Van egy ember, akinek szeretnél e-mailt írni, mert segítségre szorulsz, és meg akarsz tőle kérdezni valamit, hogy mit tanácsol - tanárod, főnököd, egy szakember, vagy valaki, akiben bízol. Esetleg olyan rendezvényen vagy, ahol lehet kérdezni az előadótól, és hiába van ott a lehetőség, ideges vagy, izgulsz, meg eleve alig van időd. Az eredmény: hebegsz-habogsz, zavarban vagy, és lehet, hogy elszalasztod a lehetőséget, mert nem azt kérdezed, amit valójában szeretnél. Az e-mailed kilométer hosszú, és sosem vagy rettenetesen sokára kapsz csak választ, és közben el is kezded ostorozni magad, hogy biztos rosszat mondtál, vagy megsértődött, akinek írtad, közben pedig lehet, hogy sokkal egyszerűbb a megoldás. Épp elég stressz van az ilyen helyzetekben amúgy is, könnyítsd meg a saját dolgodat! Te válaszokat akarsz. Akit kérdezel, az minél pontosabban akar segíteni, és sok esetben korlátozott ideje van rád. Van egy megoldás, ami biztosítja, hogy gyorsan végezzetek, és elégedett is legyél azzal a válasszal, amit kapsz. Fogalmazz pontosan! Képzeld el, hogy kapsz egy ilyen üzenetet valakitől: "Én egy 30 éves humanoid vagyok, és ezzel kapcsolatban szeretném kérdezni, hogy szerinted milyen lehetőségeim vannak?" Jóóó, de MIBEN. Mit akarsz, kedves valaki? Házat építeni? Tanulni? Virágot ültetni? Hegeszteni? Az ehhez hasonló elkent, általános kérdésekre -- minő meglepő! -- elkent és általános, sokszor semmitmondó válaszokat tudsz csak kapni, ha kapsz egyáltalán, pölö: hallgass a szívedre, vagy írd össze az ötleteidet, pro és con listákat... Vagy nagyon sokat kell várnod a válaszra, mert több körös visszakérdezéssel kell tisztázni, hogy mi van. Ezeket a köröket meg tudod spórolni! Akár e-mailt írsz, akár egy előadás vagy konferencia végén teszel fel egy kérdést, vagy van valakinél három perced megbeszélni a dolgaidat, minden esetben sokkal többre mész azzal, ha tűpontosan kérdezel, egy konkrét, kézzel fogható példával érzékeltetve, hogy mit szeretnél. (És fontos, hogy nem feltétlenül kell a születéstörténeteddel kezdeni, ha limitált időd van, és nem létszükséglet a kérdésedhez, hogy milyen háttérből jössz.) Vegyünk példának egy nagyon általános kérdést, ami elhangozhat egy szakmai találkozón: "Én egy vállalkozó vagyok, és azt akarom kérdezni, hogy hogyan kezdjem, merre induljak." (Hú, mennyi ilyet hallottam már!) Mit lehet ezzel kezdeni? Sok-sok visszakérdezés után kicsit többet, vagy elsőre olyan tanácsot, ami amolyan "nesze semmi, fogd meg jól". A válaszoló ... Olvass tovább
Yes woman, yes cry – Sírós vészhelyzetcsomag
Sírni jó, sírni kell, néha mást sem tudsz, csak sírni. Nyugodtan. Szabad. Azonban a sírós időszakok nagyon megviselhetik a fejedet, és most nem arra gondolok, hogy nem fogsz utána szépségversenyt nyerni (mert ha bőgsz, akkor valljuk be, ez a "kinemsz@rjale" kategória). Nem tudom, más hogy van vele, de nekem a hosszú sírások után szabályszerűen fáj az arcom. Sokat számít a közérzeteden is, ha enyhítesz a püffedtségen, vagy ha lelohasztod a szemed helyén levő duzzanatot, hogy láss is. A legutóbbi ilyen időszak külön kihívás volt, mert 3 napos fotózás várt rám a bőgős hétvége után, szóval nem lehetett "kinemsz@rjale" a megjelenésem. Amíg kínlódtam a fejemmel, megfogadtam, hogy leírom nektek, hogy mire jutottam, hátha másnak is hasznos lesz. Varázsoljunk embert magunkból projekt ON. Sírás után közvetlenül Arcmosással indítok, nem csak a hűsítés miatt, hanem mert nálam, ha rázendítek, a "taknya-nyála egybefolyik" című műsorszám megy, és nem jó, ha rámszárad a sós könny. Arcmosásnál igyekszem óvatosan, körkörösen masszírozni a pofimat, lehetőleg a nyirokpontok felé, hogy enyhüljön a püffedés. Ha épp olyanom van, hogy ezzel elszórakoznék, arcmasszírozó kütyüt is be lehet vetni, de igazából közvetlenül a bőgés után még nem vagyok olyan állapotban, hogy ez legyen a prioritás, inkább csak gyorsan pacsálok az arcomra vizet és kész, aztán próbálok valamennyire komfortos lenni. Elég 15-20 perc folyamatos bőgés, és képes bedugulni az orrom. Igyekszem elkerülni, hogy betegségre való orrcseppet használjak (a függőség miatt - nem viccelek), ilyenkor általában ha megnyugszom, idővel a nyálkahártya is szépen velem együtt megnyugszik és kidugul. De ha nagyon akarok orrot pucolni, akkor sima sós vízzel át szoktam öblögetni az orromat. Szemre érdemes műkönnyet használni, nekem a kontaktlencse miatt amúgy is van itthon (Genteal márkájú), ez nagyon jó a száradásra (ha sokat nézel monitort, szintén hasznos). A pirosodás elleni szemcseppek csak vizuális turbózást adnak; gyógyítással, nyugtatással nem foglalkoznak, de ha szép vörösre tudod bőgni a szemgolyódat, bevetheted, csak vigyázz, mert nagyon szárítanak. Inni mindig fontos, de én valahogy különösen szomjas leszek ilyenkor, úgyhogy külön odafigyelek a megfelelő folyadékbevitelre. ... Olvass tovább
Beszélgetős befőtt – Ki vagyok én? Ki vagy te?
Érdekes témákról és magunkról beszélgetni mindig hálás játék -- a közös élményen és a nevetésen kívül jó kis önismereti felismerésekkel is szolgálhat. :) A beszélgetős befőttek kérdései már sok olvasónak szereztek örömet az elmúlt években. Hedo kérésére egy újabb adagot írtam -- a nyomtatható pdf-et csak fel kell vagdosni csíkokra, félbehajtani, beledobálni egy üres befőttes üvegbe vagy müzlis tálkába (szabad ám lázadni! ;), és mindenki húzhat egy kérdést. Csak rajtatok múlik, hogy ketten vagy csapatban játszotok, vagy hogy mindenki csak arra a kérdésre válaszol, amit húz, vagy az egész bagázs az összeset végigválaszolja szép sorban. Azt is játszhatjátok, hogy aki húz, az utána kiválasztja, hogy az ő kérdésére ki válaszoljon a többiek közül. Hedo ezt írta: Új élethelyzetbe kerültem: születése óta egyedül nevelem a lányom, aki most 7 éves. Fél éve újra szerelmes vagyok, nagyon boldog, viszontszeretett nő lettem :) A kedvesemnek 2 kamasz gyereke van, egy 15 éves fiú és egy 12 éves lány. A fiú nagyon zárkózott, csendes, de ez nem is baj. A leányzó cserfes, jó humorú, bájos tünemény. Őt szeretném egy kicsit jobban megismerni, nem csak felszínes dolgokról csevegni. A beszélgetős befőtt jutott eszembe, mert az édesapjával is csináltunk egy ilyen gyertyafényes borozgatós "ismerj meg jobban" randit és tényleg nagyon bensőséges volt. Vajon milyen kérdéseket lehetne a befőttbe tenni? Például ilyeneket. :) 12+1 kérdés ismerkedéshez - régi és új barátoknak, pároknak, tesóknak, családoknak és mindenkinek. ♥ Ha vannak jó kis történeteitek a kérdésekkel kapcsolatban, nagy örömmel várom őket! :) Az anyák napi kérdéssor kapcsán pont ma kaptam egy aranyos sztorit Ágotától Facebookon. A kisebbik fia azt válaszolta, hogy azért rossz öt évesnek lenni, mert nem lehet Vasember. :D ... Olvass tovább
Beszélgetős befőtt különkiadás – 36 kérdés
Pár hete körbefutott az interneten az a kérdéssor, ami tudományosan lett összeállítva azzal a céllal, hogy ha végig válaszol rá két ember, utána egymásba szeretnek. Jórészt bulvár szemszögből kapták fel a hírt, hiszen ez roppant izgalmas; nekem inkább az volt szimpatikus, hogy mennyire jók ezek a kérdések. Ha nem is konkrétan szerelem, az biztos, hogy mély érzelmi kötődés, megértés jön létre a beszélgetés végére. Mandy Len Catron (ő ásta elő a kutatást és cikkezett róla a New York Times-ban) azt írja, hogy a beszélgetés legnagyobb hozománya számára az volt, hogy végre úgy érezte, látják, meg tudta mutatni az igazi önmagát, és figyelmet kapott, és ezt tudta adni a partnere számára is. Próbáljátok ki! Azoknak, akik szeretnek beszélgetni a párjukkal, nagyon jó program lehet végigmenni a kérdéssoron. Nagyjából másfél-két órát vesz igénybe, attól függően, hogy mennyit időztök a kérdéseken. Lehet belőle egy alternatív beszélgetős befőttes randiprogram. :) Hogy mi a beszélgetős befőtt? Itt írtam róla bővebben. Röviden: A beszélgetős befőtt egy érdekes, önismereti kérdésekkel teli befőttes üveg, ami segít abban, hogy a családi beszélgetések ne csak a hírekről szóljanak. A sorrend fontos, és a 36 kérdés után jöhet egy 4 perces szemkontaktus, csendben. Aki nézett már sokáig, figyelemben a másik szemébe, az tudja, hogy ez mennyire bensőséges, intim élmény, főleg egy hosszú, őszinte beszélgetés után... ♥ Mivel a fellelhető magyar fordításokat sokszor furának (& modorosnak) találtam, újrafordítottam az egészet, és hogy ne kelljen közben monitort bámulni, csináltam belőle egy nyomtatható kártyapaklit. Valami géppapírnál vastagabb papírra érdemes kinyomtatni, felvágni, sorba tenni. Aztán húzni a felső lapot, felváltva válaszolni a kérdésekre, és jöhet a következő, egészen a végéig. (Vannak kérdések, amelyek akkor nyernek plusz értelmet, ha még nem találkoztatok az interjú előtt soha, de azért ezeket is lefordítottam. A 31-es helyett, ha már régóta együtt vagytok, választhatjátok azt, hogy mi az, ami az interjúban derült ki a partneretekről, és nagyon tetszik nektek.) Ha megvan az összes kérdés, jöhet az egymás szemébe nézés. Hogy egymásba szerettek-e (újra)? Ki tudja. De legrosszabb esetben is volt egy mély beszélgetésetek, és az se semmi. Írjátok meg, ha megcsináltátok a kérdéssort! :) ... Olvass tovább
Mit csinálj, ha kopog a Kóklerrendőrség? – 6 ötlet a boldogság megtartásához
Mint bármilyen más cél az életben, a boldogság is olyan, hogy az odavezető út és az eredmény megtartása egyaránt nehéz, és mindkettőn el lehet hasalni, de keményen. A kicsi szabotőr hang nem csak azt tudja megakadályozni, hogy tegyünk valamit az életünkért, vagy örülni tudjunk valaminek ("még nem vagy elég jó", "úgysem fog sikerülni"), hanem a már elért boldogságot is meg tudja keseríteni. Azt hiszem, feltételek és apróbetűs kitételek nélkül örülni annak, ami van, legalább olyan nehéz, mint egyáltalán elérni oda, hogy tudjunk örülni. A "Higgy magadban!" projekt keretében ismert szerzők mellett engem is felkértek, hogy írjam le, hogyan látom a boldogságot. Úgy döntöttem, hogy nem arra írok tippeket, hogy mitől lehetsz boldog (azt úgyis csak te tudhatod). Mivel szeretem a kihívásokat, ezért egy kicsit alternatívabb útját választottam a téma megközelítésének: a boldogság kicsit zavarosabb oldaláról szeretnék beszélni, amiről ritkán esik szó, főleg arról, hogy hogyan lendülj túl rajta. Vagyis: Ha már boldog vagyok, nem örülhetnék neki? Az első, felhőtlen pillanatok-órák után gyakran bekapcsol a bűntudat, és a kicsi hang elkezdi mondani a magáét. Ez önmagában nem baj; annak a jele, hogy gondolkodó, érző lény vagy, és szívesen elemzed magadat és a környezetedet. De nem kell hagynod, hogy átcsapj önszabotáló üzemmódba. Mit tudsz mondani a kis hangnak, ha beszólogat? 1. Nem is dolgoztam érte meg igazán, itt valami tévedés történt, ez nem jár nekem. Sokan úgy tartják, hogy a munka csak akkor igazi, ha utálod, és ha olyannal keresel pénzt, amit szeretsz, akkor az csalás. Nem csak akkor "ér" az örömöd, a szerencséd, a sikered, ha vért izzadtál érte. Ez a gondolkodásmód tökéletesen tudja szabotálni, hogy valaha is jól érezd magad az életben. Bár nem jár kevesebb küzdelemmel, nehézséggel és áldozathozatallal az, ha számodra élvezetes és szerethető munkát űzöl, néha különösebb erőfeszítés nélkül is történhetnek veled jó dolgok. Megmagyarázhatatlanul, más emberek jóindulatából, a véletlenek eredményeként is érhetsz el olyan eredményt, amelyért kivételesen nem kellett megpusztulnod. Örülj neki, hogy néha ilyen is van! Most fogadd el és élvezd. 2. Ki vagyok én, hogy jól merjem magam érezni? Még mindig nem te vagy a világ elsőszámú, Nobel-díjas, maratoni futóbajnok díjnyertes anyukája, az Összföldi Békeúnió Elnöke, hetvenöt diplomával, öt nyelvvizsgával, két étteremmel és saját szakácskönyvvel, jólnevelt kutyákkal, szerető férjjel és tökéletesre nyírt ... Olvass tovább
Nem megoldást kell adnod, hanem megértést – Robin Williams és a depresszió kapcsán
Nem igazán tudok összefüggően írni Robin Williams haláláról - gyakorlatilag egész gyerekkoromban őt néztem a Patch Adamstől a Jumanjin át a Kétszáz éves emberig, és gyomron vágott, hogy mennyire szenvedett és hogyan kellett távoznia. Ha másra nem jó ez a tragédia, arra igen, hogy beszélgessünk a depresszióról és a lelki betegségekről. Felhigult az, hogy mit nevezünk depressziónak, és egy sima - abszolút természetes és normális! - rossz napot, rossz hangulatot is beskatulyázunk. Ugyanúgy, mint ahogy aki rendszeresen takarít és rendet rak, az "tisztaságmániásnak" nevezi magát (pedig távol áll a rendszeretet az OCD-től!!), de lazán kezeljük a függőséget is. Bejön egy sorozat? Sorozatfüggő vagy. Szívesen videojátékozol heti pár órában úgy, hogy a családi és szociális életed egyáltalán nem károsodik? Videójátékfüggő! Isteni a csokoládé? Csokoládémániás! Az interneten tartod a kapcsolatot a barátaiddal és a családoddal napi szinten? Netfüggő! És pontosan azért, mert ezeket a szavakat ennyire lazán kezeljük és köznyelvben (sokkal gyengébb értelmezéssel!) fordulnak meg, az a hatás alakult ki, hogy elvesztette a súlyát, amikor valakinek komoly baja van. És amikor valaki a depresszió tüneteit mutatja, akkor hajlamosak vagyunk úgy kezelni, hogy az egy átmeneti állapot, és több köze van a kedvhez, azon pedig változtathatna. Hiszen nekünk is segít egy rossz napon, ha "megnézünk egy csajos sorozatot, felrakunk egy arcpakolást, kilakkozzuk a körmünket!". Bullshit! A depresszió a köznyelvben a rosszkedv megfelelője lett, és ezért nem működik az, amikor úgy kezeljük, mint egy sima rossz napot. Akinek az alapállapota a szorongás, annak sem felvidításra van szüksége, és így tovább az összes többi mentális betegséggel. Ezért kérlek, ne mondd egy depressziósnak, hogy "fel a fejjel", "el fog múlni", "szedd össze magad", "gondolkodj pozitívan", "hagyd abba", "csak túlérzékeny vagy". Ha a bokája lenne törött és visszautasítaná a maratont, akkor se szidnád le, hogy "ugyan, forraszd már össze pozitív gondolkodással a bokádat most rögtön; ne csináld, csak hisztizel, mert nem akarsz futni". És amennyire idiótán hangzik egy lábtörésnél, hogy valakit leszidj érte, a mentális betegségekkel sajnos ez sok embernek még mindig nem ennyire egyértelmű. :( A megoldás az, ha empátiát gyakorolsz. Két kanadai egyetem közös kutatása azt találta, hogy általánosan az alacsony önértékeléssel rendelkező embereknél nem hatékony módszer a felvidítás. Ők ugyanis az optimista, vidám emberekkel ... Olvass tovább
Miért savanyú a szőlő? – tumblr levelesláda
A tumblr-ben az a rossz jó, hogy könnyen és gyorsan lehet névtelen üzeneteket küldeni. Hála az égnek nálam ezt 99%-ban jóra használják az olvasók ("with great power comes great responsibility"), és sok fontos kérdés szóba kerül. Mivel nem szeretném, hogy ezek elsikkadjanak, és gyakran fontosnak tartom, hogy minél több hasonló cipőben járó ember olvashassa, két kérdést + választ a közelmúltból megosztok itt is a blogon. És nem ígérem, hogy nem lesz a jövőben is néha tumblr-ös összefoglaló, mert ha a továbbra is ilyen ügyesen használják a hölgyek-urak a lehetőséget, akkor kénytelen leszek folytatni a jó szokást. Muhaha. :)) A mai két kérdés azokról szól, akik minden áron védik a világrendjüket, még olyan áron is, hogy másokon átgázolnak, csak hogy az ő kis kártyaváruk ne sérüljön. Ha voltál már valaha olyan helyzetben, hogy valaki minden (őt egyáltalán nem érintő!) döntésedet személyes támadásnak vette, és a puszta létezésedet számon kérte rajtad, hogy hogyan merészeled, akkor tudod, kikről van szó. :) Miért van az, hogy általában tényleg az okos, jó fej emberek azok, akik a legtöbbet ostorozzák magukat, és hasonlítgatják magukat másokhoz, a buta emberek meg teljes magabiztossággal ontják magukból a hülyeséget, és még büszkék is rá, mert elhiszik, hogy nekik van igazuk? Nem tudom a választ a miértre. :( Általában a buta-nagyszájú emberek is kishitűek, csak ők azzal nyernek önbizalmat, hogy másokon átgyalogolnak. Ők mindig másokhoz KÉPEST érzik magukat májernek, ezért kell mindig valaki viszonyítási alapnak. Valaki, aki nálam kövérebb, rondább, lustább. Ha mégsem az, mert mondjuk sikeres, boldog, vidám, akkor keresek benne valami hibát, nehogy már az jöjjön ki, hogy én mégsem vagyok olyan tökéletes, mint képzelem! Akkor az ő sikere pusztán “szerencse”, a szépsége érvénytelen (biztos plasztika), a szerelme “biztos csalja”, a gyereke “biztos buta”, az eredményei hamisak (csalt, lopott, lefeküdt a sikerért, hazudik). Szóval szerintem ők is hasonlítgatják magukat másokhoz, és ugyanúgy egy kártyavár az önbizalmuk… Csak ügyesebben hazudnak maguknak. De jó hír, hogy ha okos és jófej vagy, és úgy nincs önbizalmad, abból ki lehet kecmeregni türelemmel, szeretettel, önismerettel, apró sikerélményekkel. Én ebben próbálok segíteni. Ha buta vagy és rosszindulatú (ez utóbbi a nagyobb baj, ugye), abból kevésbé van kiút. Ott nagyobb világomlás lesz, ha kipukkan a lufi, ezért jobban is védik - többet és erőszakosabban támadnak, keresik az önigazolást, agresszívek, ... Olvass tovább
Csigabiga, gyere ki… Vagy menj haza nyugodtan. – Levelesláda #28
Kedves Via! Egyik bejegyzésedben úgy definiáltad magad, mint egy "nagyon szociális introvertált people person csiga". :-) Ebből engem az introvertáltság érdekelne részletesebben. 1-2 éve meghallgattam Susan Cain TED előadását a témában, és nemrég megvettem a Csend c. könyvét is. Felszabadító érzés volt rájönni, hogy egy halom olyan tulajdonságom, amiről korábban azt hittem hogy félénkségből, önbizalomhiányból fakad (és illene változtatnom rajta), valójában az introvertált énemből adódik. Teljesen új látásmódot kaptam azáltal, ahogyan Susan az introvertált emberek értékeiről beszél, és rájöttem hogy bizonyos tulajdonságaimból sokkal több erőt meríthetek, mint ahogy eddig gondoltam volna. Ahogy látom, Te saját magadnál ezt a dolgot teljesen a helyén kezeled, ezért nagyon örülnék, ha írnál néhány sort a téma gyakorlati oldaláról. Tudatosan figyelsz-e arra, hogy legyen időd egy kis egyedülléttel feltöltődni? Hogyan kezeled a nagyobb társasági eseményeket, bulikat? Vannak-e olyan helyzetek, melyekből - teljesen, vagy csak egy ponton túl - szándékosan kivonod magad, mert soknak érzed? Hogyan érvényesülsz "nagydumás" beszélgetőtársakkal? Melyek azok az introvertált tulajdonságok, amelyeket kifejezetten hasznosnak tartasz? (Ezeken kívűl még minden más is érdekelne, ami a témáról eszedbe jut. :-)) ) Előre is köszönöm, ha írsz erről, szerintem sokunknak hasznos lenne. A blogodon és a könyvedben már így is rengeteget segítettél azáltal, ahogyan önmagunk elfogadásáról írsz. Üdv, Dóri Szia, Dóri, és köszönöm a kérdést. :) Nem tudom, ti hogy vagytok vele (és ez nem költői kérdés - tényleg érdekel, írjátok meg kommentben!), de én akkor érzem magam nyugodtnak, és akkor tudok pihenni, szóval akkor vagyok otthon, ha magamat adhatom. Cenzúra, viselkedés nélkül. Ebbe pedig szorosan beletartozik az is, hogy nem kell magamat magyaráznom, nem kell megvédenem az álláspontomat, folyamatosan küzdeni a létjogosultságomért, hanem azok, akikkel együtt vagyok, tudják, hogy hányadán állok, és nemcsak hogy elfogadnak úgy, ahogy vagyok, hanem még szeretnek is. Ah, legjobb. Sokféle ember és sokféle szórakozási, kikapcsolódási mód létezik, és vannak bizonyos módok, amelyek piedesztálra vannak emelve, normálisnak vannak titulálva bizonyos körök által. És ha nem úgy szórakozom, akkor szerintük én leszek a fura lány. Én vegyes vagyok sokféle szempontból, nehéz egy skatulyába betolni; a helyzettől, de főleg a többi embertől függ, hogy hogyan reagálok, mit érzek. A ... Olvass tovább
Gyereket akarunk majd egyszer… Vagy mikor is? – Levelesláda #26
dolce_vita 26 éves, és motoszkál a fejében a családalapítás -- miközben külső nyomás is nehezedik rájuk, a párjával még nem állapodtak meg konkrétumokban. Hogyan lehet erről beszélni, közös nevezőre jutni? Erre a kérdésre válaszoltam ebben a bejegyzésben. :) A kérdezős rovat bevezetőjét itt olvashatjátok. Szombaton pedig rendhagyó, szülinapi kérdezz-feleleket is tartok élő adásban. Részletek itt. :) dolce_vita kérdezi: Hét éve élek boldog párkapcsolatban, de nyolc év van köztünk: én 26 vagyok, ő 34. Tudom, hogy semmiről sem vagyunk lemaradva és tényleg tökéletes harmóniában élünk, de egyre jobban érzem, hogy szeretnék családot. Mostanában teljesen rá vagyok kattanva a témára, bújom a kismama magazinokat, olvasom a cikkeket és egyre inkább vágyok a pocakra, a babára, a családra. Engem még annyira nem is "szekálnak" a többiek (bár sokan megjegyzik, hogy "mi lesz már"), de a kedvesemnek manapság nincs olyan barátja, akinél ne lenne baba (+ a gyakori megjegyzések anyóséktól). Sajnos láttunk elrettentő példákat, több anyuka nagyon elhagyta magát és rá is ment a kapcsolatuk az egész gyermekáldásra, sőt, olyan is volt, hogy nyitott kapcsolatból lett a családalapítás, de természetesen ott is halálra van ítélve a kapcsolat. Nem félek attól, hogy ez visszatartja a kedvesemet, de ő nagyon tétovázó, mindent százszor átgondoló típus, és az ilyen negatív visszhangok még inkább visszavetik az egészet. Emellett van még egy nagy gondunk, amit nehezen élünk meg, mégpedig az, hogy gyakran külföldre kell mennie a munkája végett. Ez nem rendszeresen van így, de olykor két hónapos "kiküldetésen" van és ilyenkor teljesen egyedül vagyok, a munkám miatt nem tudok menni vele, hiszen nincsen benne rendszer sem (legfeljebb meglátogatom egy hétvégén). Már öt éve azt mondjuk, hogy majd "néhány éven belül" babázunk, de aztán ahányszor szóba kerül, mindig így fejezzük be a beszélgetést. Múltkor megbeszéltük, hogy ha nem lesz ilyen a munkája, akkor jöhet a baba, de aztán úgy adódott, hogy aláírattak vele egy szerződést, tehát 5-6 évig még biztosan ez lesz - de szerintem tovább. Már régóta úgy vagyok (vagyunk), hogy bármikor jönne a baba, megtartanánk, de mostanában egyre többet gondolok arra, hogy jó lenne legalább próbálkozni. Még tavaly mindketten voltunk dokinál, hogy minden rendben van-e, de aztán csak tovább szedtem a gyógyszert... Tudom, nem vagyok lekésve semmiről, de mindig is érettebb voltam a koromnál. Még 23 éves sem voltam, amikor összeköltöztünk, a volt ... Olvass tovább
