatója (és rajongója) voltam az írószerboltoknak, úgyhogy egyik nap úton hazafelé bementem, és a zsebpénzemből vettem egy kis, zöld-fekete fedeles jegyzetfüzetet, hogy leckefüzetet csináljak belőle. Így kerültek először az életembe a jegyzetfüzetek és a határidőnaplók. A helyzet (és az életem) harmadikos korom óta csak bonyolódott, így gyakorlatilag húsz éve folyamatosan kerestem azt a formátumot vagy trükköt, ami éppen az adott -- az előzőnél mindig még eggyel bonyolultabb -- életszakaszomnak praktikus és megfelelő volt, és a kötött forma lehetőségeihez képest próbáltam testreszabni, alakítani, feszegetni a formátum határait. Az új megoldásokat mindig magamtól találtam ki -- figyeltem, hogy épp mire van szükségem, aztán valami rendszert vittem a gondolataimba. :) Mára sikerült kialakítanom egy olyan rendszert, ami lefedi az életem összes jelenlegi területét, és amiben már nem szorongok, ha a teendőimet vagy a naptáramat kell vezetnem. De hosszú út vezetett odáig, amíg kitapasztaltam, hogy nekem mi működik a legjobban. Amikor legutóbb a szüleimnél jártam, előszedtem az egykori szobámból a gyerek- és tinikorom naptár- és naplótermését, aztán hosszú órákra elmélyültem abban, hogy honnan is indultam. Az egyik legnagyobb felismerésem az volt, hogy nálam a naptárazás és a naplózás a kezdetektől párhuzamosan futott. Voltak néha külön naplóim is, de gyakran a határidőnaplóba írtam bele címszavasan az emlékeket, élményeket is, hogy ha másra nem is maradt időm (és gyakran nem maradtak), legalább ott meglegyenek. Sosem voltam szigorú magammal, hogy betartsam az adott naptár rendszerét -- vagy épp a saját korábbi rendszeremet. Mindig szerettem kísérletezgetni, kipróbálni beosztásokat, színeket, aztán hagyni őket, ha ... Olvass tovább
Röhögve megtanulsz angolul! Segít a YouTube
Az internetnek hála már nem kell külföldre menni ahhoz, hogy anyanyelvi beszédet halljunk. Sőt, még a szobából sem kell kimozdulni! A steril tankönyvpárbeszédeknél sokkal hatékonyabb és szórakoztatóbb szókincsbővítés, ha a lecke anyagai után körülnézel a YouTube-on és észrevétlenül rádragad a nyelvtudás. :) Nem kell hozzá tévéműsort vadászni, külföldi DVD-ket rendelni, és mások időbeosztásához igazodni. Legális, azonnal elérhető, és hatékony. Összegyűjtöttem azokat a kedvenc csatornáimat, amelyek nem kifejezetten nyelvtanulási célzattal jöttek létre, viszont remekül lehet velük nyelvet és szavakat tanulni. ... Olvass tovább
Nyomtatható iskolai szett – 1. Háromszöges
© 2014 Farkas Lívia. Minden jog fenntartva! Megint rajzolgattam, ezúttal fekete tollal különböző geometrikus mintákat, ezekből készítettem tapétát és nyomtatható mindenfélét. A következő hetekben sorban jönnek a kollekciók, az első háromszöges - kicsit csálé, de direkt nem akartam precíz, grafikusprogramban rajzolt mintát. :) A szettben találhatók nyolc színben órarendek, könyvjelzők, jegyzetlapok, teendőlisták, vignetták, kilincsakasztó (tanuláshoz és pihenéshez). Természetesen nem csak iskolába készülők használhatják őket! :) Használati utasítás: válaszd ki azokat az oldalakat, amelyeket ki szeretnél nyomtatni. A pdf-ben mindenből találsz szürkeárnyalatos verziót is, ha nincs színes nyomtatód. :) Az órarendet, kilincsakasztót, könyvjelzőt nyomtathatod kicsit vastagabb papírra is, hogy bírja a strapát. Le is laminálhatod őket (az órarendet csak a végleges kitöltése után, az első hetekben még változhat), akkor még tovább bírják. A könyvjelző tetejére középen lyukasztóval tehetsz lyukat, átfűzhetsz rajta szalagot, madzagot. Lehet a tankönyvekben is használni, a házifeladat helyének jelölésére. A vignettákat nyomtathatod öntapadós papírra, de ragasztóstifttel egyszerűen felragaszthatod akkor is, ha sima géppapírra nyomtattad. Használhatod füzetekre, könyvekre, dossziékra, mappákra, de még akár befőttekre vagy a spájzba is, ha ahhoz van kedved. :) ... Olvass tovább
Ajándékötletek ballagásra & érettségi túlélőcsomag
Ballagási szezon van! Tíz perc különbséggel kaptam ezt a két levelet, mindkettő abban kér segítséget, hogy milyen ajándékot vegyenek ballagásra. Kedves Via! Szeretném a segítségedet kérni! Május 1-jén ballagásra vagyok hivatalos. A barátom unkatestvére(lány) ballag. Saját fényképpel ellátott sminktükröt rendeltem neki, de nem biztos, hogy addig megérkezik. :( Az miatt, hogy még véletlenül se maradjak átadandó ajándék nélkül szeretném a segítséged kérni! Mit lehetne egy érettségi előtt álló lánynak ajándékozni? Nem szeretnék pénzt adni, mert azt személytelennek tartom. Szeret lovagolni, szeret sminkelni, olvasni. Tudsz valami jó ötletet/ötleteket írni? Nagyon szépen köszönöm előre is. Szuper a blogod. És köszönöm szépen, hogy eddig is mindig segítettél a tanácsaiddal. Nagyon szép napot kívánok, Anikó Szia Via! Egy barátom ballagására érettségi túlélő csomagot szeretnék csinálni. Úgy gondoltam, hogy teszek bele pár személyes dolgot, egy szerencsetollat, valamilyen kabalát, csokit, lufit meg dudát az ünnepléshez, ha vége, meg egy levelet, amiben elmagyarázom, hogy mire is való ez az egész. Szerinted ezeken kívül mit tehetnék bele? Tudom, hogy szoktál ilyesmi csomagokat összeállítani, és az ötlet is Tőled jött, azért gondoltam, hogy kikérem a véleményed. :) Ballagni jó, és ijesztő, és félelmetes, és egyszerre "alig várom", és "nem lehetne még inkább maradni" -- nagyon jól teszitek, ha egy kis ajándékkal támogatjátok a kedves nemsokára érett embereket. Én mindenképpen valami olyasmit vennék, ami egy picit megnyugtatja őket, vagy jó érzéseket kelt bennük a jövőre nézve. És nem óra meg gravírozott toll, mert valószínűleg mindenkitől azt kapnak. :D Az illusztrációnak felhasznált képek forrásai: napló, kávéfőző, sminkecset, tea, párna, testvaj, bögre, dvd. Mi kerülhet egy tanulós-motiválós csomagba? egy kis energia: kávé, sőt, ha nagyobb árkategóriában gondolkodsz, és elköltözik otthonról az illető, kaphat egy mini kávégépet is (én tuti örültem volna neki! :)); mellé bögre, plusz egy doboz házi keksz, nassolnivalónak, vagy csoki :) egy kis pihenés: cuki párna, nyugitea (kamillás, levendulás...), vicces DVD egy jó kis sorozattal (ha orvosira készül, felírom receptre a Scrubst!); fürdősó vagy fürdőgolyó. írócuccok: jegyzetlap, jegyzetfüzet, szép toll - a tételek kidolgozásához; napló - a nyári emlékek, gondolatok feljegyzéséhez (nagyon jó lesz majd visszaolvasni!) kabala pipere: az emlegetett lány szeret sminkelni, ezért például vehetsz neki egy ... Olvass tovább
„Túl sok a dolgom, inkább nem csinálok semmit” – 10 stratégia halogatás ellen
Állsz az öt kilométeres, ezer tételes teendőlista előtt, és azt se tudod, merre indulj. A tehetetlenség sokszor annyira bénító, hogy tényleg nem haladsz semmit azzal, amivel kéne, és addig húzod a kezdést, amíg végül kimondhatod (bűntudattal, szorongással telve), hogy "akkor majd holnap", és elmész aludni. (Amiben nem biztos, hogy lesz köszönet, ld. bűntudat és szorongás, tehát még normálisan ki se tudod magad pihenni, hogy "majd holnap" aztán tényleg rendesen nekiess a dolgoknak.) Másnap még fáradtabb leszel, még űzöttebb, nyakadon a határidők, egyre több a teendő, és még kevésbé haladsz... Ez a tehetetlenség-érzet akkor is előfordulhat, miután már megtanultál nemet mondani, nem hajtod magad túl, kiszórtál mindent, ami nem fontos, és már tényleg csak a lényeg maradt. El kell kezdened súlyozni. A halogatás háttere egy külön téma, már írtam róla korábban -- általában maximalizmus és a visszajelzésektől való félelem van mögötte. Most arról szeretnék írni, hogy a "hol is kezdjem?" kérdésre hogyan tudsz magadnak értelmes választ adni, kitörni a halogatásból és közben megtanulni hatékonyan rangsorolni a feladatok között. Aztán végre elkezdeni a munkát. 1. Kezdd az elején! Most tényleg. Csak kezdd el azzal, ami a lista elején van, mert amint belelendülsz, már könnyebb lesz folytatni. Néha az első lépés megtétele a legnehezebb, utána már van, hogy könnyebben megy, és csak azt veszed észre, hogy pipálsz, pipálsz és pipálsz. Sorsolós játék: csukott szemmel bökj valamelyik teendődre a listán. Ha olyan jött ki, aminél az jutott eszedbe, hogy "de jó, hogy ez lett!", akkor csináld meg azt. Ha arra gondolsz, hogy "jaj, de kár, inkább csináltam volna helyette a másikat", akkor meg csináld a másikat. Máris tudod, hol az "eleje". :)) 2. Kezdd el... valahol! Nem kell lineárisan haladnod -- ez főleg az írásra igaz. Akár nehéz levél, önéletrajz, esszé, szakdolgozat vagy bármi más előtt állsz, kezdd el írni azt a részét, amihez épp ihleted van. Majd visszakanyarodsz az elejére később. Ez is a maximalizmushoz kötődik: szépen sorban kell haladni, mert úgy "illik"... fenébe az illemmel, ha nem hagy dolgozni! ;) 3. Kezdd a legnehezebbel! Ez a béka-effektus: ha túl vagy az aznapi legijesztőbb mumusfeladaton, nem nyomja egész nap a válladat, és felszabadulsz. A békáról a halogatós cikkben írtam bővebben, és jegyzetlapot is készítettem hozzá. ;) 4. Kezdd azzal, ami a legjobban megéri! Apró teendő, de változtat a hangulatodon, és ezáltal a munkamorálodon is? Ne ... Olvass tovább
Gyerekeket és kutyusokat tanítok – Szeretem a munkám #43
2014-ben is folytatódik egyik közös kedvencünk (mármint az enyém és az olvasóké is), a Szeretem a munkám sorozat! :) És továbbra is lehet jelentkezni. Ha olyan munkád ami átlagos, különleges, szokatlan, félreismert, népszerű vagy nem túl kedvelt, de függetlenül ettől te imádod és megtaláltad magad benne, és szívesen elmondanád másoknak is, hogy miért, írj! Részletek a felhívásban. Viki 31 éves, tanárként dolgozik, ráadásul rögtön két szerepben is: egy általános iskolában tanít angolt és történelmet, hétvégén pedig kutyákkal dolgozik. Ahogy ő fogalmaz: "gazdikat és kutyusokat tanítok a jó együttélés szabályaira, megmutatom nekik milyen, amikor tényleg jól működik a falka". :) - Miből áll a munkád? Igyekszem érdekes, izgalmas, játékos órákat tartani a gyerekeknek. Közben problémát oldok meg, konfliktust kezelek, beszélgetek, gyógyítok, jövök-megyek. - Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass? Sajnos még ma is büfészaknak hívják a bölcsész-illetve a tanárszakokat. Azt gondolom, aki hivatásának érzi a tanítást, annak nem könnyű végigmenni a féléveken. Mind a tanári, mind a kutyakiképzői munkához nagyon fontos a türelem, a következetesség és a szakképzettség. Fontos, hogy tudjam kezelni a stresszt és akarjak időnként megújulni. És ami nálunk, iskolai tanároknál elengedhetetlen: Ha kilépsz az iskola ajtaján, hagyd ott az ottani gondokat és ne vidd haza. A családod érdekében. :) Természetesen fordítva is igaz, amint belépsz az iskola ajtaján, próbáld meg háttérbe szorítani a magánproblémákat. - Mi a legnagyobb tévedés/félreértés a munkáddal kapcsolatban? A 3 hónap szünet. Július 1-jéig általában dolgozunk, és már augusztus 2 hetében be kell menni, mert számszerűen nincs annyi szabad napunk, hogy otthon lehessünk. Egy hónapot pedig azért vagyunk otthon, mert az iskoláknak nyáron be kell zárnia, különben nem tudnák fizetni a fenntartást. A tanárok, a többiekkel ellentétben nem vehetik ki akkor a szabadságot, amikor szeretnék. Pár napról rendelkezek csak. ... Olvass tovább
Tanodai mentor vagyok – Szeretem a munkám #42
Alexa 23 éves, és tanodai mentorként dolgozik Pécs peremterületén, többnyire halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel/fiatalokkal. A munkája ugyan lelkileg megterhelő, de a hálás gyerkőcök lelkesedése és szeretete mindent enyhít. Le a kalappal, Alexa! ♥ - Miből áll a munkád? Ez olyan mint a hagyma, hogy a Shrekből idézzek. Elég sokrétű. Minden mentornak vannak mentorált fiataljai. Nekem jelenleg 5 mentoráltam van. A feladatom az, hogy elkészítsem az ő egyéni fejletészi tervüket, mely ezen gyerekek képességeire épül, és melynek célja többek között az iskolai felzárkóztatás, a szociális készségek fejlesztése, valamint a rejtett tehetségek felfedezése s fejlesztése. Ezen felül minden második héten tartunk egy úgynevezett „családozást”, ahol a mentorok és mentoráltjaik együtt elmennek valahova kirándulni, mesét néznek, kézműves foglalkozást tartanak. - Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass? Ifjúságsegítő végzettséggel dolgozom itt. Milyen tulajdonságok kellenek? Talán a két legfontosabb eleme a munkámnak a türelem és az elhivatottság. Elég türelmesnek kell lenni ahhoz, hogy észrevegye az ember, ha valamelyik srácunk csak durciból ül félre vagy például komoly gondok vannak mögötte. S persze el kell köteleznie magát az embernek. Három évvel ezelőtt léptem be ezeknek a gyerekeknek az életébe és soha nem bántam meg, hogy maradtam. Azt hiszem, nem csak az én szívem szakadna meg, de az övék is. ha egyik napról a másikra eltűnnék az életükből. - Mi a legnagyobb tévedés a munkáddal kapcsolatban? A legtöbben annyit látnak külső szemlélőként, hogy játszunk a gyerekekkel. A mi játékaink azonban, komoly és komplex gyakorlatok. A Tanoda programon belül a srácok keddtől-péntekig minden nap, két műhelyeken (média, újságírás, cigány-kultúra, tánc, jóga, barkács, zene, sport, élménypedagógia és színház) vehetnek részt, van tanulószobánk ahol leckét írunk és gyakorlunk különböző tematikák szerint. Ezen felül különböző programokat szervezünk, kirándulásokra megyünk, nyáron pedig táborozunk. Rengeteg szervezés lapul a mögött amit csinálunk, mégis a legtöbbször annyit gondolnak, hogy csak játszunk a gyerekekkel. ... Olvass tovább
Nyomtatható őszi irodai szett
Ha tetszik, és szeretnéd megosztani másokkal, kérlek csak a bejegyzésre mutató linket tedd ki a saját honlapodra! Köszönöm szépen! Kereskedelmi forgalomba nem hozható. ©2013 Farkas Lívia. Minden jog fenntartva! A többi ingyenesen letölthető anyagomat itt találjátok. A hétvégén újra elővettem a vízfestéket, és őszi apróságokat rajzoltam - ezekből készítettem több nyomtatható szettet is, íme közülük az első. :) A minta ezúttal narancssárga ágacskás, a szettben pedig található pipálós teendőlista, pipálós bevásárlólista, vonalas jegyzetlap, vonalas levélpapír, kilincsakasztó (ne zavarj, tanulok! & ne zavarj, pihenek! feliratokkal), vignetta (füzetekre, dossziékra, befőttekre...), könyvjelző és órarend (iskolásoknak). Ha szeretnél őszi színekkel megtámogatva rendszerezettebbé válni, itt a lehetőség! :) ... Olvass tovább
Iskolakönyvtáros vagyok – Szeretem a munkám #37
Az iskolakönyvtár mindig a legjobb hely volt a gimiben -- menedékként járt oda minden korosztály, a könyvtárosok pedig közimádatnak örvendtek. Ági néni a mai napig legendás a suliban, az öregdiákok közül nem csak én járok hozzá vissza. :) Legutóbbi szombathelyi látogatásom során is bementem, jó volt látni, hogy a könyvtárnak ez a közösségi funkciója mit sem változott: jöttek-mentek a gyerekek, számítógépeztek, hozták a könyveket, és vitték az új olvasnivalót. Bárki, aki szerint az olvasás már nem divat, és felesleges könyvekre költeni, menjen el nyugodtan egy könyvtárba, és nézze meg magának! A kismadarak megsúgták, hogy mostanában a Szent Johanna Gimi a legnépszerűbb, sorban állnak érte a lányok, de sajnos a könyvtárnak nem volt pénze az utolsó kötetre, ezért a rajongók még nem tudták elolvasni a történet végét. Át tudtam érezni a helyzetet, úgyhogy elrohantam a közeli könyvesboltba, és beszereztem a dupla vastag nyolcadik részt. Ha a gyerekek olvasni akarnak, akkor a gyerekek olvasni fognak, punktum. Ezen ne múljon. Nem fogom elfelejteni, Ági néni mennyire örült a könyvnek -- azóta már valószínűleg a lányok egymás kezéből kapkodják. Szóval a könyvtár nekem szívügy, olvasóként, félig-könyvtárosként (végeztem 2 év informatikus-könyvtáros szakot az egyetemen), és most már íróként is (F25 vagyok, ha valaki keresne a polcokon, az ETO számom pedig 613.865-055.2). Ezért is örültem nagyon, hogy egy iskolakönyvtáros barátnőm is jelentkezett a Szeretem a munkám! rovatba. Fogadjátok szeretettel az interjút, és ha van saját kedvenc könyvtáratok, a kedvemért ajándékozzatok nekik könyvet (akár Rukkoláról beszerezve -- mint mindjárt kiderül, a könyvtárosok is Rukkoláznak!), támogassátok őket, ahogy tudjátok, mert olvasni jó, de másokkal megszerettetni az olvasást majdnem még jobb. :) newra 28 éves és egy budapesti gimnáziumban iskolakönyvtáros, már harmadik éve. - Miből áll a munkád? Kölcsönöztetek, adatbázist építek, pakolok, könyveket vadászok az állománynak, beszélgetek a gyerekekkel, szóval amit egy átlagos könyvtáros csinál. Több mindennel is foglalkoznom kell. Nyáron a rendrakás, és az ajándékba adott könyvek állományba vétele történik, és augusztusban jönnek a tankönyvek, amiket az ingyenes könyvre jogosultaknak ki kell osztani úgy, hogy mire érte jönnek, azok is az állomány részei legyenek. Szeptembertől beindul a kölcsönzési dömping, ami júniusig tart. A nyilántartás elektronikusan és füzetbe, papír alapon történik, amíg nem tudok bizonylatot ... Olvass tovább