„Ugyan, volt már ennél rosszabb is…” „Ne pattogj, mert még ilyen jó sem lesz!” „Majd csak ezt is túléled valahogy…”

De biztos, hogy túlélni akarod az életedet?

Ha néha arra gondolsz, hogy te vagy a hülye azért, mert nem érzed jól magad az életedben, akkor a podcastom legújabb része neked szól.

Ebben a Lecsó-epizódban lebontok egy ismert sztorit, aztán elmondom, hogy miért nem baj, ha elfogadod, hogy rosszul érzed magad a bőrödben, és arról a látszólag paradoxonról is szó lesz, hogy miért fontosabb az, hogy erőt gyűjts, mint hogy hirtelen felindulásból faltörő kosként ronts neki a változtatásnak.

Új! Ha bármi miatt nem tudod meghallgatni a podcastot, vagy szeretnéd hozzá olvasni a szöveget, akkor tekerj a bejegyzés aljára, ahol az egész általam elmondott szöveget elolvashatod!

Hogyan hallgathatod?

• Itt és most: Számítógépen és telefonon nyomj a fenti lejátszógombra a böngésződben és már hallgathatod is!
• Vidd magaddal: Ide kattintva a gépedre mentheted az MP3 fájlt, amit magaddal vihetsz az MP3-lejátszódon, rátöltheted a telefonodra (hogy ne fogyasszon adatot), USB-n a kocsiba, kihangosíthatod főzés-takarítás-vasalás közben.
• Androidon: használd az ingyenes Podcast Addict appot (írd a keresőbe, hogy “Lecsó” :), és fenn van Spotifyon is.
• iPhone-on: megtalálsz az iTunes podcast-tárában

A részben említett linkek és hasznos anyagok:

• Inspirációs napló – évtervező, évértékelő munkafüzet, amivel felmérheted a jelenlegi helyzetedet, és terveket szőhetsz a jövőre
• Hogyan pihenj bűntudat nélkül?
• 8 dolog, amit már ma megtehetsz magadért
• Hiszti, ha nem érem be ennyivel és többre vágyom? (Nem. :D De a cikkben kifejtem bővebben is.)
• A kis lépések fontossága – az emlegetett második Lecsó epizód.
• Még több Lecsó epizód itt, ha még hallgatnál. :)

Most te jössz!

Milyen szituációban vagy, amiről azt érzed, hogy nem teljesen oké? Mi lehet az első lépés, amit megtehetsz azért, hogy közelebb kerülj ahhoz, amire valójában szükséged van? Nem kell tudnod, hova érkezel meg az utad végén ahhoz, hogy elindulj. Már az is hamar változást hozhat, ha elkezdesz gondolkodni a kezdeti lépésekről.

Ha pedig volt már, hogy egyedüli békaként hagytad ott a főzővizedet, mi segített túl a kezdeti időszakon? Írd meg a kommentek között!

---

„Most én vagyok a hülye, ha úgy érzem, hogy valami nem stimmel?” – az epizód teljes szövege

Hogyha néha arra gondolsz, hogy te vagy a hülye azért, mert nem érzed jól magad az életedben, akkor ez a rész neked szól. Ebben az epizódban lebontok egy ismert sztorit, aztán elmondom, hogy miért nem baj, ha elfogadod, hogy rosszul érzed magad a bőrödben, és arról a látszólag paradoxonról is szó lesz, hogy miért fontosabb az, hogy erőt gyűjts, mint hogy hirtelen felindulásból faltörő kosként ronts neki a változtatásnak.

Farkas Lívia vagyok, és ez a Lecsó podcast 5. része.

Szóval a mai epizódban békafőzésről lesz szó, de megígérem, hogy metaforabékákkal fogunk csak dolgozni, és egyetlen valódi békának sem esik bántódása. :)

Biztos ismered azt mondást, hogy ha fogsz egy békát, és forró vízbe rakod, azonnal kiugrik. Viszont ha először hideg vízbe rakod, és fokozatosan melegíted fel, akkor nem fogja észrevenni, hogy fő, és ott marad a vízben. Ez a sztori egyébként nem pontosan igaz, mert a 19. századi tudósok tényleg kísérletezgettek békamelegítéssel, és a valódi békák egyébként kiugranak a vízből egy idő után, bármilyen lassan melegíted alattuk, mert nem hülyék, de engem inkább a történetnek az absztrakt verziója érdekel, ami emberekre vonatkoztatható.

Szóval, ez a sztori mindenesetre megmaradt és velünk él, ugyanis ha tudományosan a békákra nem is igaz, emberekre nagyon is érvényes, amikor lassú, nem szigorúan kézzel fogható változásokról van szó.

Mert valóban így van, hogy ha fokozatos a változás, és nem egy radikális esemény borítja fel az életedet — kirúgnak, hirtelen veszteség ér, kihúzzák a talajt a lábad alól –, akkor sokkal nehezebb észrevenni, hogy nem jó irányba tartanak a dolgok az életedben.

Ha mindig csak egy picit rosszabb, nehezeben tűnik fel, hogy összességében már nem érzed jól magad. Egyik szürke hétköznap a másik után, egyre több messiásként várt péntek, egyre nehezebben jön az álom a szemedre, egyre ritkábban nevetsz. Könnyebben normalizálod, hogy hát, igazából ez még nem is annyira borzalmas. Közben pedig lehet, hogy de, csak napról napra nem volt elég nagy a kontraszt.

Aztán lehet, hogy egyik nap történik valami. Semmi különös, csak rájössz, hogy ez így nem mehet tovább. Mint a viccben a székely kutyája, aki szögön ül és nyüszít. Nem kel fel, amíg nem fáj eléggé. De ha egyszer eléggé fáj, akkor többet nem fog visszaülni.

Mert hogy az a helyzet, hogy meg fogja változtatni az életedet, hogyha rájössz arra, hogy éppen fősz. Onnantól kezdve nem tudod többet azt hazudni magadnak, hogy minden rendben van, ha egyszer már ráébredtél, hogy nincs. Nem fogod tudni többet figyelmen kívül hagyni, hogy milyen meleg van abban a bödönben. Hogy ég a bőröd, és ez így nem mehet tovább.

Ez egy kicsit ilyen császár új ruhája szindróma. Hogy ha egyszer megláttad azt a császárt meztelenül, nem tudod visszaképzelni rá a ruhát.

Elképesztő fontos, hogy ennek az első lépésnek meg kell történnie ahhoz, hogy változás legyen.

Ugyanis, ha nem fogadod el, hogy van probléma, akkor nem is tudsz megoldást találni rá. Hiába mondok neked tanácsokat arra, hogy hogyan kell kimászni a forró vízből, ha szerinted az a víz nem is forró.

És ennek a fordítottja is igaz: attól, hogy nem fogadod el a problémát és tovább ücsörögsz abban a békajacuzziban, attól még nem lesz kevésbé forró a víz. A változás nem lesz kevésbé szükséges attól, hogy nem fogadod el a valóságot.

Nem attól lesz rossz a helyzet, hogy észreveszed, hogy rossz. Ne haragudj magadra azért, hogy felborítottad az illúziót, mert nem attól jött létre a rossz helyzet, hogy te észrevetted, hogy rossz, és az nem egy jó cél, hogy még hazudjunk magunknak egy kicsit tovább, olyan jó nem szembesülni a helyzet valóságával, olyan kényelmes úgy csinálni, mintha minden rendben lenne. Mint a kutya a mémben, aki ül az égő ház közepén a kávéjával, hogy minden teljesen oké. Nem, nem oké, attól, hogy kiszedted az elemet a füstjelzőből és ezért nem tud visítani, hogy rohadt nagy tűz van és ég a ház, attól még csak az történt, hogy nem hallod a füstjelzőt, de attól még a tűz az ott van, és te hiába kávézgatsz a közepén, hogy hú de nagyon rendben van minden, ég a házad. Szóval nehéz, de nem baj, ha belátod egy helyzetről, hogy nem oké.

Azért ennyire fontos ez az elfogadás, mert igazából nem teszel magadnak semmilyen szívességet azzal, ha letagadod, hogy éppen fősz. Csak annyit érsz el vele, hogy még egy kicsit ki tudod tolni időben, hogy mikor kezded el látni is azt, amit nézel. És igen, lehet, hogy kicsit később is ki tudsz ugrani abból a bödönből, amiben éppen fősz, de lehet, hogy mire észreveszed, hogy hoppá, forró az a víz, már megfőttél. Mondjuk már egy olyan értél el, amin nem, vagy nagy áldozatok árán változtathatsz csak. Nem feltétlenül lesz lehetetlen, csak sokkal nehezebb lesz, mint ha korábban elkezdted volna a munkát.

És igen: ez nehéz, és ijesztő. Főleg akkor ijesztő, hogy ha körülötted senki más nem ordibál, hogy éppen főzik. Hogy kicsit eltérjünk a békáktól meg a főzéstől, ha egy olyan munkahelyen vagy, ahol mindenki szerint jól kéne magad érezni, mert hú de milyen sokat keresel, meg milyen remek a társaság, meg van csocsó a szabadidős teremben, akkor te is könnyebben bemagyarázod magadnak, hogy hát, nem is annyira rossz, meg hát hálás lehetnék, meg hát igazából beérhetném ennyivel, satöbbi.

Amikor kintről jönnek az elvárások azzal kapcsolatban, hogy dehogy fősz te itt, akkor ezt baromi nehéz saját erőből nyomni és megengedni magadnak, hogy igazából szembemenj azzal, ami lehet, hogy kívülről ellentétes irányba jön. Hiába tudod, hogy neked mi a jó, ha közben mindenki lebeszélne róla, és letagadják a saját élményedet. Az nem is úgy van, csak beképzeled, nem is olyan rossz, csak te vagy ilyen válogatós, más is kibír még ennél többet is… (Egyébként ezt hívják a szaknyelvben gaslightingnak, és a bántalmazó kapcsolatok egyik mércéje, úgyhogy egyáltalán nem ilyen kedves kis nyugtatgatás, hogy bírd csak ki ott, ahol rossz.)

Persze közben meg attól, hogy valaki más kiszedte az elemet a füstjelzőből, és azért nem sípol, hogy ég a ház, attól még ég a ház, és te láthatod azt a nyomorult füstöt.

Egy csomó embernél ez abszolút nem tudatos, és valójában azért szeretne téged lebeszélni arról, hogy fősz, mert lehet, hogy ő is fő, és ha neked megengedi ezt a felismerést, saját magának is el kéne gondolkodnia azon, hogy ő minek marad, ha ugyanúgy fő, mint te. Ha ezzel nem akar szembesülni, vagy még nem tart ott, hogy bevallja magának a helyzet valóságát, sokkal egyszerűbb lesz téged lehülyézni és visszahúzni a fazékba, hiszen ezzel is fenntartsa a saját illúzióját. Az viszont az ő játszmája, és rád végső soron nem szabad, hogy vonatkozzon. Nem is vonatkozik: bárki más döntésétől vagy viselkedésétől függetlenül neked jogod van úgy érezni magad, ahogy érzed magad, és dönteni arról, hogy szeretnél-e maradni egy helyzetben, vagy nem.

Szóval tegyük is félre a többi embert. Ha most egy olyan helyzetben vagy, vagy egy olyan életszakaszban vagy, amiről rájöttél, hogy nem jó, és lehet, hogy már régóta nem jó, az nem jelenti azt, hogy buta vagy, vagy hülye vagy, hogy miért nem vetted előbb észre. Itt és most felmentelek, és megnyugtatlak, hogy nincs szükség arra, hogy bántsd magad emiatt.

Nem fog segíteni semmin, ha önmarcangolsz. Szégyennel meg bűntudattal különben sem fogsz előbbre lépni, mert kutatások bizonyítják, hogy ezek nem motiváló dolgok — gyakran idézem Brené Brownt, ő az egész élete kutatómunkáját szentelte ennek, nézd meg bármelyik TED-előadását.

Ehelyett tudod úgy keretezni, hogy milyen jó, hogy rájöttem erre, milyen jó, hogy most már tudom ezt, milyen jó, hogy most már tudok dolgozni a megoldáson. És ez azért jó, mármint, ha bármelyiket használnod ezek közül, mert nem a múltba nézegetsz vissza, és nem mi lett volna házol, hanem visszahozod magad a jelenbe, és a jövő felé nézel, hogy oké, akkor hogyan tovább.
Ez van most, elfogadom, hogy ez van, de mi legyen máshogy?
És amikor már tudod hogy mi legyen máshogy, akkor sokkal könnyebb eljutni oda, hogy hogyan legyen máshogy.

A helyzet elfogadása ugyanis nem beletörődést jelent, hanem azt, hogy már azzal tudsz konkrétan kezdeni valamit, ami van, és nem valami elképzelt verzióra gyártasz megoldási kísérleteket. Mert ugye csak azon tudsz érdemben változtatni, ami létezik, ezért igenis elengedhetetlen, hogy reálisan és őszintén ránézz arra, ami most van — annak teljes valójában, jó és rossz oldalaival együtt. Nem a kívánságok, elvárások és vágyálmok szűrőjén keresztül. Hogyha elképzeled, hogy van mondjuk egy kis pónilovad, amit szeretnél megülni, és arra kéne nyerget építeni, akkor nem fogsz tudni nyerget építeni a pónilovadra, amíg azt képzeled, hogy elefánt, mert bármit is csinálsz nem arra lesz megoldás, ami létezik. Hogyha szembenézel a pónilóval, és elfogadod, hogy az a póniló az ott van, akkor az nem azt jelenti, hogy te beletörődsz abba, hogy neked csak póniló jutott és miért nem elefánt, hanem az azt jelenti, hogy helyén kezeled a szituációt, és tényleg a pónilovat látod, és nem képzeled el, hogy unikornis vagy elefánt vagy zsiráf vagy amit éppen meg akarsz ülni.

Utána már tudsz dönteni arról, hogy egyrészt vagy tényleg a póniló méreteire kezdek nyerget gyártani, mert látom, hogy ez van és ezt akarom megülni, és akkor nem csinálok neki hatszor akkora nyerget, mert akkor szegény meg fog benne fulladni, vagy másrészt, azt mondod, hogy látlak, te vagy a póniló, de én köszönöm nem kérek pónilovat, és utána tudsz azon dolgozni, hogy hogyan legyen elefántod, és nem az van, hogy szegény pónilóra projektálsz egy ilyen elefánt valamit, és könyörögsz neki, hogy miért nem vagy elefánt te póniló, hanem azt mondod, hogy oké, pónilovam van, nem azt szeretnék, hogy tud elefántom lenni? Ebből is látszik, hogy az, hogy elfogadom a póniló valóságát, az nem azt jelenti, hogy beletörődök abba, hogy nekem soha nem fog más jutni és csak pónilovam lehet egész életemben. Szóval így működik ez az elfogadás, hogy nem egy fiktív verzióval kommunikálsz, nem egy fiktív verzióra gyártasz megoldási kísérleteket. Ugyanez igaz erre a békás sztorira is, mert nem az a kérdés, hogy vajon más szerint mennyire kéne kibírni abban a főzővízben, hanem hogy a víz forró-e. Ehhez pedig nem véleményekre van szükség, hanem egy szókimondó hőmérőre.

Miért jó ezen dolgozni? Miért éri meg a kezdeti buborékpukkasztás? Mint mondtam, nem fogod tudni visszaképzelni magad a kényelmes langymelegbe, amint rájössz, hogy ég alattad minden. Lehet, hogy hirtelen mindent máshogy látsz. Például rájössz, hogy miért idegesítettek, zavartak, bosszantottak egyes dolgok (már régóta idegesítettek, de azt hitted, ez az élet része). Hirtelen világos lesz, hogy mitől nem érezted jól magad, mitől nem találtad a helyed. Miért nem lett jobb attól, hogy erőltetted a jelenlegi helyzetet.

Az elején nehéz, de ezek a felismerések már hozhatnak egy megkönnyebbülést. Nem voltál hülye, nem csak beképzelted, hogy nem jó. Nem csak nyávogás és hiszti volt, hogy valami nem stimmelt. Amint elkezdesz dolgozni a változáson, akár csak a legapróbb lépésekkel, folyamatosan jönnek már a megerősítő élmények, hogy jó úton jársz, és ezek segítenek a folytatásban is. Fellélegzel, és hirtelen lesz értelme annak, amit csinálsz, mert nem csak fődögélsz tovább egy rossz helyzetben. Ugyanúgy, mint amikor egy forró kád fürdőből hirtelen kilépsz, akkor lehet, hogy megszédülsz, de utána folyamatosan kezdesz lehűlni, egyre jobb lesz a közérzeted.

Ez persze időbe telik, és nem fog csettintésre megoldódni minden gondod. Nem fogja helyetted senki kitalálni, hogy mitől lesz neked jó, hogy te mitől lennél boldog, és az sem elég, hogy ezt jól megálmodod magadnak, mert meg is kell valósítani. Ez pedig nem öt perc. De abszolút megéri, mert ez az idő úgyis eltelne máshogy. Például ott a kis főzővizedben… elücsöröghetsz még egy-két évet, hátha kibírod még addig.
De ha lépésről lépésre egy olyan élethez közelítesz, amiben jól érzed magad, fokról fokra haladhatsz. Lehet, hogy fél év múlva, lehet hogy két év múlva érsz el oda, ahova szeretnél menni, de akkor is, ez a lényeg: két év múlva már ott leszel, ahelyett, hogy még mindig főnél.

És újra és újra elmondom, mert nem lehet elégszer mondani, hogy marhára nem mindegy, hogy hogyan érzed magad a mindennapjaidban. Mert szép dolog a karácsony, meg a szülinapok, meg a nyaralás, meg a péntek, meg a hétvége, de az életed nagy része a hétköznapokból tevődik össze.

Azon múlik, hogy hogyan érzed magad a mindennapjaidban, hogy milyen érzés azon dolgozni, amin dolgozol, milyen hazamenni azokhoz az emberekhez, akikkel élsz, és milyen érzés reggel felkelni. Ezekből a napokból lesznek a hetek meg a hónapok meg az évek, amikből összeáll az életed. Szóval egyáltalán nem mellékes, hogy hogyan érzed magad egy átlagos napon.

Ha most ezzel fellöktem a főzővizedet, akkor bocsánat és szívesen. Akárhogy is, most, hogy már te is érzed, itt a lehetőséged változtatni. A következő döntéspontnál például megkérdőjelezheted az automatikus választásaidat, a motivációidat a döntéseid mögött — ki akarja ezt nekem és mi a célja vele? Én akarom ezt a célt magamnak egyáltalán? kinek az elvárásai irányítanak? A nap végén kinek kell elégedettnek lennie az életemmel és a választásaimmal? (Erre megsúgom a választ: neked.)

Ha már kinn vagy a vízből, és béka-rehabon vagy, akkor egy kalappal, és üdv a klubban.

Most elkezdhetsz gondolkodni a következő lépésen. És lehet, hogy a következő lépés az lesz, hogy erőt gyűjtesz, és pihensz, vagy helyet csinálsz annak, hogy tudj pihenni. És ez nem lesz időhúzás, mert a pihenés soha nem időhúzás. Erről írtam cikket a blogra, hogyan pihenj bűntudat nélkül, be fogom linkelni az epizódlinkekhez.

A pihenés nem időhúzás és jutalom, hanem létszükség, ilyen helyzetben főleg van rá szükség, hogy tudjál továbbmenni, hogy legyen erőd ehhez az ijesztő lépéshez, úgyhogy ha halogatásnak hívnád a pihenésedet, akkor jussak eszembe, hogy kedvesen rázom a mutatóujjamat feléd, hogy ha pihensz akkor nem halogatsz, ugyanúgy ahogy a telefont rádugod a töltőre, magadat is rá kell dugnod a töltőre. Ha a mobiloddal nem ordibálsz hogy öt százalékon van hogy ne merüljön le mert még dolgozni kell, akkor magadtól is felesleges elvárnod, hogy energia nélkül teljesíts bármit is.

Úgyhogy mit csinálhatsz most?

Az első, amit csinálhatsz, az az, hogy elkezdhetsz gondolkodni a következő lépéseken, és amellett, hogy észreveszed, hogy mi az, ami nem stimmel, elkezdheted azt figyelni, hogy milyen helyzetekben érzed jól magad. Kinek a társasága nyugtat le? Milyen helyen érzed magad otthon? Mikor vagy önmagad? Milyen elfoglaltság közben tudsz teljesen kikapcsolódni? Az, hogy ilyen kérdéseken futtatod az agyad, jó feltöltődés lehet – hiszen nem azzal foglalkozol, hogy jaj most rossz, hanem hogy oké, ez rossz, de ehelyett mi az, amit szeretsz, amiben jól érzed magad, ami egy alternatíva lehet? És ha a jó dolgokra figyelsz, az aztán segíthet kijelölni az utat a „hogyan tovább”-hoz is. A kis lépések fontosságáról a Lecsó második epizódjában is beszéltem, ezt is be fogom linkelni az epizódjegyzetekhez.

A második, amit csinálhatsz, hogy letöltheted a blogomról az Inspirációs Naplót, ez egy ingyenes munkafüzet, amiben végigvezetlek a folyamaton a jelenlegi helyzeted értékelésétől a céljaid megfogalmazásáig. Ezt is be fogom linkelni az epizódhoz tartozó blogposztba.

A harmadik pedig, amit csinálhatsz, az az, hogy vállon veregetheted magad. Komolyan. Az, hogy felvállaltad a magad számára a szembenézést, az már önmagában sem kis eredmény. Nagyon kevesek őszinték magukkal, és még kevesebben merik vállalni a felelősséget a saját életükért és döntéseikért. Én büszke vagyok rád, úgyhogy legyél te is magadra.

Az összes a részhez tartozó extrát megtalálod ennek a bejegyzésnek a tetején.

Köszönöm a figyelmedet, jó pihenést, és találkozunk a következő epizódban.